Héttorony irodalmi magazin
HírekÍrásokGyereksarok Torony KommentekNaplókMédiatárKeresőTagjainkSúgó
Lángállvány
Győrfi Gergő, 2018. június 7., csütörtök, 11:15



 

 

Tűz elé sorba állított

eljövendő szép napok

emlékét kristályzengik

a csillogó jégcsapok.

Marhavagonban szállított

majdban álló szép napok

reményét szirombontják

a lehulló évszakok.

Vásott angyalok nyugalma

galambos olajágként

hull alá az ugarra,

szivárványló remények;

vésett bizalmak eszménye

mosolyogtatva száll rá

a vakultak szemére,

ködös fényű emlékek.

Halványló, véső sugarak

serkentve fát és bogarat

zöldítik a majd ugarát,

tompított, metsző fuvallat

élénkítve volt sokakat

színezi a majd tudatát.

 

Ha te vagy a bármi tegnapja,

állíts bálványt a teraszra,

ha te vagy a bármi holnapja,

színezz állványt a horpadtra,

ha te vagy a bármi várt mája,

lehelj mosolyt a vájt szájra,

ha te vagy a remény imája,

sorolj háthát a világra,

sorsolj talánt a világra.

Csak a létezésnek csúfolt

árnyfényű rágalom zavar.

Még égsz, válassz magadnak

egy holnapot, akkor

óhajtsd a szikra oldalon,

ha még élsz, válassz magadnak

egy hónapot, akkor

sóhajts szelet, egy jó nagyot,

foltozz mosolyt, sorsolj sorsot,

színezz reményt, szíts fel eszményt,

vázolj álmot, másolj várost,

élezz állványt, legyen ábránd,

lángoljon a lehet talánja.

 

Betonba vetett ligetek

tarkítják a sós szigetet,

hintik az idő ívelését,

viszik az élet mímelését,

hiszik a mosoly mímelését.

Mindig volt, a tegnap is lehet,

mindig lesz, a holnap is lelet.

Ősz szakállán ül az ábránd,

meg-megvirrad saját lábán,

vetett magját lekaszálni,

derülni, nem reklamálni

leng bele a jelenbe,

ölt bele a jövőbe.

Saját lábú régi álma

zengedezve jót kaszálna,

mert a mindenekben álom áron

várom, hogy kísérjen egy várrom,

várom, hogy kísértsen a várrom.

Csak szövöm a napok foszlányát,

izzasztom a ködök oszlását,

elzengve a remélt lázbálványt

várt ábránd izzad egy lángállványt.

A majd a tegnap tartozéka,

a volt a holnap hozadéka,

a bármi a minden kartotékja,

magot hintek az omladékba.

De mégha kétes is,

és mégha érdes is,

akkor is örökké áll már

a köd, a rom, a rét,

a vér, a por, a lét,

és az ábránd lángállvány.

 

 

 

 



Olvasva: 40 alkalommal