Héttorony irodalmi magazin
HírekÍrásokGyereksarok Torony KommentekNaplókMédiatárKeresőTagjainkSúgó
Dal a fiókból
Nagy Horváth Ilona, 2018. augusztus 12., vasárnap, 12:18



Valóság.

Apró lárvák véletlenszerű

tekergése

a hetes mosatlan tányér alján.

Gyógyszer a nyelvemen,

ha nyomás alá kerülök,

 ne dobja szét koponyám

a gondolatok egyre gyorsuló kattogása.

Cetli, ami figyelmeztet,

hogy van kutyám.

Vállamban a fájdalom

 nyugtalan jambusai.

Ceruza, amivel tekintetet

rajzolok magamnak.

Előre billentett főm ívét nézem a tükörben,

eszembe jut anyám.

 

Elégették a fejedet.

 

Csikorgás, ahogy a kés a műanyag urnába,

s azon át anyagodba szalad.

Ez már te vagy.

Kirakhatatlan mozaikodban

turkálunk.

Csak egy kicsit azért

az utókornak.

Szóródsz.

Ledaráltak.

Lapáttal húztak össze.

Nem volt ott senki hallani,

a reccsenést.

Összetörték a fejedet.

Már hallak. Ezt írtam utánad

a papírhajóra.

Surrogsz. A táskámban.

Tudod, hogy a vízhez megyünk.

Már hallak.

 

Valóság.

Tábla a falon:

kelj fel.

És írj.

Cetli a táskában.

Emlékszel?

Elkezdtem, igen.

Nem kell semmilyen szer.

Ágy széléről ülve irányítom a világot.

Panelek vagytok homlokom mögött,

kedvem szerinti viselkedésminták.

Emlékekből kivágott jelenetek.

Még emlékszem a valóságra.

Kelj fel.

Énekelek.

Nincs itt senki hallani a

reccsenést, ahogy megindul

az ágyszéli hang.

’különös éjszaka volt’

Pedig minden éjszaka különös.

És én sose csókolóztam a Dunánál.

A Tiszánál se.

A nyékládházi tóról meg senki nem írt

dalt.

Te tudtad.

És évekig gyűlölted helyettem,

hogy én szerethessem.

Ledarálták a fejedet.

Hallak?

És minden nap is különös.

Surrog. Zizeg.

 

 



Olvasva: 163 alkalommal