Zatykó Zoltán : Az ügynök

…na, nem olyan…

?volt a legrátermettebb mindenki közül. Kollégái nem érhettek fel az ? képességeivel. Megjelenése, viselkedése, egész magatartása ezt a tényt sugallta. Több testület is megkereste már ?t, de valami ostoba bizonyítvány hiánya miatt végül visszaléptek. Pedig hát mit ér az a sok tanulás, ha az embernek amellett semmi ideje nem marad testének építésére. Itt, ahol most szolgált minden szempontból kielégít? volt. A cégnek rengeteg kliense volt, akiket rendszeresen ellen?rizni kellett, mert többször el?fordult már, hogy azok megrövidítették a céget. Úgyszólván, manapság naponta el?fordul ilyen. A cég éppen ezért alkalmazta az ügynököket, akiket ? irányított. Robosztus termete, kidolgozott izmos teste láttán senki nem mert ellenkezni, és mindenki azonnal bevallotta súlyos b?nösségét. ?nem ismerte a kegyelmet senkivel szemben sem. Arca rendíthetetlen szigort sugárzott, ármánykodással, szép szavakkal, vesztegetéssel soha be nem mocskolhatták feddhetetlen erkölcsét. Senkije nem volt, nem várta otthon senki, nem ragaszkodott semmiféle ingósághoz vagy ingatlanhoz, és éppen ez táplálta benne a legy?zhetetlenséget. Mert ugye a filmekben is sok olyat lehet látni, hogy az ember hozzátartozóját elrabolják, zsarolnak vele. Ez nem fordulhat vele el?. Szemeivel folyamatosan figyeli környezetét, agyában zakatolnak az ügynöki módszerek, mindenki gyanús, lehet az öregember, kismama vagy akár egy gyerek is. A kliensek kiszámíthatatlanok, gátlástalanságuk határtalan, pedig a cég mindent megtesz, és mégis ilyen rút hálátlansággal kell szembesülnie. Feladata nem egyszer?. Úgy kell felderítenie a gazembereket, hogy azok ne számítsanak a lefülelésre. Rejtett figyeléssel, roppant nagy gyakorlatot igényl? harcászati ismeretekkel kell rendelkezni annak, aki ezt a munkát végzi. Bekerülni sem könny? az ügynökök közé. Mindenre kiterjed? háttérvizsgálatot végeznek az emberrel, még miel?tt elkezd?dne a felvételi. A záróvizsgán is olyan feladatokat kell elvégeznie a jelöltnek, hogy többen akkor adják fel a küzdelmet, ájultan esnek össze a kimerültségt?l. Lehetett olyanról is hallani, hogy egy, a  légiót is megjárt jelentkez? a vizsgán zokogva omlott össze, és azóta is szanatóriumban kezelik valahol a hegyekben. Soha nem fog felépülni. Bezzeg ? megtanult mindent és túlélt mindent. Nem mondhatni, hogy minden verejték nélkül, de neki sikerült.

Az óra szolid csipogással jelezte a munka kezdetét. Gyorsan felkelt egyszer? fekhelyér?l, gondolatai már a megbízatás körül jártak. Néhány gimnasztikai gyakorlattal megmozgatta izületeit, lehet, hogy hamarosan nagy szükség lesz rájuk. Szinte pillanatok alatt összeszedte magát, inge alá felcsatolta golyóálló mellényét is. Indulás el?tt egy utolsó pillantást vetett magára a tükörben, és megállapította, hogy tökéletes az álcája, senki nem gondolná, hogy ? ügynök. Mindenki azt fogja hinni, hogy ? csupán egy beképzelt izomagyú valamelyik konditeremb?l. Néhány másodpercig hallgatózott a lépcs?házban, majd felt?nés nélkül elindult. Az utcán többször is hátrapillantott, de nem követte senki. Mostanában az az érzése támadt, hogy figyelik minden mozdulatát. Hiába, veszélyes munka ez, biztosan szívesen eltennék láb alól néhányan. Lassan közeledett az akció színhelyére, az újságosbódénál vett egy aznapi lapot és még egyszer körbepillantott. Ekkor vette észre társát, aki a túloldalon cigarettázott, és nyúzottarcú, tohonya értelmi fogyatékosnak álcázta magát. "Tökéletes"- gondolta magában ?, és egy titkos mozdulattal jelt adott az indulásra. A kliensek mit sem sejtve tevékenykedtek, a kés? délután melegsége elaltatta éberségüket. Azok ketten beléptek a helyszínre. Óvatosan körülnéztek, próbálták szemeikkel kisz?rni áldozatukat. Nagyon izgatott volt. Ez egy rutinfeladat, de az izgalom így is itt lebegett.  Tekintete találkozott társa tekintetével, mindketten tudták, hogy hamarosan fel kell fedni magukat, és kegyetlenül meg kell torolniuk a cég ellen elkövetett merényletet. A feszültség a tet?fokára hágott, a két ügynök szinte egyszerre mozdulva lépett akcióba. Gyakorlott mozdulattal nyúltak kabátjuk belsejébe és el?húzták ügynöki életük egyértelm? bizonyítékát. Már csak egy dolog volt hátra az utolsó másodpercben, amit nagyon beléjük sulykoltak a kiképzés alatt. Ez volt a kedvenc része. Ilyenkor a kliensek hatalmas döbbenettel veszik tudomásul, hogy az ügynökök ismét halált megvet? vakmer?séggel keveredtek észrevehetetlenül közéjük. Imádja ezt a pillanatot, amikor leplezetlen megvetéssel lehet a gonosztev?k arcába bámulni, és a félelemt?l megdermedt b?nöz?k maguk alá csinálnak. Tehát már csak ez az egy volt hátra.

A kabátszagú leveg?b?l egy mély lélegzetet vett, tüdeje megtelt a kliensek szagával, ajkai megformálták mondanivalójának els? hangját, és az igazolványát felmutatva elüvöltötte magát:

– Jegyeket, bérleteket kérem felmutatni!

Legutóbb szerkesztette - Zatykó Zoltán
Szerző Zatykó Zoltán 85 Írás
"Fukar kezekkel mérsz, de hisz nagy úr vagy, S egy talpalatnyi föld elég nekem. Hol a tagadás lábát megveti, Világodat meg fogja dönteni." Madách Imre: Az ember tragédiája