Letelt az év. Leteltek a gyakorló évek is. Apja hazahívta.
— Gyere fiam, vedd át a stafétát — mondta. — Iskolázott vagy, valami gyakorlatod is van, itt majd lesz több. Rövidesen nyugdíjba megyek, és az asztalos részleget te veszed át.
— Van még addig, apám! — válaszolta.
— Nem is holnapra gondoltam, hanem ha eljön az ideje.
Eljött az is. Esztike emléke azonban most is ott sajgott valahol belül. Hallotta, férjhez ment, gyereke is született, Antalnak keresztelték.
Ismerkedett ő is, kereste a kalandot, egy másik szerelmet. Az egyelőre nem jött.
— Nősülj már meg fiam! — biztatta az édesanyja. — Ne lógj itt a nyakamon. Nem győzök kettő után takarítani.
— Majd ha megtalálom Esztike mását — válaszolta.
— Nem vagy te eszednél, ember. Ami elmúlt, az elmúlt. Másikat kell keresned. Kétszer ugyanazt nem találod meg.
Apja ugyan az évek folyamán megcsendesedett, talán kevesebbet is ivott, de vidámabb nem lett. Anyja sokat zsörtölődött, éppen úgy, mint régebben, Tóni gyermek korában. Most sem érezte jól magát otthon.
Visszakerült a faluba Pici is, aki miután befejezte a pénzügyi tanulmányait, hazajött dolgozni a szövetkezetbe előbb, mint könyvelő, majd hamarosan, mint főkönyvelő. Megnősült, édesanyjától elköltözött, kislánya született, érdeklődési köre mesze került a Tóniétól.
Berci valahol a nagyvilágban csavargott. Évek óta nem találkoztak. Haza jöhetett volna pedig, mert az édesapja, a doktor valamilyen csoda folytán lemondott az italról, és nyugodt kiegyensúlyozottsággal vezette praxisát.
Mesélik, hogy valóban csoda számba ment a doktor élet módjának megváltozása. Történt, hogy motorkerékpárral vitték beteghez. Az oldalkocsiban zötykölődött a hepehupás, kanyargós úton. Egy éles kanyarban, a rossz úton meglazult csavarok elengedtek, és az oldalkosár levált. A sebesség és centrifugális erő hatására az elszabadult kocsi — egy keréken — a nyitott templom ajtón át begurult a hívek közé. A pap éppen prédikációja kezdetén volt. Rutinosan folytatta a váratlan helyzet adta lehetőséggel a prédikációját.
— Váratlan vendégként érkeztél az Istenházába, kedves atyámfia. Szokatlan módját választottad hozzá, de tudjuk az Úr útjai kifürkészhetetlenek, s nem is a mi tisztünk, hogy okát keressük. Jer körünkbe, ülj le közénk, de fejfedődet vedd le, mert magyar református férfiember megtiszteli az Istenházát. Hallgasd alázatos szívvel Istennek igéjét, mert az Úrnak célja van veled.
Úgy meglepődött, hogy ellenkezés nélkül sapkáját lekapva a fejéről, beült az utolsó padba. Gyerekkora óta nem volt templomban, s most megilletődve hallgatta a rég hallott szavakat, fordulatokat.
A motorkerékpár tulajdonosa aggódva jött be, de a doktor intett neki, menjen ki. Várjon.
Az istentisztelet után folytatta megkezdett útját, a megjavított motorkerékpárral.
A beteget ellátta, s miután hazament, elhatározta, ezután minden vasárnap meghallgatja a prédikációt, és nem iszik többet alkoholt.
Ez utóbbit valóban betartotta, de a templomba járás nem sikerült. Betegei vasárnap is igényelték szolgálatát.
A gyermekei kirepültek a családi fészekből. Egyik tornatanár lett, a másik a vasúthoz került, a leánya érettségi után férjhez ment egy mérnökhöz, a másik leány orvosit végzett.
Berci nyugodtan haza jöhetett volna, de valamilyen kalandba keveredett a fővárosban, és érzelmileg annyira elkötelezte magát, hogy nem is gondolt a hazamenetelre. Görög származású kedvese minden szabadidejét igénybe vette. Csinos feketeszemű, erős arcélű elvált asszonyként került a Berci érdeklődési körébe. Jó nyelvérzéke lévén, mint angol tolmács dolgozott egy nyugat felé tapogatózó kereskedelmi vállalatnál. Bár felmenői görögök voltak, már a nagyszülei is itt születtek, s őt már nem tanították meg görögül. Inkábba kötelező orosznyelv mellett angolórákra járatták.
A család még az ezerhétszázas évek közepe táján telepedett le itt, mint kereskedők. Történelmük folyamán sok mindent átvészeltek alkalmazkodó képességük és összetartásuknak köszönhetően. Mikor Cuza fejedelem idején templomaikból kitiltották a görög nyelv használatát, és egyházuk jogait megnyirbálták, a család felesküdött a fejedelemre és később a királyra is, így megtarthatták nem csekély vagyonukat, és anyanyelvüket elveszítették. De 1948-ban vagyonukat is elveszítették az államosításkor. Mostanra már csupán a nevük emlékeztetett a múltra.
Elena asszony nemrég véget ért válópere révén visszaszerzett függetlenségét nem akarta feladni. Még a Berci iránt érzett szerelem miatt sem. Nem óhajtott se hozzá férjhez menni, se összeköltözni vele, bármennyire is szerette volna a fiatalember.
— Értsd meg, mit beszélek — figyelmeztette Elena —, többet ne is hozd fel ezt a témát, mert nincs értelme olyanon vitatkozni, ami már eldőlt. Akkor láthatsz, amikor akarsz, annyit lehetsz velem, amennyit akarsz, de én is megtartom a lakásomat, s te is megtartod a tiédet.
Lehet, emiatt, de Berci mindenképpen a fővárosban maradt. Eszébe sem jutott hazajönni.
*
Tóninak hiányoztak a barátok, de nem volt mit tenni. Apja keserűsége benne is gyökeret vert. Reggel korán ébredt, erős kávéval ébresztette magát, majd öt, tíz percig tornázott. Így kezdte minden áldott reggel a napot. Reggeli nélkül ment el dolgozni. Majd tíz óra tájban evett egy szalámis zsemlét, és ivott rá még egy jó kávét.
Egész nap a munkahelyén lótott-futott, veszekedett a munkásokkal, a beszállítókkal, vitatkozott a megrendelőkkel, a vezetőséggel. Szóval „tette a dolgát”.
Délben, a kantinban egy ebéd. Munka után a Fényes. Alkalmi barátok azonnal körülülték, örvendve az ingyen italnak. Igénytelen beszélgetése, felületes szószaporítás folyt záróráig.
S ez így ment nap, mint nap. Még vasárnap sem ült otthon. Délelőtt a cukrászdában egy, két rumos fekete, meg egy, két deci konyak. Ebéd után, valamelyik munkatárs, vagy szomszéd boros pincéjét lehetett megtekinteni, a boraikat megdicsérni. Bírálni nem illett.
Ebbe a magányos legényéletbe robbant be Ági, a kozmetikus lány.
— Nehogy azt mondd, tetszik neked ez az élet! — rohanta le az első találkozásukkor.
— Nem mondom, de ez van. Mint a kolhozban: „ez van, ezt osszuk”.
— Na, majd én kirágatlak ebből a butaságból!
Viharos, és hangos szerelem lett belőle, nagy veszekedésekkel tarkítva. Nem is tartott sokáig, de sokáig beszéltek róla a faluban.
— Nincs veled mit kezdeni! — szűrte le a tanulságot Ági egy kiadós nyilvános veszekedésük után.
— Azt várod, hogy kérjek bocsánatot? — dühösködött tovább Tóni.
— Reménytelenül alkoholista vagy. Mindened az ital. Nem lehet rád számítani. Megígérsz mindent, és semmit meg nem teszel.
— Nem vagyok én rossz ember…
— Rossz ember? Semmi ember! Sehova el nem lehet veled menni, mert mindenütt kiviseled magad: berúgsz előbb-utóbb, és sértegetetd a körülötted levőket, senkit nem hagysz szóhoz jutni, senki véleményét el nem fogadod.
— Még sorolod?
— Nem, már befejeztem. S veled is! Megállítani a lejtőn nem tudlak, és a zuhanásodhoz nem akarok közreműködni.
Ezzel kilépett az ajtón, és Tóni életéből is.
Emléke nem hagyott mély nyomot Tóni lelkében. Könnyen visszatalál előbbi agglegény életéhez.
Ági azonban nem tudta magát ilyen könnyen túltenni a szakításon. Úgy érezte női mivoltában sértették meg. Úton-útfélen szidta, kritizálta volt barátját. Egy idő múlva ritkultak kirohanásai, de a belsejében tovább forrtak az indulatok. Csak alkalom kellett, hogy felszínre tőrjenek, minta láva…
Legutóbbi módosítás: 2019.09.17. @ 08:12 :: dr Bige Szabolcs-
