Héttorony irodalmi magazin
HírekÍrásokGyereksarok Torony KommentekNaplókMédiatárKeresőTagjainkSúgó
Elhunyt Kopányi György
H.Pulai Éva, 2011. február 21., hétfő, 12:59

Kilencven éves korában elhunyt Kopányi György író (Pécs 1921 - Diósd 2011), forgatókönyvíró, a Magyar Rádió Jászai-díjas dramaturgja - közölte hírt a Magyar Ã?rószövetség.


 

Költ?ként indult Pécsett azzal a nagy nemzedékkel, amelynek többek között Weöres Sándor, Martin Ferenc, Csorba Gy?z?, Galsai Pongrác, Gyurkovics Tibor volt meghatározó alakja, ahol gyakran és szívesen fordult meg Mándy Iván.

 

Elfogulatlan és európai tágasságú irodalmi érdekl?dése, színes szakmai és baráti köre innen eredt. Verseit a Diárium, a Sorsunk és a Magyarok közölte, elbeszéléseit a Dunántúl cím? folyóirat.

 

1956-ban azonban már regénnyel jelentkezett, s egyfelvonásosokat írt a Népm?velési Intézet megrendelésére. Igazi terepe, szellemi otthona azonban a Magyar Rádió dramaturgiája lett. Számtalan színdarabot, regényt, novellát alkalmazott a klasszikus rádiószínház akusztikus színpadára, félszáz rádiójátékot, egy filmforgatókönyvet maga is írt, miközben a f?városi és vidéki színházak is bemutatták darabjait.

 

Írói munkásságának legjelent?sebb része mégis éppen az a pályatársak és a klasszikus szerz?k m?veit nagy hozzáértéssel és kell? szakmai alázattal egy másik m?faj keretei között érvényessé tev? adaptációs tevékenysége. Ahhoz a rádiós dramaturgiai iskolához tartozott, amely a m?helymunkát, a rendez?vel, a színészekkel, a zenei rendez?vel, zeneszerz?vel való együttgondolkodást is ismerte.

 

Nagysiker? mesekönyvét A tücskök tücskét Ország Lili illusztrációival 1958 után 2006-ban hasonmás kiadásban ismét megjelentették.

 

 

Kopányi György, a Magyar Rádió Jászai Mari-díjas dramaturgja minden nap a Centrál kávéházi törzsasztalánál ül. A költ?ként induló, számtalan rádiójáték szerz?je túl a nyolcvanon, hibátlan memóriával idézi emlékeit. Elmaradhatatlan asztaltársa Szilágyi György, egykori rádiós kolléga és barát, a legendássá vált ’’Hanyas Vagy?’’ szerz?je.

 

’’…az is író, aki hangjátékot ír’’

 

- Minden író dramaturg, vagy minden dramaturg író?

 

- Nem minden író dramaturg, ebb?l következ?en: nem minden dramaturg író. Az viszont szerencsés eset, ha egy dramaturg író is. Végtére is, mi a feladata egy dramaturgnak? Hogy egy drámai m? mellett bábáskodjék. Ahhoz viszont, hogy még szakmai segítséget is nyújthasson az írónak, némiképpen bele kell bújnia a szerz? bels? világába, anélkül, hogy er?szakot kövessen el a m?vön. Kis híjján hatodik érzék kell ahhoz, hogy az együttm?ködés demarkációs vonalát át ne lépjük. Némi humorérzékkel: az a jó dramaturg, aki miközben könyékig vájkál az író lelkivilágában, sértetlenül hagyja annak érzékenységét.

 

- Önnél ez a képesség hogyan alakult ki?

 

- Pécsett születtem, ott csöppentem bele az irodalmi életbe, ott hitették el velem, hogy költ?i képességekkel rendelkezem. 1942-ben fogadtak be maguk közé olyan nagyszer? íróemberek, mint például Várkonyi Nándor, Csorba Gy?z?, Weöres Sándor. Még Hamvas Bélát is megismerhettem, aki id?nként vidékr?l járt be Pécsre. Hosszú a sor, talán a legfontosabb, hogy akkor az a szellemi világ valóban parnasszusi volt.

 

- Akkor, pontosabban, mit jelentett ez a „parnasszusi” lét?

 

- A „szent hely” a Nádor kávéház egyik boxa volt. Hetente ültünk össze, ott olvasta fel a költ? a legfrissebb verseit, a novellista az elbeszéléseit. Ott fedeztek fel engem, aki tulajdonképpen képz?m?vésznek készültem. Id?közben azonban tudomásul kellett vennem, hogy egyid?ben két istennek nem szolgálhatok. Az irodalmat választottam. Nagyon szerencsés pillanatban indulhattam el, hiszen azokban az esztend?kben Pécsnek nagyon rangos folyóirata volt, a SORSUNK, melyet, 10 esztend?s nagyszer? tündöklés közepette tiltottak be.

Ez a hely itt nem alkalmas arra, hogy a korabeli szellemi élet tragikus részleteire rátérhessek.

 

[…]

 

Ami ezután következett, az már szomorúbb fejezete az én életemnek is. Széll Jen?t 8 évre bebörtönözték, engem csupán kirúgtak az Intézetb?l. Azonban ezúttal is szerencsém volt, mert egyesztend?s munkanélküliség után, mivel korábbról már ismertem ?t, Ortutay Gyula felvett a Népfront Országos Tanácsához, természetesen nem bizalmi munkakörben. Egyetlen feladatom volt: a szocialista országok nagy évfordulójain nekem kellett a m?vészi m?sort összeállítani. Bizonyos értelemben ez misszió is volt, mivel szilenciumos színészeket, operaénekeseket szerepeltethettem, jó pénzért.

 

Közben persze írtam. Sokat írtam, egymásután írtam prózát, meséskönyvet, regényt, azt hiszem itt a sorrend teljesen mellékes kérdés. Végül nekifogtam egy hangjátéknak, melynek zenéjét Farkas Ferenc szerezte, a Rádiószínház elfogadta. Siker lett. Olyan visszhangja lett, hogy a bemutató után pár héttel megkeresett Bozó László, a Dramaturgia akkori vezet?je, és ajánlatot tett nekem: legyek a Dramaturgia munkatársa. Verebet lehetett volna fogatni velem. Végre! Hiszen még ma sem vagyok politikus alkat, és, mint említettem, már megfogott korábban is a komédia múzsája. Hát persze, hogy igent mondtam! Ez 1961-ben történt.

 

[…]

 

- Mikor érezte, hogy birtokában van a dramaturgiai mesterségnek?

 

- Talán öt-hat év? De egy biztos: mint író megittam a levét annak, hogy beleszerettem a m?fajba. Én valaha töméntelen verset írtam, most elkövetkezett a hangjátékokkal fert?zött ember korszaka. És, tekintettel arra, hogy Magyarország sem nélkülözi a sznobságot, kategorizálták az önjelölt ítészek a m?fajokat. Míg például Harold Pinter, az angolok nagyon népszer? drámaírója tulajdonképpen a hangjátékaiból élt, itt szinte kategórián kívül tartották számon a rádiójátékot. Egy b?nrossz regény jóval hamarabb hozta meg szerz?jének az elismertséget, mint egy remekbe sikerült hangjáték létrehozójának a megemlítést.
Ahhoz, hogy hazánkban egy író hangjátékkötetét kinyomtassák, valamiféle más m?fajban kell jeleskednie? Én ezt most úgy jelentem ki, hogy spongyát rá, miért írtam vagy ötven-hatvan hangjátékot két-három prózakötet helyett? Lám, itt most egy skizofrén dramaturg nyafog, pedig az írót a kutya se kérdezte. De hát megkérdeztek, felelnem kellett rá.

 

De ha már áttértem a nyafogásra, hadd folytassam egy más aspektusban. A Magyar Rádiónak páratlan érték? archívuma van. Ezer és ezer nagy m?, csak a Rádió által meg?rzött, és egyben m?vészi értékét is tekintve, pótolhatatlan anyag fekszik, egy csomó – politikailag talán fontos – vicik-vacak alá temetve.

Sajnálatos, hogy az illetékesek nem eléggé elfogultak a saját kincseikkel kapcsolatban. Csak egy hevenyészetten el?szedett példa: Szabó Magda „Az a szép, fényes nap” cím? igen nagy siker? hangjátéka itt készült, a Dramaturgián. És amikor olyan ünnepi pillanat következett el, amikor az Európa-szerte ismert írón? el?tt tisztelegni akart a Rádiószínház, nem az itt készült m?vet vette el?, hanem egy jóval kés?bb készült színházi el?adást t?zött m?sorára.

Én magam voltam a dramaturgja Weöres Sándor „Teomáchia” cím? drámai költeményének. Mégis, mivel ünnepelte a nagy költ?t a Magyar Rádió? A „Teomáchia” színházi adaptációjával. Én nem a Magyar Rádiót marasztalom el, hanem azt a mai memóriát, mely id?nként egy százéves aggastyánéra emlékeztet. Ezt értük mondom, nem ellenük.

 

[…]

 

- Más oldalról szeretném megközelíteni a Rádió sajátos helyzetét: ha egy színész megbetegszik, vagy például – hölgyeknél a már látható terhesség is – a Rádió még így is képes foglalkoztatni ?ket. Élénken él az emlékezetemben – hiszen magam is a közrem?köd?je voltam -, amikor Kálmán Györgyöt alig lehetett rábeszélni, hogy vállalja el Szilágyi György „Hanyas vagy?” cím? remekét. Akkor volt éppen túl az els? infarktusán. Végül ráállt. Ölben vittük be a Rádióba… Én tudom: ez hozta vissza az életbe. Csodálatos alakítás volt!

 

- Jókor említjük. Itt ült szemben velem, a Centrál Kávéház ablakánál Szilágyi György. Testi-lelki jóbarátok vagyunk. Ha ránézünk, le se tagadhatná, hogy izgalomban van. Hiszen ezekben a pillanatokban kerül a könyvkereskedésbe a „Hanyas vagy?” CD-lemezzel egybekötött kiadás. Természetesen Kálmán György tálalásában. Úgy illett volna, hogy a Rádiónak jusson eszébe, de hát… Mostanában egyebek kötik le az illetékeseket. Nem csodálkozom.

 

- Térjünk vissza a dramaturgi munkához. Hány esztend?r?l van szó?

 

- Harmincöt évre emlékszem. Talán azért nem volt kedvem fölkelni a székemr?l, mert szerettem. Mert hivatásnak éreztem. Amíg úgy éreztem, hogy szép és jó, amit csinálunk, még veszekedtem is a meggy?z?désem jegyében.

Végtére is – ezt talán ki kellene húzni ebb?l a vallomásból -, ötven-hatvan rádiójátéknak voltam a szerz?je. Huszonhat külföldi rádió sugározta ?ket. De hát ez csupán adat, büszkeség mondatja velem.

A Jászai Mari-díjat dramaturgi munkámért kaptam, nem is panaszkodom, hiszen jónéhány nívódíjat vágtam zsebre, hol íróként, hol dramaturgként. És közben eltelt egy emberölt?. Észre se vettem, hiszen mindig elfoglalt ember voltam. Néha bejárok „tetteim színhelyére”. De már csak kevesek emlékeznek rám. Egyéb m?veimr?l itt most ne essék szó, hiszen itt most a dramaturg volt a megszólított.

(Kadelka László)

 

Forrás

MTI

terasz.hu – Kadelka László

 



Olvasva: 1607 alkalommal