Héttorony irodalmi magazin
HírekÍrásokGyereksarok Torony KommentekNaplókMédiatárKeresőTagjainkSúgó
W.B. Yeats: Gilligan Atya balladája (The Ballad of Father Gilligan)
Rácsai Róbert, 2018. november 24., szombat, 12:08

A vén pap, Peter Gilligan Fáradt volt s kedvetlen, Mert nyája fele már meghalt, Vagy fekszik betegen.

 

 

A vén pap, Peter Gilligan
Fáradt volt s kedvetlen, 
Mert nyája fele már meghalt,
Vagy fekszik betegen.

 

Egyszer székében szunyókált,
- Éppen esteledett -
Szegény ember küldött érte,
S ő jajgatni kezdett. 

 

„Nincs örömem, nyugtom s békém,
Csak hullunk, nincs remény;
Majd kiált, „Bocsáss meg Uram!
Testem beszélt, nem én!”

 

Letérdelt s székére dőlve
Elmondott egy imát;
S elszunnyadt, míg az eget sok
Csillag ragyogta át.

 

Milliónyi csillag gyúlt ki,
S szél rázta a lombot,
Isten árnya a földre szállt,
És halkan suttogott.

 

Csicseregtek a verebek,
Sok esti lepke szállt,
A vén pap, Peter Gilligan
A padlóról felállt.

 

„Istenem! Meghalt már, biztos,
Míg én csak aludtam.”
Felriasztja alvó lovát,
S a nyeregbe pattan.

 

Úgy vágtatott, mint még sosem,
Sziklák közt s mocsárban;
Ajtót nyitott egy nő, s így szólt:
„Ó, Atyám! Hát itt van!”

 

„Meghalt szegény, - sírta – ugye?”
„Egy órája halott.”
A vén pap, Peter Gilligan,
A gyásztól megingott.

 

„Hogy elment, meghalt - vidáman,
Mint egy kismadárka.”
A vén pap, Peter Gilligan,
Térdrehullt e szókra.

 

„Csillagokat tett az égre
Vigasztalni lelkem.
Hozzám küldte egy angyalát,
Hogy segítsen nekem.

 

Ő, ki bíborpalástot hord,
S óvja a világot,
Megszánta a legkisebbet,
Kit álma elnyomott.

 

The old priest Peter Gilligan
Was weary night and day
For half his flock were in their beds
Or under green sods lay.



Once, while he nodded in a chair
At the moth-hour of the eve
Another poor man sent for him,
And he began to grieve.



'I have no rest, nor joy, nor peace,
For people die and die;
And after cried he, 'God forgive!
My body spake not I!'



He knelt, and leaning on the chair
He prayed and fell asleep;
And the moth-hour went from the fields,
And stars began to peep.



They slowly into millions grew,
And leaves shook in the wind
And God covered the world with shade
And whispered to mankind.



Upon the time of sparrow chirp
When the moths came once more,
The old priest Peter Gilligan
Stood upright on the floor.



'Mavrone, mavrone! The man has died
While I slept in the chair.'
He roused his horse out of its sleep
And rode with little care.



He rode now as he never rode,
By rocky lane and fen;
The sick man's wife opened the door,
'Father! you come again!'



'And is the poor man dead?' he cried
'He died an hour ago.'
The old priest Peter Gilligan
In grief swayed to and fro.



'When you were gone, he turned and died,
As merry as a bird.'
The old priest Peter Gilligan
He knelt him at that word.



'He Who hath made the night of stars
For souls who tire and bleed,
Sent one of this great angels down,
To help me in my need.



'He Who is wrapped in purple robes,
With planets in His care
Had pity on the least of things
Asleep upon a chair.' 



Olvasva: 28 alkalommal