Héttorony irodalmi magazin
HírekÍrásokGyereksarok Torony KommentekNaplókMédiatárKeresőTagjainkSúgó
Magasan szárnyalva
Farkas Erzsébet, 2018. június 10., vasárnap, 19:58

Mese

 

Én egy csodaszép erdővel borított hegyen élek sas családommal, ahol mindig zöldellnek a fák, virágos a rét. Fent a magasban, kényelmes fészekben várták a szüleink, hogy mikor törjük már fel a tojásokat a testvéreimmel. S végre eljött a nap. A testvéreim már kibújtak, én voltam az utolsó. Szüleim már aggódtak. Meg is kérdezték:

— Hát te meg mire vártál ilyen sokáig? 

Sajnos én gyengébb voltam a testvéreimnél, ezért mindig ellöktek, amikor a szüleink élelmet hoztak. Sokat veszekedtem velük.

— Nekem is adjatok, én is éhes vagyok!

Ők azonban nem foglalkoztak velem. Egyre gyengébb lettem, a testvéreim meg szépen erősödtek. Úgy éreztem, engem nem is szeretnek. Azon gondolkodtam, hogy én hogyan fogok megtanulni repülni, ha ilyen gyenge vagyok? Pedig nagyon vártam azt a napot, amikor fentről láthatom a szép tájat. Bontogattuk szárnyainkat. A szüleink szerint itt az idő, hogy kirepüljünk a fészekből. A testvéreim is először óvatosan, de nekiindultak, és sikerült nekik. Gyönyörűen repültek. Irigykedtem rájuk. Attól féltem, hogy nekem nem sikerül ilyen rossz állapotban. A szüleim unszolására én is elrugaszkodtam, és kiugrottam a fészekből. Sajnos nem volt erőm, így leestem a mélybe. Nagyon megijedtem, fájt a szárnyam. Nem tudtam felrepülni. Úgy gondoltam, hogy itt a vég. Elkezdtem sírni, de a szüleim nem tudtak segíteni. A sírásomat nem csak a családom hallotta, hanem az emberek is. Mindig óvtak tőlük, sok állatot elvittek már az erdőből. Odaértek hozzám. Reszkettem a félelemtől, a szívem a torkomban dobogott. Most már biztos vagyok benne, hogy nem élek sokáig, mert az emberek meg fognak ölni.

Hazavittek. Látták, hogy a szárnyam eltörött. Bekötötték, és adtak enni. Nagyon meglepődtem. Nem is olyan rosszak az emberek, mint ahogy azt én hittem. Kimentem az udvarra, ahol sok állat fogadott. Voltak köztük nagytestű madarak, akik nem tudtak magasra repülni, mégis csúfoltak. Azt mondták:

— Nézzétek milyen sovány és ronda egy madár!

Tudtam, hogy igazuk van, mégis nagyon fájt, hogy ezt mondták. Ők szépek voltak, gyönyörű színes tollakkal. Közben láttam madarakat szállni a magasban. Milyen jó nekik, gondoltam. A családom jutott eszembe, hiányoztak még akkor is, ha ők nem szerettek engem… Éjjelenként sokszor arról álmodtam, hogy én is felemelkedem, a szélbe kapaszkodva, és csak szállok szabadon.

Teltek a napok, hetek, hónapok. Egyre erősebb lettem, de soha nem mertem nekirugaszkodni, féltem a kudarctól. Az emberek segíteni próbáltak. Megfogtak és feldobtak, de én mindig leestem. Bíztattak, egyszer majd sikerül. Nem hittem nekik. Úgy gondoltam, biztos csak vigasztalni akarnak. Egyszer egy éjjelen nagy hangzavarra ébredtem. Kint az udvaron sikítottak a szárnyasok, és én nem tudtam, hogy miért. Megkérdeztem, hogy mi a baj, mi történt?

Közelebb menve láttam, hogy egy róka jött be az udvarra és elkapta az egyik madarat. Megijedtem, most mit csináljak, Ha tudnék repülni, biztos képes lennék arra, hogy segítsek neki. Éreztem, hogy tőlem függ a madár élete. Összeszedtem minden erőmet és elkezdtem csapkodni a szárnyaimmal. Egyszer csak felemelkedtem, odarepültem a rókához, és mindenhol csíptem, ahol értem. Így a róka elmenekült. A madár épségben túlélte a támadást. Észre sem vettem, hogy repültem, mert a bajra koncentráltam. A madár, akit megmentettem kiabált fel:

— Te tudsz repülni! Köszönöm, hogy megmentettél.

Nagyon jól estek ezek a szavak. Most már nem az a csúf sovány madár vagyok. Felrepültem a magasba. Belekapaszkodtam a szélbe, és szálltam szabadon, amire mindig is vágytam. Olyan magasra repültem, hogy az udvar csak egy kis pontnak látszott. Elrepültem a szírt felett is, ahol születtem, mert látni szerettem volna a szüleimet, és megmutatni, hogy én is tudok repülni. Meg is találtam őket. Ők nem ismertek fel, de amikor megtudták ki vagyok, nagyon örültek nekem. Elmondták, hogy mennyire sajnálják, hogy nem tudtak segíteni. Mondtam, hogy nem baj, mert így sok barátot szereztem. Meggyógyítottak, etettek és ez által lehetek erős, nagy madár, aki szabadon szállhat fent az égen, és soha nem felejtem el az udvart és az ott élő barátaimat, mert nekik köszönhetem az életem.



Olvasva: 59 alkalommal