Héttorony irodalmi magazin
HírekÍrásokGyereksarok Torony KommentekNaplókMédiatárKeresőTagjainkSúgó
Nagyon boldog karácsonyi ünnepeket!
H.Pulai Éva, 2016. december 23., péntek, 08:47

Minden Toronyban alkotónak, olvasónak, idelátogatónak, szerkesztőnek kívánok hite, szokása, vágya szerinti ünnepnapokat. Meleget nem csak a testnek, a léleknek is.

 

 

 

 

 

 

 

Babits Mihály: Csillag után

 

Ülök életunt szobámban,

hideg teát kavarok…

Körülöttem fájás-félés

ködhálója kavarog.

Kikelek tikkadt helyemből,

kinyitom az ablakot

s megpillantok odakint egy

igéretes csillagot.

Ó ha most mindent itthagynék,

mennék a csillag után,

mint rég a három királyok

betlehemi éjszakán!

Gépkocsin, vagy teveháton –

olyan mindegy, hogy hogyan!

Aranyat, tömjént és mirrhát

vinnék, vinnék boldogan.

Mennék száz országon át, míg

utamat szelné a vám.

„Aranyad tilos kivinni!”

szólna ott a vámos rám.

„Tömjéned meg, ami csak van,

az mind kell, az itteni

hazai hatalmak fényét

méltón dicsőíteni.”

Százszor megállítanának, –

örülnék, ha átcsuszom:

arany nélkül, tömjén nélkül

érnék hozzád, Jézusom!

Jaj és mire odaérnék,

hova a csillag vezet,

te már függnél a kereszten

és a lábad csupa seb,

s ahelyett hogy bölcsőd köré

szórjak tömjént, aranyat,

megmaradt szegény mirrhámmal,

keserüszagu mirrhámmal,

kenném véres lábadat.

 

 

 

Csoóri Sándor: Karácsony előtti dünnyögés

 

Vehetnék akár barkács-istállót is

a szent napokra, igazit, nagyot,

s fél kazal szénát tört szalma helyett:

az illatozzék jászolban, jászol alatt

a félhomályban, hol kis tehenek

kérődznek fekve és szamárka ásít

Betlehem csillagára.

 

Talán még csillagot is vehetnék,

kétszer akkorát, mint a régi,

amely már lávázni tud és zenélni,

csábítani a Holdat, ő is lássa,

hol fekszik majd a világ

újszülött Messiása.

 

Látom, kóró zörög

a városszéli fogadó előtt.

Nem inkább angyalcsontváz az?

Álcázott halálszobrocska? halálkellék?

Ültessünk helyébe díszbokrot,

rezgő cserjét,

zöld füvet, gyöptéglás egész mezőt!

Selyem-országrészt, hol a jó nép

lesátorozhat, elheverhet

és várhatja, hogy

megszülethessen a gyermek.

 

És kellenek még csengők és dobok,

átlátszó testű,

karácsonyi szitakötők,

röhögtető három királyok,

szakállas törpék, sima óriások,

akiktől még a

lélegzetünk is elakadhat.

Mert senkik maradunk csodák nélkül,

a naplementék áldozatai.

 

S vehetnénk újra

Istent is magunknak,

ki hitetni tud s hajlani

kedvünk szerint. Állni egy napsugáron,

s billegni is, mint bátor kötéltáncos

emberszagban és benzinbűzben,

s várakozni velünk, hogy jöjjön, jöjjön

egy újabb mulandó karácsony.

 

 

Karácsony története

 

 

 

Sandro Botticelli (1445–1510), The Nativity (c 1473-5)

 

A karácsonyi ünnep szellemiségéhez, és jellegéhez hasonló ünnepek már korábban is léteztek, például a pogányok téli napfordulós ünnepe, a szaturnália ünnepségek. Az ókori Rómában december 17-25 között tartották a földművelés istenének, Szaturnusznak ezt a nagy ünnepét. Ekkor nagy táncos vigadalmakat tartottak birodalomszerte. A fény diadalát ünnepelték a halál és a sötétség felett. A régi pogány ünnep vigasságokkal volt tele, mivel a téli napforduló a régi földművesek körében az újjászületést, a reményt táplálta. A földmővesek számára fontos volt a meleg eljövetele, mivel a létük múlott rajta. A meleg időszak a bőség időszaka volt, míg a hideg időszak a sötétség és a nélkülözés időszaka, ilyenkor az isteneket igyekeztek jókedvre deríteni. A szolgák megajándékozása is elterjedt volt. A házakat örökzöld borostyánokkal díszítették.

 

Miután a kereszténység államvallás lett, hamarosan hivatalos keresztény ünneppé nyilvánították Jézus születését. Ezt az eseményt a 4. századtól kezdték ünnepelni, január 6-án Epiphaneia néven. A keresztény vallási ünnep Jézus születésének történetére épül.

 

 

A három napkeleti bölcs perzsa viseletben.

Ravenna, San Apollinare Nuovo bazilika, VI. század

 

Krisztus születésének december 25-i megünnepléséről szóló első adatokkal a 4. sz.-ban találkozunk. Niceai János püspök szerint Jézus születését Rómában I. Gyula pápa (i. sz. 337–352) alatt kezdték ünnepelni, majd az ünnep innen terjedt tovább. A szíreknek 343. dec. 25-én már prédikációt tartottak. Konstantinápolyban 379–380-ban nazianzi Szent Gergely emlékezik Krisztus születésére és megünnepli napját. Antiochiában Chrysostomus szerint 386-ban Krisztus születését dec. 25-én ünneplik, s noha még alig tíz esztendeje, hogy a keleti egyház az ünnepet nyugattól átvette, a prédikáció hatása és a hívők lelkesedése oly nagy volt, hogy a város templomai telve voltak.

 

Rómában az 5. sz. elején az állam is elismeri karácsony ünnepét, s Honorius és Arcadius császárok e napon a cirkuszi játékok tartását is megtiltották. Jézus születésének dec. 25-i megünneplésével lezárult a születés dátumának tisztázása körül támadt vita. Erre a napra a következő okból esett a választás: Antiochus kalendáriuma dec. 25. napját a Nap (Napisten) születésnapjának nevezi. Aurelianus császár (270–275) elrendelte, hogy dec. 25-én birodalma egész területén ünnepet tartsanak a legyőzhetetlen Nap (sol invictus) tiszteletére.

 

A 16. században a reformáció új tartalommal töltötte meg a karácsony ünnepét is. Az addigi templomi liturgia kezdett beköltözni a házakba. Az emberek a Biblia otthoni forgatása révén a vallásos ünnepeket és szertartásokat elkezdték otthon is ünnepelni. Kialakult sok karácsonyi szokás, például a karácsonyfa-állítás az evangélikusoknál Németországban. A 18. században már egész Németországban szokás volt karácsonyfát állítani. Innen jutott el a 19. században előbb Ausztriába, majd egész Európába, a kivándorlókkal az Újvilágba, és így kezdett meghonosodni az egész nyugati keresztény világban. A karácsonyfákat kezdetben édességekkel és gyümölcsökkel díszítették fel, később kezdett kibontakozni az üvegdíszek megjelenése. A karácsony megünneplése egyre inkább kezdett szokássá válni a nem vallásos családok körében is, a szeretet, a béke ünnepeként, a vallásos keresztényi rítusok egy részét átvéve.

 

Az ünnep tartalmának szimbolikus magyarázata szerint karácsony Jézusnak, az örök Napnak, az isteni fényforrásnak születésnapja. A liturgiában karácsonynak is, a húsvéthoz hasonlóan kialakult az előkészületi ideje (advent), majd a vigíliája (dec. 24.). E napra böjtöt rendeltek el, ezért karácsony böjtjének is nevezik. Egyéb nevei: Ádám és Éva napja, karácsony szombatja, szenvedeje estéje, szenvedeste. Mindkét nap, karácsony napja és vigíliája számos népszokást, hiedelmet vont maga köré, amelyek részint kereszténység előtti képzetekből, a téli napforduló, ill. az évkezdet mágikus eljárásaiból, részint az ünnep keresztény jellegéből táplálkoznak.

 

Karácsony böjtje voltaképpen már az ünnep kezdete. Ezen a napon mezei munkát nem végeztek. Az asszonyok takarítottak, sütöttek, főztek. A férfiak kiseperték az udvart, kitisztították az istállót, a gazdasszonynak bekészítették a tűzrevalót, a marháknak a takarmányt. Az ország északi vidékein a pásztorok vesszőcsomóval járták sorra a házakat (aprószentek-hordás). Ugyancsak dec. 24-én volt szokásban a paradicsomjáték. A katolikus családok régebben egész nap böjtöltek, s csak az esti harangszó után kezdődött a karácsonyi vacsora kialakult szokásrendjével és ételeivel, amelyek között első helyet kapott az ostya (ostyahordás), a fokhagyma, az alma, a dió és a mákos tészta. Amikor az egyház engedett a szigorú böjtből és megengedte, hogy a hívők egyszer napjában jóllakjanak, sok helyen az ünnepélyes vacsora helyett a karácsonyböjti ebéd honosodott meg. Az ebéd vagy vacsora előtt az állatokat is jóltartották.

 

 

"A mák és dió napja, mondja, a régi szakácskönyv, amelyből néha a nagyapám módjára ebédelni és vacsorázni is szoktam, hogy hosszú életkort élhessek a földön, mint általában a régebbi magyarok. A máktörő koloncnak vendéghívogató hangja volt, és minden házból kihallatszott döngése. A dió olyan jóízűen roppant, mintha a bánatot törtük volna össze darabidőre. Az asszonyhang, amely a zúzmarás ablakú konyhában kommandírozott, a legkeményebb férfit is meglágyította. A pajkos gyerek szorongva ült a suton, a komondor alázatosan ólálkodott az ünnepi illatokra, a pincében a hordó igyekezett megtisztulni szennyeitől, mert ő is tudta, hogy e napon vérét veszik, a gyalogösvényen a postás csodálatos levelekkel közelgett, nyelves szomszédasszony békét kötött, és szakértelemmel jött a fazékfedelek fölemelkedéséhez, a sütők átvizsgálásához, a patkók megkóstolásához.

 

Nem volt olyan ház Magyarországon, ahol a diós és mákos sütemények nem sikerültek volna e napon. Vajon termett-e elég mák, elegendő dió ez évben hazánkban, hogy mindenkinek patkó jusson az asztalára? A régi könyv azt mondja, hogy e sütemények nélkül nem érvényes a karácsonyi ünnep. Tán még a másvilági bíróság is valamiképpen felelősségre vonja az ünneprontót. Vajon mivel fog védekezni a magyar, aki a karácsonyi kalácsot elmulasztotta? " Krúdy Gyula, 1922

 

Az ország sok helyén szokásos volt az éjféli miséig dióra kártyázni. Az éjféli miséhez számtalan hiedelem és mágikus eljárás főződik. Aki feláll a Luca székére, meglátja, kik a boszorkányok. Az a lány, aki harangszókor a kútba tekint, meglátja jövendőbelijét. A szerelmi jóslás egyéb változatait is gyakorolták karácsonykor, ugyanígy többféle haláljósló és időjósló eljárást a következő évre vonatkozóan. A valamelyik őszi naptári ünnepen vízbe tett gyümölcsfaágnak is karácsonyra kellett kivirágoznia.

 

Azt is tartották, hogy az éjféli mise alatt megszólalnak az állatok, s elmondják véleményüket gazdáikról, gondozóikról. – Karácsony napján lánynak, asszonynak nem volt szabad más házához menni, mert szerencsétlenséget vitt volna. Ezért ahol nem volt szokásban a fiúgyermekek köszöntése, ott valamilyen ürüggyel elküldték a rokonokhoz.

 

A székelyek azt tartották, hogy ha fiúgyermek az első látogató, a tehén bikát, ha lány, üszőt borjazik. Az északi vidékek falvaiban az állatok itatása is bizonyos szertartások szerint ment végbe. Menyhén (Nyitra megye) a gazda elővette a karácsonyesti vacsoránál megmaradt ostyát, arra zöld petrezselymet tett, majd piros almát, és az egészet a vályúba tette, aztán erről itatták a marhákat, hogy egészségesek legyenek. Némely községben a piros almával egy ezüstpénzt (régi ötkoronást) is tettek a vályúba, hogy az állatok olyan szépek legyenek, mint a piros alma és olyan értékesek, mint az ezüst. – Étkezés előtt a család tagjai megmosakodtak, a mosdóvízbe sok helyen ezüstpénzt, piros almát tettek, hogy a következő esztendőben szerencsések és egészségesek legyenek.

 

Karácsony böjtjén a család minden tagjának viselkedését figyelemmel kísérték, mert azt tartották, hogy ahogy ezen a napon viselkednek, úgy fognak viselkedni a következő esztendőben is. Karácsony napján nemcsak a családtagoknak, hanem a család javainak is a házban kellett lenniük, ezért karácsony böjtjén a kölcsönkért tárgyakat, eszközöket visszaadták. Este a pásztorok országszerte ostoraikat pattogtatták, kolompoltak, a kürtöt fújták az utcán végig, s ilyenkor egyes vidékeken a gazdáktól ajándékot kaptak. Ugyancsak országszerte szokásban volt a már adventben megkezdődött betlehemezés, továbbá a kántálás, kóringyálás, angyali vigasság; Zobor vidékén a parázsolás.

 

A betlehemezés a legismertebb és legelterjedtebb karácsonyi szokások közé tartozott, amely egy több szereplős dramatizált játék volt, amelyet az egész országban ismertek és sok helyen ma is gyakorolják. A falusi betlehemezés legfontosabb eleme a betlehemi pásztorok párbeszédes, énekes játéka volt. A dramatizált játék fő eleme a Kisjézust imádó három pásztorról szóló bibliai történetre, köztük a nagyothalló öreg pásztor tréfás párbeszédére épült. A betlehemezés fő kelléke egy templom alakú betlehem volt, amelyben a Szent Család volt látható. A pásztorjáték szereplői voltak a kistemplomot vivő két angyal, a három pásztor, illetve a szatmári országrészben őket kiegészítette a huszár és a betyár alakja.

 

Általában jellemző a karácsonyi szokásokra és hiedelmekre a jövő évi termékenység, bőség, szerencse biztosítása valamilyen módon.

 

Szokásban volt karácsonykor és a karácsony körüli napokon dramatikus játékokat előadni, a bábtáncoltató betlehemezés, betlehemezés, Heródes-játék, szálláskeresés. Állatalakoskodás csak szórványosan fordult elő karácsonykor.

 

 

 

Karinthy Frigyes: Karácsonyi karének

 

Évtársaim emlékkönyvébe

 

Nem tudok én igazi ajándékot osztogatni

Mint a tehetősek aranytollat és cigarettatárcát

Én mindenféle szép szavakat gyüjtögettem

Adogattam olcsón, még nekem is maradt

Gondoltam ezekből csinálok most valamit

Komponálok egy szép karácsonyi korált

Amit aztán majd együtt fogunk énekelni

Kétszer húszévesek a régi világból

De vendégek jöttek valaki zongorázott

S olyan furcsa valami volt amilyen még soha

Körülnéztem s az ismerős arcok és alakok

Még tulajdon házamnépe is hozzám hasonló

Visszaszaladt a képen és olyan idegen lett

Mintha csak véletlenül emlékeznék az egészre

Erőltetni kell hogy eszembejusson

Nagyon régen volt az egész és nagyon messze

Hogy ezek itt örömet és fájdalmat okoztak

Kicsit félős érzés és mégis olyan könnyű

Hogy íme nincs bosszú és hála se többé

Mert valahová utazni kell nem tudom hová

Ahol minderre úgyse lesz többé alkalom

Csak egyvalami fájt tompán ostoba kínnal

(Mint a gyereknek akitől pörgőcsigát vettek el

S már húzzák is ki a boltból üres a tenyere

S néz vissza a tarka üvegre és üres tenyerére)

Hogy úgy hagyom itt az egészet ahogy találtam

Szenvedélyes szavaimtól senki se változott

S már nem volt kedvem rakosgatni szavakat

Szólván egyszerre mindannyiunkhoz fennszóval

Inkább csak úgy külön-külön búcsúzom el

Ajándék-kézszorítás sebtiben pongyola módon

Mint kivel zakatolva-mérgesen indul a mozdony

S néhányan lézengenek füstös alkonyi ködben

Induló és érkező vonatok közt, ha kikisértek,

Emlékszel Turcsi erre a pályaudvarra

Összeboruló kormos boltozatával

Amitől síró vakot álmodik a kicsi koldus

Látod a kerek égbolt is ennyi lett számunkra fiacskám

Hasztalan keserű becsvágyad Milán, és gyanakodásod

Kutass ki, nem én loptam el vajaskenyered

Valaki más lehetett mindkettőnk tolvaja pajtás

Szervusz neked is Desiré hát mit csináljak

Nem tudtam eljátszani a nagy komoly szerepet

Ahogy tulajdon halálunk mímeltük nagy röhögéssel

Laci nem jöttél ki, neked azt izenem

Egyszerű borom szőllőből volt ne igyuk mindig

Azt a pántlikás pálinkás kurjongatós úri pancsot

Zoltán ne bánts ne szidj nem tudtam mást cselekedni

Jól tudom én hogy nem ér semmit a jóság

S rossznak lenni dicsőbb mégse ment a dolog

Könnyű eset volt Bandi másnak lenni a szürke

Mindennapi népnél – de lenni olyannak

Én mondom neked ez már kicsit nehezebb

Haragudtál rá aki rúgdosott Imre köszönöm

Egyszer Menyus rámkiabáltál úgy-e megbántad

Zsiga bátyám jól esett gyermeknevetésed

S hogy megríkattalak Géza hálás vagyok érte

Együttvéve sajnáltatok ha bajbakerültem

S kedvesek voltatok nincsen semmi panaszom

De mindez csak szó gyerekek valamit kellene tenni

Mi lesz velünk ocsudjunk magunkra eszméljetek

Nem pályaudvar ez fiúk hagyjuk e mókát

Nem látjátok vagy úgy tesztek mintha senki se látná

Indultunk hajóval fellobogózva részeg örömben

S fittyet hánytunk ama tengerrengésnek zivatarnak

Mikor százezer csónak merült a hínárba

És sétáltunk nyakkendősen és cigarettáztunk

S intettünk egymásnak finoman és elegánsan

Összeütődve a korlátnál a fedélzet terraszán

S míg most is így lótunk-futunk és heverészünk

A ponyva alatt helyeselve a szép alkonyatot

Cápák és delfinek siklanak s mi füttyentünk nekik

Mintha csak látványosság volna ez a tenger

De én az imént jártam a hajófenéken

Miklós gyere félre mondani akarok valamit

Te mondd csak tudsz te róla vagy a többiek is

Hogy az éccaka… (én rossz alvó hallottam is a zörejt)

A tenger sima volt és mégis történt valami

Talán valami alattomos jéghegy lehetett

Az alattság régen víz alatt… nézz le a falnál

Három sor ablak eltűnt már a felszín alatt

Oszkár az isten irgalmára nézz körül egyszer

Nem látod közeledni a csattogó hideg habokat?

Oly közel van már látni külön sok kicsi fodrot

Mindegyik fodrocska nézd csak egy friss pici arc

Most született habcsecsemők és vizilegények

Nem sok jóakarat ami itt kavarog

Üvegszemünk nyitva és néznek ránk mereven

S nem hallod alant azt a fojtott nevetést

Ami ott sustorog és zajlik tajtékos ajkaikon

Hátadon nem fut végig nedvesen a nyirok

Ettől a nevetéstől? – Hisz ezek azt nevetik

Hogy itt táncolnak majd ahol most áll a hajó

Jaj istenem és mi csak ülünk fent a szalónban

Verni félre harangot senkiben nincsen erő?

Mihály a mélybe mered elködlő béna szemekkel

Valami Atlantis tornya felé hunyorog

Hagyd azt a vizet pajtás rángatva könyörgök

Csak föveny és kagyló és roncsok és férgek azok

Algák kósza lidérce nem szikraparázs

Üllőjén csodacsattot nem kalapál Hefaisztosz

S az a felhő ott fönt az alkonyi égen

Amiről azt hiszed Ernő, hogy majd csak elindul

Jó kis vitorla ha gyeplőt hajítsz a nyakába

Az a felhő nem mireánk néz az rokona ennek a víznek

És ez a víz jön és szétnyílik és elereszt

Kihúzza magát kajánul alólunk és hangtalanul

Mint Sóhajok Hídja szennyes csatorna fölött

Zuhantat alá hanyatt-homlok bűzös feketeségbe…

Jaj gyerekek végünk van fáklyát ide hol a szivattyú?

Kortársaim bajtársaim vesztünkre hova kerültünk,

Azt hittük hosszú az út és messze a part még

És majd elérünk valami új Ámerikát

Most sehol semmi világ és semmi csillag az égen

És semmi fárosz a parton és semmi föld és semmi öböl

Hömpölygő vízgolyó lett a mi tarka világunk

S rozzant Noé-bárka cifra hajópalotánk

Kormos tükreiben mit nézed Béla táguló szembogarad

Igy mult el sok nemzedék és most mi vagyunk a soron

Értitek értitek értitek végre ez nem afféle hasonlat

Mi csak élet voltunk semmi egyéb csak erdei fák

És a fák nem nőnek az égig mint a kegyetlen szörnyű hegyek

Alattunk fekete kút ólomtestünk rest kitalálni

Kopoltyút és uszonyokat inkább leszáll a fenékre

Halljátok?!… itt veri már… a víz… az ablak peremét…

Még pár vonal az egész… már nincs időm befejezni

Egyet böffen a tenger s egy óriás buborék

Pattan el… azután… azután semmi se lesz

Most még ez a perc testvérek ez a perc… bujjatok össze

El az arcunkról ezt a megfagyott lárva mosolyt

Most ordítsunk legalább együtt egy rettenetest

Legalább az éjszaka hallja ez az elfeketülő

Nyúlós és hideg és gonosz éj hogy verje az átok

Legalább ez siketülne belé égrevonító panaszunkba

Amit csak a bugyborékoló hörgés fejez be mi már nem…

Vagy szebb lenne talán… talán mégis az a karének

Testvérek társaim nagyszerű ünnepi dal

Szörnyűséges miatyánk győzelmes és diadalmas

Csengő tiszta torokból büszkeerős bariton

Ez a perc még a miénk s nem féltjük a többit

Lángoló kévékkel keljen fel holnap a Nap

Hallani fogják mások tenger alól messze dalunkat

És minden karok zengjenek és mindenik oltár

És mindegyik vallás ki hisz téged egyisten a földön

Orgonaszóval és sófárral és trombitahangon

El illah il Allah és Löchó Daudi és Kirie Eleison

És mindegyiken túl véknyan csilingelő karácsonyi csengő

Amivel kisfiamat hívják holnap a fenyőfa tövébe

Circumdederunt me gemitus mortis

Gloria in excelsis Deo Krisztus megszületik.

 

 

 

 

Kosztolányi Dezső: Karácsony

 

Ezüst esőben száll le a karácsony,

a kályha zúg, a hóesés sűrű;

a lámpafény aranylik a kalácson,

a kocka pörg, gőzöl a tejsűrű.

 

Kik messze voltak, most mind összejönnek

a percet édes szóval ütni el,

amíg a tél a megfagyott mezőket

karcolja éles, kék jégkörmivel.

 

Fenyőszagú a lég és a sarokba

ezüst tükörből bókol a rakott fa,

a jó barát boros korsóihoz von,

 

És zsong az ének áhítatba zöngve…

Csak a havas pusztán a néma csöndbe

sír föl az égbe egy-egy kósza mozdony.

 

 

 

 

Örkény István: Nagy karácsonyi ajándék vásár csak nálunk! Sehol másutt!

 

ÓRA- ÉS ÉKSZEROSZTÁLYUNK ÚJDONSÁGAI:

 

Vízhatlan karóra

Gõzben, vízben, még 500 méteres tengermélységben is kifogástalanul mûködik.

Pontos, elegáns, megbíztató!

Lepje meg vele vízbe fulladt kedveseit!

 

18 köves fordítva járó óra

Újdonság! Nemcsak a mutatók járnak fordított irányba, hanem a számlap számozása

is fordított. (XII, XI, X és í.t.) Ezáltal az óra nemcsak visszafelé mutatja az

idõt, hanem tulajdonosa óránkint egyórányit fiatalodik is!

 

Ugyanaz, ébresztõ szerkezettel (Vekker)

Szintén fordítva jár. Ha az ébresztést, példának okáért, reggel hatra állítjuk

be, az óra tegnap reggel csöng.

 

HASZNÁLT CIKKEK ÚJJÁ VARÁZSOLVA

 

Mai ajánlatunk:

Újra lehûtött tavalyi hó

Egyszer már megevett csokoládé (mogyorós)

Olcsó! Mutatós! Ízletes!

 

HÁZIÁLLATOK, DÍSZHALAK, ÉNEKESMADARAK

 

Hogy a kutyatartás tetemes költségei k. vevõinket ne terheljék, jókedélyû,

igénytelen, gazdájukhoz híven ragaszkodó

legyeket

hoztunk forgalomba. A nálunk vásárolt legyek a legmodernebb módszerekkel vannak

idomítva. Még csak három hónaposak, de saját nevüket már tudják, gazdájukét

pedig néhány hét alatt megtanulják.

Otthonuk néma csöndjét vidám lárma veri föl, ha például elbújunk, miközben a

légy, nevünket fennhangon kiabálva, ide-oda röpdös.

Akinek legye van nincs egyedül!

 

JÁTÉKOSZTÁLY

 

Bûvészfelszerelés

Egész estét betöltõ bûvészmutatványok! Négy komplett készlet! Használatuk némi

gyakorlattal könnyen elsajátítható.

 

1. Az eltüntetett nyúl

A bûvészek által kedvelt fehér színû házinyúl, melynek mindkét példánya (az

egyik látható, a másik nem látható állapotban) közös ketrecben kerül

forgalomba.

 

2. Indiai fakírágy

Kényelmes, neobarokk stílusú fekhely, mely azonban rugózás helyett hosszú

szögekkel van kiverve. Ezek lefekvéskor a bûvész testébe fúródnak. (Meg kell

szokni.)

 

3. Kardnyelõ készlet

Ehetõ kardok, többféle, cserélhetõ markolattal, kétféle ízben. (Csokoládé,

eper.)

 

4. A kettéfûrészelt hölgy

Biztos sikert jelentõ világszám! A flitteres trikóban öltöztetett nõi szereplõt

két darabban hozzuk forgalomba, úgyhogy a bûvésznek, minden különös kézügyesség

nélkül csak mímelnie kell a fûrészelést.

 

A TEMETKEZÉSI OSZTÁLY szenzációja:

 

Hamvveder, többszöri használatra

Fekete mûanyag tartály, az elhunyt ezüst monogramjával díszítve, mely a

sótartóhoz hasonlóan ki van luggatva, azzal a különbséggel, hogy a lukak nem

fönt, hanem lent találhatók. Ezáltal a hamu rövidesen kipotyog, ami kettõs

elõnnyel jár:

1. Az urna (monogramcserével) újra fölhasználható

2. Az élve maradottak könnyen megszabadulhatnak a gyásztól, az önvádtól, és

más nem kellemes lelkiállapotoktól.

Özvegyek! Árvák! Leendõ halottak!

szerezzék be elõre urnájukat!

 

KÖNYV- ÉS LEMEZOSZTÁLYUNK várja önt!

 

Nem kell többé olvasni!

Fáradság, szemrontás nélkül mûvelõdhetünk, amióta sikerült a világirodalom

remekeit

végbélkúp-formába

önteni.

Proust, Kafka, Joyce és más nehezen emészthetõ írók a bélcsatornából húsz perc

alatt fölszívódnak. Magyar találmány!

 

Balzac összes mûvei

Tiszta kakaóvajból, hat kúpot tartalmazó ízléses ajándékdobozban!

Csak minálunk! Sehol másutt!

 

 

 

 

 

Kosztolányi Dezső: A gipszangyal

 

Varjú Péter, a tanyai tanító már ősz óta töprengett azon, hogy karácsonykor milyen ajándékkal lepje meg a húgát.

 

Ezek Budapesten laktak. Egyre több szívességet tettek neki, s ő az ajándékkal ki akarta fejezni, mennyire szereti őket, milyen nagyra tartja rokoni kedvességüket.

 

Két évvel ezelőtt vitt nekik egy söröskészletet - kancsót és poharakat -, tavaly meg egy kínaiezüst cigarettatárcát, melynek födelén egy ló ágaskodott.

 

Mit vásároljon az idén? Nehéz volt ezt eldönteni. Voltaképp kevés dologgal lehet meglepni az embereket. Arra gondolt, hogy majd vesz még egy söröskészletet vagy még egy cigarettatárcát, végre kettő is elfér a háznál, de erről a tervről letett.

 

Az ünnepek előtt pár nappal fölutazott Budapestre. Sorra járta az üzleteket, keresett valami megfelelő ajándékot, de nem talált. A kereskedők telebeszélték a fejét, ide-oda ráncigálták, körülhízelegték és lemosolyogták, ő azonban csak állt a sok holmi között, soványan, mint a piszkafa, grádicsosan nyírt, fölfelé fésült hajával, tűnődött, nem tudott választani, bocsánatot kért, és egy másik üzletbe nyitott. Így csetlett-botlott, határozatlanul.

 

A karácsony előtti napon délután, amint a Rákóczi úton kóválygott, a kirakatokat bámulva, egy izmos, tagbaszakadt, "behúzó", aki télikabátban leste künn az utcán a vevőket, észrevette ezt a cingár, tétova, vidéki emberkét, s szelíd erőszakkal betuszkolta a boltba.

Ott egy gipszangyalt mutattak neki.

- Gyönyörű! - kiáltotta a tanító, az önkéntelen elragadtatás hangján.

Aztán föltette csíptetőjét, és úgy nézegette a gipszangyalt.

 

A gipszangyal nagy volt, akkora, mint egy tízéves leányka, kezeit imára kulcsolta, szemét az égre fordította, és mosolygott, oly édesen mosolygott, mintha nem is gipszből, hanem süvegcukorból faragták volna ki.

 

A tanító a szűk homlokát ráncolgatva visszamosolygott rá. A kereskedő és a segédek is mosolyogtak, hogy a gipszangyal, mely már régóta a nyakukon porosodott, s a tanító ily szerencsésen egymásra talált.

Huszonöt pengőre tartották.

- Nem lesz drága? - kérdezte.

A kereskedő és a segédek viharosan tiltakoztak.

Máris csomagolták, hogy hazaküldjék. A tanító sietve fizetett - szeretett hamarosan túlesni a kellemetlen dolgokon -, de minthogy nem bízott a pesti emberekben, inkább maga vitte haza. Kebléhez ölelte a gipszangyalt, és úgy botladozott vele a népes utcákon, közben pedig állandóan reszketett, hátha összetörik a szobor. De nem történt semmi baja. Szállójában kicsomagolta, letette a padlóra, és hosszan bámulta a homályos villanyfényben.

 

A gipszangyal most is mosolygott, szirupédesen és émelyítően, de a mosolyával együtt valami nagy-nagy szomorúságot is árasztott, mint az ízléstelen gyári holmik, melyek a művészekét akarják utánozni.

 

A tanító elszomorodott. Félt, hogy túlfizette, és becsapták. Félt, hogy sógorának meg a húgának nem fog tetszeni. Félt, hogy nem tudják majd hova tenni, hiszen lakásuk telis-tele van csecsebecsékkel, tavaly egy szobrot is vettek, igaz, hogy az csak egy öreg szakácsnét ábrázol, és sokkal kisebb, mint ez.

Egyelőre a gipszangyalt letakarta az ágyterítővel, hogy ne is lássa.

Ez volt az ő rendszere. Nem szeretett arra gondolni, ami kellemetlen. Magára se igen gondolt, csak fölkelt és lefeküdt, dolgozott és pihent, élt. Nyáron valami mérges bibircsók nőtt az állán. Akkor hetekig nem nézett a tükörbe, mindaddig, míg a bibircsók le nem száradt, s szentül meg volt győződve, hogy a bibircsók azért múlt el, mert figyelemre se méltatta.

 

A gipszangyal azonban nyugtalanította. Hol levette róla az ágyterítőt, hogy megint ráborította. Egyszer tetszett neki, másszor nem tetszett. Még éjszaka álmából is fölkelt, hogy megtekintse. Akkor megint nem tetszett neki. Reggel azonban kisütött a nap. Akkor megint tetszett neki.

 

"Ha nem mosolyogna - mondogatta magában -, akkor nem érne ennyit. De mosolyog. Olyan édesen mosolyog." Ebbe aztán meg is nyugodott.

 

Karácsony estéjén maga vitte rokonaihoz, titokban, anélkül, hogy látták volna előzőleg, a karácsonyfa alá állította. Amint sógora meg a húga megpillantotta az ajándékot, kissé elmosolyodott, de kissé meg is döbbent.

 

- Milyen kedves vagy - mondogatták. - Köszönjük, nagyon köszönjük. De miért vered magad ilyen költségbe.

 

- Tetszik? - kérdezte a tanító.

 

- Nagyon szép - biztatgatták, de nem néztek a gipszangyalra, mely a maga gyári ízléstelenségével, mintha elsötétítette volna a karácsonyi gyertyák vidám lobogását.

 

- Az a szép rajta - szólt a tanító zavartan -, hogy olyan édesen mosolyog.

 

Gyászos hangulatban vacsorázott. A villanyok szikráztak körötte, a fánk párája összeölelkezett a fenyőfa s a csepegő viaszgyertyák szagával, a poharakban topázszínű és rubinvörös borok csöpögtek, de ő csak hallgatott, gondolkozott és ivott, egyre többet ivott. Nézegette a sógora nyakkendőjét, s az jutott eszébe, hogy ő sohase tudna ilyet kiválasztani. Amit magára vesz, az nem áll jól neki. Bútoraik is milyen furcsák, és mégis finomak, fogalma sincsen, hogy miért.

 

Éjfél felé, mikor asztalt bontottak, és átmentek a másik szobába, oda, ahol a karácsonyfa alatt a gipszangyal állt, a bortól egyszerre megoldódott a nyelve.

 

- Nézd, sógor - mondotta kötekedve. - Én szeretem az egyenes embereket. Miért nem vagy hozzám őszinte. Érzem, hogy te lenézel engem. Igenis megvetsz engem, te is, a húgom is.

 

Sógora tiltakozni próbált, de ő nem engedte:

 

- Hallgass! - folytatta emeltebb hangon. - Vacsoráztunk. Jól van. A vacsora pompás volt. Megöleltél, amikor idejöttem, szívesek vagytok mind a ketten, tenyereteken hordoztok. A vacsoránál sört ittunk. Hol a söröskészletem? Lásd, már nem is emlékszel rá. Két évvel ezelőtt hoztam nektek egy söröskészletet, poharakat meg egy kancsót, arany betűkkel volt ráírva: Emlék. Hova tettétek? Az üvegszekrényben se látom. Kidobtátok a szemétre. Megkínáltál cigarettával is. A cigarettatárcámat, azt a szép cigarettatárcát se hordod. Szégyelled. Valld be, hogy szégyelled.

 

- Részeg vagy - mondta a sógor.

 

- Nem vagyok részeg - kiabált a tanító. - Én már napok óta nem tudok aludni, mert érzem, hogy ti gyűlöltök engem, igenis, gyűlöltök engem, csak azt nem tudom, hogy miért. Mit vétettem én nektek? Miért nem jók az én ajándékaim? Ezen is mosolyogtatok. Ne tagadd, mosolyogtatok rajta. Legjobban szeretném összetörni az öklömmel ezt az angyalt, ez a szegény, szép, fehér angyalkát, mely azt mondja nektek, hogy szeretlek benneteket...

 

Föl is kelt, és karjait fölemelte, a karácsonyfa felé tántorgott, hogy összezúzza a gipszangyalt. Csak a húga tartóztatta föl.

 

- Részeg vagy - ismételgette a sógora. - Részeg.

 

- Nem vagyok részeg - rikácsolt a tanító, és sírva fakadt. - Csak fáj, nagyon fáj, itt - és a szívére mutatott. - Rátapostatok.

 

Vizet, feketét itattak vele, lassan ki is józanodott és elcsitult. Akkor egy kocsiba rakták, hazavitték szállójába, ott lefektették. Megígérte nekik, hogy másnap meglátogatja majd őket, de a hajnali vonattal hazautazott, a tanyára.

 

Pár nap múlva levelet kaptak tőle, abban bocsánatot kért, mentegette magát a "karácsonyi botrány" miatt, azt írta, hogy nagyon ideges.

 

Otthon, a szünidő alatt, komoran járkált föl-alá kis szobájában. Abbahagyta a pipázást is. Elővette hegedűjét, próbált valamit játszani, kétségbeesetten tette vissza tokjába. Nem tudott jól hegedülni. Izgalmát mégis legjobban csillapította a bor. Részegen feküdt le, és reggelenként sápadtan, borostás állal ébredt.

 

Januárban valami gazdához volt híva disznótorra. Akkor is sokat ivott. Egyedül ballagott haza a végtelen pusztán. Sűrű hó esett. A hóra vékony jégkéreg fagyott. Ment-mendegélt a fehér éjszakában, lógatva sovány fejét. Gémeskutakat látott, behavazott boglyákat, kukoricagórékat, pajtákat és istállókat. Közben elfáradt. Leült egy fatörzsre. Akkor egyszerre valami elérzékenyülés fogta el, és sírni kezdett. Könnye lecsorgott, és azonnal megfagyott. De jólesett sírnia. Szürcsölte az édes szomorúságot. Eszébe jutott a söröskészlet, a kancsó, amelyre aranybetűvel van ráírva: Emlék, a kínaezüst cigarettatárca az ágaskodó lóval s a gipszangyal is, mely oly édesen mosolygott. Az is eszébe jutott, hogy valaha a képzőben tanult Michelangelóról, aki haragos és gyönyörű, erős és bajnoki angyalokat faragott, és hogy vannak dalok is, melyek teljesen el tudják mondani, hogy mi fáj a szívünk mélyén. Siratta életét és kicsiségét. Megsiratta a szűk homlokát, garádicsosan nyírt haját, kitérdelt nadrágját, szemét, mely eddig vak volt és nem látta a titkos szépséget, s megsiratta a gipszangyalt, mely oly szomorú és igénytelen volt, mint ő. Édes zsibbadtság bizsergette tagjait, és lassan elálmosodott. Álmában a gipszangyalt látta, aki fehéren, mint a hó, feléje mosolygott, és egyre közeledett, egyre nőtt, eleinte csak akkora volt, mint egy ember, később azonban akkora lett, mint egy ház és egy hegység. A gipszangyal szelíden karjaiba fogta, és ő boldogan hanyatlott oda, engedte, hogy magához szorítsa, fölemelje a fatörzsről, és vigye-vigye, fölfelé.

 

1913

 

 

 

Grecsó Krisztián:

Nagymama karácsonyra

 

Imre Lajos szigetelőszalaggal rögzítette a lombfűrészt a seprűnyélre, ráment a délután. Nehéz volt kitalálni, hogy álljon. Merőlegesen lett volna a legjobb, akkor flottul le lehet vágni vele az utcai fenyő csúcsát, de így, hosszában nem volt praktikus. Úgy nézett ki, mint egy kiegyenesített kasza. „Dózsa katonája vagyok én”, kuncogott magában, és már előre élvezte Özvegy Barnáné dühöngését.

 

Mit fog szólni a vénasszony, ha meglátja a megcsonkított fenyőjét?! Az advent első hetében találta ki zord bosszúját. Barnáné kisajátította magának a társasház utcafronti virágágyásait és fákat. Régen minden lakó – legfőképpen ő – kapálgatott keveset a sorok között. Ez idén ősszel már Barnáné privilégiuma lett. Imre Lajos megtorlást eszelt ki: kárt fog tenni a puccos kertben! Az asszony összeroppan, ha meglátja a felében elvágott fenyőfát. Csak azt nem tudta, hogyan csinálja. Karácsony délutánján lélek sem mozdul az utcában, de a szemek és fülek nyitva vannak. És ő, frissnyugdíjas postaigazgató nem bukhat le!

 

Kitalálta, hogy első emeleti lakása ablakából fog lenyúlni. Madzagot köt a csúcsra, majd egy botra erősített fűrésszel elvágja a törzset. Aztán behúzza a zsákmányt a konyhaablakon át. Mindezt a szenteste korai vaksötétjében, mikor még nem kapcsolódik föl a közvilágítás. Sokkal többet szenvedett a fenyőcsúcs levágásával, mint gondolta. Meghűlt, és az ingyen lett karácsonyfa mellett sem fűtötte a káröröm. Rosszul aludt. Nehéz szívvel várta a reggelt, elképzelte, hogy Barnáné jajveszékel az utcán.

 

Déltájban már nyugtalan volt, egyre rosszabb bőrben, szúrt a torka, égett a háta és a tüdeje, percenként fújta az orrát. Ivott egy meleg teát. Hallgatózott.

 

A földszintről jajveszékelés helyett tányércsörgés és önfeledt nevetgélés hallatszott fel. Lüktetni kezdett a feje, köhögő roham tört rá, amikor csöngettek. Barnáné kivirulva állt az ajtóban.

 

– Képzelje – mondta az asszony, valaki félbevágta az utcai fenyőt az ablakom előtt!

 

A nyugdíjas postaigazgató zavartan tagadott, micsoda feltételezés, ő nem látott semmit.

 

– De én igen! – mondta egészen halkan Barnáné. – Ez a fenyő takarta el eddig a konyhai ablakom elől a kilátást. És én ma megláttam a fiamat meg az unokámat az utcán!

 

A férfi nem értette, mi történt, szégyenkezve fogadta el Barnáné meghívását a karácsonyi ebédre. Odalent paprikás lisztbe forgatott sült ponty illatozott, a gázon lassan melegedett a töltött káposzta. A kancsóban fahéjas forralt bor, az asztalon damasztterítő, házi sütésű, aranybarna bejgli, vastagon diós és mazsolás-mákos töltelékkel. Egy fiúcska a térdéhez tolatott háromkerekű biciklijével. Az asztalnál egy fiatalasszony és egy jól megtermett, pocakosodó férfi. Imre Lajos be akart mutatkozni nekik, de a férfi kéznyújtás helyett megölelte.

 

– Nem ismer meg? – kérdezte. Imre Lajos zavarában ivott egy korty forró, erős bort. Égette a torkát, de vérré vált benne, mindjárt jobban lett. Nem tudott gondolkodni.

 

– Barna Gábor vagyok – mondta a férfi, és lopva az anyjára nézett. – Maga vágta félbe a fenyőt? – kérdezett és nevetett.

 

Imre Lajos kimérten tagadott, a fejét ingatta. Barnáné szemében meghízott egy könnycsepp, kipukkadt, aztán a vékony könnypatak leszaladt az arcán.

 

– Tíz éve nem jártak nálam a fiamék! És most megláttam őket az ablakból – mondta. – Soha ennél szebb ajándékot nem kaptam!

 

Sokan voltak a konyhában, Imre Lajos kilépett az étkezőbe, a kilátás tényleg jobb lett, látszott szemben a járda, bambult kifelé, közben próbálta felidézni, mi is lehetett az a bagatell félreértés, ami miatt a szomszéd asszony ennyi ideje nem beszélt a fiával.

 

– Te ki vagy? – kérdezte a gyerek, és áthajtott a kisbiciklivel a lábán.

 

– A postás – felelte.

 

A gyerek felnézett.

 

– Hol a ruhád? Meg a táskád? Meg a lyukasztód?

 

– Lyukasztója a vasutasoknak van – mondta ő.

 

– Tényleg – felelte a gyerek. – De akkor sincs ruhád. Miért?

 

– Mert nyugdíjas vagyok – mondta Imre Lajos, és hogy el ne sírja magát, felkapta a gyereket.

 

– Mit csinálnak a nyugdíjas postások? – kérdezte a gyerek. Imre Lajos azt akarta válaszolni, hogy fát vágnak, ablakból, mert az jól megy nekik, de ekkor belépett a szomszédasszony, asztalon a leves.

 

– A te Jézuskád mit hozott nekem? – kérdezte tőle pimaszul a kisfiú. Imre Lajos, hogy meg ne lássák a könnyeit, még egyszer kinézett a derekánál kettémetszett, utcai fenyő csonkjára.

 

– Egy nagymamát – mondta egészen halkan.

 

 

 

Karácsony napjával egy újabb ünnepi szakasz veszi kezdetét, a karácsonyi tizenketted, mely 12 napig, január 6-ig, vízkereszt napjáig tart. Ez a nap egyben a vizek megszentelésének és Jézus megkeresztelésének ünnepe is. Vannak országok (pl.: Spanyolország), ahol e napot a háromkirályok napjának nevezik, és nagyobb ünnep, mint maga a karácsony.

 

 

 

Karácsonyi mondóka

 

Karácsony első napja van,

köszönt és minden jót kíván

egy csíz a csupasz körtefán. (-)

 

Karácsony második napja van,

köszönt és minden jót kíván

két gerle és

egy csíz a csupasz körtefán. (-)

 

Karácsony harmadik napja van,

köszönt és minden jót kíván

három veréb-zenész,

két gerle és

egy csíz a csupasz körtefán. (-)

 

Karácsony negyedik napja van,

köszönt és minden jót kíván

négy nyafka macska,

három veréb-zenész,

két gerle és

egy csíz a csupasz körtefán. (-)

 

Karácsony ötödik napja van,

köszönt és minden jót kíván

öt szélkakaska,

négy nyafka macska,

három veréb-zenész,

két gerle és

egy csíz a csupasz körtefán. (-)

 

Karácsony hatodik napja van,

köszönt és minden jót kíván

hat tyúkanyó,

öt szélkakaska,

négy nyafka macska,

három veréb-zenész,

két gerle és

egy csíz a csupasz körtefán. (-)

 

Karácsony hetedik napja van,

köszönt és minden jót kíván

hét hattyú, tolla tiszta hó,

hat tyúkanyó,

öt szélkakaska,

négy nyafka macska,

három veréb-zenész,

két gerle és

egy csíz a csupasz körtefán. (-)

 

Karácsony nyolcadik napja van,

köszönt és minden jót kíván

nyolc nyúl a vadász oldalán,

hét hattyú, tolla tiszta hó,

hat tyúkanyó,

öt szélkakaska,

négy nyafka macska,

három veréb-zenész,

két gerle és

egy csíz a csupasz körtefán. (-)

 

Karácsony kilencedik napja van,

köszönt és minden jót kíván

kilenc kötényes kisleány,

nyolc nyúl a vadász oldalán,

hét hattyú, tolla tiszta hó,

hat tyúkanyó,

öt szélkakaska,

négy nyafka macska,

három veréb-zenész,

két gerle és

egy csíz a csupasz körtefán. (-)

 

Karácsony tizedik napja van,

köszönt és minden jót kíván

tíz tekergő kéményseprő,

kilenc kötényes kisleány,

nyolc nyúl a vadász oldalán,

hét hattyú, tolla tiszta hó,

hat tyúkanyó,

öt szélkakaska,

négy nyafka macska,

három veréb-zenész,

két gerle és

egy csíz a csupasz körtefán. (-)

 

Karácsony tizenegyedik napja van,

köszönt és minden jót kíván

tizenegy táncos, tarka úrnő,

tíz tekergő kéményseprő,

kilenc kötényes kisleány,

nyolc nyúl a vadász oldalán,

hét hattyú, tolla tiszta hó,

hat tyúkanyó,

öt szélkakaska,

négy nyafka macska,

három veréb-zenész,

két gerle és

egy csíz a csupasz körtefán. (-)

 

Karácsony tizenkettedik napja van,

köszönt és minden jót kíván

tizenkét ugra-bugra úr,

tizenegy táncos, tarka úrnő,

tíz tekergő kéményseprő,

kilenc kötényes kisleány,

nyolc nyúl a vadász oldalán,

hét hattyú, tolla tiszta hó,

hat tyúkanyó,

öt szélkakaska,

négy nyafka macska,

három veréb-zenész,

két gerle és

egy csíz a csupasz körtefán. (-)

 

 

Angol népköltés, Tarbay Ede fordítása

 

 

 

 

 



Olvasva: 383 alkalommal