Héttorony irodalmi magazin
HírekÍrásokGyereksarok Torony KommentekNaplókMédiatárKeresőTagjainkSúgó
Eladó bajusz
Apáti Kovács Béla, 2019. január 31., csütörtök, 20:13



Hol volt, hol nem volt. Egyszer nagyon régen egy kicsinyke falucskában élt egy gazda. Faluban neki volt a legnagyobb és a legszebb háza. Az istállóban legalább nyolc tehén és három megtermett bika volt. A kocsiját négy tüzes paripa húzta, ha elment a közeli városba, a hetivásárba. A disznóólban számtalan, kövér sertés röfögött, várva a böllér éles kését, hogy belőlük hurka, kolbász legyen. A házához hatalmas kert tartozott, amelyben volt mindenféle zöldség, gyümölcs.

Így gazdauramnak mindene megvolt. Semmiben sem volt hiánya. Csak egy volt a baja, nem nőtt ki a bajusza. A faluban minden férfinak volt ilyen ékessége. Ki is csúfolták miatta. Bajusztalan gazdauramnak hívták a háta mögött.

Gyakran hallotta, amint ment az utcán, hogy az emberek sugdolóznak.

–  Nézzétek, ott megy a bajusztalan gazdauram! Hogy néz ki egy férfi bajusz nélkül.

Ez nagyon bántotta. Elhatározta, hogyha a világ végére is kell mennie, akkor is lesz bajusza. Nem igaz, hogy nincs olyan csodaszer, amely kinöveszti a bajuszt. Bizonyára talál valakit, aki tud segíteni.

Befogta a négy tüzes paripáját, és elindult a városba. Azt remélte, hogy ott gyógyírt talál a bajára.

Megérkezett a város főterére. Esős idő lévén csak néhányan császkáltak. Azok is inkább csavargó kinézetű emberek voltak.

Gazdauram tanácstalanul téblábolt a kocsija mellett, csodára várva.

Nem kellett sokáig várnia. Nem telt el egy fertályóra sem, egyszer csak hozzálépett egy férfi. Egészen más kinézetű volt, mint a csavargók, ezért gazdauramban fel sem merült a gyanú, hogy kételkedjen az idegen szavaiban.

–  Jó napot, uraság! – mondta nyájasan a férfi. – Látom az arcán nagy a gond. Talán én tudnék segíteni.

–  Jól látja kended, nagy az én bajom. Nem nő ki az orrom alatt a bajszom. Szeretném, ha nekem is olyan szép, dús szőrzetem lenne, mint minden férfitársamnak.

–  Ez igazán nem gond – vigyorodott el az idegen. – Van nekem egy bátyám, aki ilyen dolgokban jártas. Minap is egy királynak növesztett bajszot. Ha akarja, uraságod elvezetem bátyámhoz, és ő majd segít.

Nagyon megörült a gazdauram. Majdnem égig ugrott örömében. Alig várta, hogy elinduljanak az idegen férfi bátyához.

–  Mondja uraságod! – kérdezte gazdauram kíváncsian. – Tényleg kinő a bajszom?

–  Mi az, hogy kinő, de még a felét el is adhatja – mondta az idegen komolyan.

Közben megérkeztek az idegen bátyának a házához. Nem volt valami bizalomkeltő. Kívülről hullott róla a vakolat, ablakai ki voltak törve, de még a tető is roskatagon állt, mintha be akarna szakadni.

Amikor ezt gazdauram meglátta, meg is rettent. Legszívesebben visszafordult volna, minthogy bemenjen ebbe a kalyibába. De már nem lehetett, mert az idegen egyre csak tuszkolta befelé.

–  Tessék csak bemenni, bátyám vár bennünket!

–  Mi lesz kocsimmal és lovaimmal – riadtan nézett visszafelé gazdauram.

–  Mindjárt szólok bátyám fiának, Józsinak, és ő majd bevezeti a lovakat az istállóba. Pár napig vendégünk lesz, amíg kinő a bajsza.

Gazdauram rosszat sejtett, de már nem lehetett visszakozni. Követte az idegent, aki egy sötét, koszos hodályba vezette. Olyan sötét volt, hogy alig látott valamit.

Amikor szeme valamennyire megszokta a sötétet, egy asztal mellett ülő öregembert pillantott meg.

–  Mi járatban vagy öcsém? – érdeklődött az öregember.

Az idegen az öreghez lépett, és valamit a fülébe súgott, mire az bólogatni kezdett.

–  Bátyám nagyot hall, ezért kellett sugdolózni vele – magyarázkodott az idegen. – Szerencséje van uraságodnak, bátyám azt mondta van még éppen annyi kenőcse, ami elegendő lesz, hogy kinőjön a bajsza, de olyan sok, hogy még a felét el is adhatja. Sajnos, bátyám nem adhatja ingyen. Drága anyagból készült. Uraságod, tud-e fizetni érte száz aranytallért.

–  Tudni tudok – szívta a fogát a gazdauram. – Éppen ennyit hoztam magammal az útra. Csak nőjön ki az a bajusz, mert akkor minden pénz megér.

–  Meglátja egy, két nap alatt kinő a bajusz. Olyan nagy lesz, hogy felét még el is tudja adni. Nagyon drága a bajusz, hogy tán a hetivásárban még ezer aranyat is fizetnek érte – biztatgatta az idegen.

Az öregember az asztalfiából elővett valami irtóan büdös kenceficét, és bekente vele gazdauram orra alját, majd mondta:

–  Most pedig öcsém beköti kend szemét, és bevezeti a vendégszobába, ahol el kell tölteni néhány napot.

Gazdauramnak, ha tetszett, ha nem engedelmeskednie kellett, ha szép nagy bajszot akart.

Teltek – múltak a napok. Ellenben a bajusz nem akart nőni. Az orra alatt a bőr éppen olyan sima volt, mint első nap. Pedig az öregember gyakran kenegette a kenceficével.

–  Nem értem. Nem értem – mondta egy hét elteltével. – Úgy látszik kend bőre túl kemény, hogy a bajuszszőr kibújjon alóla. Puhító krémet kell rá kenni, de az újabb száz arany lenne.

–  Sajnos, elfogyott a pénzem. Üres a pénztárcám – szomorodott el gazdauram.

–  Ezen könnyen segíthetünk – mondta az öregember. – Jó ember vagyok. Elég lesz, ha a négy lova közül az egyiket odaadja. Igaz, így ráfizetek, de segítőkész vagyok, és én is azt szeretném, ha uraságodnak szép, dús bajsza lenne, ha már elkezdtük a kúrát.

Gazdauram kénytelen volt megválni az egyik lovától. Azzal biztatgatta magát, hogy ha majd eladja fél bajszát úgyis a kapott pénzen annyit vehet, amennyit csak akar.

Az öregember minden héten kitalált valamit, hogy miért nem nő a bajusz, és ilyenkor mindig egy ló bánta meg. Végül már csak a kocsi maradt.

–  Láthatja uraságod, milyen nagylelkű vagyok, ha még ezt a kenceficét rákenjük a bajsza helyére, aminek az ára nagyon sok. Ezer aranytallérból nem kerülne ki, de én megelégszem a kocsijával is.

Gazdauram odaadta a kocsiját, ruháját, sőt még a szép kakasbőrből készült csizmáját is, hogy csak nőjön ki már az a bajusz, és a fölösleget eladhassa a hetivásáron.

Akárhogy is várta orra alá nem nőtt bajusz. Amikor reggel kikecmergett vackából a dohos vendégszobában, hívogatni kezdte az öregembert:

–  Öregapám, ma sem nőtt ki a bajszom. Jöjjön ide gyorsan!

Többször is elkiáltotta magát, de választ nem kapott. Ekkor rosszat sejtet, és dühösen letépte szeméről a kendőt. A ház üres volt. Mindenki eltűnt. Ott állt a szoba közepén, pörén. Legalább bajusz fityegne az orra alatt. Még csak egy vékonyka szőrszál sem volt, ahol lennie kellene, nemhogy a felét eladhatná a hetivásárban.

Oda a szép négy ló és a kocsi, nem is beszélve a száz aranytallérról. Világos nappal volt, meg kellett várni az estét, amikor a sötétben kimerészkedett a házból, és vigyázva, hogy senki meg ne lássa elindult haza.

Ki tudja miképpen, másnap mindenki rajta nevetett a faluban, és a vásott gyerekek egy lyukas réz garasért bajuszt akartak tőle venni.

 

Itt a vége, fuss el véle! Aki nem hiszi, az járjon utána!

 

(Kép forrása: internett, ingyenes)



Olvasva: 55 alkalommal