Héttorony irodalmi magazin
HírekÍrásokGyereksarok Torony KommentekNaplókMédiatárKeresőTagjainkSúgó
Palkó, és az aranyszőrű lovacska
Apáti Kovács Béla, 2018. augusztus 5., vasárnap, 18:44

Mese

 

Hol volt, hol nem volt, egyszer nagyon régen élt egy szegény ember. Volt neki egy fia, Palkó.

Apja azt szerette volna, ha a fiából legalább egy jómódú gazda lenne, hogy szegénynek ne kelljen nélkülöznie, mint neki. Ezért elküldte a sógorához a közeli faluba, hogy segítségével valamit tanuljon.

A sógornak volt mit a tejbe aprítani, csak az a baj, hogy őkelme nagyon kaparcsiknak született. Még magától is sajnálta az ennivalót.

Ehhez az emberhez küldte az apja Palkót.

A nagybácsi mindjárt a házirenddel kezdte.

— No, öcsém, ha nálam akarsz maradni, akkor be kell tartanod a házirendet. Tudd meg, házamban mindenki akkor kell, amikor a kakas hajnalban hármat kukorékol. Egy perccel sem húzhatod tovább a lóbőrt. Ezt követően azonnal az istállóba mész megetetni a lovaimat, teheneimet, adsz enni a disznóknak meg a baromfiknak. Amikor ezzel végeztél összesepred a házkörnyékét és az utcát. Siessél, mert még hűsével el kell indulnod a mezőre dolgozni, ahol estig tüsténkedsz. Délben csak annyi időre pihenhetsz meg, amíg befalod a három szem héjában főtt kolompért, amit nénikéd csomagolt ebédre. Vizet meg találsz a közeli folyóban, ha megszomjaztál. De figyelmeztetlek, ne merj állandóan lafatyolni, mert még béka nő a hasadba.

Palkó tudomásul vette, amit bácsikája mondott, s megígérte betartja azokat, de azért kíváncsi volt, mikor fog reggelizni és vacsorázni.

Amikor ezt a férfi meghallotta hangosan felnevetett:

— Reggelizni? Hogy képzeled? Ha reggel eszik az ember, akkor eltunyul. Teli hassal nem jó dolgozni. Öcsém, vacsorát nem jó enni. Bolond ember, aki vacsorázik. Egyszer vacsorára ettem egy jókora szelet kenyeret csípős kolbásszal, éjjel olyan félelmeteseket álmodtam, hogy majd kiugrottam az ágyból. Jobban szeretlek annál, hogy ilyennek tegyelek ki. Ajánlatos, ha elhagyod a vacsorát.

Palkó nem tehetett mást, mint kénytelen-kelletlen elfogadni bácsikája érveit. Különben is hozzászokott ő a koplaláshoz. Odahaza is napokig nem ettek.

Mindjárt az első nap üres gyomorral ment a vackába, a padlásfeljáró alatt egy összetákolt faládába. Nénikéje néhány ócska ruhadarabot vetett oda, hogy legyen mivel takaróznia.

Alig hajtotta álomra a fejét, a kakas már kukorékolt is hármat.

Palkó, mint a villám kiugrott a vackából, s rohant végezni a munkát. Bácsikájának annyi állata volt, mint égen a csillag, és réten a fűszál. Ennek ellenére mindennel időben elvégzett. Még egy szusszanásra sem állt meg, rohant a mezőre. Amikor meghallotta, hogy a falu templomtornyában lévő harang elütötte a delet, elfogyasztotta a szegényes ebédjét. Ivott egy jó nagyot a folyó vízéből, majd napestig szorgalmasan dolgozott.

Még a munka vége előtt bácsikája kiballagott a mezőre. Nem akart hinni a szemének. Palkó minden rábízott munkával végzett, de nem is akárhogy. Aki csak látta, az mind megdicsérte, és irigykedett a bácsikára, hogy ilyen ügyes napszámosa van.

Másnap még több munkát adott a fiúnak.

— Nem szeretném, hogy elund magadat a mezőn, menjél az erdőbe télire fát gyűjteni — mondta a nagybácsi. —  Rakd halomba, és majd holnap hazahozzuk.

Ez már tényleg sok volt Palkónak. Akárhogy is iparkodott, nem tudta elvégezni a kiszabott munkát.

— Öcsém, pedig addig nem jöhetsz haza, amíg el nem végzel — dorgálta meg szigorúan a nagybácsi.

Elszontyolodott Palkó, mert jól tudta, bármennyire is iparkodik, nem bír végezni a favágással. Jó, ha reggelre leteheti kezéből a baltát.

Nem akart vitába szállni bácsikájával, még a végén megharagszik és elkergeti a háztól. Mit fog akkor mondani apjának, hogy nem állta meg a helyét?

Amint nagy léptekkel sietett az erdő felé, egyszer csak látja, hogy egy lovacska vergődik a szúrós bokrok között. Akárhogy is próbálkozott nem tudott kikecmeregni belőle.

Palkó megsajnálta és mindjárt kapta a baltát, és kivágta a sűrű, szúrós bokrot a lovacska körül.

— Köszönöm, legény, hogy megmentetted az életemet! — mondta a lovacska. —  Bármit kérhetsz érte cserébe tőlem. Látom, nagyon lógatod az orrodat. Mondd el bátran, miért vagy ilyen szomorú!

Palkó részletesen elmondta bánatát. Mire a lovacska vidáman nyerített egyet és vigasztalón mondta:

— Ez miatt ne fájjon a fejed! Segítek ebben a munkában. Gyere, menjünk szaporán! Pattanj fel a hátamra, egykettőre összevágjuk azt a fát, sőt még haza is visszük.

A szegény ember fia nem akarta elhinni, amit a lovacska mondott, de ennek ellenére felült a hátára. Ott vette csak észre igazán, hogy a szőre színaranyból van.

Nem volt sok ideje ezen gondolkodni. Ahogy megérkeztek és Palkó leugrott a hátáról, a lovacska fújt egyet, és a fa máris össze volt vágva, előttük tornyosult egy nagy halomban. Amikor meg másodszor is ráfújt, a fa a nagybácsi udvarában termett.

— Ezzel meg is lennénk — nyerített egyet a lovacska. —  Ülj vissza a hátamra, hazarepítelek. Bizonyára ma nagyon elfáradtál a sok munkától.

Való igaz a lovacska igazat beszélt. Palkó olyan fáradt volt, hogy alig állt a lábán. Bizonyára nehezére esett volna étlen, fáradtan hazavánszorogni a hosszú munka után

Volt nagy csodálkozás, amikor meglátták a rengeteg fát az udvaron. De még ennél is jobban elcsodálkoztak, amikor Palkó is belovagolt.

A nagybácsi mindjárt nekiugrott a fiúnak:

— Honnan van az aranyszőrű lovacska? Bizonyára az ördöggel cimboráltál, és az adta neked. Azonnal szállj le a hátáról! Vedd tudomásul ez mostantól az enyém!

Palkó hiába tiltakozott, hogy a lovacska az övé. Egy sűrű bokorban találta. Ha nem szabadítja ki, akkor szegény állat ott pusztul.

A nagybácsi mérgesen ráripakodott:

— Ne ellenkezz velem, te gyerek! Mindjárt szíjat hasítok a hátadból, ha nem adod át azonnal az aranyszőrű lovacskát.

— Fogadj szót a bácsikádnak! — biztatta a lovacska Palkót. —  Meglásd, a végén minden rendben lesz!

Leszállt az aranyszőrű lovacskáról, a nagybácsi elégedetten bevezette az állatot az istállóba.

A házban mindenki nyugovóra tért. A kaparcsik nagybácsi egész éjjel azon törte a fejét, hogy reggel, milyen munkát adjon Palkónak. Végül kisütötte, jól megdolgoztatja a fiút. Igazából még nem is pirkadt, de már kiugrasztotta.

— No, öcsém ma rengeteg munka vár rád. Tegnap, ahol a fát gyűjtötted, menj oda, először is vágd ki az egész erdőt, szántsd fel annak a helyét, majd vessél bele búzát. Azt akarom, hogy napnyugtára érjen be a búza, arasd le, őröld liszté, és süssél belőle egy szép kerek cipót! Ne feledd, ha nem végzed el, akkor úgy megbüntetlek, hogy magam is megbánom.

Amikor Palkó ezt meghallotta, majdnem elsírta magát. Az aranyszőrű lovacska sem segíthet neki, hiszen a nagybácsi bezárta az istállóba.

Lógó orral elindult az erdőbe, hogy megpróbálja a lehetetlent. Természetesen most sem kapott reggelit. A gyomra úgy korgott, hogy a szomszédos faluban is hallották. Az ottaniak azt hitték, vihar közeledik, és az ég dörög. Aki csak tehette bemenekült a házába. Pedig, ha tudták volna, hogy csak a Palkó gyomra korog, akkor talán még nevettek is volna rajta.

Az erdő olyan nagy volt, hogy három napig sem lehetett körbe járni. Még csak a reményét sem látta, hogy elvégez a kiadott munkával. Talán jobban tenné, ha eldobná a fejszét és világgá menne. Soha többé nem térne vissza erre a vidékre.

Ahogy ott búslakodott, egyszer csak váratlanul a háta mögött lónyerítést hallott. Az ismerős hangra mindjárt hátra is fordult.

Bizonyára nem tudjátok elképzelni, ki állt mögötte. Nem volt az más, mint az aranyszőrű lovacska.

— Te meg, hogyan kerültél ide? — kérdezte meglepetten. —  Hisz úgy tudom, a nagybácsi jó erős kötéllel kikötött az istállóba, hogy el ne tudj menni.

Amikor ezt a lovacska meghallotta, elnevette magát:

— Akár száz kötéllel is kiköthetett volna, nekem az sem számít. Ha valahonnan el akarok jönni, akkor eljövök.

— De hiszen a szúrós, tüskés bokorban majdnem ott pusztultál, ha nem segítek, nem érted volna meg a reggelt — mondta hitetlenkedve Palkó.

Az aranyszőrű lovacska újból elnevette magát:

— Az csak próba volt, hogy, milyen legény vagy. Megérdemled-e a segítséget. Jól vizsgáztál, ezért ezentúl mindig téged foglak szolgálni.

Nagyon megörült ennek Palkó, de a következő pillanatban megint elszomorodott.

— Köszönöm a segítséget, kedves lovacska — mondta —, de most te sem tudsz segíteni nekem. A nagybácsi olyan nagy munkát rótt ki rám, hogy nincs olyan ember, aki ezt teljesíteni tudja.

Részletesen elmondta az aranyszőrű lovacskának, mit kell tennie ma. A hosszú listát alig bírta felsorolni.

A lovacska nem ijedt meg a hallottaktól. Egy jó nagyot dobbantott a lábával, majd biztatóan mondta:

— Ne tétlenkedjünk! Nosza, álljunk neki ízibe, hogy estig elkészüljünk vele.

Palkó azt hitte, hogy a lova meghibbant, és nem tudja, mit beszél. De amikor kikapta kezéből a fejszét, és nekiállt irtani az erdőt, felcsillant előtte a remény.

Nem maradt sok ideje a csodálkozásra, mert egy röpke fertályóra alatt az erdőnek nem maradt, se híre, se hamva. Ki tudja honnan a lovacska kerített egy ekét, és elébe fogta magát.

— Ragadd meg gyorsan az eke szarvát, és szántsuk fel ezt a földet! — utasította a lovacska.

A legényke alighogy megérintette az ekét, már szántottak is. Olyan szélsebesen, hogy szegény Palkó valósággal repült utána. Megint csak éppen hogy eltelt egy fertályóra, készen voltak a szántással. Ugyanilyen gyorsasággal készültek el a vetéssel is. Azt meg ugye nem kell mondanom a búza egy szempillanat alatt kinőtt és megérett. Jöhetett az aratás. Olyan jó termés volt, hogy a környék összes falvát ellátták vele. De ami a legfontosabb, egy zsák búzával a közeli vízimalomhoz nyargaltak, és megkérték a molnárt, őröljön belőle kenyérnek való lisztet. A Nap még javában fent járt az égen, amikor nekiláttak a kenyérsütésnek.

A nagybácsi otthon azon gondolkodott, hogyan büntesse meg Palkót, amiért nem végzett el időben a munkával, amikor az unokaöccse nagy peckesen belovagolt az udvarra.

— Itt a finom, friss cipó, bácsikám — mondta. —  Ahogy parancsolta.

A nagybácsit majd megütötte a guta. Legszívesebben Palkót lerántotta volna a földre az aranyszőrű lovacskáról mérgében.

— Bizonyára az ördöggel cimborálsz — mondta a fiúnak. —  Különben is, hogyan merted elkötni az aranyszőrű lovacskámat az istállóból. Ezért most meglakolsz.

A lovacska halkan súgta:

— Kérdezd meg tőle, hol a kötőszár, amivel bizonyítani tudja, hogy az övé vagyok.

Palkó közben felbátorodott és mindenki hallatára megkérdezte, amit a lovacska súgott neki.

— Még neked áll feljebb? — ordította a nagybácsi. —  Mindjárt elevenen megnyúzlak.

A nagy kiabálásra a szomszédok is betódultak az udvarra, és követelték, mutassa meg a kötőszárat.

A nagybácsi kénytelen volt bemenni érte. Alig bírta kibogozni, úgy odakötözte a jászolhoz.

Amint hozta ki az istállóból, az aranyszőrű lovacska megint megsúgta Palkónak, mit tegyen:

— Mondd a nagybácsinak, próbálja a kötőszárat a nyakamba tenni!

— Nem kell nekem ezt mondani, te gyerek — válaszolta a nagybácsi. —  Magamtól is van annyi eszem, hogy ezt tegyem.

Amikor a lovacskához ért, és a kötőszárat megpróbálta az állat nyakába illeszteni, az akkorát rúgott belé, hogy aki csak látta, mind ijedten ugrott félre.

A rúgás úgy eltalálta a nagybácsit, hogy őkelme egyenesen a pokolba repült, ahol már várták az ördögök.

Mindenki örült, hogy megszabadultak ettől a gonosz embertől. Senki sem sírt utána.

 

Palkó szépen hazament az aranyszőrű lovacskájával, gazdálkodni kezdett, és munkájának hamarosan meg is lett az eredménye. Szép házat épített magának és édesapjának, de milyen egy ház asszony nélkül. Ezért elhatározta, hogy megnősül. Talált is egy magának való takaros leánykát, akit feleségül vett, és boldogan éltek, míg meg nem haltak.



Olvasva: 72 alkalommal