Héttorony irodalmi magazin
HírekÍrásokGyereksarok Torony KommentekNaplókMédiatárKeresőTagjainkSúgó
BÁRHOGY
Pilla S.M, 2018. június 26., kedd, 11:02



 


Bicskén, a tataiútötvenen súlyosjeges tömbök ülnek... 

a nyár hátán... a tél él... az ablakokban 

– csak – jégvirág hajt. Hideg van. Nagyon. 

Az Isten látja. Néha – ha kedve tartja, akkor – kimenekíti a 

sóhajokat a fényre... oda, ’hol zöld a fű, 

még a gaz is


...


a tataiötvenben, Bicskén... most... összesúg egy fogas, 

s pár cipő: „már így marad! Az ember csak kárhozat”;

emlékek szenvednek s hullnak szét 

a ház körüli betonon. A kapu előtt – ott, ’hol a vágy 

boldogan nyögött, mert nem érdekelte, 

hogy mit hall, s mit nem meg az út, az utca – 

a remény köhög; talán... már holnap... új kezek, lábak jönnek, 

hogy elbontsák a tél nyomait... a kút – az is lehet – majd zokog, 

ám a terasz fölött, a csatornák élein az összes cinege

pont úgy szidja kukacait, 

'kikből nem lett lakoma


... 


a háztető, 'mit a múlt épített s javított széppé:

a jeges helyett világszínt kap... a szobák elnémulnak, 

ahogy az összes rongyosra járt hajóparketta is... 

hogy akkor, 'mikor új szemek jönnek, 

ne ijesszék őket, s az álmokat


...


ez a nyár a tél alá menekült. 

A tataiötvenben, Bicskén – most – csontigterhek hálnak. 

Az Isten néz. Látja az embert, aki tegnap hallotta, 

de leszarta, hogy „hagyd! Az semmi, 

ami nem belőled fakad...”

Ma reggel minden a kávéillat fölé ragadt. 

Az idő furcsa szagot kapott, s a kétség

hangosan ordította: „Jaj! Jaj...” 


Hiába? „Jaj”!? Nem érdekel! Ágy, de szekrény sem. 

Fázom. Elég! Mennem kell. 

Nem holnap. Még ma. Most! Azonnal... oda, 

ahol egy évszak sincs. 

Hogy milyen voltam?!  Ki voltam?! 

Az Isten eldönti. Ha akarja... bárhogy... már nem zavar. 


(Bicske, 2018. június 23.)



Olvasva: 109 alkalommal