Héttorony irodalmi magazin
HírekÍrásokGyereksarok Torony KommentekNaplókMédiatárKeresőTagjainkSúgó
Kaméleon, Csak tarts ki
Farkas Erzsébet, 2018. október 28., vasárnap, 21:08

Mese

Ott van az én otthonom hol a patak zúgása töri meg a csendet, dús lombú fák az égig érnek. A
fa ágán testvéreimmel együtt várjuk a megfelelő időt, hogy kitörve a tojásokból megismerjük
a körülöttünk lévő csodálatos világot. Kaméleon szüleink is már nagyon vártak ránk. Végre
eljött az idő. Szép sorban törtük fel a tojásokat. Én voltam az utolsó, aki feltörte a tojást.
Éreztem, hogy más vagyok, mint a testvéreim. Eleinte növényeket ettünk leveleket, bogyókat,
mert még nehezen kaptuk el a röpködő rovarokat.
A családom legérdekesebb tulajdonsága a színváltás. Nekem ezt a képességet nem sikerült
elsajátítani, ezért a testvéreim azt éreztették velem, hogy nem vagyok közéjük való, és biztos
hiányzik belőlem a bölcsesség. Minél több idő telt el annál agresszívebbek lettek, és az
ellenségeim elől sem tudtam elbújni. Ezért elhatároztam, hogy elmegyek és megkeresem azt,
aki tanácsot tud adni, hogyan lehetek én is bölcs, amely talán segít abban, hogy változtassam
a színeim s így eltudok rejtőzni az ellenség elől. Elindultam a sötét félelmetes rengetegbe. Út
közben találkoztam a hernyóval. Kérdeztem tőle: Hova mész? Ő azt felelte, hogy senki nem
szereti, mert ronda szőrös állat, és keresi azt, aki elfogadja olyannak amilyen. Mondtam neki,
hogy akkor menjünk együtt, legalább nem lesz egyikőnk sem egyedül. Végtelennek tűnő út
volt előttünk és már kezdtünk elfáradni, amikor észrevettem egy nagy pókot, aki éppen a
hálóját szőtte. Megkérdeztem tőle: Honnan tudod, hogyan kell ezt a hálót ilyen szépre építeni?
Azt mondta ez számára természetes ez a tudás, képesség vele együtt született. És ti hova
mentek? Kérdezte. Elmondtam neki, és megkérdeztem, hogy tud-e nekem segíteni, és a
barátomnak. Nem tudok, felelte. Azt tanácsolta menjünk a vadludakhoz, ők nagyon bölcsek,
ők azt is tudják, hogy merre kell repülni, amikor elköltöznek, talán ők tudnak segíteni, bár ők
nagyon messze élnek az erdő szélén. Nem számít, bármilyen messze legyenek meg fogjuk
keresni őket. Elköszöntünk a póktól és tovább mentünk. Egyszer csak eltűnt a hernyó
barátom. Hova tűnt? Félek, hogy valaki bántotta. Szegény kis barátom. Pedig csak szeretetre
vágyott. Egyedül kell tovább mennem. Mivel nem tudtam elrejtőzni így veszélyben voltam.
Minden árnytól és zajtól féltem. Elértem az erdő szélét, és valóban ott volt egy kis tó,
melyben vadludak úszkáltak. Hamar észrevettek. Azt mondták nem láttak még kaméleont,
mert mindegyik elrejtőzött. Megkérdezték, Engem miért látnak? Elmondtam, hogy én nem
tudom a színeimet változtatni. Kinevettek, azt mondták ilyen nincsen. Sajnos van és azért
jöttem, hogy segítsetek. A pók küldött hozzátok, mert ti olyan bölcsek vagytok, hogy még azt
is tudjátok, hogy hova kell repülni. Ők is ugyan azt mondták, mint a pók, Ők már ezzel a
tulajdonsággal együtt születtek. El voltam keseredve. Azon gondolkodtam, hogy én miért nem
születtem azzal a rejtőzködő képességgel, amivel a testvéreim? Ki tud nekem segíteni? Én
már mindig ilyen maradok? Szomorúan lépkedtem előre. A fű olyan magas, hogy nagyon
nehéz benne lépkedni. Egyszer csak hozzám szólt valaki. Egy lepke volt. Nem ismertem fel,
ezért megkérdeztem, hogy: Ki vagy te, ismerjük egymást? Igen válaszolta, én vagyok a
csúnya hernyó, és nem tűntem el csak átváltoztam. Csak ámultam, és felkiáltottam: Milyen
gyönyörű vagy! Örültem, hogy legalább a barátom megtalálta, amit keresett. Elmondta
mennyire boldog, hogy már nem csúfolja senki. Vigasztalóan azt mondta, hogy biztos én is
majd meg fogok változni, csak ki kell várnom. Lehet, hogy egy érzés majd kiváltja a
színváltást. Nem hittem neki, de azért megköszöntem a buzdítását, elköszöntem tőle és tovább
mentem. Egyszer csak furcsa zajra lettem figyelmes. Az erdő szélén emberek voltak. Vajon
mit akarnak? Közelebb mentem és megláttam a sok ketrecet. Álatok voltak bennük. Az
egyikben kaméleonok voltak. Nem tudtak elrejtőzni, mert nagyon féltek. Erőt vettem
magamon, bár én is féltem, de elhatároztam, hogy kimentem az állatokat. Odamentem, és
kinyitottam minden ketrecet. Csodálkoztam, miért nem vesz észre senki. Még az állatok is azt
kérdezték hogyan nyílott ki az ajtó? Rájöttem, hogy láthatatlan vagyok felvettem a ketrec
színét. Hát igaza volt a barátomnak, a lepkének. Erős érzés és nagy akarat kell ahhoz, hogy
változni tudjunk.



Olvasva: 131 alkalommal