dr Bige Szabolcs- : Mosoly a rendelőben és azon kívül

*

 

Babonaság és gyógyítás

 

A babonaság, és más népi hiedelem sok fejtörést, gondot okozott nem csak kezdő orvos koromban, de még ma is.

Fél éve dolgoztam egy kis faluban a Kis-Küküllő völgyében, és gyorsan megismertem az embereket, csak a református papot tudtam nehezen kiengesztelni, mert nem fogadtam el szívesen pénzt, és nem szerettem kártyázni. Ki is prédikált a templomban. A román pópával szívélyes viszony alakult ki köztünk, annak ellenére, hogy a mumpszos gyerek arcára tintával fölírta a gyógyító imádságot. Kérdeztem tőle, hiszi-e, hogy az ilyesmi használ? Erre azt válaszolta: „nem én kell higgyem!”

 

Két Jankó egy családban

 

Elzárt, elmaradott falvak vették körül a várost, ahol járványtanászként dolgoztam. A rokonházasságok, és a mértéktelen italfogyasztás meghozta az eredményt. Egyik ilyen faluban — akkor, jó néhány évtizeddel ezelőtt 2000 lelket számlált — tömeges tífuszoltást végeztünk. Jöttek is a mozgósítottak: felnőttek, gyerekek. Érkezett egy anyuka két gyermekével. Kérdezem, hogy hívják a kisebbet?

 „Kirila Jankó” — jött a válasz.

Megkapta az oltást, és következett a nagyobb.

„Őt hogy hívják?”

„Kirila Jankó.”

„Őt is?”

„Igen.”

Nem nagyon értettem, miért. Azt mondta, mert szereti a Jankó nevet, az apját, nagyapját is így hívták.

„De hát hogy tudja megkülönböztetni őket akkor, ha ugyan az a nevük?” — érdeklődtem.

„Az egyik a kicsi Jankó, másik a nagy” — válaszolta, és még ő csodálkozott, hogy mit értetlenkedek.

 

 

Legutóbbi módosítás: 2021.07.29. @ 09:48 :: dr Bige Szabolcs-
Szerző dr Bige Szabolcs- 647 Írás
Teljes nevem Bige Szabolcs Csaba. Orvos vagyok, nyugdíjas, Marosvásárhelyen végeztem 1960-ban. Most Olaszországban élek.