dr Bige Szabolcs- : A termodinamika harmadik törvénye

*

 

 

 

Ha valaki a híres orvosprofesszor szobájába belépni óhajtott, az ajtó előtt ott talált egy diszkrét eleganciával öltözött urat, aki udvariasan kinyitotta az ajtót a látogató előtt. Úgy hozzátartozott a professzor úr szobájához, mint Gizike, a titkárnő. A titkárnő az íróasztal mögött ült, az előszobában. Az említett úr pedig az ajtó előtt állt.

     Ha nem volt forgalom, Bálint úr — mert ez volt a neve —, az ablak beugrójában állt, és a kezeit dörzsölve várta az alkalmat, hogy szükség legyen rá. Ha másképpen nem, akár mint ajtónyitogató is.

     Fiatalos lendülettel nyitott be a folyosóra nyíló ajtón egy egyetemista lány. Odalépett Gizikéhez, és kérdően ránézett. Gizike, a titkárnők gyöngye, szó nélkül a telefonhoz nyúlt, felvette és néhány szót súgott bele, kicsi várt, majd intett a lánynak:

     — Bemehet kedves, a professzor úr várja.

     Bálint úr már ott is termett az ajtónál, és kitárta a belépő előtt.

     Nem volt mindig ilyen Bálint úr élete.

     Kicsi Bálint korában, mint iskolás gyerek, ha nem is volt elzárkózott, magába forduló, de a labdajátékokban nem vett rész, kivéve az asztaliteniszt, a pingpongot. Azt szerette. A szervákat magabiztosan fogadta, és kivédhetetlenül adta vissza. A kis fehér labda röppályáját, érzékkel irányította, leütései hajszálra precízek voltak.

     Igazi szenvedélye azonban nem a sport, hanem a matematika volt. Veleszületett tehetsége volt a számtani műveletek megoldásához. Az osztálytársai hamar felfedezték különleges adottságát, és minden számtanpéldát vele oldattak meg, vagy jobb esetben vele ellenőriztették az eredményt. Szünetben oda-odaszaladtak hozzá és nevetve adtak fel neki feladatokat: szorzást, osztást. „Mennyi harminckétszer huszonöt?” „Nyolcszáz!” vágta rá kapásból. „És száztízszer kettőszázötvenöt?” „Huszonnyolcezer ötven” válaszolt gondolkozás nélkül. Egész csoport gyűlt köré, és szájtátva hallgatták a hihetetlen gyors válaszokat. Még a futkorászásról is elfelejtkeztek.

     A gimnáziumot befejezve, felvételi nélkül vették fel a Matematika-fizika szakra. Onnan egyenesen a Lomonoszov Egyetemre küldték. Az újév már Moszkvában találta.

     Megtanult oroszul és sikert sikerre halmozott az egyetemen. Nyáron is kinn maradt, mert munkát kínáltak neki a szünidő idejére a nukleáris laboratóriumban.

     Már csak fél év volt hátra a végzésig, amikor történt valami.

     Egy nagyobb lélegzetű tanulmányt nyújtott be, melyben precíz matematikai módszerekkel, logikai következettséggel az entrópia elvéből kiindulva adalékokkal szolgált a termodinamika törvényeihez, és korszakalkotó következtetéseket helyezett kilátásba. Az egyetem professzorai értetlenül álltak a dolgozat előtt, mert minden precizitása, logikája mellett a végkövetkeztetés teljesen hibás, és zagyva volt. Nem értették. Végül egy orvos professzor, egy elmegyógyász mutatott rá, hogy súlyos elmezavarban szenved, elmebeteg.

     Gyorsan felpakolták, és hazaküldték, s hogy ne kerüljön az utcára, mert a Lomonoszovból hazatérő ifjú nem lehet munkanélküli, vagy betegnyugdíjas — a világ szégyene lenne —, ezért bedugták a klinikára, egy homályosan körülírt feladatkörrel bíró tanácsadói állásba.

     Nem érezte haszontalannak magát, mert gyakran vették igénybe szolgálatait, mint fejszámoló zseninek. Tudományos dolgozatok számításait ellenőrizte, segített a professzornak a statisztikai elemzések megszerkesztésében.

     — Bálint úr! Lesz szíves? — szólt ki a professzor. — Lenne egy kérésem…

     — Kifejthetem a véleményemet — csillant fel reménykedve Bálint úr szeme — a termodinamika harmadik…

     — Erről majd legközelebb — vágta el a fejtegetés fenyegető áradatát a professzor. — A kolléganő számadatait szeretném önnel ellenőriztetni.

     — Ezer örömmel — fordult a látogató felé.

     Bálint úr szelíd volt, udvarias, és szolgálatkész. Csak azt nem volt szabad megkérdezni tőle, hogy „hogy van?”, mert akkor rögtön elkezdte a mondókáját a termodinamika harmadik törvényéről, és ha belelendült, órákig képes volt kedvenc témájáról beszélni megállás nélkül.

     A társadalmi konvenciók be nem tartása időnként bonyodalmakat okozott körülötte. A múltkor is, amikor a könyvesboltból egy szakkönyvvel a hóna alatt fizetés nélkül távozott, számára teljesen érthetetlen vita támadt, és rendőrségi ügy lett belőle.

     Nem értette, mi itt a baj? Dehogy is akarta ő ellopni a könyvet, csak meglátta a polcon, beleolvasott és rájött, hogy milyen jelentős munka, és hogy neki erre szüksége van a kutatásaihoz, amit a termodinamika harmadik törvényével összefüggésben folytat.

     Otthon a szobájában több mint harminc ily módon hazahordott könyvet találtak. Visszavitték őket a boltba, pénzbüntetésre ítélték, amit az öccse fizetett ki.

     A nyomozó, aki Bálint úr kihallgatását vezette, másfél órán át hallgatta a termodinamika bonyolult kérdéseit, és mikor elbocsátotta a vádlottat, az indignálódva jegyezte meg.

     — Sajnálom, hogy az érdekes beszélgetésünk félbe szakadt, mert az igazán érdekes részei a tételemnek, csak most következtek volna.

     — Én nem sajnálom — motyogta a rendőrtiszt szédelegve, s az ajtó résen át leste Bálin urat, nem fordul-e vissza, fejtegetéseit folytatni.

 

2007. február 15.

 

Legutóbbi módosítás: 2019.09.17. @ 08:08 :: dr Bige Szabolcs-
Szerző dr Bige Szabolcs- 606 Írás
Teljes nevem Bige Szabolcs Csaba. Orvos vagyok, nyugdíjas, Marosvásárhelyen végeztem 1960-ban. Most Olaszországban élek.