Tamási Attila : MESEautó (1.)

Van nekem egy igazi meseautóm. Vagy inkább csak volt, hiszen fél kerékkel már az ócskavasgy?jt? telepen, vagy inkább az autótemet?ben van szegénykém…

 

     Van nekem egy igazi meseautóm. Vagy inkább csak volt, hiszen fél kerékkel már az ócskavasgy?jt? telepen, vagy inkább az autótemet?ben van szegénykém. Eleinte behúzott kézifékkel tiltakozott a kialakult helyzet ellen, de aztán rá kell jönnie, az id? múlásával ? sem lesz már fiatalabb, de még szebb, okosabb sem korunk autóinál. Hiszen kipufogóját akkor csiklandozta utóljára ólmozott benzin füstje, amikor én még javában hittem a csodákban. F?leg a dák csodákban.

            S ezzel már el is árultam, hogy egykori kedvenckém származását tekintve dák, alig néhány hónappal a rendszerváltás el?tt látta meg a napvilágot, amikor sajnos az abortusz még nem volt engedélyezve. De, lássuk be, semmi és senki sem lehet tökéletes.

 

            Felmen?it tekintve elmondhatom, hogy nem túl dicsekvésre méltó családfával rendelkezik, Dacia, Aro 10-es és f?leg Oltcit génekb?l klónozták. Bár igazából egyikre sem hasonlít, el?deinél is torzabb alakkal áldotta meg az ég. Igaz, hogy nem szép, nem okos, viszont reklámszlogenjébe sem kell azt beiktatni, hogy szinte elny?hetetlen. Szerintem születése óta lendült fel Romániában a szervíz-üzlet, bár az is igaz, az érdem nem kizárólag az övé, ?sei már megalapozták ez irányú hírnevét.

            Okos találmány volt, messze fölülmúlta kora technikai fejlettségét, a tervez?k el?relátásáról pedig valóságos legendák keringenek mai napig is. Elég csak azt megemlítenem, hogy már akkor, egy merész és utopisztikus mesterfogással, négy kerékkel látták el a kis csöppséget, hogy a boldog tulajdonosnak ne kelljen külön fuvardíjat is fizetnie az ócskavastelepig, saját kerekén tudja elnyomni a mérlegig a csodaautót. A tervez?k el?relátását az is példázza, hogy még pótkerékkel is ellátták az üvegszálas burokban született mini-Hammert. Nem bízták a véletlenre a Nagy Út sikerét. Ugyanilyen megfontolásból kormánykereket is szereltek a járgányra. Igaz, hogy csak balra tekerhet?t, de akkoriban ez a divat járta, s különben is – mint már mondottam -, semmi és senki sem lehet tökéletes… Viszont, tettek rá biztonsági övet, hogy lerobbanás esetén a mázlista tulaj akár hátizsákként hátára is vehesse kedvenckéjét. Olyankor az autó benzinfogyasztása is jelent?sen lecsökken, s a gumik sem kopnak – ezt ismét a profi tervezés számlájára írhatjuk. Méghogy semmi sem lehet tökéletes?!…

            Ha eddig még nem találták volna ki, kedvenckém a LÃ?Æ?stun névre hallgat, komolyabb helyeken viszont Dacia 500-asként emlegetik, úgy mégiscsak komolyabban hangzik. Az ember nem röhögi el egyb?l magát. Különben a LÃ?Æ?stun arra is képes, amire mondjuk egy utolsó generációs Mercedes nem: minden körülmények között mosolyt varázsol az emberek arcára. Megfigyelték-e, hogy elég csak megemlíteni a nevét, s máris mindenki kacarászni, somolyogni, mosolyogni kezd? Ez ám az igazi LÃ?Æ?stunhatás! Hogy mi ennek az oka? Nem tudom, nem értem. Arra gondolni sem merek, hogy az oly sok vele kapcsolatos rosszindulatú vicc lehet az oka. Azoknak semmi alapjuk, a beteg emberi fantázia irigységnyúlványai. Akár a sz?ken?s viccek. Még szerencse, hogy a két viccáramlat nem egyszerre hódított, különben a fél Daciás, kommunista Smartos, CeauÃ?Ÿescu sapkájás, "vasalós" stb. viccek sz?kítve kerültek volna forgalomba. Valahogy így kezd?dtek volna: "Száguldozik egy sz?ke n? a sárga szín? LÃ?Æ?stunnal…" S ez már eleve hamisan hangzik, hiszen a LÃ?Æ?stunnal sok mindent lehet csinálni, csak éppen száguldozni nem lehet. Na jó, egyenes úton nem, de dombon lefelé képes elérni az autópályás sebességet is. De, tudják, semmi és senki sem lehet tökéletes…

            El?ször a tengerparton láttam LÃ?Æ?stunt. Jó pár évvel a rendszerváltás el?tt volt, amikor a különböz? prototípusokat próbaútnak vetették alá. S persze, hogy nem a BÃ?Æ?rÃ?Æ?ganba mentek a tesztsof?rök (na mert hülyék lettek volna!), hanem a tömegekt?l hullámzó tengerpartra. Mindenki körülbámulta a kisautókat, ami mondjuk nem mondható rendkívülinek, figyelembe véve az akkori Dacia-centrikus romániai gépkocsiparkot. Az ember csak akkor láthatott egy nyugati gyártmányú autót, ha magyarországi rokonai átrobogtak irigyelt Trabantjukkal az erdélyi rokonokhoz. S bár a LÃ?Æ?stun nem volt külföldi gyártmányú, bár földönkívüli voltára nem vennék mérget, mindenképpen az újdonság erejével hatott. Megsúgom, mint gyakorló LÃ?Æ?stun-tulajdonos, kétségeim vannak affel?l, hogy a kisautók saját lábukon, illetve kerekükön jutottak le a tengerpartra. Szerintem a temesvári gyárnak volt egy titkos tengerparti gyára is. No de semmi és senki sem lehet tökéletes…

            Mindezek ellenére elmondható, hogy igen környezetbarát autómárkáról van szó, az én díszpéldányom például az utóbbi tíz évben egyáltalán nem szennyezte a környezetet… Legfeljebb a kilátást rontotta. Igaz, hogy meg sem moccant arról a helyr?l, ahová nemrég (úgy egy évtizede) leparkoltam. Biztos lehetek abban, hogy nem csodaautóm miatt olvadozik rekord gyorsasággal a sarki jég.

            Miután éveken át eredménytelenül könyörögtem a rend?röknek, hogy állítsanak ki egy gyorshajtásról szóló büntet?cédulát a nevemre, amelyre természetesen fel legyen tüntetve az is, hogy az … rendszámú Dacia 500-ast 120 km/h sebességgel bliccelték le, hadd legyen valamilyen piaci értéke a járgánynak, elhatároztam, ideje lezárni a múltat. Hirdetést adtam fel, hogy alig használt, gazdaságos, környezetbarát kisautó olcsón eladó. Jöttek is az érdekl?d?k, mint a mesebeli legkisebb királylányhoz a kér?k, de mikor meglátták, hogy mir?l van szó, akkor sem kellett nekik a járgány, ha fele királyságomat is nekik ígértem. Másodjára már ?szintébb volt a hirdetésem, nevén mertem nevezni benne a portékát, s hát jött is néhány alkusz, de mégsem adtam el az én drága négykerek?met. Különben is, mit csináltam volna azzal a kartus márkásabb cigivel, amit az árából vásárolhattam volna, hiszen már nem dohányzom.

            Most éppen azon fáradozom, hogy darabjaira szedjem, s ócskavasként értékesítsem az én kis egyetlenemet. Mondtam már, ideje lezárnom a múltat. A következ? részben azt is elmesélem, hogyan került hozzám a meseautó, amit csakis azért festettem le sárgáról fehérre, hogy méltó legyen a meseautó titulusra. Persze, ha addig sikerül kimásznom a hátsó ülésr?l, ahová kínkeservesen bepréseltem magam. Egyébként most tudtam meg, a technikai leírást tartalmazó füzetecskéb?l, hogy a gépkocsi két feln?tt és két gyermek szállítására lett tervezve. Hogy miért nem tudtam elolvasni, még miel?tt óriási gyötrelmek árán bemásztam az el?re nem dönthet? els? szék mögött a hátsó ülésre?!

Legutóbbi módosítás: 2021.07.29. @ 09:29 :: Tamási Attila
Szerző Tamási Attila 53 Írás
Minden-író vagyok, számomra nem az egy bizonyos műfajhoz való ragaszkodás a fontos, hanem az, hogy amit írok eljusson a másik emberig, az Olvasóig. Mindig az adott témának és a hangulatomnak megfelelő kifejezési formát választom.