Héttorony irodalmi magazin
HírekÍrásokGyereksarok Torony KommentekNaplókMédiatárKeresőTagjainkSúgó
Fülszöveg [E/2-ben]
Bátai Tibor, 2018. július 20., péntek, 10:16



                                           Elsőként egy „csoportkép” ugrik be, egymás vállát ölelő csatárláncban állsz

                                           a három tizenéves fiaddal, combközépig a  Balaton vizében – ma 

                                           is olyan büszkeség jár át laposra diétázott hasadat és keskenyre 

                                           tornáztatott csípődet felidézve, amely simán fölér azzal, amit 

                                           egy jól sikerült szonettkoszorú elkészülte után érezhet a szerző –,

                                           aztán már gátszakadásszerűen áradnak a strófák, amelyek az évek 

                                           során megtörténtek veled, és bár tehetségedből meg becsvágyadból csupán

                                           töredékük szöveggé formálására futotta, mégis leírják egész

                                           eddigi pályádat: az ujjongás, amellyel a magasba emelted első-

                                           szülöttedet, majd az ikreidet toltad a dupla széles babakocsiban, 

                                           a hübrisz, amely asszonyod közeledő sziluettje láttán kerített a 

                                           hatalmába alig néhány hónappal szülését követően (s azóta is),

                                           meg akkor, amikor már családapaként megvédted egyetemi doktori

                                           disszertációdat, s először írhattad neved elé a frissen növesztett

                                           bűvös két betűt, a megilletődöttség, amely a rendszerváltozás után,

                                           kormányfőtanácsossá kinevezésed átvételekor fogott el, azután

                                           pedig a fiúk esküvőin meg az unokák születésekor újra meg 

                                           újra — ha belegondolsz, úgyszólván egyetlen vers az életed, így, bár mindig

                                           kínosan kerülted ezt a szót, lassan elfogadod, mégis csak poéta vagy.

 

 



Olvasva: 1114 alkalommal