Héttorony irodalmi magazin
HírekÍrásokGyereksarok Torony KommentekNaplókMédiatárKeresőTagjainkSúgó
Kutya-mese (1)
Seres László, 2018. november 24., szombat, 10:04

"Kávézacc" sorozatomban kutyákkal foglalkozom. Maradt benne talán annyi íz, annyi aroma, hogy érdemes beleolvasni...)))

 

A kutyákat könnyen megszerettem. Hát lehet őket nem szeretni? Persze sokáig mindig a másét! Gyerekkoromban falun laktunk, családi házban, mégsem lehetett. Volt a szomszédaink körében jó pár kutya. Ilyen is, olyan is. Voltak, amelyek nem csak evés közben haraptak, de riogattak ám a csontok fölött morogva, jóllakottan is, mintha egy koszton lennénk velük. Bizony sokunknak még ma is jól ismert, hogy azokban az ötvenes években még ha akadt is csirkecsont, tyúkcsont a háznál, az is a még élve kergetőző, káráló sorstársaikat illették meg. Nálunk legalább is.

Hát megmaradt a kutyák iránti plátói szerelem. Aztán életem során elkerültem korán a szülői háztól, jött a panel. Kicsi volt, áthallásos. Oda, vissza, meg mellé két gyerek az 56 négyzetméterre, s a zord atya (ez én voltam) az örök vágyakozással, az örök tiltásával. Így Laci fiam ismét csak kutyás-könyvet kapott. Tünde lányom meg egy komoly megbízatást, mivel idősebb volt, hát előlépett mese felolvasónak. Már amikor tudott. Olvasni. Addig a képről mesélt. Sok család biztos átélt hasonlókat. Nem is volt az rossz, sőt nagyon is jó volt. Nevelő hatású, fantázia növelő. Hát így váltunk "kutyamesélő családdá. A kisebb hallgatta, kérdezett. A nagyobb olvasott, magyarázott. Idősebbjei a családnak legtöbbször figyeltek bölcs rákényszeredettségben, mint én is a szülők közül, többnyire megfáradtan fekve, behunyt szemekkel, beledörmögve, itt-ott belehorkolva öreg medvék különös párharcaiba a mézes csuporért.

Szóval elméleti kutyatartók voltunk évtizedekig. Átvészeltem két generációt. A magamét, a gyermekeimét. De megadatott végül, hogy a harmadik generációnál, dédunokáim érkezésekor, velük együtt kutyához jutottam. Nem kértem, kaptam, Az övékét. Először egyét, aztán a másodikét, majd a harmadikét. Mind pórászon jött, csomagolás nélkül az a fránya szeretni való eb. Vigasztaltak, azt mondták, no de Papa, hiszen az mégsem lehet, hogy mindig van a családban olyan picurka gyerek, amelyiknél nagyobb a kutya. Hát örült mindenki. Unokáim, talán a dédek is. Ez lehetett első világra eszmélésük megnyilvánulása. .Nem sokat tudtam a kutyákról, fajairól, "tipusairól, évjáratairól, " műszaki adatairól" , pedig(réikről), sok szakirodalmat olvastam róluk. Egy idézettel hadd bizonyítsam kutyás barátaimnak ezt Erik Parker tollából:

"Észrevettem, hogy nem én néztem 
a kutyákat, ők néztek engem: 
mindegyik ugyanazzal a tekintettel... 
ugyanazzal a reménnyel, ugyanazzal a reménytelenséggel a szemében: 
Veled mehetek? Lehetek a te kutyád? 
Nem lehetnék a kis kutyád? Tényleg nem?"

Hát lehetett! Hat évig. Háromszor két év egyenlő hat. Három gyerek! Egy kutya! Egy kutya, a Süti!



Olvasva: 47 alkalommal