Thököly út.
Páradarát hullajt
egy bukfencez? ködrög.
A kötelesség
bajszára lázadást
pödrök,
de pár megálló múlva
a padban
mind mélyebbre löknek
az unalom-gödrök.
Keleti.
Szabadságom konzervatív
medvecsapdától sánta,
a pengével nevelést
már erd?nyi
palánta bánta,
de csak nem cserélik
a kertészt.
Engem hagyjatok,
mert észt
nem a tábláról
másoltam!
A hatalom nálatok,
de a tudás mindig
máshol van.
Blaha.
Cseppborostás az
ablak és a háztet?.
A homlokzaton reggeli
lázred? gy?r?dik,
a fény ragyogásba
ráncolja.
Kétnegyedes szótangóját
ténytikkadtan táncolja
a kréta,
ez az utolsó év
lehetne
Bokréta-ünnep,
de a múltbeli mentorok
már hajcsároknak
t?nnek.
Wesselényi.
Hátamon szabályszíj csattan,
fegyelmet dühöng.
A figyelem
disznóvágás-részegen
dülöng a teremben,
valakik neonlángnál
pancsolt m?veltséget
f?znek,
és az ész polcain horpadt
szókonzervek kerget?znek.
Kárörvendést rajzol rám
a firkahálós faasztal,
pürroszi gy?zelemért
a kor harcolni marasztal,
és tízezer reggelt majd
esti mesekönyvvé magasztal
az üveghegy-holnap.
Addig legenda a
nyugalom.
A cseng?k még szólnak.
