Zatykó Zoltán : A szükség törvénye

A határ el?tt már jócskán felgyülemlett a kocsisor, az átkel?ig járatos buszból végig figyelemmel lehetett kísérni, hogy a bosszús sof?rök hogyan elégedetlenkednek a szemük el?tt lév? látvánnyal. A buszon csak néhány utas üldögélt közönyösen, ilyenkor még nem sokan utaznak haza a munkából, inkább csak azok vágnak neki dél körül a harminc perces útnak, akik csupán ügyes-bajos problémáikat intézték el a városban. Egy nyugdíjas nénike fejcsóválva figyelte az egyik ülésen térdel? tíz év körüli fiúcskát, aki örömteli arccal nézel?dött kifelé az ablakon. Hátizsákja hanyagul hevert a padlón, kezében egy sárga, m?anyag vödröt szorongatott, amibe egy szakadt reklámszatyor volt belegy?rve. Kopott pólója hanyagul lógott kifelé a farmerból, lyukas tornacip?jét különféle tollfirkálmányok díszítették. Egy színes szalagon kulcs lógott a nyakában, ami minden kanyarnál nekikoccant az ablaküvegnek, és ez, szemmel láthatólag még tetszett is neki. Amint a járm? bekanyarodott a megállóba, a fiú felpattant a helyér?l, és azonnal az ajtóhoz lépett, egyik kezével rátapadva a leszállásjelz? gombjára. Ahogy leszállt, rutinos lépésekkel elindult a lakókocsis büfé felé, ami el?tt néhányan álldogáltak, és valamilyen üdít?t szürcsölgettek a zsíros lángos fokhagymás illata mellé. Karcsi nem tör?dött velük, és azok sem figyeltek fel a vézna gyerekre, már megszokták egymás látványát az utóbbi egy évben. Kezdetben még megbámulták az egyedül érkez? fiút, aki az iskolatáskáját a büfé alá rúgva elindul a várakozó autók közé, karján kis vödrével, és maszatos kezeivel, de mára nem tör?dött vele senki. Karcsi egészen az útlevélkezel?kig merészkedett, és óvatos szemekkel mérte fel a helyzetet. Ha a szakállas határ?r van, akkor távolabb kell mennie, mert a múltkor még meg is pofozta a szemtelenségéért. De ma a szerencse felragyogott, mert a köpcös van szolgálatban, aki ügyet sem vet a szorgoskodó fiúra. Odalépett az els? autó szélvéd?jéhez, és gyors mozdulatokkal végigdörgölte rajta a habos szivacsot, majd egy gumilappal lehúzta a feláztatott szennyez?déseket. Miután elkészült a m?velettel, odaállt a sof?r oldalához, és keserves tekintetet vágva mereven figyelt befelé. Ha szerencséje volt, akkor kapott valamit, egy-két márkát, vagy valamilyen csokoládét, de olykor pórul járt, mert hiába is dolgozott alaposan, a benn ül? nem honorálta kéretlen és tolakodó szorgalmát. Ilyenkor még álldogált ott egy darabig, majd vágva egy pofát továbblépett a következ? autóhoz. Eleinte még felmutatta a vödröt és a szivacsot, de ez nem bizonyult eredményesnek, mert így sokkal többen elutasították a szolgálatait, és üres zsebbel ment haza. Most kérés nélkül mossa az ablakokat, és így több jutalom üti a markát, mert van, aki megsajnálja, és még ha el?tte nem is akarta volna lemosatni a szélvéd?jét, mégis kiad valamit a fiúnak. A sorok mellett strázsáló határ?rök megmosolyogták Karcsi igyekezetét, és vidáman bíztatták, amikor a keresetét számolgatta kicsi markában.

– Ez az, öcsém, csak így tovább! Lassan meglesz a millió!

Millió – ábrándozott el ilyenkor Karcsi, és lelki szemei el?tt színültig szedett tányérokat látott, meg rántott húsokat. Az iskolában már második éve nem ebédel, mert nincs pénzük befizetni, így amikor hazaér, akkor eszik valamit, ha éppen van mit. A szomszéd néni hívta be magához olykor, de a fiú már szégyellte, hogy másnál kell ennie, így csak kés?n járt haza, amikor nem találkozott össze senkivel a lépcs?házban.

– Hol a fenébe voltál? – ripakodott rá ilyenkor az anyja, de a választ sem várva folytatta – Apád megint hullarészeg, menj, hívd haza a kocsmából.

Végül ott, a sarki kocsmában hallott el?ször a munkáról. Egy fiatalember mesélte az egyik haverjának, hogy micsoda vagyonokat lehet keresni ablakmosással, mert az ostoba külföldiek tele vannak felesleges pénzzel, amit a cigarettacsikkel együtt dobálnak ki az ablakon. Persze ez er?s túlzás volt, és Karcsinak ez már az els? héten kiderült, amikor rávette magát, hogy ellóg az iskolából, és kibuszozik a határra felmérni a helyzetet. A pénz nem d?lt, de aznap végre jóllakhatott csokoládéval és kólával, amit adtak neki. Estére gyomorrontást is kapott, de azóta megedz?dött. A felesleges édességeket a suliban adja el pár forintért, és mindig akad vev? az árura. A márkát a büfés néni váltja be neki, és azóta olyan jól összebarátkoztak, hogy a középkorú hölgy szívesen meg?rzi Karcsi táskáját is, így nem kell bedobnia a lakókocsi alá. 

A mai nap termékenynek ígérkezett. A kocsisor lassan vánszorgott el?re, és az emberek birkatürelemmel várakoztak az el?rehaladásra. Karcsi begyakorlott mozdulatokkal sikálta az üvegeket, és csurrant is borravaló, amit ? tréfásan „ennirevalónak” nevezett el. Már betéve tudta, hogy melyik rendszám mögött milyen emberek vannak, és el?vigyázatosságból a törököket általában kihagyta, ha férfi ült a volánnál. A n?k mindig megszánták, és t?lük többet is kapott, egyszer az egyik meg is simogatta a fejét. Furcsa borzongás szaladt végig a hátán ekkor, és kés?bb el is sírta magát a buszon hazafelé, mert már régen érte ilyen kellemes benyomás. Az anyja mostanában csak felpofozta, mert nem kapott választ arra, miért van ennyi igazolatlan hiányzása Karcsinak, és, hogy ezért is csak ?t fogják megbüntetni, és, hogy talán ? rosszat akar neki ezzel a sok csavargással? Karcsi ilyenkor lehajtotta a fejét, és a csörg? pénzérmékre gondolt tehetetlen dühében, ami kicsit megnyugtatta, mert ez a csörgés a gyomrának dallam volt, a teli gyomor dallama. Aztán másnap ugyanúgy ellógott az utolsó két óráról, hogy minél többet kereshessen az ablakmosással, és, hogy aznap ismét jóllakhasson a büfés néni szendvicsével meg kólájával, ami mellé sokszor olyan simogatás járt, mint amit attól a török n?t?l kapott egyszer.

Legutóbbi módosítás: 2019.09.17. @ 07:54 :: Zatykó Zoltán
Szerző Zatykó Zoltán 85 Írás
"Fukar kezekkel mérsz, de hisz nagy úr vagy, S egy talpalatnyi föld elég nekem. Hol a tagadás lábát megveti, Világodat meg fogja dönteni." Madách Imre: Az ember tragédiája