Héttorony irodalmi magazin
HírekÍrásokGyereksarok Torony KommentekNaplókMédiatárKeresőTagjainkSúgó
Cibere
Nagygyörgy Erzsébet, 2018. október 7., vasárnap, 19:12



 

 

Az erdőszéli bokorból ázott macskaszag terjengett, fölötte egy fán varjú károgott rá kárörvendően, holott ő is ázott éppen. De ezek a sötét lelkűek már csak ilyenek. A kora őszi eső most senkinek nem jött jól ebben a kissé hűvös, szeles estében. Az árva macsek, mert árva volt, attól a szörnyű pillanattól kezdve, hogy kisgazdája megunta. Jó messze a várostól dobták ki, egy igencsak flancos kocsiból, bőrülések, meg minden volt abban, mindenki elfért benne, csak ő nem. Pedig szerette a kislányt, akié volt eddig, de hiába, megvédeni ő sem tudta, hiszen még beszélni is alig tudott, nemhogy könyörögni tudna egy macska életéért. Így dohogott magában, a bokor legmélyén, amíg az eső el nem állt. Az erdő csendesen lélegzett együtt a vadakkal, és most már a macsekkel is. Úgy érezte biztonságban van, kicsit összegömbölyödött és elaludt.

 

Azt álmodta, hogy egy szép, nagy házban van és két kisgyerek keresi a kegyeit. Nagyon boldog lett ettől. Ám hajnal felé felriadva, szomorúan vette tudomásul, hogy most is ugyanott van, a csipkebogyócserje alatt. Elgémberedett tagjait kinyújtóztatva elindult a messzeségbe, éhes volt, ezt megerősítendő, hangosan kordult egyet a kicsi gyomra. Már egy ideje mendegélt, amikor egy lovas kocsi zajaitól megijedve ledermedt. Az úton bandukolt, csak ő ezt nem tudta, hisz egy kismacska volt. Az öregember lehorgasztott fejjel bóbiskolt, mert jó korán felkelt, így a hazaúton elálmosodott. Tejet ment leadni a telepre. Ő maga, és neje a közelben, csinos kis tanyájukon éltek kettecskén, no meg pár szarvasmarha és egy ló.

 

Kutyájuk tavaly halt meg, tisztességgel szolgálta őket, de megöregedett, és magukra hagyta a házaspárt, azóta az asszonyka látni sem akart kutyát, vagy másik házi kedvencet, mert majd megszakadt a szíve kedvenc kutyája után. Az öreg a bakon hirtelen megbillent, mert a ló lefékezett, nem lehetett tudni miért, nem látott semmit, ami miatt meg kellett volna állnia. Leugrott a bakról, és sebtében szétnézett a kocsi alatt, utoljára nézett a kocsi elé, és lám, egy cica kuporgott félénken az út sarában. Hát felemelte, zsebre tette, jó mély zsebe volt a bekecsének, no meg jó meleg volt belül. Így utazott a cica a tanyáig, meg sem mert moccanni, nehogy véletlenül kidobják megint.

 

Az öreg elmosolyodott peckes bajusza alatt, csillogó szemekkel ballagott a kondér felé. A felesége az üstház fölött szilvalekvárt főzött éppen. Idén sok szilva termett, jó korán feltette főni. Egy nagy fakanállal kevergette. A piacon szokta eladni a finomságot. Az asszonyka férje felé fordult, s csilingelő hangon szólt hozzá.

- Már félfövésben van, jó nedves ez a szilva idén - mondta neki.

- Nézz csak ide, asszony! - mondta a férje, kellemes, bariton hangján, és kezébe vette a kis jószágot, hogy megmutassa neki, várva a hatást. Az asszony szeme felcsillant a kiscica láttán, s felkiáltott.

- Apus! Mit hoztál nekem? Egy cicát? Jaj, de édes! Kikapta az öreg kezéből a doromboló cicát, rögtön dajkálgatni kezdte, mintha mindig is ezt tette volna.

- No, akkor megtartjuk? Kérdezte, de közben tudta a választ, látta az asszony szemében.

- Naná! - úgysincs jó ideje, akit, vagy amit szerethessek, rajtad kívül.

- De valami név is kéne ennek, vagy mi? Vakargatta meg az üstökét az öreg. Az asszonyka ránézett, utána a fekete cicára, aki szép aranyszemével figyelt rá.

- Tudod mit? - Legyen a neve: Cibere...

- Mé', pont az? - kérdezte az öreg.

- Hát, mert éppen félfövésben van a szilvalekvár, azt meg köztudottan, ciberének nevezzük itt vidéken, s olyan sötét a szőre és selymes, mint a szilvalekvár. Mondta nevetve az asszonyka, boldogan táncolt örömében, a cicával a kezében.

No, így lett a szerencsés macsek neve Cibere, aki jó sokáig élt velük a szép mesevidéken, boldogságban, jóllakottan.

 

 

 



Olvasva: 77 alkalommal