Bonifert Ádám : Egy értéktelenné lett évfordulóra

Valaki, akivel egykor együtt “sodródtam”, felhívott, hogy emlékeztessen egy évfordulóra. Ezzel a verssel feleltem neki.

 

Voltál a múltam s nem vagy jelenem,
nincs már nyomod a hagyott jeleken,
szakadt felh?vé foszlott szét régen,
ragacsos mázas minden emlékem,
csukott szememben a könny kiszáradt,
besz?kült benne a régi távlat,
nyitott szememet belül bezártam,
nem találom, mit egykor találtam,
lábbal taposok hullt levelekre,
s már emlékezni sincsen semmire.

Hogy hány éve volt?…Ködös már a múlt,
van, mi megkopott, van, mi elavult,
és visszanézve mindig más a táj,
már öröm sincsen, s már semmi se fáj,
már nincs meleg a szívem környékén,
szétesett sugár n?tt a nap fényén,
fagyott ízeket forgatok számban,
nem delejez már, mit egykor vágytam,
egy vagy a sorban, nem különleges,
valódi képed bennem már üres.

Hogy most lehetne egy évforduló?
Az érzelemben kihunyt már a jó,
az értelem meg legyint csendesen,
mert emlékezni minek, kedvesem?
Oly messze jár az egykori remény,
hogy szerelem volt – lásd, elhiszem én,
csak semmit többre nem vágyom veled –
s ha emlékezel – csak magad tegyed!

Legutóbb szerkesztette - Bonifert Ádám
Szerző Bonifert Ádám 311 Írás
Álmodó realista vagyok, a magam módján írogató ember. Szeretem a baráti hangulatú, egymást segítő alkotó közösségeket, nem szeretem a marakodást és a klikkszellemet. De az értelmes vitákat elfogadom.