Lépéseket törve
mégis és máris,
kapaszkodni körbe,
ha köt tagadás is,
felhasított burkot
lihegve nyalni,
cseppenként lecsurgott
vízben megmaradni;
ráhajolni lágyan
ostoros vállra,
fagyasztó magányban
a leltárt lezárva;
terpeszteni végül
összezárt kezet,
utolsó ínségül
fogyó emlékezet
rácsain kihullva
elkopni halkan,
csodára hangolva
csodátlan korunkban.
