Héttorony irodalmi magazin
HírekÍrásokGyereksarok Torony KommentekNaplókMédiatárKeresőTagjainkSúgó
Ősz van
Dezső Ilona Anna, 2018. október 13., szombat, 16:02

Illusztráció: saját kép, 40 x 40 cm, akril-vászon

 

 

 

                                              a napok, mint sietős szolgák rohannak.
                                              talán öregszem… beismerjem?
                                              sebek tátonganak egyre mélyebben,
                                              az idő egyiket sem ragasztja be,
                                              lelki fekélyekre nincsen tapasz.
                                              öltögetem emlékeim ronggyá nyűtt foltját
                                              — fájdalma elveszett — , így viselem gondját.
                                              fáradt vagyok … párhuzamosan haladok,
                                              nem keresztezem utadat szinte sohasem.
                                              nem szállhatok szembe a természettel!
                                              ha ajtóban állok… te mögötte vársz;
                                              csészék alján zaccá vált a vágy…
                                              tükröm vagy, sorsom téged kifosztani,
                                              titkaidat kémlelni, felgyülemlett állapot ez.
                                              egyre szűkülő karikák az éjjelek,
                                              napjaim táguló ketrecek, hézagjain
                                              ki-bejárkál mustármaggá zsugorodó szeretet.
                                              elfeledett szárnyak verdesnek, tüzet gyújtok…
                                              tüzemet, hadd égesse el őket!
                                              rég elszívott cigarettád íze kövesedik ajkamon…
                                              már álmomban sincs erőm hozzád.
                                              a hold, valamikori cinkosom örömökre sarkalt,
                                              ma velem sirattatja azt, aki voltál.
                                              arcomra súlytalan szél lengeti mosolyom…
                                              ölelésem mágikus aromája elkopott,
                                              akár az idei nyár. Véget ért… ősz van.



Olvasva: 134 alkalommal