György Attila : Mohikánok

2006.07.05. György Attila Írások, Novella 1

Arra nézve semmiféle értelmes magyarázat nincs, hogy Mári néni, Kósa Andorné a vasárnapi nagymise után miért is ment be komaasszonyához, ahonnan több mint két óra késéssel, bőven a déli ebéd ideje körül ért haza férjéhez.
Mindenesetre, Mári nénin abban a pillanatban elhatalmasodott a rossz előérzet, mihelyt a portán belépve megpillantotta kedvenc kakasát, a pirosfekete Józsit, amint faroktollak nélkül, páni félelemmel rohan el az istálló irányába.
Mári néni utánament, és megigézett borzalommal figyelte megcsupaszított kakasát -aztán benézett az istállóba is, és megkönnyebülten tapasztalta, arrafele minden rendben van: a tehénnek és a lónak friss széna van téve, víz a cseberben, és a disznó is enni kapott. Andor bá` példásan elvégezte tehát a reggeli bajt – csupán a szegény kakast mocskolták meg valamiféle gézengúz kölykök.
Mári néni fejcsóválva a ház felé vette útját. Belépett a konyhába, aztán hoszú ideig csak állott az ajtóba, földbegyökerezett lábbal, amíg végül le nem roskadt az ajtó melletti konyhaszékre.
A konyhai tűzhely, a régi, megviselt érckályha előtt ott ült hites ura, Andor, törökülésben, karbafont kézzel. Hajából kackiásan álltak ki a Józsi kakas tollai, még csuklójára kötözve is lógott egy pár, arca pedig piros és fekete színekre festve csillogott a tűz fényében. Derékig meztelenül ült a kályha előtt, s még köszönésre se méltatta feleségét, aki a maga során csak annyit nyögött ki elhaló hangon:
– Andor, az Istenért…
Egy idő után aztán megjött a hangja Mári néninek. Hosszasan szidta Andor bá`-t, kérlelve és fenyegetűzve kapacitálta, keljen fel a füttő elől, mossa le magáról a festéket, és szedje le a tollakat, amíg meg nem érkezik valaki, hiszen még híre megyen, hogy Kósa Andor megbolondult, s valóban, miféle viselkedés ez, hogy a rendes embert a gutával ütteti meg.
Andor bá` sztoikus nyugalommal viselte a szóáradatot, csupán amikor a hangerő lépte túl a házban megszokott és megengedett szintet, emelte fel tenyérrel kifelé fordított jobb kezét, amelyet – járását közelebbről ismervén, – Mári néni mégiscsak tiszteletben tartott. Ott ült, mozdulatlanul, akár valami ottfelejtett törzsfőnök, s csak időnként tett egy-két hasáb fát a tűzre, hogy ébrentartsa a tüzet.
Az öreg napszentületkor, alkonyatra kelt fel. Kiment az udvarra, a körtefa alá vizelt, majd bement az istállóba. Abrakot adott a lónak, megsimogatta fejét, aztán a tehénnek és disznónak is enni adott. A Bodri kutyát elengedte a láncról, és visszament a konyhába, ahol Mári néni sötét gondokkal terhelten a vacsorát készítette az asztalra.
Andor bá` megfogta a hideg puliszkával, szalonnával, töpörtyűvel, túróval teli tányért, hagymát vett melléje, és kezében a tányérral ismét leült a kályha elé. Zsebéből elővette a csontnyelő bicskát, szó nélkül falatozni kezdett. Jó étvággyal, komótosan evett, végül megtörölte a bicskát, bajuszát, s a maradék ételt a tányéron átnyújtotta feleségének:
– Me`. Egyél.
Mári néni sorsába beletörődve evett, aztán bátortalanul próbálkozott:
– Legalább egy kicsi tűzifát, ha vágnál, te Andor…
Az öreg megemelte mutatóujját, helyeslőn bólintott. Felkászálódott, és a fészerbe ment. Ásót vett elő, a hátsó udvarba ment vele, s a favágó csutak mellett ásni kezdett. Néhány lapát föld után lehajolt, s a gödörből kivette a favágó fejszét. Szép tempósan felhasogatott néhány csutakot, tűzgyújtott aprított mellé, aztán ölbe vette a fát, és bevitte a konyhába.
Fát tett a tűzre, majd visszaült a kályha mellé.
Mári néni csendesen könnyezve kifordult a konyhából. A szomszéd házba, Laji komáékhoz vette az irányt. Kopogott, majd belépett az ajtón, s a vacsorázó házaspár kérdő tekintete mellett nekidőlt az ajtófélfának:
– Laji – mondta könnyeivel küszködve – menjen át Andorhoz, az Isten fizesse meg. Megbolondult szegény, beszéljen vele. Ejsze, valamiféle indiánnak képzeli magát… Vénségire… Menjen, magára hallgat. Szóljon vele…
Az öreg felállt az asztal mellől, megpödörte hosszú fehér bajuszát:
– Indiánnak-e? De azt az úristenit ennek a fehér világnak!
És ment. Először belépett a kamrába. Aztán kijött onnan, elhagyta a házat, átvágott az úton, az udvaron. A kutya hang nélkül kotródott előle. Benyitott a házba, és belépett a konyhába, ahol Andor bá` rezzenéstelen arccal, harci díszekben és tollakkal a fején ült az érckályha előtt a földön.
Laji bá` megállott előtte. Bekecse alól félliteres szilvapálinkát húzott elő, fogával kihúzta a dugót, majd átnyújtotta Andornak:
– Hoztam egy kicsi tüzes vizet, komám.
Aztán leült mellé, elvett a kályhából egy széndarabot, és két, hosszú, egyenes vonalat festett vele az arcára, halántéktól az álláig.