Héttorony irodalmi magazin
HírekÍrásokGyereksarok Torony KommentekNaplókMédiatárKeresőTagjainkSúgó
Advent
Rácsai Róbert, 2018. december 2., vasárnap, 11:59

Elsétálok lassan a kerti padig, szomorú égre néz a föld, a konok; félig alszik, tán álmodik valamit, bakancsom alatt a fagyott fű ropog.

Elsétálok lassan a kerti padig, 

szomorú égre néz a föld, a konok;

félig alszik, tán álmodik valamit, 

bakancsom alatt a fagyott fű ropog.


Az almafa is fázósan megrezzen, 

fent középen árva alma egyedül, 

egy éhes rigóra vár a hidegben,

nekem messze van, elérhetetlenül.


Néhány lépésnyire vitt csak a lábam, 

elszórt jégtócsák és repedéseik

kísértek a kertben, amíg megláttam

bennük a bűneim tükörképeit.

Ilyenkor elcsöndesedik az ember. 

Kell az néha, hogy önmagunkba nézzünk, 

hajszol és kerget a hideg december, 

- vagy talán az űz, mi isteni részünk.


Elmerengek, talán egy pillanatig, 

mert a várakozás időszaka ez:

furcsa, hogy a szív mélységes titkait

mi tárja fel, és milyen mély titka lesz.


Feleségem hív, a hidegről beküld, 

a szalmakoszorún lila gyertya ég; 

Krisztus titokban az asztalunkhoz ült:

boldog meleg van és ránk nevet az ég.

 



Olvasva: 59 alkalommal