A május illatát az est magába zárta,
az ezüsthold szemeit nyitogatva
nyújtózott ki a fekete égbolton,
árnyjátékba kezdtek a sárga csillagok,
te csendben az ágyam mellé ültél,
s törékeny szárnyú álmokról meséltél.
Elmesélted, hova repülnek az angyalok,
a felhők miért vitorláznak az égbolton,
egy csillag hány fénnyel lobog,
és a vénhold miért nem mosolyog,
mikor a nap lábujjhegyen előoson.
Gyermekként elbűvölten hallgattam
álomba ringató, gyönyörű szavaid.
Kértelek, maradj még!
Mesélj nekem arról,
miért az égből hull a táncoló hópehely,
miért, nem hóvirágsziromként olvad szét
mikor fényes-csillagként kezeimre ér.
Te rám mosolyogtál, szemedben
ott volt ezer könny harmatos cseppje,
annyit súgtál, halkan hozzám bújva,
kislányom, ők a fodros hópiheruhába bújt,
felhőkön táncoló fehér angyalok,
akik majd vigyázzák
minden ébredésed és álmod.
Akkor még nem tudtam,
ez volt az utolsó meséd.
Szemeim lehunytam,
te betakartál,
szorosan öleltél,
jó éjszakát kívántál,
és
kilépve szobámból,
az álmaimat rám zártad,
soha…
soha többé
nem láttalak…
Újból itt ülök gyermekéveim szobájában,
csak az emlékek rajzolnak mosolyt falaira,
képeid két kezem közt szorítom,
és a virradat gyújt fényt arcodon…
hangod nélkül némán szól minden képkeret,
hisz’ utolsó meséd nem fejezted be,
soha nem…
Legutóbbi módosítás: 2021.07.29. @ 09:31 :: Szilágyi Hajni - Lumen
