Héttorony irodalmi magazin
HírekÍrásokGyereksarok Torony KommentekNaplókMédiatárKeresőTagjainkSúgó
Hegyek, mezők őrzője
Apáti Kovács Béla, 2019. április 10., szerda, 22:58



Hol volt, hol nem volt, túl az Óperenciás – tengeren, de még az üveghegyen is túl, élt egy legény a kicsi házacskájában a falu szélén. A házacskáján és a kicsi csacsiján nem volt semmije. Sokat nélkülözött, alig volt, mit ennie.

Csacsijával minden nap kiment a közeli mezőre. Amíg állata békésen legelgetett, ő meg vadsóskák keresett a réten, s azzal csillapította éhségét. Ha megszomjazott, akkor meg elszaladt a közelben csordogáló patakra, és megmerítette kulacsát friss patakvízzel. Addig csacsija szépen elvolt a mezőn. Nem kellett megkötnie, az áll semmi pénzért sem hagyta volna el a gazdáját.

Egyik nap is, amikor a legény ment vissza a patakról, látja, hogy egy öregember ólálkodik a szamara mellett.

–  Mit akar a csacsimmal, öregapám? – kérdezte a legény rosszat sejtve. Mintha csak érezte volna, hogy az idegen valamit akar az állattal.

–  Megvenném a szamaradat – mondta nyugodt hangon az öregember.

–  Nem eladó – válaszolta a legény.

–  Pedig jól járnál vele, ha eladnád nekem a szamaradat.

–  Mondtam már, öregapám Füles nem eladó. Ha nincs más dolga itt, akár el is mehet. Isten vele!

–  Fiam, ne hamarkodd el az ajánlatom. Ha üzletet kötünk, akkor te lehetsz a hegyek, mezők őrzője. Gondold csak meg!

–  Nekem ez, miért lenne jó? Miért őrizzem a hegyeket és mezőket? Ki akarná ellopni azokat?

–  Ezt most neked nem árulhatom el. Ellenben annyit mondhatok, ha három napig jól végzed a munkádat, megőrződ a rád bízott hegyeket, és mezőket, nagyon gazdag ember lehetsz. Annyi aranyad, ezüstöd lesz, hogy megtöltheted vele a kicsi házadat. Cserébe csak annyit kérek, add el nekem a szamaradat.

A legény kezében még sohasem volt aranytallér, ezüstről még csak nem is álmodott. Most ahogy ezt meghallotta, az ajánlat nagyon csábítóan hatott. Különben is csak három napig kell őrizni a hegyeket, és mezőket. Nem lehet valami nehéz munka. Még guggolva is kibírja ezt a rövidke időt. Ha az öregember igazat beszél, akkor három nap elteltével még a királynál is gazdagabb lehet.

Egy kis gondolkodás után, belecsapott az öregember markába, s mondta:

–  Nem bánom, áll az alku! Viheti a csacsit. Annyit azért, öregapám áruljon el, melyik hegyet, melyik mezőt kell őriznem?

–  A világ összes hegyét és mezőjét, de ha csak eggyel is valami történik, halál fia vagy – mondta kuncogva az öregember.

A legény csak most értette meg, mire vállalkozott. Legszívesebben visszavette volna a szamarát, de az már messze járt az öregemberrel, mire észbe kapott.

Főtt a legény feje, azt sem tudta, mit tegyen. Hogyan lehet egyszerre őrizni a világ összes hegyeit, és mezőit? Azt sem tudja, hány hegy van a kerek földgolyón.

Oda a csacsi az egyetlen barátja, és ráadásul olyan dolgot vállalt el, amit képtelen teljesíteni.

Leült a mező szélére, az árokpartra, és tenyerébe hajtotta a fejét. Ki tudja meddig búslakodott ott egymagában, amikor váratlanul arra lett figyelmes, hogy egy kismadár csipog mellette keservesen.

–  Segíts rajtam, legény! Éhes vagyok, majd meghalok az éhségtől.

A legény felemelte a fejét a tenyeréből, és már éppen mondani akarta a kismadárnak, hogy neki sincs ennivalója. De akkor eszébe jutott, hogy tegnap napraforgómag volt az ebédje, és talán még van néhány szem a zsebében. Hosszasan kotorászott, mire nagy nehezen talált néhány magot.

–  Sajnos csak ezzel szolgálhatok – mondta és átnyújtotta a magot a kismadárnak, aki azonnal eszegetni kezdte vidáman.

–  Köszönöm, hogy megmentetted az életemet. Látom, nagyon lógatod az orrodat. Miért búsulsz?

A legény töviről hegyire elmesélte, hogyan járt az öregemberrel. Még a csacsiját is kicsalta tőle, és olyannal bízta meg, amit, ha száz élete lenne, akkor sem tudná teljesíteni.

–  Ismerem jól ezt az öregembert – mondta a kismadár. – Sok embert már rászedett, de én segítek neked, amiért megmentettél az éhhaláltól.

–  Hogyan tudnál segíteni nekem? – kérdezte a legény kíváncsian.

–  Azt csak bízd rám! Van nekem sok barátom a természetben. Szólok a méheknek, hogy vigyázzanak a mezőkre. Komám a sas, és ő meg a famíliája vigyáz a hegyekre. Legyél nyugodt, ígérem a három nap alatt nem lesz semmi gond. A harmadik nap végén az öregember kénytelen lesz kifizetni a megígért aranyat és az ezüstöt.

A legény hitte is meg nem is, amit a kismadár mondott. De úgy volt vele ennél rosszabb már nem történhet vele.

Eljött a szolgálatának az első napja. Reggeltől estig semmi különös nem volt. A kismadárnak és segítőinek se híre, se hamva. Ez nem volt valami biztató északára nézve.

Leszállt az éj. Olyan sötét volt, hogy az ember az orra hegyéig sem látott el. Egyszer csak hallja a legény, hogy jönnek a zsiványok, hogy ellopják a mezőt. Már éppen indult a legény, hogy intézkedjen, vagy legalább megpróbálja elkergetni őket. Nem sok esélye lett volna rá, mert a zsiványok rengetegen voltak.

Jobbnak látta, ha nem is megy hozzájuk. Úgyis kupán vágnák, s már kilincselhet is a Szent Péternél.

Ahogy így tépelődött magában, hirtelen éktelen ordibálást hallott. A zsiványok jajgatva, átkozódva menekültek a mezőről. Szerencsétlenek nem számítottak arra, hogy a kismadár barátai a méhek elbújtak a virágokban, és amikor a zsiványok odaértek, mind egyszerre rontott rájuk.

Amire felkelt a Nap egyetlen zsivány sem maradt a mezőn. Elszaladtak, hogy soha többé nem látták őket a környéken.

A legény nem értette, mindez, hogyan történhetett meg. A nappal megint csendesen és nyugodtan telt el. Heverészett a fűben és hallgatta a madarak vidám csicsergését. De amikor eljött az este, újból félelem fogta el. Nem hiába, mert alig lett éjfél, jöttek a hegyrablók. Olyan rengetegen voltak, mint égen a csillag, és földön a fűszál. Már messziről lehetett hallani hangjukat. A világon nincs olyan ember, aki meg tudta volna őket állítani, kivéve a sasokat, akik csak arra vártak, hogy lecsaphassanak otthonuk elrablóira.

A zsiványok számbeli fölényben voltak, ennek ellenére a sasok védve a hegyet és családjukat, váratlanul úgy meglepték a tolvajokat, hogy azok hirtelen azt sem tudták, hogy mi történt velük. Csípték, vágták a fejüket vagy ahol éppen érték őket. Örülhettek, hogy ép bőrrel elmenekülhettek a hegyekből. Ide se mertek többé visszajönni. Így a legény a második napot is megúszta. Már csak egy nap volt vissza a szolgálatból és nagyon gazdag ember lesz.

Ezért kicsit könnyelműen is állt hozzá a dolgokhoz. Pedig, ha tudta volna, hogy ez az éjszaka lesz a legnehezebb.

Alig, hogy besötétedett leányének verte fel a csendet. Megbabonázva hallgatta, és valósággal elbűvölte a hallott, csábító ének.

Amikor a csodás melódia elhallgatott egy gyönyörű lány jelent meg előtte. Olyan szép volt, hogy a legény soha életében nem látott hozzá hasonlót. Csodálatára még a Hold is előbukkant a felhők mögül. Halovány fénye megvilágította a vállára omló selymes haját. A termete is igéző volt.

Így szólt a lány a legényhez:

–  Kérlek, add nekem a mezőket és a hegyeket! Ha nekem adod, ígérem, nem fogod megbánni.

A legény annyira beleszeretett ott azonban a lányba, hogy akár azt is kérhették volna tőle, vágja le tőből a karját, azt is teljesítette volna.

Valósággal el volt varázsolva. Már – már azt akarta mondani, hogy legyen úgy, ahogy akarod, amikor, ki tudja honnét egyszer csak a legény vállára szállt a kismadár és a fülébe súgta:

–  Előbb kérj a lánytól egy csókot!

Ekkor, mintha a legényt valami megcsípte volna, magához tért. Az agyán átcikázott a gondolat, neki még egy napig kell őriznie a hegyeket, és a mezőket, hogy gazdag ember legyen. Hallgatott a kicsi barátjára, és mondta:

–  Szépséges leányzó, előbb adjál egy csókot!

A lány, mit sem sejtve megcsókolta a legényt. Abban a pillanatban, olyan dolog történt, amire egyikőjük sem számított.

A lány hirtelen megváltozott, és őszintén bevallotta, hogy apja volt az öregember, aki felbérelte a legényt, a hegyek és mezők őrzésére. Lánya segítségével akarta lépre csalni, hogy ne kelljen fizetni az őrzésért. A lány még azt is elárulta, hogy apja Bergengócia királya, és ő meg egy királykisasszony.

Amikor ezekkel a végére ért, a lány elsírta magát.

–  Jaj, Istenem, ha édesapám megtudja, hogy ezt elárultam neked, tömlöcbe zár életem végéig.

–  Azt már ugyan nem – csattant fel a legény. – Elmegyek édesapádhoz, lemondok az aranyról, ezüstről, és ezért csak annyit kérek cserébe, hogy adjon feleségül hozzám. No, meg azt sem bánnám, ha visszakapnám a csacsimat. Akarsz-e a feleségem lenni?

A lányt nem kellett kétszer megkérdezni. Azonnal kimondta, hogy igen, és kéz a kézbe elindultak a Bergengócia királyához. A király, amikor meglátta a legényt a lányával iszonyatos haragra lobbant. Hívatni akarta a katonáit, hogy kapják el a legényt, de végül meggondolta magát.

–  Aki ilyen ügyes, hogy meg tudja őrizni a világ összes hegyét és mezejét, az nem akármilyen legény – így morfondírozott magában a király. – Megérdemli az aranyat és az ezüstöt. De mit jelent, hogy kéz a kézben jön a kislányommal?

A legény és a királykisasszony megérkezett a trónterembe. A király mosolyogva fogadta őket.

–  No, te legény, derekasan kiszolgáltad a három napot. Megőrizted a világ összes hegyét és mezejét. Megkapod béredet. Kincstáramból annyi aranyat, és ezüstöt vihetsz magaddal, amennyit csak akarsz és elbírsz.

–  Fenséges királyom, nem kell nekem arany, és ezüst. Ezekről mind szívesen lemondok. Ellenben van egy kérésem, adja feleségül hozzám a leánykáját, mert egymásba szerettünk. És még, ha kérhetném, a csacsimat is adja vissza. Kicsi állatom nagyon hiányzik.

A király nagyon meglepődött a kérésen. Egy ideig nem is tudott megszólalni. Végül azért mégis csak szóra nyitotta a száját:

–  A csacsidat szívesen visszaadom. Úgysem bírok vele. Állandóan iázik éjjel – nappal. Felver a hangjával a legszebb álomból, de hogy a lányomat is feleségül adjam hozzád, ez már kicsit merészség. Nem is tudom, mit tegyek? Mondd csak lányom, akarsz-e ennek a legénynek a felesége lenni?

–  Édesapám, ha megtiltanád, akkor is elszöknék vele. Igen minden vágyam, hogy feleségül menjek hozzá.

Így a király nem tehetett mást feleségül adta a lányát a legényhez, és ráadásul visszaadta a csacsit is.

Hamarosan olyan nagy lakodalmat csaptak, hogy csak úgy zengett tőle a világ összes hegye és mezeje.

Amikor jól kimúlatták magukat. A legény a csacsi mögé egy kordét kötött, amit jól teleraktak arannyal, és ezüsttel, majd elindultak haza a legény kicsi házába. De induláskor az ifjú pár nem sejtette, amíg tartott a lakodalom, a király egy olyan kacsalábon forgó palotát építtetett számukra, hogy heted hét országból a csodájára jártak az emberek. Megérkezvén nem akartak hinni a szemüknek. Még a csacsi is egy nagyot iázott örömében. A legény lassan hozzászokott a nagy gazdagsághoz, és boldogan élt szépséges feleségével, míg meg nem haltak.

 

Itt a vége, fuss el véle! Aki nem hiszi, az járjon utána!

(Kép forrása: internet, ingyenes)



Olvasva: 37 alkalommal