Héttorony irodalmi magazin
HírekÍrásokGyereksarok Torony KommentekNaplókMédiatárKeresőTagjainkSúgó
Anyóka és a cinegék
Apáti Kovács Béla, 2019. január 2., szerda, 20:39



Anyóka egy faluszéli kicsi házban lakott magányosan. Tavasztól késő őszig a kertjében dolgozott. A faluban mindenki szerette, és tisztelte.

Amikor beköszöntött a zimankó, és nagy pelyhekben hullt a hó behúzódott házacskájában és bentről nézte a téli tájat. Legszívesebben ki sem jött volna tavaszig a meleg szobából.

Egy valamiért mégis mindennap ki kellett mennie a hidegbe. Az udvaron, az ablaka előtti barackfán volt egy madáretető, ahol a kicsi erdők, mezők madárkái lakmározhattak. Főleg a cinegék látogatták meg anyóka portáját nagy számban. Sokszor már kora reggel ott rajcsúroztak, követelve a finom madáreledelt.

Anyóka nem feledkezett meg róluk. Már ősszel, amikor még javában sütött a Nap felszerelkezett ilyen dolgokkal, hogy télen legyen, mit adni nekik.

Bizonyára jól tudták ezt a madarak, mert amikor beköszöntött az igazi hideg idő óramű pontossággal megjelentek a barackfa ágain és követelték a magokat.

Nem is kellett sokáig várniuk. A házacska lakója, ahogy meglátta az első cinegét sietve kitipegett az etetőhöz és adott enni az ingyen kosztosainak, akik jóllakván, csipogva megköszönték a gondoskodást.

Így ment ez egész télen, egészen addig, amíg az erdő, mező virágba nem borult. Ilyenkor a madarak elrepültek, csak néha kukkantottak be a kertbe, ha netán találtak ott hernyót vagy más rovart.

Anyóka soha nem feledkezett meg róluk. Lehetett akármekkora nagy hó, ilyenkor meleg csizmát húzott és már vitte is a sok – sok finomságot.

–  Gyertek, aranyoskáim! Itt a sok finom mag! Bizonyára megéheztetek ebben a cudar időben – mondta a fákon gubbasztó madaraknak. – Egyetek, nőjön a begyetek!

  A cinegék, mintha értették volna, amit az öregasszony mondott. Egy, két nap elteltével egészen közel jöttek, szinte anyóka vállára szálltak.

Volt a házban egy öreg kandúr. Gyakran leste a fa alatt a madarakat. Ha anyóka meglátta a macskáját madarászni, mérgesen az állatra ripakodott:

–  Nem szégyelled magadat, te tejfeles szájú! Szegény kis madarakat lesed? Ezért adtam neked reggel is finom tejecskét.

A macska szégyenkezve gazdájára nézett, majd elkotródott. Napokig, nem mert a barackfa közelébe menni. Csak messziről nézte sóvárgó szemekkel a vidáman lakmározó madarakat.

Hosszú volt a tél. Február végén is vastag hó borította a földeket. A kamrában egyre fogyott a madáreledel. Anyóka aggódva nézte, vajon elég lesz-e, mire eljön az igazi kikelet? Még az is megfordult a fejében, ha úgy hozza a sors, valahonnét venni kell valamilyen magot, amivel etetheti a madarakat.

A madarak erről semmit sem tudtak. Nap, nap után megjelentek anyóka házánál.

Egyik nap azonban igen nagy baj történt. Reggel, sőt egész nap üres maradt az etető. Ilyen még sohasem fordult elő. Hiába keresték az eledelt, nem találták. A bátrabbak az kicsi ház ablakához repültek és csőrükkel megkopogtatták az üveget. Mintha csak azt mondták volna: „Anyóka, hol van az eledel?”

De a házból nem jött felelet. Néma csönd honolt a kicsi épületben. A kéményen sem szállt felfelé a füst, mint máskor, ami azt jelentette, hogy anyóka odabent melegszik.

Itt bizony nagy baj lehet – gondolták a madarak.

Idegesen kezdtek el körözni a ház környékén. Rászálltak a barackfa ágaira, sőt még a ház tetejére is felrepültek. Olyan hangosak voltak, hogy hangjuk talán még a harmadik szomszédba is elhallatszott.

Ez volt a szerencse. A nagy hangzavar felkeltette a szomszédok kíváncsiságát.

–  Nézzétek, milyen furcsán viselkednek a madarak! – mondogatták. – És mennyi madár gyűlt össze anyóka házánál. Ilyet még nem láttam.

–  Hol lehet a szomszéd néni? – kérdezte a szomszédban lakó fiatalasszony. – Már két napja nem láttam. Meg kellene nézni, mi történt vele?

Két szomszédja elindult, hogy belessenek az ablakon. Hamarosan az egyik ijedten csapta össze a kezét és kiáltotta:

–  Gyorsan orvost! Mari néni elesett és fekszik a padlón. Remélem, még életben van.

Nem tellett bele öt perc, jött is a falu orvosa, és bementek a házba. Az öregasszony még életben volt. A gyors orvosi beavatkozás sikeresen megmentette az életét.

A faluban mindenki azt beszélte, ha nincsenek a cinegék, akkor talán nagyobb baj is történhetett volna. Végül is a kicsi madarak mentették meg az öregasszonyt.

 

Anyóka hálás is volt ezért. A következő télen még nagyobb odafigyeléssel etette a kis kosztosait. Soha nem volt üres az etető, telis teli volt mindig finomabbnál finomabb magokkal.



Olvasva: 81 alkalommal