Tanulóim negyedikesek. Tanulmányi teljesítményre az osztály gyenge közepes. Különös
Ismertet?jegyük a többi osztály között, hogy a fiúk nem férnek meg egymással, s?r?n kell igazságot tenni.
Kedvencem Misike. Vékony, alacsony, mindig kócos kisgyerek. Ódivatú, kin?tt nadrág, mindenfelé kinyúlt, fakó póló. Bizony a tisztasága is hagy kívánnivalót maga után, éppúgy, mint a gyerek fülecskéje vagy körme. Pofija vagy zsíros, vagy lekváros.
Ránézel és látszik a családi háttér. Apukája falumbéli, tudom róla, hogy tanyáról, nagyon szegény családból való. Ötven körüli szikár, magas ember, akinek csak a mélyen barázdált arca árulkodik a koráról, meg az egészséget is felemészt? sok-sok gondról, hogy családjáról gondoskodni tudjon. Erdélyb?l hozott asszonyt magának, hozzáill?t. Nagyon szegény, nagyon csendes, olyan állandóan bocsánatkér? testtartású, kicsit hajlott hátú asszonyka. Eddig már négy gyereket szült. Misike a legid?sebb, nem nagyon jut id? a vele való foglalkozásra. Pedig szükség lenne rá. Viszont rendszeresen bejön az iskolába érdekl?dni anya a gyerekr?l. Furcsa. Úgy beszél velem, hogy nem néz rám. Egyszer?en nem néz a szemembe.
Misike is szemlesütve jár… Azért figyel… na nem órán, ott nem nagyon szaggatja az istrángot. De figyeli azokat a fiúkat, akik játszani ugyan nem játszanak vele, de szép ruhában járnak. Egyik-másiknak mobilja is van! S?t! Többüket kocsival hozzák-viszik az iskolába. Ismeri ? is a kocsi márkákat, gy?jti is a képeket szorgalmasan. Titokban meg el-elnézegeti ?ket. Ábrándozik… Ha hagyják…
Mert a tízórai szünetben valaki már megint ledobta a pad alá a kis kártyákat. Persze nincs tettes, csak a két-három összenevet? fiúról lehet sejteni, hogy ?k a ludasok. Misike dühösen megy ki az udvarra, nem úgy a cinkosok.
Csengetés. A gyerekek, mint a rakoncátlan kiscsikók vonulnak be. Néhány másodpercet kell várnom, míg csendben vigyázba állnak. Csak Misike nem. ?az asztalra borulva b?g. Piszkos kis öklöcskéjével törölgeti maszatos arcáról a hatalmas könnycseppeket. Megint helyre kell tennem valamit:
– Mi történt már megint?
– Megvert a Dávid! – zokogta Misike.
– Igen, mert azt mondta ránk, hogy az én apámék lopják a pénzt! – mondja gy?ztes sértettséggel, diadalmasan körülnézve Dávid.
Az osztály d?l a nevetést?l. Ekkor Misike felugrik, meggörbült testtartással, vérbe forgó szemekkel vádlón szembefordul Dáviddal. Szinte üvölti ki magából a fájdalmát:
– Igenis lopjátok! Mer az én apám dógozik éjje-nappa, majd megdöglik annyit! De nekünk mégsincs se kocsink, se pénzünk!
Már nem nevet az osztály. Döbbent csend. Valamit megéreztek. Nézem Misikét.
Most mit tegyek?!
Legutóbbi módosítás: 2021.07.29. @ 09:30 :: Fitó Ica
