Héttorony irodalmi magazin
HírekÍrásokGyereksarok Torony KommentekNaplókMédiatárKeresőTagjainkSúgó
Piskóta és a béka királylány
Éles Attila, 2019. január 24., csütörtök, 21:10



A kép Piskóta figurája. Illusztráció: Szűcs Mónika

 

 

            Gyönyörű látványt nyújtott a naplemente. A napfény vörös foltokat festett a Tükör-tó felszínére, amitől úgy tűnt, mintha a hullámok tetején szelíd lángocskák táncolnának.

            Piskóta a vadonatúj csörgős sipkáját nézegette a tó tükrében, és nagyon elégedett volt a látvánnyal. „Új sipka, új lehetőségek” – gondolta.

             Ezt az „új lehetőségek” szöveget sokszor elsütötte, például: Új nap új lehetőségek. Új cipő, új lehetőségek. A sort még órákig lehetne folytatni, mert Piskóta mindenben megtalálta az új lehetőséget. Mondhatnánk, hogy az új lehetőségek felvillanyozták, de ne kalandozzunk el a történettől.

            Szóval, Piskóta éppen az új sipkáját csodálta, de eredeti szándéka nem ez volt. Buzogányt jött gyűjteni, hogy a sátrát feldíszítse velük. Nagy gonddal kutatott a sás között, csak a teljesen szabályos formájú, egyenletes színű példányokat választotta ki. Időnként meg-megállt, hogy a naplementében gyönyörködjön.

             Zengő, a gitár, leghűségesebb társa jóban, rosszban, a parton hevert, és andalító dallamokkal szórakoztatta magát. Piskóta nagyon szerette ezeket a pillanatokat. Gyönyörű táj, varázslatos muzsika, a képzelete szárnyalt ilyenkor. Most éppen Flitterről, a csodaszép kötéltáncos lányról álmodozott, akit – ha egyszer sikerül elég bátorságot gyűjtenie –, elhív fagylaltozni. Leülnek egy padra és szótlanul hallgatják a Mesélő Erdő titokzatos zsongását.

            Egy recsegő-brekegő hang pukkasztotta ki az álmodozás csillogó buborékját.

            – Értsd meg Felicia, amit kérsz, az lehetetlen! – mondta a recsegő-brekegő hang.

            – Akkor anyával szeretnék beszélni – válaszolt egy leányka durcásan –, de azonnal!

            Piskóta közelebb húzódott, hogy ne csak hallja, hanem lássa is a történéseket. Egy zsombék tövénél, hatalmas varangyos béka lebegett a vízen, fején csillogó koronával. Mellette egy apró ebihal úszkált, pici csillogó fejdísszel. Piskótának csak másodpercekbe tellett, hogy összerakja a képet. A Varangykirály vitázott a legkisebb lányával.

            – Felicia! – szólt kissé ünnepélyesen a Varangykirály – Ami most veled történik, az természetes, senki sem változtathat rajta, még édesanyád sem.

            – Változtass te! – vágta rá Felicia, szinte azonnal –, hiszen te vagy a király, óriási hatalommal bírsz, bármit megtehetsz.

            – Hidd le, ha tehetném, megtenném – szólt a Varangykirály –, recsegő-brekegő hangjában nagy adag kétségbeeséssel.

            Piskóta halkan krákogott, hogy a vitázók észrevegyék. A király és a királylány feléje fordultak.

            – Piskótának hívnak, messze földön híres bohóc, zenész és táncoskomikus vagyok – mutatkozott be, ahogyan azt első találkozáskor illik. (Ez utóbbi titulust, az után vette fel, hogy járt az Operettszínházban és látta, hogy a táncoskomikus szinte ugyanazt csinálja, mint ő, énekel és nevettet. Táncolni ugyan nem tudott, de majd megtanul. Ami késik, nem múlik.) Véletlenül hallottam meg, hogy vitáztok. Szabadna megtudnom, hogy miért?

A királylány szólalt meg először.

            – Felicia vagyok, béka királylány, még ebihal korú és a gondom az …

            – Arnold vagyok – vágott leánya szavába a király –, a varangyok és más egyéb békák királya, valamint a Tükör-tó rendjének őre, a gólyavédelmi csoport tiszteletbeli elnöke, a vízi foci válogatott csapatkapitánya … –, és sorolta volna még, hosszú percekig, de leánya félbe szakította.

            – De apa, elég volt már a címek és rangok felsorolásából, mindenki tudja, hogy te vagy a csúcs, bár azt az „apró” problémát, ami most engem bosszant, képtelen vagy megoldani.

            – Nézz rám! – szólította fel Piskótát a kis ebihal. – Most szép vagyok, csillog a bőröm, apró farkincámmal ide-oda cikázok a vízben, sokat bulizom a többiekkel, de atyám szerint ennek vége. Át fogok változni. Apró ebihalból csúf békává, akinek ragyás a bőre, hatalmas szemei vannak – bár tudom, hogy van, akinek ez bejön –, és még legyet és más repülő rovarokat is ennem kell. Nem akarok átváltozni, eszemben sincs felnőni, ebihal akarok maradni, amíg élek!

             Ahogy befejezte a mondandóját, a királylány a víz alá bukott, és sértődötten körözött az apja körül. Piskóta és a király mélyen hallgatott. Arnold, a Varangykirály törte meg a csendet.

            – Felicia, drágám, jobb, ha megbarátkozol a gondolattal, ez az élet rendje.

            – De nem akarom, hogy ez legyen, ez annyira ciki. – bukkant a felszínre Felicia kiabálva.

            Ekkor Zengő, aki a partról hallgatta az eseményeket, különös dallamot kezdett játszani. Volt benne szomorúság, vidámság és valahol mélyen a doromboló basszusok között megbújva némi remény. Piskóta rögtön tudta, hogy miért játssza ezt a dallamot leghűségesebb barátja. Ez az Alakváltófa kedvenc melódiája.

            – Ha megengeditek – szólalt meg Piskóta –, elmesélek egy történetet, amit az Alakváltófától hallottam, aki legnagyobb átváltozási szakértő széles e világban.

Apa és leánya beleegyezően bólintottak.

            – Egyszer, talán két éve is van annak, hogy egy sikeres előadás után –, ahol sok-sok gyerekkel együtt táncoltam, kacagtam, és a végén vastapssal búcsúztattak – gyalogosan indultam haza, mert szeretek sétálni. Amikor nagy sokára elfáradtam, egy fa tövében leltem pihenőre. Kezembe vettem Zengőt, hogy új dalokat komponáljak, amikor hirtelen átváltozott a fa, aminek neki dőltem. Hintaágy lett belőle. Mondanom sem kell, nagyon megriadtam, nem értettem mi történik, de ekkor megszólalt egy hang.

            – Ne ijedj meg, nem akarlak bántani, én az Alakváltófa vagyok, sok-sok történet tudója, és a vándorok segítője. Ha fázol, tábortűz leszek, ha ázol, sátor, ha sötét van, lámpás, ha félsz, én leszek bátor. – Én is bemutatkoztam, ahogyan illik. Kényelmesen ringatóztam a hintaágyban, közben beszélgettünk. Szóba jött az átváltozás művészete, amiben ő nagy tapasztalattal bírt. Kérdeztem tőle, hogy van-e története egy csodálatos átváltozásról.

            – Természetesen van, mondtam, hogy sok történetet tudok. – válaszolta –, és azonnal mesélni kezdte.

            Valamikor, réges-régen, száz éve is van talán, távol a nagy mocsár vidéken született egy békalány. Fényes bőrén csillant a Nap, ékes fejdísz homlokán. De bármily szép is volt a lányka, életét nagy változás várta. Ebihalból nemsokára varangy királylány lesz majd ő, az átváltozás gyorsan meglesz, az eredmény feltűnő. A csillogásból, ragyás bőr lett a jókedvnek így oda, hiába nőtt feje búbján aranyból szép korona. A királylány ült a parton, és nagyon keservesen sírt, ám könnyein keresztül megpillantott valakit. Füttyös-erdő királyfija vándorol arra épp, kettőt pislant a királylány, máris tisztább lett a kép. A királyfi kérdi tőle miért olyan szomorú, miért sír keservesen, miért emészti a bú. A királylány elmeséli élete történetét, hogy gyerekkora miért volt boldog, és jövője mitől sötét. A királyfi együtt búsul a béka királylánnyal, pedig ő, mint délceg férfi, nem küzd önbizalomhiánnyal. Még sokáig beszélgetnek, rájuk köszönt az este, kiderül, hogy a lány szép belül, hiába rút a teste. Oly dolog történt, mi meglepne minden királyt, láng gyúlt szívében és szeretni kezdte a békalányt.

– Egy csókot adj csupán. – kérlelte epedve, de a békalány kétkedve kinevette.

– Akkor én hadd adjak neked, mert szerelemre gyúlt a szívem!

  Ugyan már, hogyan varázsolhatna el egy béka téged – szólt a leány –, holott benne is nagy láng égett.

            Ekkor a királyfi tenyerébe vette a lányt –, aki bevetette minden báját –, és egy hirtelen mozdulattal megcsókolta széles száját.

Láss csodát a békalány újból átváltozott és egy szőke, ember királylány lett belőle.”

            -  Ez a történet miről szólt ma? – kérdi a mesélő, Alakváltófa. Arról, hogy a béka királylányok el vannak varázsolva.

            – Mondanom sem kell, hogy mennyire meglepődtem. nézett a két csodálkozó fenség felé Piskóta. Bizonyára ti is észrevettétek, hogy volt valami versszerű a történetmesélésben, amit szóvá is tettem.

            – Észrevetted? – kérdezte az Alakváltófa boldogan – Ötven évet dolgoztam rajta, csiszolgattam, átgondoltam, így lett ilyen szép.        Legszívesebben megmondtam volna neki, hogy nem sikerült túl jól, és még ráférne másik ötven év a tökéletesítésre, de nem akartam elvenni a jókedvét. Hamar elváltak útjaink, én indultam haza, amikor visszanéztem az Alakváltófa szomorúfűzként integetett utánam. Eddig a történet, amivel hozzá tudok járulni a vitátok lezárásához, és most már mennem kell, mert erősen sötétedik. intett búcsút Piskóta. Távolodóban még hallotta, ahogy Felicia kérdezi az apjától:

            – Valóban el vagyok varázsolva? Tényleg igaz lehet?

            – Bármi megtörténhet. – válaszolta Arnold, a Varangykirály, akinek számtalan címe és rangja van, amit most nem sorolnék fel – recsegő-brekegő hangon.

            Két hónap múlva járt arra felé Piskóta, tavirózsát akart gyűjteni, hogy majd odaadja Flitternek, ha meg meri szólítani végre.  Tervét sajnos nem tudta megvalósítani, a Kőföld ifjú királya és kísérete lepték el a partot. Tanácstalanul forgolódott, amikor régi barátja, a kőföldi udvari bolond, nevezett Gördülő Kő, útjába nem akadt. Megtudta tőle, hogy a király, megállt itt a parton pihenni, amikor egy béka megszólította, sokáig beszélgettek, elcsattant egy csók, és csoda történt, a csúf békából gyönyörű királylány lett. Most a lakodalmat ülik, ezért van ez a nagy vigasság.

            – Látod, vannak még csodák, – hangoskodott és ugrabugrált Gördülő Kő –, bár szerintem ezt a csodát szerelemnek hívják.

            Piskóta mélységesen egyet értett barátjával. Zengővel, hű társával, belevetette magát a vidám forgatagba. Mikor megtudták, hogy a vendégek között van, meghívták a királyi asztalhoz, hogy ott játsszon a fenséges párnak.

Felicia, – mert ő volt az ifjú királyné – egy óvatlan pillanatba Piskóta fülébe súgta:

            – Nagyon köszönöm neked, megérte várni.

            – Ugye mondtam, ami ma itt történt, az nem piskóta.

 

 

           

 



Olvasva: 65 alkalommal