Héttorony irodalmi magazin
HírekÍrásokGyereksarok Torony KommentekNaplókMédiatárKeresőTagjainkSúgó
A boldogság fája
Apáti Kovács Béla, 2019. február 18., hétfő, 20:33



Volt egyszer egy kisfiú. Áronkának hívták. Szegénynek meghaltak a szülei. Nagymamája gondoskodott róla.

Áronka mindig szomorú volt. Nagymamáját sem látta nevetni vagy mosolyogni. Környezetében csak szomorú, boldogtalan emberek voltak.

–   Nagymama, miért vagy szomorú? – kérdezte egyik nap délutánján Áronka, amikor hazaértek az óvodából.

–   Minek örüljek, kis unokám? – mondta az öregasszony. – A boldogság elköltözött otthonunkból. Talán mindörökre.

–   Hová költözött? – faggatta tovább a kisfiú a nagymamáját.

–   Nem tudom. Bizonyára nagyon messze. Lehet, ha az ember lejárná a lábát, akkor sem találná meg. Kár is erről beszélni.

Ez Áronkát nem hagyta nyugodni. Titkon elhatározta, hogy megkeresi a boldogságot. Tervéről még nagymamájának sem beszélt. Az öregasszony azt hitte, feleletével kielégítette unokáját. Pedig, ha tudta volna, mi jár abban a kicsi kobakban, akkor nem lett volna nyugodt.

A kisfiú még aznap délután kiment a baromfiudvarba és megkérdezte a tyúkanyót:

–   Tyúkanyó, légy szíves segítsél nekem! Mondd meg, hol találom meg a boldogságot!

Szegény tyúkanyó riadtan nézett Áronkára. Legszívesebben elszaladt volna, de akkor kicsinyei, mit gondolnak róla.

–   A boldogság? – kérdezte vissza, mintha rosszul hallotta volna.

–   Igen, a boldogság. Tudod, hol van?

–   Sajnos, nem, de gyere, elmegyünk a gúnárhoz! Gúnárpapa okosabb nálam, bizonyára tud segíteni.

Áronka nagyon félt a Gúnárpapától. Amikor csak tehette messze elkerülte. Még csak véletlenül sem ment a közelébe, de most összeszedte minden bátorságát, és követte tyúkanyót és kicsinyeit.

–   Gúnárapó, ugye te tudod, hol lakik a boldogság? Azt mondják, te mindent tudsz – kérdezte tyúkanyó segítve a kisfiúnak.

–   Már hallottam róla, – válaszolta Gúnárapó – de sajnos nem tudom, hol van. Szerintem Bodri kutyát kellene megkérdezni. Állítólag a kutyák mindent kiszimatolnak. Menjetek hozzá, ha tudni akarjátok!

–   Nagyon sajnálom, én oda kicsinyeimmel nem mehetek – mondta kissé rémült hangon tyúkanyó. – Áronka egyedül kell Bodri kutyához menned. Ugye megértesz? Kis csibéim félnek Bodritól.

A kisfiú megköszönte illően az eddigi segítséget, és bizakodva elindult Bodri kutya felé.

Alig, hogy odaért, a kutya már mondta is:

–   Tudom, miért jöttél. Jók a füleim, hallottam, hogy a boldogságot keresed. Szerencsés fiúcska vagy. Hozzám kellett volna jönnöd mindjárt. A boldogság egy sűrű erdő közepén lakik egy nagy fában. Ez a fa a boldogság fája. Aki megtalálja, az mindig boldog lesz, és ha letör belőle egy ágat, akit megérint vele, annak is elmúlik a szomorúsága. Menj el ebbe az erdőbe, és keresd meg ezt a fát!

A fiúcska szeme felragyogott.

–   Ugye elkísérsz erre az útra?

–   Sajnos, nem tehetem. Egyedül kell menned, és megtalálni azt a fát, amelyben a boldogság lakik. Járj szerencsével!

Ez egy kicsit elszomorította a fiúcskát. Még sohasem ment egyedül ilyen hosszú útra. Az erdő annyi veszélyt rejt. Mi lesz vele, ha a vadállatok megtámadják?

Még nagymamájának sem szólt tervéről. Tudta, ezt nem szabadna megtennie. Nagymamája keresni fogja, és nagyon megijed, amikor Áronka eltűnik a házból.

Ha beszélne róla, akkor bizonyára az öregasszony nem engedné el.

Titkon összepakolt a hosszú útra, és nekivágott az ismeretlennek.

Sokáig ment a faluból kivezető földúton, mire megpillantotta az erdőt. Szíve összeszorult, nem tudta, mi fogja várni ott. Annyi félelmetes dolgot hallott róla. Legszívesebben visszafordult volna, de a vágy erősebb volt, hogy megtalálja a boldogságot, és elvigye az embereknek. Milyen szép és jó lesz, ha nagymamája is mindig mosolyog. Megfeledkezik a bánatáról, elszállnak a sötét fellegek a házuk fölül.

Megérkezett az erdő széléhez. Sűrű, szúrós bokrok zárták el előtte az utat. Amikor megpróbált áthatolni rajtuk, a tüskék kegyetlenül megkínozták.

Máskor talán felsírt volna, amikor karját, lábát véresre szurkálták a bokrok ágai. De most hősiesen tűrte a fájdalmat.

Végre keresztülvergődött a bokrokon. Bent az erdőben sem volt jobb a sora. A vastag, magas fák ijesztően néztek le rá. Azt sem tudta, milyen irányba induljon el.

Legalább lenne valaki, aki útbaigazítja. Sajnos ebben az erdőben egy árva lélek sem volt. A fák ágain nem csicseregtek madarak, az avarban sem látott kicsi állatokat. Ellenben az erdő mélyéből félelmetes hangok hallatszottak. Mintha legalább egy tucat farkas vonyított volna.

Szegénykének minden tagja remegett. Mi lesz most vele? A vadállatok felfalják. Szünet nélkül ez járt a fejében. Csak nagy nehezen szánta rá magát, hogy megkeresse azt a fát, amelyben a boldogság lakik.

Fától fáig ment, és közben rettegve szemlélte a környéket. Igaz nem látott el messzire, mert az erdőben félhomály volt, s ezenkívül a fák és a bokrok is eltakarták a kilátást.

Azt sem tudta, hol fog kilyukadni. Vajon megtalálja-e azt a fát?

Amint haladt egyre mélyebbre az erdőben, egyre jobban félt. A farkasok vonyítása már egészen közel volt. Minden fánál azt gondolta, hogy a következőnél egy nagy ordas fog rárontani.

Váratlanul eszébe jutott az ima, amit még édesanyja tanított neki. Minden este lefekvéskor ezzel imádkoztak közösen az égiekhez.

Lassan, alig érthetően imádkozni kezdett. Többször is elmormolta az imát, amint ment, ment a fák között

Már maga sem tudta, mióta bolyongott az erdőben. Valami csoda folytán fáradságot nem érzett. Hajtotta a vágy, minél előbb megtalálni a fát, ahol a boldogság lakik.

Nagymamája nagyon megijedt, amikor nem találta az unokáját. Mindent felforgatott a házban. Még a pincébe is benézett, hátha odament be Áronka. A környék minden házába bekopogott, és majdnem sírva érdeklődött, hogy látták – e a fiúcskát.

A szomszédok csak a fejüket rázták. Senki nem találkozott vele. Végül a nagymama kénytelen volt segítséget kérni a falu rendőrétől.

–   Nagymama, meg fogjuk találni az unokáját – mondta határozottan a körzeti megbízott. – Azonnal riadoztatom a környék összes rendőrét. Tessék nyugodt lenni! A mai technika mellett az nem lehet, hogy valakit ne találjunk meg. Ha kell helikoptert és dronokat is bevettünk.

A körzeti megbízott ígéretéhez híven mozgósította a környék összes rendőrét, de még a falusiakból is verbuválódott keresőcsapat. Csatárláncot alkotva, elindultak megkeresni Áronkát.

A fiúcska, mit sem tudott az egészről. Már messze bent járt az erdőben. Ide nem hallatszott el semmiféle zaj. Csak a farkasok vonyítottak félelmetesen.

Ahogy haladt egyre beljebb, váratlanul egy kicsi tisztásra ért, amelynek közepén egy óriási tölgyfa állt. Olyan volt, mint egy méltóságos öregúr.

Vastag ágai tiszteletet parancsoltak.

Áronka érezte ez az a fa. Megérkezett. Öröm bizsergése járta át a testét. Elindult a fa felé, de abban a pillanatban három félelmetes farkas jelent meg a tisztáson. Vicsorogva közelítettek a fiúcskához, aki azt sem tudta, hogy most mitévő legyen.

Tudta jól, elfutni hiábavaló lenne. Az ordasok egy pillanat alatt utolérnék. Nincs menekvés ilyen állatok elől. Lelkiekben felkészült a legrosszabbakra.

Becsukta a szemét, és várt.

Maga sem tudta, ezalatt mennyi idő telt el.

Hirtelen egy kedves hang szólította meg. Mintha édesanyja hangját hallotta volna. Ez bátorságot adott neki.

–   Miért jöttél, fiúcska? – kérdezte a kedves hang.

–   Szeretném megtalálni a boldogságot, és elvinni az embereknek – válaszolta kissé félénken.

–   Jó helyen jársz – hallatszott biztatón. – Jer, közelebb! Itt lakom ebben az óriási tölgyfában.

Áronka óvatosan elindult a fa felé. Igazából maga sem hitte, hogy célba ér.

Félve a három farkas felé tekintett. Vajon a fenevadak, mikor rontanak rá?

Akkor hirtelen olyan dolog történt, amire még álmában, sem mert gondolni. A fogaikat vicsorgató farkasokból váratlanul három barátságos kiskutyák lettek. Jókedvűen csóválták a farkukat, azt jelezve nem kell félni tőlük.

–   Fiúcska, megtaláltad a boldogságot – mondta a fa. – Itt lakik a boldogság. Törjél le belőlem ágakat, és vidd el az embereknek, hogy a földgolyón mindenki boldog legyen!

Áronka sok – sok ágat letört, és elvitte az embereknek. Először nagymamájának adott belőle. Öröm volt látni, amint öreganyja arcán megjelent a mosoly.

Gyorsan híre ment tettének. Emberek százai, ezrei érkeztek, és kértek a faágakból. Csoda történt. Mindenkinek jutott belőle. Soha nem akart elfogyni, sőt ahogy az idő múlott egyre csak sokasodott.

 

Boldogok voltak az emberek, akit a faég megérintett. Legjobban mindennek Áronka örült, mert ezentúl nagymamája mindig mosolygott.



Olvasva: 50 alkalommal