Arany Ágnes : FEKETE-FEHÉR: IGEN? NEM? V.

Az írás az Er?szakok c. kötetemben jelent meg (Tinta, Atlantis Centaur)

 

Mike-nak biciklije sem volt soha, nem hogy autója, de spórolt, és egész nyáron keményen dolgozott. Minden lehetséges túlórát elvállalt, csakhogy vágyálmát egy nap ebben a sötétkékre festett púposhátú fémhalmazban megtestesülve láthassa. Vett filmet is, és megkérte Edmundot, hogy kattintsa le, amint éppen beszáll jogos tulajdonába, a „Bogár"-ba. A szüleinek szeretné küldeni: lássák, mire vitte a fiúk, ha már egyszer „tudományt tanul" abban a messzi országban. Hadd nyugtassa meg ?ket: lesz, aki öreg korukra gondoskodik róluk, és hát nem is akárhogy.

  Edmund türelmesen gyakorolt Mike-kal, magyarázta a szabályokat. Az els? nekifutás kudarccal járt, de másodjára megkapta a jogosítványt ââ?â?¬ talán pont akkor, amikor kérgeskez? apja büszkén nézegette a felvételt. Edmund és Anna most értette meg, hogy a kocsi a lakáson túl a szabadságot jelentette számukra, véd?burkot a kíváncsi tekintetek el?l. Közszemlére téve fintorok, megjegyzések kísérték ?ket ââ?â?¬ hol több, hol kevesebb. Anna büszksége nem engedte, hogy figyeljen rájuk, és lealacsonyodjon hozzájuk.

  Egy nap a villamos megállóban borostás férfi méregette Edmundot leplezetlen ellenszenvvel. Gúnyos megjegyzéseket váltott a közvetlenül mellette állóval: röhigcsélve értettek egyet. A borostás a támogatáson felbátorodva Anna arcába bámult, Edmundéba röhögött, és sokatmondóan kiköpött el?ttük. Edmundnak csak a szempillája rebbent meg. Méltóságteljes, egyenes tartással odalépett hozzá; nyugodt hangon, de határozottan követelte, hogy kérjen bocsánatot. A férfi megrémülve kapta el az induló villamos korlátját, és felugrott rá. Szótlanul néztek utána. „Lassan megtudom kik között élek" ââ?â?¬ húnyta be a szemét Anna, és a felismerést?l eltorzult az arca. Edmund hallgatagon állt mellette. Anna szorosan ujjaiba f?zte az ujjait.

 

                Vagyunk, mint minden ember: fenség,

                Észak-fok, titok, idegenség,

                Lidérces, messze fény,

                Lidérces, messze fény.

 

 Ã¢â?â?¬ idézte kett?jükre vonatkoztatva a sorokat. „A többi szakasz nem érdekes" ââ?â?¬ ítélte meg, és felvetette a fejét.

  Amikor az albérleti szoba ajtaja becsukódott mögöttük, Edmund halkan megszólalt:

  ââ?â?¬ Emlékszem egy reggelre, akkor még az el?készít?be jártam. Kimegyek a kapun, egy n? várakozik a kisfiával az utcán. „Nézd, a néger mozog" ââ?â?¬ mondja a gyereknek ââ?â?¬ nevetett fel, majd felszisszent, mintha t?szúrást érezne.

  ââ?â?¬ Tudod, olyan ritka volt nálunk a külföldi, pláne az igazán messzir?l jött külföldi. Én arra emlékszem, hogy egyszer világos kabátot, meg kalapot láttam felém jönni. Persze abban a gyenge utcai világításban, ami akkoriban volt! Meregettem a szememet. Csak akkor láttam, hogy afrikai, amikor a közelembe ért. Dehát úgy elszigetelték ezt az országot a világtól: se be, se ki. Micsoda idiótizmus! Még kilencéves koromban is azt hittem, hogy a szomszédos népeknek két orruk van, vagy három fülük, vagy mi, egyszóval, hogy egészen másképp néznek ki ââ?â?¬ próbált magyarázkodni Anna. ââ?â?¬ Egyszer a szüleim azt mondták, hogy szlovák vendég jön hozzánk vacsorára. Itt él, de szlovák. Tudod, hogy izgultam? Akkorát csalódtam! Egyszer?en nem értettem, miért tiltanak bennünket egymástól. Ha meg valaki tényleg messzir?l jön, akkor csak azt látják, hogy másképp néz ki ââ?â?¬ biggyesztette el a száját, aztán elgondolkozva hozzátette: ââ?â?¬ A baj az, hogy ennél is maradnak. ââ?â?¬ Összevont szemöldöke között két párhuzamos vonal jelent meg.

  ââ?â?¬ Emlékszel arra a kisfiúra a HÉV-en? ââ?â?¬ derült fel Edmund.

  ââ?â?¬ De drága volt! Még azt is elénekelte neked, amit az óvodában tanult ââ?â?¬ oldódott fel Anna.

  ââ?â?¬ Aha, aztán azt kérdezte: `Bácsi, te születtél?'

  Kitört bel?lük a nevetés, mint akkor a HÉV-en.

  ââ?â?¬ Meg kéne ?riznünk a gyerekkori ártatlanságunkat ââ?â?¬ komolyodott el Anna.

  ââ?â?¬ Az segítene! 

  Elgondolkodva hallgattak.

  ââ?â?¬ Valami albumot emlegettél a múltkor ââ?â?¬ próbálta más mederbe terelni a beszélgetést Anna.

  ââ?â?¬ Ja, megmutathatom ââ?â?¬ vette el? Edmund a szekrényb?l.

  ââ?â?¬ A barátaid? ââ?â?¬ kérdezte Anna egy csoport fiatalemberre mutatva.

  ââ?â?¬ Együtt tanultunk Delhiben.

  ââ?â?¬ Tartod velük a kapcsolatot?

  ââ?â?¬ Visszamentek Kenyába, dolgoznak. Nem tudok sokat róluk. Itt meg Bhutánba látogattunk. Nem fogod elhinni, mit kérdeztek t?lünk: hogy hol csináltattuk a frizuránkat ââ?â?¬ derült fel Edmund.

  ââ?â?¬ Ez kicsoda?

  ââ?â?¬ Az egyik bátyám.

  ââ?â?¬ Nem hasonlítasz rá ââ?â?¬ méregette Anna, és még oldalra is fordította a fejét hátha más szögb?l hasonlónak t?nik. ââ?â?¬ Van képed a szüleidr?l is?

  ââ?â?¬ Nincs. Az öregek nem fényképeztetik magukat, nem szokás.

  Anna nem feszegette miért. Nem esett nehezére elképzelni, hogy olyan messzi országban sokminden más.

  ââ?â?¬ Ez a Balatonnál van, az el?készít?ben vittek el oda.

  Edmund húsz körüli, s?r? szemöldök? lány vállát átölelve nézett der?sen a lencsébe.

  ââ?â?¬ És ?? ââ?â?¬ mutatott rá Anna.

  ââ?â?¬ A barátn?m volt, bulgár. Együtt jártunk az el?készít?be.

    „Jó kis tenyeres-talpas" ââ?â?¬ állapította meg magában fintorogva Anna, mégis szaporább lett a légzése.

  ââ?â?¬ És? ââ?â?¬ tettetett közömbösséget.

  ââ?â?¬ Nem tartott soká. Megtiltották, hogy velem járjon.

  ââ?â?¬ Kik?

  ââ?â?¬ Behívták a követségre. Közölték vele, hogy választhat: ha továbbra is velem jár, haza kell mennie, és fuccs az egyetemnek. Ha szakít velem, minden rendben.

  ââ?â?¬ Elég egyértelm? ââ?â?¬ sóhajtott fel Anna letörten, amiért ott kötöttek ki ahonnan elindultak. ââ?â?¬ És szakítottatok.

  ââ?â?¬ A jöv?je forgott kockán ââ?â?¬ mérlegelte Edmund, és elhallgatott.    Anna körmével a rekamié borítását kaparászta. ââ?â?¬ Kérsz egy kávét? ââ?â?¬ kérdezte Edmund.

  ââ?â?¬ Aha! ââ?â?¬ vágta rá azonnal.

 

                                                                     *

 

  Egyik este Anna lázas készül?désben találta a szüleit. Apa ecetes vízbe mártogatta a kefét, majd lerázta a felesleges folyadékot, és végigsimított vele az öltönyön. Rendületlenül hitt az ecet tisztító hatásában, gyakran ismételgette a m?veletet. Anya az asztallapra fektetve a vasalt ingeket hajtogatta össze.

  ââ?â?¬ Csak nem utazol? ââ?â?¬ lep?dött meg Anna.

  ââ?â?¬ Egy hétre az NDK-ba ââ?â?¬ tárta szét Apa a karját, mintha szerénykedne ââ?â?¬, Drezda, Lipcse.

  ââ?â?¬ Egy kis változatosság ââ?â?¬ örült vele Anna ââ?â?¬ jót fog tenni. 

  ââ?â?¬ Mit hozzak neked?

  ââ?â?¬ Hm, nem is tudom ââ?â?¬ emelkedtek fel vékony vállai ââ?â?¬, ne rám költsél, érezd inkább jól magadat. ââ?â?¬ Aztán elt?n?dve hozzátette: ââ?â?¬  Nylon harisnyának azért örülnék.

  ââ?â?¬ Hozok, hozok ââ?â?¬ ígérte Apa.

  ââ?â?¬ Olyan éhes vagyok! Mit eszünk? ââ?â?¬ kérdezte Anna panaszos hangon.

  ââ?â?¬ Van tegnapról maradék a fridzsiderben. Melegítsd meg, mi addig elpakolunk.

  ââ?â?¬ Oltsd le a nagy lámpát ââ?â?¬ intett az örökké spórolós Apa, amikor az asztalhoz ültek ââ?â?¬, nem kell díszkivilágítás ahhoz, hogy a szájunkat megtaláljuk. ââ?â?¬ Mesélj, mi újság az egyetemen?

  Hárman ülték körül az asztalt, mint mindig ââ?â?¬ a Bencével töltött év röpke, fölösleges intermezzónak t?nt. Apáék boldogok voltak, amikor visszakapták a kislányukat, és titokban remélték, hogy megtarthatják egy ideig. Anna érezte ezt az er?s, majdnem delejes kapcsolatot, ami köztük volt, és Edmundra gondolt, akivel szerette volna ezt is megosztani. De nem lehetett… Részletesen, túlságosan részletekbemen?en számolt be az egyetemi napjairól, csakhogy semmi fel ne t?njék. Anya egy távoli rokon váratlan telefonjáról mesélt, Apa meg visszatért a kiküldetéshez:

  ââ?â?¬ Négyen megyünk: az igazgató, a párttitkár, meg a személyzetis, de csak egyedül én értek a nyomdagépekhez, amik miatt ugyebár kiutazunk.

  ââ?â?¬ A többiek a morálodra vigyáznak.

  „Milyen rettenetes pont arról hallgatni, amir?l a legszívesebben beszélnék!" ââ?â?¬ röppent át Annán a szomorúság. Az asztalra könyökölt, mintha figyelné Apa magyarázatait.

  Amikor Anna szedel?zködött, Anya összefogta a terít?t, hogy a morzsákat lerázza az udvarra a galamboknak.

  ââ?â?¬ Hozd fel Edmundot ebédre ameddig apád kiküldetésben van ââ?â?¬ súgta oda Annának a résre nyitva hagyott lakásajtó el?tt.

  ââ?â?¬ Jó. Mikor? ââ?â?¬ súgta vissza a cinkos mosolyával.

  ââ?â?¬ Vasárnap.

  ââ?â?¬ Hánykor?

  ââ?â?¬ Gyertek úgy egyre.

  Anna tarka virágcsokrot vett az utcai árusnál, ezzel várta Edmundot a kapunál.

  ââ?â?¬ Majd te add át Anyának ââ?â?¬ kérte ââ?â?¬ nagyon szereti a virágokat.

  ââ?â?¬ Akkor rossz lehet neki télen ââ?â?¬ gondolt bele Edmund.

  A gangon a szomszéd beteg fia játszott. Zolika tizenhárom éve ellenére sem tanult meg írni, olvasni, és legszívesebben az autóját túráztatta a folyósón. „Dzs, dzs…" ââ?â?¬ dörzsölte a kövezethez a lendkereket, de nem engedte el, hanem a szerkezet kinlódó hangját hallgatta a füléhez emelve.

  ââ?â?¬ Látom autózol ââ?â?¬ állt meg el?tte Anna. ââ?â?¬ Mutatkozz be szépen Edmundnak, ?t még nem ismered.

  Zolika megszorította a kinyújtott kezet, és barátsága jeléül a férfi füléhez tartotta a feltúráztatott autót. „A szeme se rebbent, pedig hol látott volna afrikait, mégis… ? a lényeget látta benne." ââ?â?¬ ámélkodott magában Anna. Eszébe jutott Edmund öreg orvos barátja, aki maga látja el a negyvenéves mongoloid fiát. "?k azért vannak a földön, hogy szeretetre tanítsanak bennünket" ââ?â?¬ utalt Dr. Péchely Kázmér egy alkalommal a fiára, meg sorstársaira, és Anna csak most értette meg pontosan, mit is akart mondani vele.  

  Anya a maga megszokott szívélyes modorában fogadta Edmundot. Meglep?dött a virágon, sejtelmesen Annára nézett. Anna nyílt vidám tekintettel nézett vissza: ez a nap ünnepet jelentett a számára.

  ââ?â?¬ Üljetek csak le ââ?â?¬ bíztatta ?ket Anya, maga meg elment vázáért.

  Igyekezett Edmund jelenlétét teljesen természetesnek venni, de Anna látta a mozdulatain, az asztalra szegzett tekintetén, hogy zavarban van. „Hozzá kell még szoknia; rövidesen észre sem fogja venni. De milyen mélységesen szeret engem!" ââ?â?¬ nyugtázta jóles? melegséggel. ââ?â?¬ "Nekem is meg kell értenem ?t: attól fél, hogy elhagyom ?ket, elmegyek Edmunddal." ââ?â?¬ Ebben a pillanatban bántotta, hogy nem tud jobb gyereke lenni.

  ââ?â?¬ Milyen szépen megtanult magyarul! ââ?â?¬ dícsérte Anya Edmundot.

  ââ?â?¬ Angolul is tökéletesen beszél ââ?â?¬ dicsekedett Anna.

  ââ?â?¬ Angol misszionáriusokhoz jártam ââ?â?¬ magyarázta Edmund.

  ââ?â?¬ Biztos jól tanítottak.

  ââ?â?¬ Szigorúak voltak, de jót akartak. Nem engedték meg, hogy az anyanyelvünkön beszéljünk, csak angolul volt szabad még a többi gyerekkel is.

  ââ?â?¬ És ha nem hallották?

  ââ?â?¬ Akkor sem ââ?â?¬ mosolyodott el Edmund. ââ?â?¬ Nagyon egyszer? módszerrel ellen?rizték. Odaadtak egy gyereknek valamilyen tárgyat, mondjuk egy ollót, és azt mondták, hogy adja tovább annak, aki szuahéliül, vagy az anyanyelvén beszél.

  ââ?â?¬ Mért? Nem szuahéli az anyanyelve? ââ?â?¬ szakította félbe Anya.

  ââ?â?¬ Nem, luó a törzsem nyelve, a szuahéli csak a hivatalos nyelv. Szóval, szombaton a tanár megkérdezte, kiknél volt az olló. Vasárnap jött a büntetés: játék helyett a konyhakertet kellett kapálni, meg az iskolát takarítani.

  ââ?â?¬ Ügyes megoldás ââ?â?¬ ismerte el Anya, és Anna látta, hogy oldódik benne a feszültség.

  ââ?â?¬ Két-három vasárnap dolgoztam, azután nagyon vigyáztam, hogy ne kerüljön hozzám az olló ââ?â?¬ nevette el magát Edmund. Anya a pillanatnyi szünetet kihasználva kovászos uborkát kínált a húshoz. ââ?â?¬ Ezt nagyon szeretem ââ?â?¬ nézett rá Edmund hálásan.

  ââ?â?¬ Akárcsak Anna. ?is a savanyúért van oda. Hú-ú! ââ?â?¬ tiltakozott maga elé tartott kézzel, amikor sugárban fröcskölt felé a szódásüveg.

  ââ?â?¬ Pedig úgy vigyáztam ââ?â?¬, menteget?dzött Anna a poharát felemelve ââ?â?¬ mégis ebbe jutott a legkevesebb. 

  Edmund gyorsan felcsippentette a terít?t, Anya meg egy szalvétával felitatta a tócsát. 

  ââ?â?¬ Vannak testvérei? ââ?â?¬ érdekl?dött tovább.

  ââ?â?¬ Három bátyám, meg négy n?vérem.

  ââ?â?¬ Az aztán szép család! ââ?â?¬ ismerte el Anya.

  ââ?â?¬ Engem nem is vártak, a legfiatalabb testvérem tíz évvel id?sebb nálam. A szüleim sajnos már öregek.

  ââ?â?¬ Van, aki segítsen nekik. De ahol egyetlen gyerek van, és az is elmegy ââ?â?¬ vonult át egy felh? Anya arcán. ââ?â?¬ Az édesanyámék nyolcan voltak testvérek, az apámék tizenhárman.

  Arról kezdtek beszélni, hogyan változik a világ.

  ââ?â?¬ Az atomrobbantásokkal mintha tumort l?nénk a föld testébe.

  ââ?â?¬ Persze, hogy visszahat az emberre. Honnan van ez a sok idegesség, betegség?

  ââ?â?¬ Nem állhatunk meg ott a fejl?déssel, ahol most vagyunk, de valahogy mégis másképp kéne.

  Peregtek az érvek, a vélemények ââ?â?¬ három ember ülte körül az asztalt teljes egyetértésben.

  ââ?â?¬ Menjetek a másik szobába, én majd összeszedem a tányérokat ââ?â?¬ emelkedett fel Anya ââ?â?¬ beszélgessetek csak tovább.

  ââ?â?¬ Nem mondtad, hogy van zongorád! ââ?â?¬ lep?dött meg Edmund, ahogy a bels? szobába beléptek. ââ?â?¬ Játszhatok rajta? ââ?â?¬ ütött le óvatosan egy billenty?t.

  ââ?â?¬ Micsoda kérdés! Fogalmam sem volt, hogy tudsz zongorázni ââ?â?¬ csodálkozott rá Anna, mintha el?ször látná.

  ââ?â?¬ Ezt tanulod? Mozart: Els? fantázia ââ?â?¬ olvasta a kottatartón. ââ?â?¬ De régen nem játszottam! ââ?â?¬ ült le. ââ?â?¬ Nézzük csak… h-mollban kezd?dik. ââ?â?¬ Az ujjaira siklott a tekintete, vissza a hangjegyekre, és lenyomta az els? akkordot.

  Anna szemével kísérte a kottát, bólogatta hozzá a taktust. Lapozott.

  ââ?â?¬ Hol tanultál zongorázni? ââ?â?¬ ölelte át a vállát.

  ââ?â?¬ Ó, még a misszionáriusoknál. Delhiben volt egy öreg zongora az egyetemen, azon gyakoroltam néha.

  ââ?â?¬ Brávó! ââ?â?¬ gratulált Anya.

  A férfi felállt, és Annát kezdte bíztatni:

  ââ?â?¬ Játsszál valamit!

  ââ?â?¬ Áh, én csak klimpírozok, Anya sokkal jobb. Tulajdonképpen zongoram?vésznek készült, de aztán jött a háború, meg én. Anya, a kedvencemet! ââ?â?¬ kunyerált.

  Anya a zongorához ült.

  ââ?â?¬ Várj, felnyitom a tetejét ââ?â?¬ húzta le Anna a rojtos csipketerít?t. Megnyúlt, hullámokra osztott, torz arc siklott sápadtan végig a fényes fekete lakkon, amint óvatosan felemelte a nehéz fedelet ââ?â?¬ „Ez én lennék?" ââ?â?¬ meredt rá. A feltámasztó rúd kecses, a súlyhoz majdnem túl vékony volt ââ?â?¬ és fehér. „Eddig fel sem t?nt" ââ?â?¬ csúsztatta a tet? mélyedésébe. A zongora belsejének arany keretében szaporán ugrálni kezdtek a kis kalapácsok: a harmadik szonátát csalták ki a húrokból, és elárasztották vele a szobát. A szemközti ház nyitott ablakában megjelent egy n?, kikönyökölt a párkányra. Amikor Edmundot meglátta, zavartan visszahúzódott. Színes ruhája elárulta, hogy egy darabig még állt a függöny mögött, aztán elt?nt. 

  Másnap Anya t?n?dve jegyezte meg:

  ââ?â?¬ Ha Afrikáról van szó, mindig csak a tam-tamot emlegetik, mintha más se lenne. Pedig ott sem egyformák az emberek. 

  ââ?â?¬ Tudod, mit olvastam nemrég? Hogy nincs sötétebb fekete Afrikában a mi tudatlanságunknál.

  Anya elgondolkozva kavargatta a rántást.

Legutóbbi módosítás: 2021.07.29. @ 09:47 :: Arany Ágnes