Héttorony irodalmi magazin
HírekÍrásokGyereksarok Torony KommentekNaplókMédiatárKeresőTagjainkSúgó
Cseh Tamás
H.Pulai Éva, 2011. január 21., péntek, 20:20

ââ?¬Å¾Ã¢â?¬Â¦bel?lem meg ilyen fantáziáló ember képz?dött, aki saját érzéseit rajzban-dalban tudja kifejezni. Szép adomány volt az élett?l, de sem sztár nem voltam, sem uralkodói törekvéseim nem voltak. Beértem azzal, hogy megfoghattam a disznó hátsó lábátââ?¬Â¦Ã¢â?¬Â

 

Cseh Tamás:

Csönded vagyok

http://www.youtube.com/watch?v=RVXXgBecbB8

 

Utolsó interjú Cseh Tamással

Részlet

 

- Amikor Bakonybél díszpolgárává avatták, úgy látszott, jól van. A Bárka Színházban még énekelt is két hónapja - évek óta el?ször. Reméltük, ezek a gyógyulás jelei.

- Ilyen alkalmakra a sírból is visszajön az ember egy órácskára. A Bárkában egyetlen dalt énekeltem, de a végén már így is az ájulás környékezett - ha csak egy perccel hosszabb, nem bírtam volna. A díszpolgárság óta nem tápászkodtam föl. A kemoterápia csúnya mellékhatásokkal járt: szinte nem is a betegségbe halok bele, hanem a gyógyításba.

- A Jóistenbe vetett hit miatt nem fél?

- Igen. Múlt héten járt nálam egy atya is.

- Meggyónt?

- Csak beszélgettünk. Lesz persze gyónás is meg minden, ami azzal jár, hogy katolikusnak kereszteltek, noha az Úrral valójában sosem az egyházán keresztül tartottam a kapcsolatot. S?t, az egyház miatt távolodtam el t?le. Aztán 28 évesen egyszer csak befordultam egy templomba, a csöndben pedig rátaláltam egy ösvényre, amelyre lépve úgy éreztem, beszélhetek Vele. Amikor odakúsztam ott a lába elé, megajándékozott egy irányt?vel. Ha nem is sikerült mindig, azóta igyekeztem jó fia lenni.

- Nem haragszik rá, amiért mégis beteg lett?

- Néha úgy érzem, hogy beszélek hozzá, ? meg alszik. De nem. Hálás vagyok neki. Hálás, mert hagyott énekelni. Ha úgy látta volna, rossz ember vagyok, a dalokat sem adta volna nekem. Ez megnyugtat. Ezért nem is félek.

 

Cseh Tamás:

Fehér babák

http://www.youtube.com/watch?v=11LIPHevhTI

 

 

Cseh Tamás (Budapest, 1943. január 22. – 2009. augusztus 7.) magyar zeneszerz?, énekes, el?adóm?vész.

Budapesten született, de 13 éves koráig a Fejér megyei Tordason élt. Elvégezte a Tanítóképz? F?iskolát Budapesten, majd az egri Tanárképz? F?iskolára és a budapesti Képz?m?vészeti F?iskolára járt.

1967-1974 között rajzot tanított egy budapesti általános iskolában. 1970 óta dolgozik Bereményi Gézával 1972 és 1977 között a Huszonötödik Színház tagja volt (önálló estek: Dal nélkül, Levél n?véremnek). 1977 és 1978 között az Új Tükör Pinceklubban és az Egyetemi Színpadon tartott önálló dalesteket

1980-ban megn?sült; felesége Császár Bíró Éva, gyermekeik András Koppány és Borbála.1982 és 1998 között a Katona József Színház alapító tagja. 1997-ben megjelent Hadiösvény cím? regénye (ISBN 9630492342), amelynek illusztrátora is volt. 1998-2006 között a budapesti Bárka Színház tagja, 2006-ban a debreceni Csokonai Színházhoz szerz?dött 2006-ban jelent meg a Csillagokkal táncoló kojot cím? válogatása indián mesékb?l (ISBN 9788088837930)

Ugyanebben az évben diagnosztizálták súlyos betegségét - tüd?rák -, melyb?l nem sikerült felépülnie.

"Hol jobb, hol rosszabb, igyekszem betartani az orvosok útmutatásait, aztán majd meglátjuk. Persze nem a mindenáron való életben maradás a cél" -nyilatkozta betegségér?l idén áprilisban Cseh Tamás.

 

2009. augusztus 7-én hunyt el.

 

Cseh Tamás:

Zsebembe nyúltam

http://www.youtube.com/watch?v=yTswq5T6u4E

 

Díjak:

1988 Az év lemeze díj

1992 a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje

1993 Liszt Ferenc-díj

1998 Pro Urbe Budapest (Bereményi Gézával közösen, „Budapest m?vészeti életében egyedi eszközökkel vállalt küldetésük elismeréseként”)

2001 Kossuth-díj (Bereményi Gézával együtt)

2008 Budapest VIII. kerületének díszpolgára 

2009 Bakonybél díszpolgára 2009 áprilisában

2009 a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje

 

.

Lemezek:

1977 Levél n?véremnek (Másik Jánossal)

1978 Antoine és Désiré

1979 Fehér babák takarodója

1981 M?csarnok

1983 Frontátvonulás szöveg

1984 Jóslat

1984 Cimbora (gyermeklemez Másik Jánossal)

1987 Utóirat

1988 Mélyrepülés (Csengey Dénes szövegével; esszé a lemezr?l)

1989 Vasárnapi nép koncertlemez a 100. éjszaka el?adás felvétele

1990 Cseh Tamás – Bereményi Géza válogatáslemez

1990 Új dalok

1993 Nyugati pályaudvar

1994 Levél n?véremnek II. (Másik Jánossal) szöveg

1997 A telihold dalai

2000 Levélváltás: 6 dalos promóciós lemez a Republic együttessel

2000 Levélváltás (a Republic együttessel)

2003 Jóslat a metrón koncertlemez (szöveg a hivatalos honlapon)

2004 A véletlen szavai

2004 Az igazi levél n?véremnek (Másik Jánossal)

2004 Ady (Novák János megzenésítette versek)

2007 Esszencia (duplalemezes válogatás)

2008 Fel nagy örömre! Karácsonyi énekek (Gryllus produkció, a dalokat hangszerelte és a felvételt készítette Péterdi Péter)

2008 Ózdi koncert '96 Él? felvétel, LiFe7 Produkció, Felvétel: Liktor Ferenc

2009 A DAL nélkül archív felvételek 1973-ból, az Ad Libitum együttessel

 

Cseh Tamás:

Illegalitásban

http://www.youtube.com/watch?v=95fbmMFtv28

 

Filmszerepek, filmdalok:

1965 Szerelmes biciklisták (r.: Bacsó Péter)

1967 Nyár a hegyen (r.: Bacsó Péter)

1971 Még kér a nép (r.: Jancsó Miklós)

1974 Szerelmem, Elektra (r.: Jancsó Miklós)

1975 Hajdúk (r.: Kardos Ferenc)

1976 Magánb?nök, közerkölcsök (r.: Jancsó Miklós)

1976 Teketória (r.: Maár Gyula)

1977 Ékezet (r.: Kardos Ferenc)

1981 A zsarnok szíve, avagy Boccaccio Magyarországon (r.: Jancsó Miklós)

1982 Nyom nélkül (r.: Fábry Péter)

1983 Kutya éji dala (r.: Bódy Gábor)

1984 Eszmélés (r.: Grunwalsky Ferenc)

1986 Id? van (r.: Gothár Péter)

1986 Szörnyek évadja (r.: Jancsó Miklós)

1988 Vadon (r.: András Ferenc)

1989 Századunk (Bokor Péter és Hanák Gábor dokumentumfilmjében m?sorvezet?)

1991 Kék Duna kering? (r.: Jancsó Miklós)

1993 A turné (r.: Bereményi Géza)

1993 Blue box (r.: Káldor Elemér)

1997 Csinibaba (r.: Tímár Péter)

1997 H?sök tere I-II. Szubjektív történelmi mese (r.: Jancsó Miklós)

1999 6:3, avagy Játszd újra, Tutti! (r.: Tímár Péter)

2001 Cseh Tamás film (r.: Fonyó Gergely)

 

Színház:

1972-77: Dal nélkül – Cseh Tamás estje Bereményi Géza verseire (k.m.: Ad Libitum együttes, Novák János, Márta István, Kecskeméti Gábor, Huszonötödik Színház)

1972-74: Fényes Szelek (r.: Jancsó Miklós, Huszonötödik Színház)

1973-74: Vörös zsoltár (r.: Jancsó Miklós, Huszonötödik Színház)

1974: M-A-D-Á-C-H (r.: Iglódi István, Szigeti Károly, zene: Cseh Tamás és Novák János, Huszonötödik Színház)

1974: Szép magyar tragédia (írta: Hernádi Gyula, Gyulai Várszínház)

1975: Véres farsang (Gyulai Várszínház)

1975: Levél n?véremnek – Cseh Tamás és Másik János estje Bereményi Géza verseire, Huszonötödik Színház)

1975: Ha tanultunk zsoltárokat (Novák János Ady-estje, Huszonötödik Színház)

1976: Uránbányászok (r.: Paál István, Pécsi Nemzeti Színház)

1976-77: Lear király (r.: Szigeti Károly, Huszonötödik Színház)

1977: Übü király (r.: Paál István, Pécsi Nemzeti Színház)

1979: Háromszoros vivát (írta: Vámos Miklós, Eger, Játékszín)

1983: Ahogy tetszik (Amiens, r.: Székely Gábor Katona József Színház)

1985: A játékos (Részeg, r.: Csizmadia Tibor Katona József Színház)

1986: Oszlopos Simeon (írta: Sarkadi Imre, zene: Cseh Tamás, Szegedi Nemzeti Színház)

1991: A legvidámabb barakk („kiállításszínház”, r. Bereményi Géza, Rajk László Tatabányán)

 

Lásd még:

Csengey Dénes: „… és mi most itt vagyunk”, esszé a A kétségbeesés méltósága kötetben, 1988, ISBN 9631412881, de önálló kiadásban is megjelent 1983-ban ISBN 963271878X, cikk

Fodor Sándor.: Cseh Tamás (interjú-regény) (formailag hibás) ISBN 963044223

Bereményi Géza: A telihold dalai ISBN 9639069167

Bereményi Géza: Dalok Cseh Tamás zenéjére, 1991, ISBN 9630413639

Bereményi Géza: Kelet-nyugati pályaudvar ISBN 9637977287

Fonyó Gergely: Cseh Tamás film (2000), a Mozgó Világ és az ÉS kritikája, összegy?jtött kritikák

Bárka Színház

Cseh Tamás az Internet Movie Database oldalain

 

 

Cseh Tamás, Bereményi Géza:

Szerelmes dal

http://www.youtube.com/watch?v=Ex17SIL9V38

 

Mióta a világ varázstalanítva lett,
mióta minden banális óraszerkezet,

 

megfejtett világból csak téged nem értelek,
a megfejtett égbolt miattad maradt végtelen.

 

Mindennek árát mióta jól tudom,
a te értéked messze van, túl a számokon.

 

Kívánom a tested, csak azt nem érthetem,
minden részéb?l miért az arcod kell nekem.

 

Magasba száll a kenyér ára,
ólommal telve a pára,

 

de azt, hogy téged nem értelek,
hogy is köszönjem meg neked

 

azt, hogy szeretlek.

 

Mióta a világ varázstalanítva lett
Csak te maradtál titkos értelm? képzelet.

 

Tested, a gazdag, mindent kínál nekem,
De én csak az arcod, az arcod kívánom végtelen.

 

Mióta a világ saját eszébe szállt,
te vagy az, akinek nincsen értelme egyáltalán.

 

Mióta a világ varázstalanítva lett,
végre miattad nincsen értelme semminek.

 

Mióta a világ titoktalanítva lett,
már mindent értek, egyet kivéve - tégedet.

 

 

CSEH TAMÁS – Bérczes László beszélget?könyve

 

 

„Az egyik emberb?l ügyesebb keresked? lesz, vagy számtantanár, vagy házmester, bel?lem meg ilyen fantáziáló ember képz?dött, aki saját érzéseit rajzban-dalban tudja kifejezni. Szép adomány volt az élett?l, de sem sztár nem voltam, sem uralkodói törekvéseim nem voltak. Beértem azzal, hogy megfoghattam a disznó hátsó lábát.

- És hemperg?ztél a barátok örömére…”

 

Ki ne akarná megismerni Cseh Tamást? Az, aki nem ismeri a dalait. Aki nem kíváncsi a magyar valóságra. Akit nem érdekel életünk, küzdelmeink, örömeink. Azoknak nem ajánlom Cseh Tamás beszélget?könyvét. Mert abból meg lehet ismerni ?t, amennyire lehetséges, mint embert, mint barátot, leginkább, mint egy hosszú beszélgetés egyik alanyát, akit ez idáig csak közvetve riportokból, dalaiból nem igazán ismerhettünk meg. Dalainak 90 %-a hozzánk szól, 9% még nem szól hozzánk és 1%-a soha nem is fog talán. Bel?lük még csak egy alkotást ismerünk meg, rajtuk keresztül magunkat inkább, mint Bereményi szövegein és Cseh Tamás gitárján keresztül ?ket magukat.

 

Részlet a könyvb?l:

 

1. (Bakáts tér)
2006. augusztus 27.

 

Három hete derült ki, hogy rosszindulatú daganat van a tüd?mben, és holnap elkezd?dik egy kemoterápiás kezelés. Tegnap volt még egy kötelezettségem: talán utoljára énekeltem, és épp a Bakáts téren, ahol születtem, ahol kereszteltek. Nagyon gyenge vagyok egy id? óta, mert itt esz valami belül, meg tüd?gyulladásom is volt. Utólag derült ki, már Pulán így léptem fel augusztus elején. Szóval tegnap eléggé szédelegtem, ahogy felmentem a színpadra, de ott fenn már ismer?s, édes ízt éreztem. Aztán beültünk a barátokkal egy teraszra, ahogy régen. Hetek óta nem ittam, de most azért is próbáltam Jágermeistereket betölteni magamnak. Nem használt, a kedvem moccanásnyit sem javult, igaz, nem is ártott. A gitárt hazahoztam, jól elraktam. Kicsit izgulok a holnapi nap miatt. Toporgok akörül, hogy mi várható. Hogy viselem majd. Mondják ezt a hajhullást, ami engem per pillanat nem zavar, de lehet, hogy kés?bb bosszantani fog. Biztosan ny?gös leszek, meg gonosz a közvetlen környezetemmel. Jó volna, ha nem így lenne. Tegnap találkoztam egy nagyon kedvemre való pappal, a Bakáts téri plébánossal, vele azért szeretnék majd beszélni.

 

Mit akarsz neki mondani?

 

Katolikus vagyok, meg akarok gyónni. Nem azért, mert talán közel a halál, amúgy is.

 

Mikor gyóntál legutóbb?

 

Lehet vagy tíz éve. Szegeden keresztapja lettem egy harmincnyolc éves ügyvédnek, aki a mai napig barátom. Akkor találkoztam egy ferences atyával, és ott, az irodájában meggyóntam. Hozott egy kis bort is kés?bb, ittunk, elbeszélgettünk. Gondoltam, ? lesz az én lelkipásztorom. Én mindig csak kértem az Úrtól, kértem minden el?adás el?tt, s azt gondoltam, lerovok valamit a sok adósságomból, ha néha az Isten szolgájával is beszélek. Igen ám, de három hónap múlva kiderült, hogy ez a ferences atya beleszeretett egy gyönyör? n?be, megvált a rendt?l. Ezért jön nagyon kapóra nekem Gábor atya ott, a Bakáts téren.

 

Na ez van most, ezen az augusztusi vasárnapon. Megfürödtem, megmosakodtam, a gitárokat elraktam, a családban mindent elintéztem, próbálok arra készülni, hogy hamarosan durvábbra fordulnak a dolgok.

 

Mi az a minden, amit el kellett intézni?

 

Például ebben a nyomorult életünkben, ahol béték meg számlakönyvek közt lavírozunk, ahol kültag meg beltag meg aláírási jogok... érted, illetve dehogy érted, én se nagyon, de Michnai indián barátom, mellesleg könyvel?, ezt elboronálta, tehát ha én netalántán hirtelen kilépek az ügyintézésb?l, szóval ha elpatkolok, akkor Éva is tudja intézni a család ügyeit. Ez a legaggasztóbb az egészben, a család biztonsága. Bori tizenhét éves, András huszonöt, egyedül Éva keres. Ezek ilyen gyakorlati ügyek: bizonyos dossziékra vastag bet?kkel ráírtam, hogy „autó", „lakossági folyószámla", „biztosítások", ha Éva majd a fiókokban matat, akkor könnyebben eligazodik. Furcsa, keser?, de hasznos id?töltés volt. Tudod, nekik fogalmuk sem volt a rezsikr?l, ilyen-olyan számlákról, és akkor még ott vannak a szívünknek kedves dolgok, a k?vágóörsi házunk, amelyik a család búvóhelye volt évtizedeken át, és ez fölszaporodott még a bakonybéli bikaistállóval, ami a legkedvesebb csecsebecsém lett. Azonnal el kell adni Éva autóját, kell valami tartalék. Akárhogyan is, de össze kell húzzák magukat.

 

Van végrendeleted?

 

Végül is mindenem, amim van, a családra hagyom. Egy-két apró tárgyat majd rád vagy a Másik Jancsira, vagy a Gézára hagyok... nincs mir?l végrendelkeznem. Megkérdezek azért egy ügyvédet, az a lényeg, hogy a családnak minél kevesebb gondja legyen. Az is átfutott az agyamon, hogy a színház esetleg a temetést magára vállalja. Mit gondolsz? Egyszer a mamám fontoskodva elárulta, Tamáskám, megvan a pénz a temetésre. Mennyit raktál félre, kérdeztem viccel?dve. Százhatvanezret!, vágta ki büszkén. Az nagyon kevés, gyújtsál még, anyuka!, biztattam, és ez a mondat kés?bb szállóigévé vált a családban. Akkor már hallottam valakit?l, hogy félmillió alatt nem lehet megúszni. Ma egy családot tönkre lehet tenni egy temetéssel. Az ilyesmiket át kell gondolni. Akkor tudok ezzel a nyomorult betegséggel szembeszállni, ha az intéznivalók fel?l nyugodt vagyok. A számomra fontos dolgok esetében körültekint? és aprólékos tudtam lenni egész életemben. Te ismersz, ha fellépésre mentem, rendje volt mindennek. A gitárhúroknak, a penget?nek, a hamutartónak, mindennek. Szinte pedantériás voltam. A dalokat is folyton gyakoroltam, igen, kimondhatjuk, eléggé alapos voltam. Kívül-belül tisztának, patyolatnak kellett lenni. Hajmosás, fésülködés, nadrág, cip?, cip?kanál... gondolhatták, jön ez a rakoncátlan énekes, és közben a táska mélyén ott bújt szépecskén az úti neszesszer. Most azért kicsit meg vagyok bolydulva, a tegnapi este megbolydított. Jó volt Másik Jancsival énekelni, semmi búcsúhangulatom nem volt. Átfutott egyszer-egyszer az agyamon, Jézusom, mit is énekelek én most?!: „Úgy alkonyattájt, még miel?tt szétmegy minden... - énekeltük a Keresztben jéges?t - utcán láthat nyitott kabátban, ki sír utánam, félthet engem, ahogy futok ott, nyitott kabátban, elém ha áll, én akkor is, gyerünk tovább! - nevetve néztem a közönségre, arra baromira ügyeltem, Isten ments, nehogy valami gyászos hangulat legyen - ... Valaki elpusztul, talán az én leszek, de akkor is, jókedvem lesz!" És tényleg jókedvem volt. Elénekeltem a Micsoda útjaimat is, ezt a fiam javasolta. Végül is, ha úgy van, ahogy most kinéz, akkor ott énekeltem utoljára, ahol születtem, attól a helyszínt?l, a kórháztól ötven méterre.

 

Azt remélem, nem mindig ez lesz most már a téma itthon. Beszéltem Évával meg a gyerekekkel err?l, szükségem van arra a tudatra, hogy ez a dolog el van boronálva. Hogy kinek mi a teend?je, hogy vigyázzanak a családra, egymásra, hogy bízzunk a barátainkban. Persze minden csoda három napig tart. Hullott már el mell?lünk jó pár ismer?s, láttuk, hogy megy ez. Meghalt a Vajda Laci, a Drunyó annakidején, nemrég Balkay, Bubik, nagyszer? emberek mentek el idejekorán - ki beszél róluk? Nem háborogva mondom ezt. így van elrendezve, és jól van elrendezve. Nevetni kell, vidámnak lenni, élni. Ez a mostani helyzet leegyszer?síti a dolgokat. A sallangok percek alatt elt?nnek, a fölöslegességekre idegesen és türelmetlenül reagálok. Ha túlélem, és kikapaszkodok ebb?l, akkor, tudom én, valószín?leg megint linkeskedni fogok egy kicsit, de ez az emlék, azt hiszem, kitörölhetetlen.

 

Az ember nem változik.

 

Egy kicsit talán igen. Akire egyszer ráijesztenek... De azt remélem, nem gyávulok el. Ha túlélem, biztosan visszalazulok arra a szintre, ahol eddig is tébláboltam. Kell a könnyedség, hányavetiség, hogy az ember ne fogösszeszorítva énekeljen. De ami most történik, mégiscsak figyelmeztetés, hogy valamicskét megváltozzak. Hogy másképp nézzek a világra. Hogy a dolgok komolyabbak, mint ahogy én eddig csináltam. De azért ha még írunk dalt Gézával, akkor ezeket a játékos dalokat sem kéne kihagyni.

 

A Presszó, amit tegnap este megrendít?en viccesen énekeltetek, az játékos ...

 

... és véresen komoly dal.

 

Szép volt a tegnap este. Nem a fegyelmezett katonát, nem az összeszorított fogú férfit láttam, aki csak azért is tartja magát.

 

Ott volt a katona, de mindenekel?tt az énekes, akinek, úgy látszik, mégiscsak öröm az éneklés. Ezt én valahogy mindig tudtam. Mások, sokkal szebb hanggal és hatalmas zenei tudással mást tudnak. Valójában azt akarom mondani, olyat lenne jó énekelni, ha még íratik m?sor, amit nagy kedvvel lehet énekelni. Ezt most csak arra mondom, hogy ha itt túlélés van, akkor már nem leszek olyan, mint voltam. A tehetségem, remélem, nem veszik el, az érzékenységem, az akaratom talán megmarad. Miközben már volt olyan is az elmúlt években, hogy a gitárt a falhoz akartam csapni. Hogy ny?g volt az egész. Hogy menni kell. Mert nem tudok nemet mondani, ahova hívtak, oda mentem. De egyre jobban gy?löltem a rákészülést, a ruhavasalást, az utazást, a sztereotip kérdések ezreit, amik persze mindenhol a maguk természetességével hangoznak el Gy?rt?l Debrecenig, amikor kijössz az öltöz?b?l, vagy amikor lejössz a színpadról. Tudomásul vettem, hogy a világ ilyen, de egyre nehezebben viseltem. Azt is tudom, hogy ebben a m?fajban nem lehet leállni, mert a dal addig van, ameddig hangzik. Vagy folytatod, vagy végleg abbahagyod. Hát, most fönnáll az utóbbi lehet?ség.

 

Pittyeg a telefonod.

 

Ja igen, a gyógyszerem, jelez az óra. Ez egy olyan tabletta, hogy óránként kell bevenni, és állítólag meszesíti azt a gócot itt a tüd?mben, eszi, pusztítja, vagy kéreggel vonja be, én nem tudom, ezt mondják. A n?vérem, aki orvos, elmagyarázta, hogy például az a víz, amit felcipeltetek Méry Gabival, mellesleg Éva szerezte be százhúszezerért, érted?, százhúszezerért!, na az a víz zabálja a rákos sejteket. Viszont megzabálja a gyógyszert is, tehát tegnap hiába vettem be el?adás el?tt Algopyrint, azt is megeszi.

 

Talán a sok Jägermeister is az habzsolta fel az éjszaka.

 

Könnyen lehet, mert felhajtottam vagy nyolcat, és utána még hajnali négyig játszottam a számítógépen.

 

El?tte meg, a Ráday utcai teraszon, vitted a szót, ahogy szoktad.

 

Hallgatni akartam, de annyira gyászos volt a társaság, mindenki karót nyelten ült, hogy elkezdtem jópofáskodni velük. Tudom én, nehéz „jól" reagálni. „Most úgy csináljunk, mintha a barátunk nem lenne beteg vagy nagyon is vegyük figyelembe ezt a tényt?" Feladat keletkezett, és ezzel a feladattal én terheltem meg a környezetemet. Nyíltan beszélek err?l. A rákról. Az a helyes szegedi újságírólány is felhívott valamelyik nap, „mi újság, hova t?nt", néha magázódunk. Elkezdtem viccel?dni, de közben ment ki a szufla, gondoltam, nem szarozok, mondtam: „Zsófika, van egy kis baj...", és akkor megmondtam neki. Szegény. Elhallgat ilyenkor a telefon, mély csend, mindenki gondolkozik, mit mondjon. Ez nem könny?, de nekem sem könny?, ezért mégiscsak az a legjobb, ha azt mondjuk, ami van. Az indiánok tudták meg legkés?bb, az mégis egy százötven f?s tábor, ahol én öreg és tiszteletbeli f?nök vagyok, én vagyok a nagyapa, és ha a nagyapa beteg, akkor az egész indiántábor bajban van. Magam sem tudom, hogy kéne. Hát mit hencegek én most ezzel?! Merthogy azért látom a reakciókat, például tegnap a fellépés után odajön egy lány meg egy fiú, és mondják, hogy Erdélyben, Gyimesközéplokon voltak táborban, ahol éjjel-nappal a dalokat énekelték, helyesek voltak, közben odajön egy férfi is autogramot kérni, nehéz arcú, gondterhelt férfi. Tudom, mondja bánatosan. A lány kérd?n néz rám, én meg mondom neki, jobb, ha tudod: tüd?rák. Szegény lány, az majdnem elájult. Egy tizenkilenc-húsz éves lány, ezt rossz volt nézni. Talán ezért is jópofáskodtam a teraszon. Udvaroltam a János japán n?jének, Évával, a feleségemmel kedveskedtem... Feladatom lett. Azt is lehetett volna, hogy azonnal elsipircelek, de hát nekem ez a tegnap mégiscsak ünnep, netalántán búcsúünnep volt, és a tapsból úgy ítéltem meg, hogy a tehetségem megsegített, az embereknek örömet okoztam. Ebben az örömben pedig jó megfürödni.

 

Mik a terveid?

 

Jó kérdés, testvér. Örülök, hogy ezt a könyvet kitaláltad. Ezzel persze jóles?n halogathatom, de meddig?, az írást. Mert az íráson morfondírozok egy ideje. Nagyon szerettem írni az indián meséskönyvet, az is kiderült, van hozzá némi képességem. Van egypár régi tervem, például a gyerekkori Indiánkönyv, aminek els? része, a Hadiösvényen néhány évvel ezel?tt megjelent, na annak a folytatását már rég elterveztem, a fejemben megvan a történet. Hogy az a dolog is le legyen zárva. Füst a szemében, ez az én indián nevem, de így neveztem a könyv f?szerepl?jét is. Ennek az embernek van egy sorsa, ami természetesen nem azonos az enyémmel, az egy indiáné.

 

Ez regény?

 

Regény, ami a nyári indiánjátékok hadi történetein alapul. Ez az egyik terv. A másik, amivel adós vagyok, összefügg ezzel: ezt az indiánosdit 1961-ben kitaláltam, és ennek azóta is én vagyok az abroncsa. Meg kellene írni a történetét, mindazt, amire más már nem emlékezhet. Hogy találtuk meg ezt a földbe süllyedt bakonyi falut, az olajos padlójú kocsmát... Meg kellene írni az 196l-es ántivilágot, azokat a történeteket, amiket ma már senki nem tud. Adósa vagyok az Indiánnak. Meg kellene írni bizonyos kocsisokat, fuvarosokat, akik meghaltak már, a Vince bácsit, Kovács Pista bácsit, meg azokat is, akik még vannak, Balogh Öcsit, Pallos Tibit, néniket, bácsikat, a Kisfaludy doktort, aki meggyógyította lábunkon az els? baltavágásainkat. A rend?rdzsipeket, amik néha felbukkantak, hogy csak úgy igazoltassanak, 1968-at, mikor a tankok átmentek a táboron. Akik ma játsszák az Indiánt, azoknak fogalmuk sincsen ezekr?l az úgymond ?sid?kr?l. Indián voltam meg énekes egyszerre, ez a két dolog volt, amit végigcsináltam életemben. Meg a családomat. Terveim, ha lennének, ezek­re vonatkozhatnának. De ha nem tör?dök ezzel a könyvvel, a könyveddel, a könyvünkkel, ha nem felelek meg ennek a feladatnak, és nem fecsérlem a szavakat, akkor azt mondom neked, testvér, nincsenek terveim. A legrosszabbra kell felkészülni. Azt hiszem, hogy az lesz. Nem tudom, mi súgja ezt. Talán az orvosok tekintete, a kitér? válaszok, hogy „nem lehet hozzányúlni, nem lehet m?teni, mert olyan helyen bújt el ez a nyomorult, hogy nem férünk hozzá....", áttét is lehetséges, nem mondják, hogy nem. Szóval úgy érzem, ez egy veszett fejsze, de err?l most aztán tényleg csak veled beszéltem. Apám is rákban halt meg, b?rrákban. Várakozás, kínlódás, fájdalom, áttétek sokasága, hol otthon, hol különböz? kórházakban feküdt két évig. Azt tudtuk, hogy abban a besötétített szobában fekszik egy félhalott, meg-megcsapott onnan a furcsa, gyógyszeres, izzadságos illat... a francba, én ezt nem akarom. Ha az derül ki, hogy reménytelen, na akkor kell keménynek lenni. F?nök voltam, a halált is ehhez méltón kell fogadni. Ahogy tanítottak a szüleim. El kell fogadni, ez a rendje. De várjunk még ezzel, még nem tudhatjuk, még lebegjünk kicsit a bizonytalanban. Láttam, hogy az orvos nem beszél mellé, de nem ismerheti ? sem a végkifejletet. Vannak ezek a kegyes orvosi csalások, ezzel bújnak ki, mert ?k sem tudhatják. Olyan ez, mintha színpadra lépés el?tt megkérdeznéd t?lem, fog-e ez a koncert sikerülni. Mindent elkövetek, de azt a legvégén tudom csak megmondani, hogy megcsináltam-e vagy nem. És ez az orvosra is éppúgy vonatkozik. Szóval lebegtessük még, akarok kicsit reménykedni.

 

Miben?

 

Például sajnálnám, ha nem látnám a Borit férjhez menni, ha nem látnám az Andrást sikereiben-kudarcaiban, meg ahogy fiatal f?nökként majd a hadiösvényre indul. Egy apának ezek édes történések. Kés?n n?sültem, a gyerekek viszonylag fiatalok, kiforratlan az életük, szóval egy csomó kíváncsiság van bennem. Tudom, gyarlóság részemr?l, hát miért akarok én mindent tudni. Mennek ?k majd a maguk útján.

 

Pontosabban kellene élni, nem ilyen slendriánul. Tudod, azt hittem, az id? b?ségében vagyok, hogy a dolgokat elodázhatom. Nem. Minden tükröt meg akarok faragni, minden dalt meg akarok írni, festeni már nem akarok, az túl hosszú id?, abba belekapni nem szabad. Valamiért, talán mert minden beteg embernek van valami fixa ideája, szinte babonásan kapaszkodók ebbe a bakonybéli bikaistállóba. Ott akarok még a kályha mellett ülni, és talán írni. Nekem ott még ülni kell. Ott lennének mellettem az indián holmijaim, ott lenne a gitár, talán ott laknék. Átmennék néha Balogh Öcsihez, meginnánk egy fröccsöt, ? most már nem iszik, de akkor azért meginnánk valamit. Ma is el?vettem a bikaistálló papírjait, azt nézegettem, hol lesz az ablak. Egy öreg paraszt veszett el bennem. Hogy azt a falat még megépítem, azt az árkot ott a kert végében még megásom, mert a víznek ott kell elfolyni.

 

Bódult álomképek. Fegyelmezem magam, hála istennek magamat is megleptem, hogy milyen jól viselem ezt a helyzetet, de azért beleszállingóznak a riasztó képek is. Nem a vad, fékeveszett kacaj fakad ki bel?lem. Mélán bámészkodom el?re, de valójában csak a holnap reggelig látok el. Tízre kell bemenni, infúzióval adják majd azt az anyagot, ami rombolja a rossz sejteket, de eszi a jókat is. Egész nap nyomják belém. Ha nem tudok utána fölkelni, akkor ott maradok egy-két napig, ha bírom, akkor hazajöhetek. Nem tudom, mi a jobb, nem akarom nyomasztani a családot, a barátaimat, kivéve téged, meg akarom kímélni ?ket attól, hogy egy ilyen kihulló hajú roncsot kerülgessenek. Az orvos megmondta: maga a következ? egy hónapban le fog épülni. Mindenki okos: „terajtad sok múlik, mondogatják, tehát ha te akarod, akkor..." Akkor mi van? Tényleg akarni kéne, de nem tudom, mi ellen küzdjek. Próbálok oda benézni, hogy ott mi van, próbálom néha elképzelni azt a nyálkás valamit, ami ott van bent. Próbálok szóba elegyedni vele, ezzel a hálóját szövöget?, ismeretlen pókkal, hogy „te, hagyd már abba, kuss legyen ott benn!, kussolj ott, vagy gyere ki onnan, állj ide elém, szemt?l szembe!" Nem válaszol. Na pittyeg az óra, jól van, testvér, add már ide a vizemet.

 

9. (Krisztina tér)

 

[…] Az imént érint?legesen szóba került a hit, de már korábban is többször utaltál rá, hogy vallásos nevelést kaptál. Hit és vallás, két különböz? dolog. Az már kiderült, hogy nem mozogsz otthonosan a hétszentség, a tízparancsolat, egyáltalán, a vallásgyakorlás mindennapos ügyleteiben. Ugyanakkor el?ttem van, ahogy színpadra lépés el?tt a takarásban elsuttogod az Úrnak szinte rituálisan ismétl?d?, profán fohászaidat. Olyankor nem mertem kérdezni, most igen: miben-kiben hiszel?

 

Azt tudom, biztosan hiszem, hogy ott fenn, valahol létezik a Mindenható. Hívhatják Allahnak vagy éppen Tunkasilának, ahogy a sziú indiánok, de létezik, legfeljebb a neve változik. Sorsunkat, lépteinket megfoghatatlan módon, de tudja, ismeri. Ennek így kell lennie. Ezer kérdés van, és én, akit Tamásnak hívnak, a hitetlennek, a kétségek között lev? Tamásnak, én bizony sokszor rákérdezek erre-arra, de az ? létezése megkérd?jelezhetetlen. Harmincéves koromban tértem vissza hozzá. Már csak a rengeteg ministrálás miatt is, kamasz koromban elporoltam a Jóisten közeléb?l, s?t vadul káromoltam, szinte gyaláztam, a legocsmányabb ateista is elbújhatott volna mellettem. így voltam a világban, rossz volt minden körülöttem is, bennem is. Tudtam én ezt, de csak fúrtam magam tovább, bele a s?r?jébe. Jövök egyszer, egy dögmeleg nyári napon a Déli fel?l, tele bajjal, magammal elégedetlenül, jövök a Krisztina körúton izzadtan, csapzottan, b?zösen, mert b?zlik a létem, minden, amit csak csinálok, rossz, igaztalan, önz?, hiú és hazug, és becsület híján való, és csak jövök ott, és tudom magamról, hogy kifestett emberroncs vagyok. Gy?lt ez bennem, miközben semmi különös nem történt, se szerelmi csalódás, se színpadi kudarc nem volt körülöttem, úgymond sínen vagyok, s?t sikeres, de ott akkor valamiért nem szállok villamosra, hanem csak baktatok dühödten, és gyalog cipelem ezt a belül kínzó keresztet, egyszer csak fölnézek, és ugye épp a krisztinavárosi templom el?tt vagyok. Álltam ott. Na itt vagy te is, nézek fölfelé, hát itt laksz, itt a jó h?vösben. Te aztán mindent tudsz, akár meg is gyógyíthatnál, így beszélgettem vele. Persze a magamfajta nem mehet be hozzád, ugye. És ha mégis bemennék? Egyszer csak megyek fölfelé a lépcs?n, be az ajtón, benn vagyok. Üres volt a templom. Mondom neki: leülök itt egy kicsit, nézzél meg, itt vagyok. Szórakoztam vele, mintha el?bújhatott volna valahonnan, hogy kivágjon az utcára, mint egy rongyot. De nem történt semmi. Csend volt. Egyre inkább elcsitultam. Halkan mondtam, itt vagyok, szar ember vagyok, segíts rajtam. Csend volt, én látni kezdtem. Nem látomásom volt, nem ?t láttam, magamat láttam. Semmi rossz nem múlt el, de az, ami szét volt esve apró darabokra, összeállt. Körülbelül másfél órát ültem a templomban, aztán kimentem. Egy megtért ember jött vissza a világba. Én onnantól kezdve tudtam, hogy soha többé nem káromolhatom az Urat, tán még azt is elhatároztam, hogy a formaságokat is tartom, persze nem tartottam, de akárhogyan is, attól kezdve beszél? viszonyba keveredtem vele, engedi, hogy megszólítsam, nevetgél rajtam, huncutkodik velem, és igen, ahogy mondod, fellépések el?tt mindig keresek egy pár másodpercet, hogy hozzá szólhassak. Régebben zárt helyeken, tisztára hülyeség volt, de odamentem az ablakhoz, a szell?z?rácshoz, hogy eljusson hozzá a szavam, mintha nem lenne mindegy, hol szólok hozzá, és szólítottam ?t, Uram, nem tudom, hányadszor kérem, de ugye megint segíteni fogsz! Amikor a mamám meghalt, mondtam, anyuka, apuka, ha már ott vagytok fönt, ébresszétek fel, hogy figyeljen rám, hallgassa meg, amit mondok. Ugye ez a játékos része, de hát ez így m?ködik nálam, játékosan, mégis életre-halálra, és ezekben a kétségbeesett pillanataimban, márpedig a színpadra lépés el?tti pillanat ilyen, er?södik ez meg ennyire, és amikor er?re kapok, akkor felejtem. De talán így is szeret engem, és nem azért, mert b?n nélkül való vagyok, hanem mert mindig törekedtem a jóra, a tisztára, az egyenesre, és olyan sok b?nöm ezen a bizonyos mértéktelenségen kívül talán nincs is. És valószín?leg kedvel is engem, hiszen a jó esték mindig az ? tenyerén születtek, és sok jó este volt. Végül is az egész életemet a daloknak adtam, és nem azért, hogy karriert fussak be, hogy híres legyek, nem azért, hogy pénzt keressek, hiszen nem is kerestem. Igen, a hiúság létez? dolog, és a hírt meg is adta nekem, de ? aztán igazán tudja, hogy nem arra ment ki ez az egész. A szándékaim nemesek voltak és cselekedtem is azért, hogy egy-egy dallal több legyen a világ, azért, hogy ez a kis zug, ez a tájék, az én hazám, ne gazosodjon el, igen, én ápolgattam, hozzá akartam járulni, hogy nemesedjek én is és az is, aki velem van, aki engem hallgat. Ezt ha valahol mérik, ott minden latba esik, ott mindent lemérnek, és akkor ? ezt a szándékot tudja, és emiatt elnézi a gyarlóságaimat. Van mit elnézni. Minden a serpeny?be hullik egyszer, és akkor majd kiderül. Hát ezért jó, hogy akkor ott, a Krisztina téren fölnéztem, és hogy nem épp az OTP el?tt álltam meg. Vajon mi van, ha villamosra szállok, ha továbbmegyek?.....

 

Új Palatinus Könyvesház Kft., 2007

 

Cseh Tamás, Bereményi Géza:

Budapest

http://www.youtube.com/watch?v=dukoAaxVHUA

 

„Nem rettegek. Inkább kíváncsi vagyok, hogyan fog megtörténni. Napról napra gyengülök. Lehet, hogy így, fokozatosan. De nekem megengedte a Jóisten, hogy elrendezzem, amit el kell. Amir?l mindenki úgy gondolja, hogy majd egyszer, de van még rá id?, hosszú az élet. Akit hirtelen baleset ér, nincs ideje ilyesmire.”

 

 

Forrás:

wikipedia.org

[origo]

cseh-tamas.hu

franka-egom.ofm.hu

Heti Válasz - Stumpf András

 



Olvasva: 4082 alkalommal