Az esküv? után folyton az újasszonyt nézegette a kis Ágnes, hogy változott-e valami rajta, amiért vigasztalásra szorulhat, de egy ideig csak a rövidre vágott haja t?nt fel és hogy nem dúdolgatott a pékségben, mint azel?tt mindig.
Talán egy hét telt el nagy csendességben, amikor Margit – kés? este – hangos sírással szaladt végig az udvari járdán és elt?nt a szül?i lakásban.
Pár perc múlva Kálmán is követte, de ? zárt ajtóra talált. Kis ideig kopogtatott.
– Engedj be husi!
Egy darabig nem csak engedélyt, de választ se kapott, aztán elkezdett könyörögni:
– Naaa! Ne izélj husi! – Semmi válasz.
– Husi, nem eresztesz be? Husiii!
– Mennny haza Kálmány! – kiáltott ki az ifiasszony.
– Husi, ne izélj…naa…gyere haza!
A válasz:
– Nem megyek, te menny innen!
– Naa! Husi…ne izélj mán, gyere haza! Naa, husi! Husi, gyere haza…
A következ?, bentr?l jöv? szóváltást nem lehetett érteni, de sikoltás követte, aztán Gyuri bácsi kemény szavai harsogtak:
– A hites uradná a heled!
– Nem mék édesapám, ne kívánnya, ez hülye, én ezzee nem tudok ényi! –
És akkor Blázsovics bácsi leakasztotta az ajtófélfáról a kissé kopott, de széles fen?szíjat, amit nem olyan rég a szomszédtól kapott. De az a borotva élezését hivatott szolgálni, nem azt, amit elkövettek vele. Margitot kékre-zöldre verte az apja, aztán kihajította, egyenesen a megkövült veje karjába.
Sokáig nem volt látható eztán Margit, de egy nap Mariska és az öreg György átmentek érte…. A pékségben szükség volt a munkájára, Zsiga világgá ment, a két fiatalasszonynak kellett el?lépnie mesterré.
Még mindig elszínez?dött foltok voltak Margit arcán, és kicsit óvatosan lépkedett, amikor végigment az udvari járdán.
– Hát képes volt bocsánatot kérni, hogy visszaszerezze a jó munkaer?t ez a konok paraszt! – méltatlankodtak a borbélyüzlet vendégei. Mariska pedig megsúgta Arankának, hogy a sógorn?jének háta, meg a combja is csupa kék-z?ld-sárga foltos…a szíj nyomán.
Na, ekkor már azt hitte a kislány, kezdi érteni, miért kell megvigasztalni szegény Margitot. Csak az nem volt világos neki, hogy err?l a verésr?l tudtak-e el?re apjáék, vagy van még valami titok, amir?l ? nem tud…
*
?sz közeledtével egyre többet suttogtak a falu vészjósló öregasszonyai:
– Aligha él ammá!
Blázsovicsék nagyon szerették volna teljesen a magukénak tekinteni Mariskát, de f?ként a kicsi Magduskát.
Az újságok gyakran közöltek tudósításokat a fronton lév? katonákkal kötött távházasságokról. Gyuri bácsi kerített is egy lapot, amiben benne volt „az” a hír, amire figyelmeztették, aztán elt?n?dött.
– Ezt mink is elintézhetnénk, csak megtanánánk azt a gyereket. Óvassátok, mit tanát a komám itt e! – adta Mariska kezébe a kölcsönújságot.
„…Ezeket ünnepélyes küls?ségek mellett bonyolítják le.
A városháza dísztermében asztalra helyezik a v?legény fényképét.
Kivonul a hely?rség, a T?zharcos Szövetség,
a Vitézi Szék és a Bajtársi Szolgálat küldöttsége.
A polgári esketést a polgármester végzi. A v?legénnyel rádiótelefonon
teremtenek kapcsolatot, tanúi fronton szolgáló bajtársai…
– A város 100 peng?s betétkönyvet ajándékoz a menyasszonynak.
– Mód van egyházi távházasságkötésre is. Az Egyházi Törvénykönyv
1088-1089. szakasza szerint a távollév? katona meghatalmazottja
útján köthet egyházi házasságot. Ehhez a fronton lév?
v?legénynek írásbeli meghatalmazást kell kiállítania, amit a tábori
lelkész és két tanú hitelesít. A meghatalmazottnak személyesen
részt kell vennie a házasságkötési, egyházi szertartáson.
A menyasszonynak ehhez írásbeli kérelem
alapján püspöki engedélyre van szüksége.”
– De papa, el?bb meg kéne tudni, hol van Gyurka! Hogy él-e? – emelte rá könnyes szemét a szomorú menyasszony.
Az Öreg meg kilincselt, intézkedett, leveleket íratott a borbély segítségével és a lányokkal.
Nem csupán a családszeretet vezette, sokkal inkább a csavaros észjárásának volt ez az eredménye, a pékség megtartásának érdekében lett ennyire serény. A küls? szemlél?ben bizony szánalmat keltett az elkésett, kétségbeesett ragaszkodása, amit a borbélyüzletben tövir?l-hegyire kitárgyaltak a kuncsaftok.
Csukott ajtójuk mögött is sok mindenr?l eshetett szó, ami megviselte mindnyájukat.
Magda néni nem túl jól nézett ki, aztán egy kapálás alkalmával csak lerogyott a sz?l?t?ke mellé, és Gyuri bácsi úgy támogatta haza. Orvost hívtak, aki a szívét találta rendetlennek, szakrendelésre küldte Tamásiba.
Szeptember végén lovaskocsit fogadtak, és Kövesi fuvaros felrakta a féderes ülést, hogy kényelmesen ülhessen a beteg, de a családból elkísérni nem tudta senki, mert közben Gyuri bácsi és Mariska kimentek a sz?l?be, a bort lefejteni, Magduska békésen aludt, nem lehetett magára hagyni ?t se, a boltot se. Margit halkan tett-vett az el?térben.
Ekkor egy idegen érkezett, halkan beköszönt a sütödébe.
– Jó napot, ez a Blázsovics pékség? – El?ször nem hallatszott ki semmi válasz, aztán éles sikoltásra rohantak a szomszédék, a férfi az üzlet, neje a lakás fel?l.
Margit a mázsának támaszkodva, kezében egy tenyérnyi papírlapot bámult. Az idegen sapkáját szorongatva toporgott mellette.
– A fiam vót itthun, mer megsebes?t, azt kérte, személlessen hozzam a hírt…
Károly kivette a rémült Margit kezéb?l a kékkockás, gyanús-foltos noteszlap-darabkát, amin ez állt ceruzával írva, Gyuri kézírásával:
„Megsebesültem 1942 IX / 9 én” –
A dátum -é- bet?je inkább -í-nek látszott, az -n- vonalként elhúzva…
– Ne gondoljunk rögtön a legrosszabbra, valahol kórházban lehet…
– Karcsi báttya, mikor vót ez má!! – sírta el magát, a cetlit az arcához emelve Margit.
– Valahol kallódik a levele, mint ez a papír is – magyarázták volna…
– Sajnállom, én se tudok enné többet – szabadkozott az ember -, a mi fiunk visszament a frontra, arrul se tudunk azúta. –
Kintr?l kocsizörgés hallatszott be.
– Anyámnak ne szójjanak! – élénkült fel Margit.
Magda néni hátrálva lépett volna le, egyik lábával a kengyelt kereste, amikor egy öregasszony állt meg mögötte és megszólította:
– Na, meggyütté Magda? Aztán igaz, hogy meghaat a fiad? –
Támaszt keres? lába a leveg?t fogta, teste zuhant, és összecsukódva ért földet a kocsi oldalánál. Margit a kérdést elfogva ért oda, nekiugrott az asszonynak.
– Vén varjú! Takaroggyon innét, mer megtépem!!
– Jóvan, na, mit tudhatom én, hogy tik mikor mongyátok meg nékie!
– Él a bátyám, ezt vegye tudomásul, és t?nnyön má el!
A hazaérkez? Blázsovics bácsi a hír olvastára csak szó nélkül kifordult az ajtón, megállt a gang szélén, és földhöz vágta a sapkáját. Aztán nagyon csendes ember lett. Jó id?re elfelejtette a szigort és az éberséget. Amikor Lózer György hajnalonként két vödörrel segítette a lányoknak a vízhordást, már egyetlen kifogásolni valót sem keresett. Örült a segít? kéznek.
A két lány azonban változatlanul kiült a folyosóra, ha fújt, ha esett, leste a busz érkezését és rohant a postára a várt levélért, ami csak nem érkezett…
Magda néni sokáig lázasan feküdt, aztán sápadtan, csendesen kezdett járkálni a házban, mint az árnyék. Csak Mariska kezéb?l fogadta el az ételt, aki önmagának is hazudta a nyugalmat. A rádióval dúdolgatta álmatagon:
„Volt egyszer egy hádnagyocská,
fiátátál volt és bohó.
Tisztá volt a szíve-lelke…”
Jól látta ?, a csend?r nem puszta udvariasságból veszi ki a kezükb?l a vödröket. Jó lett volna megmondani ennek a kedves fiúnak, hogy ne járjon ?utána, úgysem sz?nik meg visszavárni azt a másik Gyurit, aki nem halhatott meg, hiszen a nyakláncán azt a gy?r?t viseli, amit azért akasztott a nyakába, hogy megvédje ott a harctéren. A Jóisten nem veheti el az életét, mert még nem is látta a gyermekét. Még nem is tudja, hogy itthon már minden el lett rendezve, az értük hozott áldozata nem volt hiábavaló…
Miel?tt megszólította a számára idegent, megborzongott, mert azt a nevet viselte, mint az ? Gyurija, és azt csak egy embernek akarta volna jószívvel kimondani.
*
Az iskolába repül?söket szállásoltak be, és az utcán fess, magyar pilóták járkáltak. A rádióból tovább szólt a dal a hadnagyocskáról:
„…Aranyvég? cigaretta …”
Aztán egyre gyakrabban hallgatott el hirtelen a zene.
„Adásunkat megszakítjuk, légiriadó, berepülésveszély!”
*
Az üzletben csendõrségi jelentésekr?l beszéltek, miszerint, október 14.-én elfogtak egy amerikai hadnagyot Ozora közelében, aki ejtõernyõvel ugrott ki. Repülõgépe Fejér megyében zuhant le a Mezõszilas község határához tartozó területen.
Károly néhány ozoraival elment megnézni a repül? roncsait. Hozott bel?le egy forgáccsá görbült, valószín?leg alumínium-ötvözet darabkát.
Amikor nappal zúgott fel egy-egy repül?motor, akkor rohant minden ember fedezéket keresni, de azt senki se gondolhatta komolyan, hogy ott valóban védelmet fog találni, ha majd az égb?l golyózápor helyett már bomba hull.
A Kálváriára éjszakai megfigyel? embereket állítottak ?rnek… Szerencsére távoli robbanásokat hallottak csak, és a híreket, amikre már nem az els? napok ijedelmével, hanem valami hárító megszokással figyelt mindenki.
Ám a cukor kifogyott a boltokból, jegyre árulták a lisztet is, és Ágneske kíváncsi szemét?l követve, anyja ügyeskedését, amint kovásszal ragasztgatta a kis színes kockákat egy füzetbe, ami a bevásárló-könyvecskéjük volt.
Nemesékhez hazaköltözött a betegnek látszó orvos fiúk, hozta a f?városnál békésebbnek remélt faluba az ifjú feleségét, aki hamarosan egy kisfiúnak adott életet, és akit mind a három bérl? fiatalasszony meglátogatott.
Mariska és Margit együtt mentek, és vittek Gyuri bácsi jóféle borából egy nagy demizsonnal.
Aranka pedig olyan magas piskótát sütött a gyermekágyas asszonykának, hogy addig nem nyughatott a kislánya könyörgését?l, amíg az ? vasárnapi ebédjüket is olyannal meg nem koronázta.
Legutóbbi módosítás: 2019.09.17. @ 08:08 :: Pápay Aranka
