Pápay Aranka : Vadászkalandom Ozorán

 

Ernyedten ülök kis lakásom romjain, mellettem, alattam és felettem halomba rakott könyvek, bútorok, díszek, edények gondosan dobozolva, betakargatva, közben eszembe jutnak régi átépítések, és már nem is érzem annyira bosszantóan rumlisnak a mostani lakásfelújítást.

 

Akkor, régen a szülői — sőt nagyszülői — házban korszerűsítésbe fogtunk. Első a „vizesblokk”, aztán jön majd a további alakítás. A munkálatok nagy bontással kezdődtek, a ház egyik végét meg kellett nyitni, és a födém is a padlás felé kábé négy négyzetméteren nyitva maradt pár napig. Az egész lakás „becsomagolva”, szőnyegek felcsavarva, stb. A nagyszoba ajtaját folyton csukni kellett, mert onnét kezdve minden bontás-építés alatt állt, hát védjük a portól, amennyire csak lehet, és be ne jöjjön valami bogár vagy egér. No, az utóbbitól rettegtünk!

Falusi házban nem rendkívüli, hogy megjelenik egy-két kis rágcsáló, inkább csak a kinti melléképületben, esetleg a padláson, de ha nem találnak ennivalót vagy kitartóan bolygatják őket, hát továbbállnak ugyan… ám mégis… Ki tudja?…

A kissé felfordult rendben viszonylag békésen aludt a család. Anyuék a belső-, én a nagyszobában, a sarokba tolt heverőn, az összekötő ajtó tárva.

Arra riadtam, hogy valami babrálást éreztem a hosszú hajamon, ami sötét legyezőként terült szét a szinte világító párna sarok felé eső csücskéig.

Álmosan, félszemmel  pislogtam arrafelé: A derengésben egy apró állat nézett szembe velem egy villanásnyiig, aztán sutty, eltűnt a fal mellett, de apró körmeivel meghúzta a hajam minden útjába eső szálát.

Na, nekem rögtön kinyílt a másik szemem is, és akkorát sikoltottam, hogy szegény szüleim rémülten ugrottak ki az ágyból…

— Mi történt? — rohantak át, villany gyúlt, ott álltak hálóingben, álmosan, toporogva.

— Egér volt a párnámon… — dadogtam remegő szájjal, és hideg rázott a meleg, nyári éjszakában.

— Egy egértől így ijedezel? Különben meg dehogy volt, biztosan álmodtad! — szögezték le, és visszabotorkáltak az ágyukba.

Ezt megcáfolni nem tudtam, de az álom kiment a szememből. Megpróbáltam betakarni a fejemet, ahogy elaludni szoktam, de nem sokáig bírtam úgy, mert kivert a víz, miközben egész testemben remegtem a látott — sőt érzett — állatka rémétől.

Valóban láttam, éreztem? Vagy tényleg álom lett volna?? Nyitott szemmel töprengtem. A csend birtokba vette a házat, csak egész halk szuszogás jött a másik szoba felől. Egy ideig.

Ez meg mi? Füleltem. Csendzavaró, apró, finom reszelgető-szerű zaj… képzelet ez, vagy való?

A jellegzetes kapirgálás ismétlődött, erősödött, folyamatossá vált.

— Apúúú! — nyöszörögtem, a paplant a számig húzva. A szuszogás megakadt odabent, csend, aztán kissé türelmetlenül:

— Szóltál?

— I—igen… itt van, kaparász… Hallgasd!

Kijött, hallgatózni kezdett, de a rágcsáló a mocorgásunkra — természetesen — azonnal elcsitult.

— Semmit nem hallok, aludj már végre, nincs itt semmi.

Tudtam, mindnyájan fáradtan feküdtünk le, korán kell kelnünk, nem erőltettem. Azonban, amint elcsendesedtünk újra kaparászott, motoszkált ám! Ültem az ágyban és rettegtem. Mintha egy szörnyeteg lenne a bujkáló vendégem és nem egy picike lény. Hanem anyu is éber maradt már a másik szobában, és egyszercsak megszólalt:

— Te, Karcsi, én is hallom. Ez tényleg egér.

— Jó, akkor reggel megkeressük. Mit vagytok úgy oda! — dobta magát a másik oldalára apám. 

— De én félek… — rebegtem a paplan alatt dideregve.

— Megrág valamit reggelig — kockáztatta meg anyu.

— Képzelődtök. Hagyjatok még aludni, éjszaka van!

Hajnalodott. Égő szemmel néztem a plafont, hol itt, hol ott zizzent a zajocska, majd hirtelen csend, nekem meg olyan furcsa érzésem kezdett lenni, hogy nem vagyok egyedül, valaki néz. Felemeltem a fejem, és… velem szemben, egy faragott szék lába mellett ült az egér. Két csöpp, fekete gyöngyszemével nyugodtan állta a tekintetemet, két mellső lábacskájával a bajuszát tisztogatta, nem úgy, mint egy macska, hanem gyors, ránduló kis mozdulatokkal.

— Iiitt ül az egér, velem szemben… engem néz… gyertek hamar!! — nyökögtem hideglelősen akadozva, alig hallhatóan, de azonnal kint termett mindkét szülőm. Hanem a kis jószágnak se kellett több, mint a villám, már ott se volt.

— Ne mondd, hogy álmodtam, itt ült a szék lábánál, és piszkálta az orrát! — előztem meg, hogy apu megint lehurrogjon.

— No, akkor keressük… — mondta ő kelletlenül, anyut kiküldte söprűért, ő kezdte tologatni a bútorokat.  — Ha megjelenik, ne rémüldözz, hanem csapj rá! — vette fel a férfiúi irányító szerepét azonnal, kissé ingerülten.

Kis ideig semmi, lapult valahol a kis pimasz. Aztán egy zugból, megzavarva rejtekén, úgy lőtt ki hirtelen, mint a puskagolyó és a menekülési útja apu papucsán keresztül vezetett, mintegy bemutatva, hogy íme, létezik ő. Erre a hős férfiú ugrott egy nagyot, ki a papucsából a meztelen lábával. No, több se kellett nekünk. Elfelejtettünk félni, úgy nevettünk, hogy anyu majd összecsuklott, én meg fuldokoltam. Apám kikapta neje kezéből a söprűt, és mezítláb a fenevad után vetette magát.

Az apró szörnyeteg pedig akrobatikus fogócskába kezdett, felrohant a behúzott sötétítőn, aztán levetette magát a szék karfáján átfektetett szőnyeggurigákra, azon végigszáguldott, átugrott a fiókos szekrényre, azon kocogtak a talpacskái, mert a terítő másutt volt, gondosan elzárva. Le is csúszott rendesen kalimpálva, és eltűnt a szemünk elől.

— Be kell hívni Tapsit, ő majd megtalálja — roskadt le egyik fotelba apánk.

A kutya be is rohant, boldog farkcsóválással mindenkit sorra véve üdvözölt, aztán érdeklődve nézett körbe. Láthatóan nem tudta mire vélni a kedves invitálást, hisz senki kezében nem látott még egy falatnyi finom csemegét sem…

— Na, ez nem fog menni. Hány óra? Ó, az Annus néni biztosan ébren van már. Hozzátok csak át a macskáját!

Ez aztán remek ötletnek bizonyult, mert a cica a megérkezése pillanatában szagot fogott, és a bútorütögetéssel riasztott hívatlan vendéget első előmerészkedő száguldása közben elkapta.

Semmi szokásos incselkedő játék, amivel az egerészés jár macskáéknál, hátha a leselkedő kutya elveszi tőle a zsákmányt, szempillantás alatt ott, a szoba közepén elfogyasztotta reggelijét.

Tapsi megszégyenülve kullogott ki, mi pedig elkezdtük a napot, amiben rengeteg tennivalónk közepette sem felejtkeztünk meg többé a szobaajtó gondos becsukásáról, amíg az építkezés folyt.

 

Szobám felől hallom a mesterek kopácsolását, tapétaragasztó és olajfesték illata kavarog. — Vissza a jelenbe! —, és türelmesen várom kicsi lakásom tatarozásának végét, miközben gyilkos gondolataimat igyekszem szelídíteni a rumlis kupacok között.

 

 

Legutóbbi módosítás: 2019.09.17. @ 08:12 :: Pápay Aranka
Szerző Pápay Aranka 237 Írás
"Fának születtem. Állva élek. Nem voltam szeszélye a szélnek. Levél vagy? Azt kell megtanulni. Nem szabad, csak fölfelé hullni." /Szabó Éva/