Héttorony irodalmi magazin
HírekÍrásokGyereksarok Torony KommentekNaplókMédiatárKeresőTagjainkSúgó
Flóra kisasszony 7. rész
Győri Irén, 2018. szeptember 5., szerda, 17:47

A mamuska

 

Mamuska 1834-ben született, a Maros és a Fehérkörös ölelésében elterülő Zarándi hegyek dimbes-dombos táján. Az erdős vidéken, egy tágas szép zsindelyes udvarházba, ebbe a majdnem hatszáz holdas paradicsomba harmadik gyereknek és első lánynak érkezett Jeszenka Magdolna Flóra. Bátyjai már nagy fiúk voltak, amikor a kis Magduska kései gyerekként a világra jött. Mindent megkapott, ami a test elégedettségéhez szükséges, de a szellemi javak, nem szerepeltek a szükségletek között. Nagyon elkényeztette a család, de nem voltak képzett nevelői a kislánynak. A kultúrát a biblia, egy énekes könyv és a gazdanaptár képviselte. Éppen, írni és olvasni, meg imádkozni tanult a kisasszony. Nagyon ügyesen végezte a gazdaasszonyok feladatát, meg tanult varrni, befőzni, megtanulta az úri vendéglátást és a vagyongyarapítást. De nem tanult meg igazán kisasszonynak lenni. Pedig a család nagy jövőt várt tőle. A magasabb úri berkekbe való bejutást. Belenevelték a kisasszonyba a nagyravágyást és az előkelőség utáni vágyódást. Szépnek született, szép és nagyon csinos, de kicsit butuska bakfissá cseperedett.

A hazának csendes, szép részében élt és nevelkedett a kislány.

A Tisza felé egyre láposabb, sárosabb a végtelenség, de a Jeszenka birtokon ideálisak voltak a viszonyok. A háromszáz hold saját birtok a családé, és közel háromszáz hold bérlemény, jórészt legelő, nagyon szépen jövedelmezett. A család szépapja még számadó juhász volt, a dédapa már intéző egy birtokon. Mind sikeresen növelte a vagyont. A nagyapa negyven hold szőlőt és némi kaszálót, meg egy örökbérletet hagyott örökül, kétezer birkával. Volt itt erdő, vad, birka, legelő és szőlő, és szorgos, dolgos emberek. Makkoltattak közel kétszáz jó, zsíros disznót.

Magda édesanyjával és bátyjaival eljutottak Kassára, Debrecenbe és Nagykárolyba. Itt élte meg Magduska a társaságba való bevezetés szédítő és felemelő élményét. Itt élte át azt a mámort, amit egy tizenhat éves lányka csak átélhet. A táncrendje hamar megtelt, itt ismerkedett meg a jóképű gazdag Sóskúthy Jánossal, az Arad környéki Sóskúthyak jómódú örökösével. A fiatal lánynak azonnal megtetszett a csinos gavallér, hát szépen mosolygott, és ahogy akkor illett egy, a társaságba frissen bevezetett kisasszonynak, mosolyogni lesütött szemmel és hallgatni, mutatni az előkelő szende és szerény eladósorba lépett leányt.

Az első bálon még nem igazán lehet bőbeszédű egy kisasszony. Még nem ragyogtatja elméjét, csendes, szende szűzies mosolyával. Magduskának nem esett nehezére, mert ezt tanulta. Engedelmeskedni és hallgatni. Soha nem lehetett egyetlen önálló gondolata, nem idézett verseket, nem olvasott regényeket. A bibliát, azt igen, főleg az újszövetséget, és a gazdanaptárban az időjósló verseket, de ezzel ki is merült az olvasási repertoárja. Nem tehetett róla, így nevelték. Tudta, egy jó gazdaasszony mikor ültesse a baromfit, ha pénzt akar belőle, tudta milyen kenőcsöt kell a birka lábára tenni, vagy, ha feltöri a ló derekát a nyereg, melyik részét kell a marhahúsnak, a sebre tenni, hogy hamar gyógyuljon. De nemes asszonyként nem lesz csak nagyságos asszony. Neki ez is elég lesz! Ez a feladata!

A kisasszony legyen sejtelmes, titokzatos, szerény és ártatlan külsejű. Akkor bomolnak utána a gazdag férfiak. Tudnia kell, hogy mikor kell igent, és mikor nemet mondania. Az első bálon nem is kell több szót használni egy úri kisasszonynak. Magduska nagyon jó tanítvány volt. Szófogadó! Mindenben hűen betartotta a mama akaratát és parancsát. Nem lázadozott, és engedelmes halk szavú maradt. Fél vármegyéért nem nézett volna a gavallérja arcára. A szeme a férfiing fodrán felül nem kalandozott. Legalább is akkor nem, amikor táncolt. Amikor a kisasszony táncol, akkor más felé néz, akkor tudja szemügyre venni a vetélytársakat és azokat a gavallérokat, akikkel később „véletlenül” összeakad a tekintete. S ha az a tekintet jól akad, akkor már ki is fogta a szerény és szende tisztes úri kisasszony a férjjelöltet.

Magduska szeme is így kereste a prédát, hófehér ruhában és bájos mosollyal szép arcán. A mama nővére, és családja látta vendégül Nagykárolyban és rendeztek bált a kisasszony tiszteletére, ez volt az ő nagylánnyá (eladósorba került leánnyá) avatásának a helyszíne. Az a bizonyos első bál, ami olyan nagyon fontos minden kisasszonnyá serdült lányka életében. Ekkor vezetik be az úri társaságba, ezzel jelzik a külvilág felé, hogy eladósorba penderült a kislány. Tánti a következő báliszezonban is magával vitte Magdát, másodjára Debrecenbe, mert ott voltak ám emlékezetes jó bálok, a híres hajdúváros felkapott Arany bika fogadóban. Ami akkor éppen a Nádor szálloda a nevet viselte, s Magda kisasszony, a második bálján lett menyasszonya Sóskúthy Jánosnak, ebben a híres, mindenki által Aranybikának nevezett Nádor szállodában. A farsangi szezont a minden kényelemmel ellátott szállodában töltötte a Jeszenka család.

Beszélték is ismerős berkekben, milyen szerencséje van a Jeszenkáék lányának, mert felkapaszkodott a kutyabőrig! Hát ez van, a Jeszenka lánynak kutyabőrös szerencséje volt. Azt mondják az öreg hölgyek, az a leány, aki az első báljain nem fog férjet, igencsak ritkán jut el a gyűrűzésig. Annak a kisasszonynak marad a vénkisasszonyi fátyol. Úgy adódott, hogy Magduska kifogta az aranyhalat, megérte szót fogadni a mamának, mert a Sóskúthy fiatalúr már valódi nemes ember. Kutyabőrös, egészen Könyves Kálmánig minden őse. János úrfi fülig belehabarodott a szép, szende Magdába. Azt mondta egyik alkalommal a kisasszonynak.

 — Drága Magduska kisasszony, ha nem adja nekem a keszkenőjét, és nem mond igent, én itt halok meg kegyed előtt! Itt halok bele a fájdalomba, amit a szívem ellen ön, drága kisasszonyka elkövetett.

A drága kisasszony gondolkodási időt kért, és kapott, és a család úgy döntött, hogy áldásukat adják választására. János úrfi édesapja ment háztűznézni. A rendezett birtok a szép leány, a szíves vendéglátás és a hozomány nagysága megnyerte a nemes Sóskúthy papa tetszését. Áldását adta a frigyre. S a debreceni bálon, be is jelentették a Magduska eljegyzését a Sóskúthy család János fiával.  Akkor mondta a szerelmes vőlegény:

— Drága Magdám, drága menyasszonyom, a feleségemként fehér ujjacskáit sem kell hidegvízbe mártania. Az én asszonyomként mindent megkap, amit szeme szája kíván.

S így is lett! Magduska végigunatkozott huszonhat évet nemesasszonyként, de ő elégedett és boldog volt egészen fia haláláig.

Sóskúthy nagyságos úr jólnevelt asszonyt kapott, az úr tudta, hogy bájos és szép felesége mit akarjon. Szépen is éltek. Nem kellett a drága mamuskának semmivel foglalkozni, mindent megtettek helyette. Kiolvastatta a kedvenc női lapját, mely tele volt sikamlós tréfákkal, persze olyanokkal, amiket ezeknek a búra alatt tartott nemes virágoknak hallani lehetett. Kicsit irigyelte a királynőt, Sisit, aki a pletyka szerint konyakban mosta meg a haját, hogy szép legyen, és ne töredezzen. Varrogatott, hímezgetett, nagyon ritkán került a konyhára, de Örzse asszony, a házvezetőnő még azzal sem értett egyet, egyáltalán. Jobban szerette, ha ő mehetett Magda nagyságos asszonyhoz, egyeztetni a heti tennivalókat. Örzse asszony nem szerette, ha gyakran ellenőrizték. Ő azt szerette, ha akkor tekintik meg a kamrát és jégvermet, amikor már mindent rendbe tett. Magda asszony végig a szófogadó Magduska maradt.

Akkor makacsolta meg magát, amikor a fiát eltemették. Azóta még saját magának sem tud engedelmeskedni. Elszakadt benne valami, s tudja ő, már nem fog helyre jönni, mert nagyon szerette Pétert, a drága fiát az ő édes kicsikéjét, akit el kellett temetnie, de nemsokára utóléri. Tudja ő, érzi, és hallja, hívja a fia, egyre hangosabban, egyre türelmetlenebbül, egyre sürgetőbben. Nagyon magányos a szegény gyermek. Érzi, hogy fogy az ereje és nem is tartja vissza semmi, de semmi! Az ő lelke megfagyott akkor, amikor a családi kripta elnyelte álmait.

Amikor mamuska elment, alig vették észre a hiányát, olyan kevés vizet zavart. Alig másfél évvel fia halála után, ő is megtért teremtőjéhez. Magára hagyva az egyetlen lányát és béna férjét. Ő volt az engedelmes gyermek a kezes feleség, aki nem szólt bele semmibe, csak a lánya szilajságát akarta néha visszafogni, rájött, hogy kudarcot vallott vele, akkor azt is átengedte annak, aki nála jobban tudta nevelni. Tovább nem volt szükség rá! Teljesítette a kötelességét, általa a családja, a Jeszenka család egy lépcsőfokkal magasabb rangra kapaszkodott a „nemesi” létrán.

 



Olvasva: 68 alkalommal