P. Tóth Irén : Várad

Rég látott úton némán lépkedek –
az emberek oly ismeretlenek.

 

Emléket idéz minden kis sarok,
ábrándozva múltamban kutatok.

 

Ódon épületek vakolata hullva
száll le a földre: járdára, útra,

 

felvert burkolatok, kiásott gödrök
jelzik a mának: semmi sem örök.

 

Most készül a jöv?, jön egy új világ –
elmosva századok fájdalmas viharát.

 

A K?rös habjaiban f?rd?znek az ágak,
partjain sétálva kigyúlnak a vágyak…

 

Emitt a hídon hullámok hangja szól –
egy mérges villamos hangosan zakatol.

 

Merengve hallgatom csilingel? zaját,
míg el?ttem vonul egy régi ifjúság…

Legutóbbi módosítás: 2019.09.11. @ 06:45 :: P. Tóth Irén
Szerző P. Tóth Irén 199 Írás
Én Szemeim - csukott ablakok, pilláim - leeresztett függöny. Füleim - süketté lett falak, életem - csendbe burkolt börtön. Nem mondhatom el senkinek a titkot... Ne tudjon rólam senki, semmit. Született, élt, meghalt - talán csak ennyit.