Szarka Emese : Meghalni, érted? 2.

III.

Fürd?szoba, barnás csempével kirakott falak. Szekrény három tükörrel. A tükörben látjuk M. arcát. A mosdókagylóra támaszkodik. Válla kissé megfeszül, kulcscsontjai kiemelkednek. A szemére vetül a kamera. Kinyitja az egyik tükröt, befelé néz – most két arc jelenik meg – betesz valamit. Egy fiolán állapodik meg a kép. Benne tabletták.

M.

 Gyógyszerrel? Régen lenéztem azokat, akik ehhez folyamodtak. Olyan n?ies megoldás. Kényelmes és esetlen. Esetleges. Semmi értelme. Ez nem az én m?fajom… Az amerikai filmekben mindig a fürd?szobai tükör mögött tartják a pirulákat. Vajon miért?… De én tudatában akarok lenni.

 Benyúl a fioláért. A kamera a tükörarcot mutatja. Majd becsukja a kis ajtót. Lassítva, csendben forog a leveg?ben az üveg – közeli kép –, a kövön zajosan összetörik. A darabok egy emberi szívet formálnak.

Következ? kép: háttal M. feje lassan emelkedik a földr?l. Amint a szekrény magasságába ér, a középs? tükröt látjuk: betörve.

 Értem.

IV.

Ablak mögötte. Világoskék-fehér csíkos testhez simuló dresszt visel. Egy barna faasztalon bal kézzel könyököl. Jobb kezében recés él? kést forgat, nyele ütemesen koppan az asztal lapján.

M.

 Az els? törés az életemben az volt, mikor azt hittem, anyám már nem szeret. Úgy hét-nyolc éves lehettem? Mindegy, kortalan voltam.

 Nyomatékosan:

Voltam…

 Tekintete elhomályosul. A szemeire közeli kép, félprofilból. A kés kopog.

Bementem a konyhába. Kihúztam a fiókot, el?vettem egy kést, majd visszatettem. Ken?kés volt. Ráakadtam egy megfelel?re. A hasamnak nyomtam. Majd lassan visszatettem, és becsuktam a fiókot. Sajnáltam magam. Most nem. Már nem…

Ha összevérzem a falat vagy a terít?t, anya haragudni fog. Márpedig ez spriccel. Itthon nem lehet végigcsinálni. Azonnal hívnák a ment?ket. Bár ha elég ügyesen intézem, a szívem hamar föladja. El ne felejtsem megírni nekik, hogy a szerveimet feltétlenül ajánlják fel… Másokat éltetni…

Halkan:

Szeretem az életet… Másokét… magamét…

Mélázva:

Talán a szobámban kényelmesebb lenne, de ott túl sz?k a hely, sok a bútor. Nem mocskolhatom be anyám házát. Azzal csak rémálmot okoznék neki. És én nem akarom bántani. Bár ez is csak felfogás kérdése. A szabadban kell tennem. Az „ideális pihen?helyem” a képzeletemben a Szikla.

Egy kocsi parkolása hallható. M. elrejti a kést – el?ször az ölébe ejti, majd a derekánál a nadrágjába csúsztatja –, kihúzza magát, egyenesen ül.

Elmosolyodik, kedvesen.

 M.

Megjöttek.

Megfordul. Kinéz az ablakon. Látni a rácsos kaput, egy zöld autót a betonparkolóban és zöld növényeket.

A világért, a Jóságért akartam igazul pusztulni, éledve a halotti porból…

Miért is? Zsolt. Zsolt az érvem…

Van érvem.

 

V.

Egy forgalmi megdöntött tükörben látjuk gyorsítva egy forgalmas belvárosi helyen a forgalmat, ahogy a kocsik és utasok elhaladnak. M. kivételével mindenki tart valamerre.

 A kamera ugyanazt mutatja, de a tükör és a fokozás nélkül. M-re közelít, tet?t?l talpig végigpásztázza – fejmagasságban a fókusz a távolban van a piros lámpán, majd hirtelen megáll a térdénél. A jobb alsó lábszár kinyúlik. Egy kocsi süvít el, ezzel egy id?ben lassítva mozdul hátra a láb: a vállánál fogva rántják vissza a lányt.

Csak egy állkapocs látszik, melyet sötétbarna haj keretez. M. füléhez hajol és belesúgja:

IDEGEN

 Ne siess úgy!

 Már nem látni az arcrészletét, kihajol a képb?l. Élénk hangon szólal meg ismét.

 IDEGEN

 A járm?vedet így is, úgy is eléred el?bb vagy utóbb, ami majd elvisz, ahova kell.

 M.

Elérem.

De mi az érdem?

   

Legutóbbi módosítás: 2021.07.29. @ 09:37 :: Szarka Emese
Szerző Szarka Emese 27 Írás
Senkisem ... * 1982. Janus arca 22.