Héttorony irodalmi magazin
HírekÍrásokGyereksarok Torony KommentekNaplókMédiatárKeresőTagjainkSúgó
November 13. a magyar nyelv napja - Pais Dezső
H.Pulai Éva, 2017. november 13., hétfő, 14:39

" A tudomány az életért van, s a mi életünk legyen a tudományért. " - Pais Dezső


 

 

 

 

1844. november 13-án V. Ferdinánd – meghajolva a reformerek és a magyar nemzet több mint félévszázados követelése előtt –, szentesítette a II. törvénycikket, ezzel hivatalossá téve a magyar nyelvet hazánkban. A törvény megszületését joggal nevezhetjük a reformkor egyik legnagyobb győzelmének.

 

Nyelvünk fontosságára, ironikus módon, II. József hívta fel a figyelmet, amikor 1784-ben kiadta hírhedt nyelvrendeletét, amelyben kötelezővé tette a német nyelv használatát minden hivatalos ügyintézés során. A kalapos király (aki meg sem koronáztatta magát a magyar koronával) így rendelkezett: „Nincsen tehát más nyelv a német nyelven kívül, amelyet a deák helyett az ország dolgainak folytatására lehessen választani, amellyel tudniillik az egész monarchia, mind a hadi, mind pedig a polgári dolgokban él…”

 

A rendek a magyar önállóság erősítését kívánták, és ezért követelték a magyar közigazgatás, és vezénylés nyelvét változtassák magyarra, természetesen azt sem feledték el, hogy ezzel saját hivatali elhelyezkedésüket is biztosítják. Más okokból csatlakoztak a reformértelmiségiek a tiltakozáshoz. Ők felsorakoztak Bessenyei György mondatai mögé, aki a magyar nyelvet a felvilágosodás, kultúra és a tudás terjesztésének eszközének látta; „Minden nemzet a maga nyelvén lett tudós, de idegenen sohasem.”

 

A két álláspontot figyelembe véve fogalmazta meg 1790-ben Decsy Sámuel a magyar-nyelvi nemzeti programot (Pannóniai Féniks). Ettől az évtől kezdve szinten minden országgyűlésen sikerül engedményeket kicsikarni az udvartól.

 

Érdemes végigkövetni ezeket az állomásokat:

 

1790-91: Fakultatív nyelv lett a felsőbb- és középiskolákban.

1792: A magyar rendes tantárgy lett az iskolákban.

1805: A királyhoz és az udvari kancelláriához latin-magyar nyelvű beadványokkal és felterjesztésekkel lehet fordulni. A törvényhatóságok és a helytartótanács levelezés történhet magyarul.

1827: a XI. törvénycikk rendelkezik a magyar nyelvművelő társaság megalapításáról, a később Akadémiáról. Ezen az országgyűlésen ajánlotta fel Széchenyi István birtokainak egy évi jövedelmét, hatvanezer forintot a Tudós Társaságnak. Az egész országban megindult a gyűjtés.

1830: a VIII törvénycikk szabályozza, hogy a városi és vármegyei bíróságok előtt magyar nyelven folytatódjanak a perek, illetve kötelezik a közhivatalnokokat és ügyvédeket a nyelv ismeretére.

1836: a III. törvénycikk a magyar anyakönyvvezetés bevezetéséről szól.

1840: a VI. törvénycikk arról rendelkezik, hogy a királyi helytartótanács körleveleit, a tárnoki székek ítéletleveleit magyar nyelven szerkesszék.

 

Az 1844-es országgyűlés első botrányát a horvát képviselők latin felszólalása okozta, amire az alsóház egy határozatában tiltotta meg a latin nyelv használatát. Az uralkodó viszont hatálytalanította ezt, és három hétre felfüggesztette a munkát. A király és a parlament ötödszöri üzenetváltása után V. Ferdinánd kénytelen volt aláírni a hivatalos nyelvről szóló törvényjavaslatot. 1844. II. törvénycikk értelmében:

 

- Minden törvényt magyar nyelven alkotnak

 

- Az országgyűlés nyelve magyar

 

- Az ország teljes területén a hivatalok magyar nyelven kötelesek értekezni.

 

- Minden iskolában magyar nyelven történjen a tanítás

 

A törvényhozással párhuzamosan folyt a magyar nyelv átalakításának vitája is, a helyesírásról értekezők két táborra szakadtak, a szóelemző-etimologikus „jottisták” álltak szembe a kiejtés szerinti írásmód híveivel, az „ipszilonistákkal.”

 

Heves küzdelem bontakozott ki a Kazinczy Ferenc által vezetett nyelv és stílusújító neológusok és a közérthetőség védelmében fellépő ortológusok között. Ez utóbbiak vezetője Verseghy Ferenc és Kisfaludy Sándor volt. A vitából a neológusok kerültek ki győztesen, bár Kazinczy a következőket írta: „Jól és szépen az ír, aki tüzes ortológus és tüzes neológus egyszersmint. A neológus így aztán rengeteg új szóval, képzővel, szavak el- és összevonásával, továbbá tükörfordításokkal gazdagították a nyelvet.

 

Természetesen egyre nagyobb érdeklődés kísérte a magyar nyelv eredetének kérdését is, ennek vitája ma is zajlik, különböző tudományos és áltudományos fórumokon.

 

 

Pais Dezső nyelvtudományi kutatásaival, eredményeivel, sajátos kutatási témájával hozzájárult nyelvészeti ismereteink gazdagításához.

 

 

 

Pais Dezső: Puha, puffan, páhol.

 

Puha, puffan, páhol.

 

MIKLOSICH a puha szót a 'halitus, hauch' jelentésű pih és a 'pluma tenuis, flaum' jelentésű pih 'szavakkal együtt a feltételezett ó-szláv pyh, új-szl. pih 'halitus', cs. puch 'flaum' szavakból  származtatja (vö. Nyr. XI, 365—6). Ezt a magyarázatot HALÁSZ IGNÁC: Nyr. X, 351 "»Visszahódított« magyar szók" c. dolgozatában nem fogadja el. Azt mondja, hogy a puha inkább a tót puchi-val vethető össze, amely nőnemű pucha alakjában teljesen megegyezik a magyar szóval. HALÁSZ azonban hangsúlyozza, hogy a puha szláv eredete ennek ellenére sem bizonyos és inkább hajlik BUDENZ felé, aki finnugor eredetűnek tartja a szót. A MUSz. 446—7 szerint ui. a m. puha csak fogalomtársulásnál fogva fejezi ki a 'lágy'-at és első jelentése 'pohadt, tumidus' volt. BUDENZ, MUSz. 440—1 a pohos, pohók és a pofa, pofók szavaknál szintén a 'duzzadt, tumidus' jelentésre megy vissza és 441—2 a poffad ~ puffad (pöffed) szavakhoz kapcsolja őket. Mindezek alapjául pedig ugor psng-, psg- (m. poh-) 'tumere' tövet jelöl meg, amelyhez rokonnyelvi megfelelőkre is hivatkozik. Ennek igei származéka (nomen verbaleja) szerinte a *puhajs > puha. HALÁSZ: Nyr. XVIII, 215 visszatérve a puha szóra, annak a valószínű ségét pedzi, hogy a tót puchy a magyarból való. BUDENZ magyarázatához csatlakozik SZEREMLEY CSÁSZÁR LORÁND: Nyr. XXV, 163.

Arra akarok itt rámutatni, hogy BUDENZnak és HALÁSZnak igazuk volt, amikor a puha szót eredetinek tartották.

Tekintsük át a következő szócsoportokat:

A. I. puffan [1. hangról, 2. esésről] : püffen [esésről] | puffant [hangról] NySz. pufog ~ puffog [1. hangról], 2.'dörmög, haragszik': püfög 'szaggatottan, visszafojtva sír': pöfög | puffad 'mérgelődik magában' | puffaszkodik 'duzzog'.

A.II. pufol 'ütlegel': püföl; ö s s z e-pufol 'összeüt, összetákol' (egy adat Zala megyéből, ahonnan, közelebbről Zalaegerszegről, magam is ismerem) | pufál 'püföl' | puflag 'ütleg'; puflagol 'ütlegel' | pufákol ~ pufátol ~ pufánkol 'ütlegel'. — Vö. bufol, bufál, bufog, buffan, buffant (EtSz. I, 552): dufál, duffan, duffant stb.

A. III. puffad (f e l-) NySz.: poffad, k i-, m e g-poffad, poffadás NySz.: püffed (f e l-) ~ pöffed (f e l-) NySz. | puffadék 'tumor' NySz.: pöffedék NySz.: pöfeteg NySz. | puffadoz (e l-) NySz.: pöffedező 'dagadozó' | puffaszt (f e l-) NySz.: püffeszt~pöffeszt | puffan (f e l-) NySz. | puffancs.

A. IV. pufa~pofa C.-ból; pof-on Czegl: MM. 189-ből NySz.; pofoz (m e g-) Czegl.: Japh. 104- ből NySz.; pofáz Pázm: Préd. 1082-ből NySz.| pofos 'pufók' | pufók ~ pofók: püfők | pufi 'pufók' | pufli 'ua.' | pofit, pufatos ~ pofitos ~ pofotyos 'ua. | pufál 'zabál'.

B. I. puhan 'puffan' | puhant ~ puhint 'puffant (pl. ágyúval, puskával)' | puhantós hang 'mély, dörmögőő' | puhog 'puffog' | puhatag 'pöfeteg-gomba, lycoperdon bovista'.

B. II. puhol 1. 'püföl', 2. 'porol' 3. 'puhít (párnát, derékaljat, almát ü t ö g e t é s s e l' ; e l-puhol 'elver, elpüföl' ; k i-puhol 1. 'kiporol', 2. 'megpuhít (párnát, úgy hogy a szalmát benne ü t ö g e t é s s e l összetöri' ; m e g-puhol 'megpuhít' ; f e l-puhol 'fölpuhít (párnát, derekaljat' | m e gpuhingál 'megver, eldönget' | c s u h é-puhé ~ c s i h é-puhé ~ c s i h i-puhi 'ütés-verés' | m e gpuhudik 'megpuhul' | puhogó 'elérett, szotyogós, túlságosan leves' | puhongós 'puha, puffadós' | puhos 'korhadt'.

B. III. poháll 'dagaszt (kenyértésztát)' | pohaszt 1.'pohosít, pohossá, tesz', 2.'dagaszt' | púhos ~ pohos: pöhös | pohók 'potrohos, pohos' CzF.

A felsorolt szócsoportok jelentéskörét tehát így jelezhetjük:

 

              A. puf-                                        B. puh-

I.        1. 'hang', 2.                                       ’hang

               'esés'        ’1. ütés-verés’, kevéssé szilárd halmazállapot’ –az 1. és

II.       'ütés-verés'                                   2. keveredve is

III.    'duzzadt alak'                                   ’duzzadt alak’

IV.    'duzzadt alak'

 

Az összeállítás szerint a két tő: puf- és puh- családja alak és jelentés tekintetében egyaránt közösséget mutat egymással. A hang, amelyre vonatkoznak, olyan, amilyen p u h a vagy d u z z a d t ü t ő d é s énél vagy  e s é s é nél támad. Az ü t é s meg a hangja közt keletkező kapcsolatra például hozhatjuk fel, hogy döng mellett szintén van e l-dönget 'elver'. A hangot, illetőleg ütést jelentő szó pedig egész természetesen válhatott az ü t é s-v e r é s előidézte alaknak vagy h a l m a z á l l a p o tnak is a kifejezőjévé. Így előzhette meg a 'pufogó, puffanó' értelem a mostani 'puha' jelentést a puh- tő származékainál, köztük a puhá-nál. A puha szóra tulajdonnévi adatot 1438- tól ismerünk (OklSz.), köznévit C.-tól, még pedig 'malacus mollis' jelentéssel (puhán, puháskodik, puhaság, puhaszt, puhít, puhogat, puhul, puhatol, puhatolódik NySz.).

A pofa és puha képzés szempontjából olyan viszonyban állhat a puf-~ pof-, illetőleg a puhtővel, mint pl. a fita ~ finta a fit- (fitul, fitos, fintor) vagy a potya a poty- (potyog, potyol, potyó, potyor) tővel (vö. PAIS, A fitul, finta szócsalád. MNy. XI, 357). Az -a lehetett denominalis deminutiv képző, lehetett azonban deverbalis igenévképző is, ami különben alapjában egyremegy (vö. PAIS: MNy. XXII, 135 a s e s e-susa szóról).

A hangutánzó puf- ~ pof- tőhöz a pufók ~ pofók esetében -ók kicsinyítő (nagyító) képző járult, a puh-~ poh- pedig a puhos~ pohos-nál közvetlenül vette fel az -s melléknévképzőt.

A tárgyalt szavak rokonságába tartozik a páhol, illetőleg e l-páhol ige is. A páh- tő — azt gondolom — lehet a puh-~ poh- hangutánzó hosszúhangzós változata. És ide tartozhatik egy helynév is, aminek a vizsgálata adta tulajdonképen az ösztönzést az előző szócsoportok vizsgálatára.

Zala megyében Keszthely közelében van A l s ó- és F e l s ő-Páhok. Ennek felel meg:

 

1259: Terra castri Zaladiensis Paah in qua castrenses p e l l i p a r i residebant; 1289: Tres ville Phah [ő] nuncup.; 1324, 1328, 1382: Poss. Paah; 1340: Nogpah; 1340: Huzzyvpah; 1354: Poss. Scenthanduryaspaha, B e u rpah; 1354: Bodugazunpaha; 1368: Huzziupah, Zent-Andraspah, B o rpah; 1369: Huzyupah al. nom. B e u rpah, Zenchandreaspah, Bodugazzonpaha; Felpah al. nom. Nemethpah; 1419: Poss. Hozyupah al. nom. Nemetpah et Zent Andraspah; 1430: Kyralfyapah et Hwziupah; 1479: Bodogazonpahya (CSÁNKI III, 91).

 

Eszerint régen több Páh volt és ma is van kettő. Így aztán érthető, hogy a mai nyelvben a

többesszámi Páhok forma merevedett meg (vö. Nyr. XIII, 5, 122, XXII, 374).

A fentebbi adatok közül az elsőben (1259.) azt olvassuk, hogy a helységben eredetileg "c a s t r e n s e s p e l l i p a r i" azaz t i m á r foglalkozású várnépek laktak. Ennek egyébként az 1354, 1368, 1369-ben említett B ő r-páh névben szintén nyoma maradt. A timármesterséghez, a cserzővargasághoz tartozik a bőrnek v í z b e n való kallózása, ványolása. Ez a bőr ü t ö g e t é s é v e l, v e r d e s é s é v e l történik (l. Pallas Nagy Lexicona IV, 692), tehát olyanféle művelet, amelyet joggal nevezhettek el a páhol, e l-páhol igével. Így gondolom én, hogy a Páh helynév a páhol igének páh- alapszavából származott, amely mint hangutánzó igenévszó önállóan is élhetett, és a bőrkészítés műveleténél az egyik mozzanat műszavává lehetett. Hogy pedig a timártelep épen ezen a helyen alakult, annak is megvolt az oka : az 1328-ban említett "palus s a a r Hwzys a a r nominata" és a "locus vulgariter H e w y z dictus" (a mai Hévíz! — CSÁNKI i. h.), amely különösen alkalmas volt a bőr áztatására.

Mátyás korában és 1504-ben merül fel Pah in com. Albensi sedis Zolt; a mai Páhi puszta felel meg neki Kiskőrös és Izsák között a koloni tó közelében (CSÁNKI III, 341).

 

Ahol a köznyelvtől eltérő adatoknál nincs forrásjelzés, ott a MTsz.-ból idézünk.

Ehhez tartozik puhancs 'kisbéres, ostoros' hevesmegyei tájszó CzF.; vö. pukkancs M'I'sz.

Vö. SIMONYI, TMNy. 385 és Nyr. XLII, 477. — Nb. még buhu- vagy puhu-b a g o 1y EtSz. I, 559.

 

 

 

Pais Dezső (Zalaegerszeg, 1886. március 20. – 1973. április 6.). nyelvész, az MTA tagja.

 

Édesapja Pais Kázmér tisztviselő, édesanyja Shmiliár Ilona. A szülők törekedtek arra, hogy gyermekeikből tanult emberek váljanak.

 

Elemi iskoláit szülővárosában végezte, majd 8 évig a mai Zrínyi Miklós Gimnázium, az akkori főreál gimnázium végig jeles tanulója volt. Ezután a budapesti Eötvös József Collegium tagja. Az egyetemen magyar-latin és görög szakos tanári oklevelet szerzett. Két évig gyakornok, majd az 1910-11-es tanévben állástalan tanár, s így itthon a megyei levéltárban és volt gimnáziuma tanári könyvtárában kutatott. Kutatásainak eredménye megjelent a Magyar Nyelv című tudományos folyóiratban. A magyar helységnevek változását, majd a Göcsej tájnevet kutatta. 1911-12-ben a soproni Főreál iskolában helyettes tanár, ezután a ceglédi Gimnázium tanára volt. Ekkorra az Irodalomtörténeti Társaság tagja. 1918-tól végérvényesen Pestre települt, s a budapesti III. kerületi gimnáziumban, majd 1924-től az Eötvös-kollégiumban tanított. 1937-1960-ig a Budapesti Egyetem professzora volt. 1930-tól a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1941-től rendes tagja lett. 1924-től egyre jobban bekapcsolódott a Magyar Nyelv című folyóirat szerkesztésébe, s több mint 40 évig szerkesztette azt. Az 1920-as években az Árpád-kori országvédelem rendszerével, s benne a székhelység szerepének, Székelyföldre szállásának vizsgálatával foglalkozott. Az 1940-es években kedvenc témája, a Halotti beszéd és az Ómagyar Mária-siralom. Ekkoriban jelent meg ősvallásunk nyelvi emlékeiből című kötete. 1949-ben az Akadémia helyesírási albizottságának elnöke, s négy évtizeden keresztül alakítója, formálója volt a magyar helyesírásnak.

 

Pais Dezső sokágú, színes nyelvészeti munkásságot bontakoztatott ki. A nyelvtudomány minden ágát művelte, legszívesebben mégis a szószármaztatással és szótörténettel foglalkozott. A hely- és személyneveken kívül nagyon érdekelték a magyar őstörténet és ősvallás problémái, sokat foglalkozott szóösszetételekkel, otthonosan mozgott a magyar alaktan, mondattan, jelentéstan útvesztőiben. A magyar történeti személynévkutatás elméletét ő rendszerezte, elsőnek teremtette meg a középkori személynévadás jelentéstanát. Új műfajt teremtett a teljes szócsaládok vizsgálatával. Neki volt köszönhető a magyar irodalmi nyelv kialakulását nyomozó kutatások fellendülése, munkásságának fontos területe volt a nyelvemlék-magyarázat (Anonymus, Veszprémvölgyi apácák oklevele, Halotti Beszéd, stb.) Mindeközben nem idegenkedett a nyelvművelő-ismeretterjesztő munkától sem. Negyven éven keresztül irányította a Magyar Tudományos Akadémia helyesírás-szabályozó tevékenységét

 

Tagja, egyik vezető személyisége volt a Magyar Nyelvtudományi Társaságnak, szerkesztője a társaság lapjának, a Magyar Nyelvnek. Tudományos-tudományszervezői tevékenységét hivatalosan is nagyra értékelték: a Magyar Tudományos Akadémia 1930-ban levelező, 1941-ben rendes tagjává választotta, az MTA különböző testületeiben vezető tisztségekkel bízták meg. 1951-ben Kossuth-díjjal tüntették ki. Oktatóként-pedagógusként tanár- és nyelvészgenerációk sora került ki a keze alól. Szigorral, mégis nagy odaadással és figyelemmel tanította-nevelte diákjait.

 

Egyik, pályatárssá lett tanítványa, Fábián Pál írta: "Az ő iskolájában tanultuk meg a munka fegyelmét éppúgy, mint a célratörő fogalmazást, a pontos szerkesztés fortélyait... Munkát bőven adott, de kinek-kinek a testére szabottan, egyéniségének megfelelőt. Hitt tanítványaiban és ettől szárnyakat kaptunk. Mi is fenntartások nélkül bíztunk benne, mert tudtuk, hogy egy pillanatig sem habozik harcba szállni a tudomány és az oktatás érdekét szolgáló ügyekért."

 

1973. április 6-án hunyt el. A Farkasréti temetőben nyugszik.

 

 

ANONYMUS

GESTA HUNGARORUM

Fordította: Pais Dezső

részlet

 

KEZDŐDIK AZ ELŐBESZÉD

A MAGYAROK CSELEKEDETEIHEZ

 

Mesternek mondott P, a néhai jó emlékű, dicsőséges Bélának, Magyarország királyának jegyzője, N-nek, az ő legkedvesebb barátjának, a tisztelendő és az írástudás művészetében avatott férfiúnak üdvözletét meg kérése teljesedését jelenti. - Midőn hajdan iskolai tanulmányon együtt voltunk és egyforma iparkodással olvasgattuk a trójai történetet, melyet én erősen megkedvelvén, a Frígiai Dáresnek és egyéb szerzőknek könyveiből úgy, miként mestereimtől tanultam, a magam fogalmazása szerint egy kötetbe szerkesztettem, akkor kérted tőlem, hogy amint a trójai történetet és a görögök háborúit megírtam, ugyanúgy írjam meg neked Magyarország királyainak és nemeseinek származását is: hogy a hét fejedelmi személy, aki a hét magyar nevet viseli, miképpen jött ki szittya földről, vagy milyen az a szittya föld, miképpen született Álmos, s mi okból nyeri az Álmos nevet Magyarország első vezére, akitől a magyarok királyai erednek, vagy mennyi országot és királyt vetettek maguk alá, vagy ezt a szittya földről kijött népet mi okból hívják az idegenek beszédében hungárusoknak, a maga nyelvén meg magyerinak. Meg is ígértem, hogy teljesítem a kérést; ámde más teendőktől akadályozva kérésedről is, ígéretemről is már majdnem megfeledkeztem volna, ha Kedvességed levelében tartozásom teljesítésére nem figyelmeztet. Visszagondolva tehát Kedvességedre, noha ennek a vesződséges vágtam, hogy véghezvigyem azt, amire ösztökéltél. De meg a különböző történetírók példája szerint, az isteni kegyelem segedelmére támaszkodva, magam is jónak láttam, hogy mindazt utódaink legvégső nemzedékéig feledésnek ne engedjem. Tehát legjobbnak tartottam, hogy igazán és egyszerűen írjam meg Neked, s így aki olvassa, tisztán láthassa, miképpen estek meg a dolgok. Ha az oly igen nemes magyar nemzet az ő származásának kezdetét és az ő egyes hősi cselekedeteit a parasztok hamis meséiből vagy a regösök csacsogó énekéből mintegy álomban hallaná, nagyon is nem szép és elég illetlen dolog volna. Ezért most már inkább az iratok biztos előadásából meg a történeti művek világos értelmezéséből nemeshez méltó módon fogja fel a dolgok igazságát. Magyarország tehát boldog, jutott neki adomány sok; hisz örülhet minden órán, deákjának ajándékán, mivel megvan íme neki királyai és nemesei származásának a kezdete. Ezekért a királyokért pedig legyen dicséret meg tisztelet az Örökkévaló Királynak és Anyjának, Szent Máriának, s az ő kegyelméből Magyarország királyai és nemesei bírják az országot boldog véggel, most és mindörökké. Ámen.

 

 

Pais Dezső halálával szinte egy korszak zárult le a magyar nyelvtudományban, jeléül annak, hogy korszakalkotó egyéniség volt. Élete, munkássága a hazai nyelvtudomány történetének igen hosszú, eseményekben dús szakaszát ívelte át, sok tekintetben kifejezve s egyszersmind meghatározva ezt az időszakot.

Mint sok és változatos körülményből összetevődött, ellentmondásokkal terhes kora, ő is hordozott magában bizonyos végleteket, egymásnak ellentmondó vagy legalábbis ilyeneknek látszó tulajdonságokat. Tudósi alázat együtt járt benne tudósi szenvedéllyel, a tények rigorózus tisztelete nem állt szemben a gondolati szárnyalással, az aprólékos gondosság megfért a nagyvonalúsággal, a ragaszkodás a hagyományokhoz összeillett az új szüntelen keresésével, a nemzeti elkötelezettség egységben állt a szabadelvűséggel, a harciasság párosult a szelídséggel, a szigor társult a megbocsátással, a teljesítmény tisztelete egységben volt a tekintély mellőzésével, a morcosság együtt élt a fesztelen, aranyos kedéllyel, az odaadó munka nem ellenkezett a feloldó kikapcsolódással, a magányosság megfért a társas élet igénylésével. Mindezek valami csodálatos harmóniában ötvöződtek össze benne, a tudóst, a tanárt, az embert elválaszthatatlan egységbe állítva, a személyi varázst megalapozva és fenntartva. Egyedülálló volt, utánozhatatlan és megismételhetetlen; ahogy Bóka László mondta róla szellemesen: „hapax legomenon”.

A tudomány iránti alázatban és az azért való rajongásban aligha múlta felül bárki is: szeretett nyelvtudományára az életét tette föl. Egész életútja bizonysága jeles mondása benne tökéletesen megvalósuló igazságának: „A tudomány az életért van – és a mi életünk legyen a tudományért!”

(Benkő Loránd: Pais Dezső, 1993)

 


 

Forrás:

ng.hu

MTI

bibl.u-szeged.hu

mek.niif.hu

zalaihirlap.hu

sulinet.hu

 

 

 

 

 



Olvasva: 2398 alkalommal