A h?s személyi iratai

A regényírótól csak megkergültek kérik a h?s személyi iratait. Az olvasó is hinni akarja, hogy igaz a történet, bármily hihetetlen, a h?st is el akarja hinni, és az áldozatot is el akarja siratni. Nem az érdekli, hogy Szép Heléna (Ilona) melyik utcában, hány szám alatt lakott – egyszer?en csak együtt akar szenvedni, örülni, rettegni és reménykedni a regény h?seivel.

    Senkinek sem jut eszébe Goethe Faustjának szerepl?it lenyomozni. Még az sem igazán biztos, hogy Gretchent, Margitot arról a kis pincérlányról mintázta a Mester, akivel frankfurti diákkorában teljesen ártatlan, de feledhetetlen szerelemben kószálgatott a sötét utcákon. Életrajzírói általában megegyeznek abban, hogy „nem történt semmi" közöttük, az egyik híres, kissé regényes biográfiája szerint meg sem csókolták egymást. Mi több, ez a semmi tette maradandóvá Margit alakját; ett?l volt oly halhatatlanul maradandó a szerelemvágy az elsuhant kislány iránt, még akkor is, amikor a költ? már mindent megtapasztalt – lásd Thomas Mann Lotte Weimarban cím? regényét, avagy Goethe igen öregkori, utolsó karlsbadi híres kalandját…

    Persze, a kutatók töprenghetnek azon, hogy a fejedelem minisztere, az elismert óriás miért egy kis virágköt? munkáslányt vett feleségül, és tán furcsállják, hogy ötven évesen (1799. március 19-én) ezt írja Schillernek: „teljesen elképzelhetetlen számomra, hogy még egyszer valamit is alkossak" – holott ekkor még csak ötven, s a Faustot nyolcvanhárom évesen fejezi be. Hiába írta le, hogy elképzelhetetlen, sejti, hogy még jön a java, mert így folytatja: "Nem leszek nyugodt addig, amíg gondolataimat nem összpontosíthatom megint valamely határozott anyagra, és nem csügghetek rajta reménykedéssel.(…) Vonzalom és szükséglet szabadon kitalált, nem történelmi, hanem pusztán szenvedélyes és emberi anyag felé kerget, mert katonákkal, h?sökkel és uralkodókkal egyel?re torkig vagyok…"

    Azóta is töprengünk azon, hogy Pet?finek igaza volt-e, amikor Goethér?l ezt írta: „A ki másokat nem szeretett, azt mások sem szerethetik, legfölebb bámulhatják. S jaj azon nagy embernek, kit csak bámulni lehet, de szeretni nem. A szeretet örök, mint az isten; a bámulat mulandó, mint a világ."

30látogató,1mai

Legyél az első, aki hozzászól

Hagyj üzenetet