Héttorony irodalmi magazin
HírekÍrásokGyereksarok Torony KommentekNaplókMédiatárKeresőTagjainkSúgó
Elhordott hegy
Apáti Kovács Béla, 2018. május 12., szombat, 20:10

Mese

 

 

Valamikor régen élt egy dúsgazdag ember egy hatalmas házban. Gazdagsága messze földön híres volt. Azt beszélték róla, hogy annyi a pénze, mint égen a csillag és réten a fűszál. A nagy vagyon megrészegítette és azt hitte, pénzével mindent elérhet a világon, amit csak akar. Szolgái rettegtek tőle. Ha csak valamit is elrontottak, uruk megbüntette őket. Sokszor meg is verte, és bezárta a szolgáit a házának sötét, mély pincéjébe, ahol napokig vízen és száraz kenyéren kellet élniük. Csak akkor jöhettek ki a pincéből, ha sírva könyörögtek uruknak, és megígérték, hogy ezentúl mindig szófogadóak lesznek.

A ház ura élvezte, ha szolgáit szenvedni látta. Ilyenkor boldogan jött-ment szobáiban és boldogan fütyörészett.

Egyik nap felkerekedett a legfiatalabb szolgával, Palkóval és egy messzi városba utaztak.

Palkó örült is, meg nem is az utazásnak. Még sohasem járt falujukon kívül. Azt hitte, hogy a falu határán túl már csak a világ vége van.

Kora reggel elindultak hatfogatos hintóval. Szegény fiúnak a hintó külső végén kellett kuporognia, mialatt gazdája bent minden kényelemmel ellátva terpeszkedett a bársony pamlagon és közben lépesmézet szopogatott.

Hideg téli nap volt. Palkónak fülei majdnem lefagytak a kucsmája alatt. A hat ló úgy repítette a hintót, mint a szélvész. Egymás után hagyták el a falvakat és városokat. Már legalább fél napja robogott velük a hintó, de nem álltak meg. Palkó kérte gazdáját, hogyha nem állnak meg, akkor legalább engedje be a hintóba, mert megveszi az Isten hidege.

  Mit képzelsz, te szolga? Tán azt hiszed, egy levegőt szívok veled? Maradj csak ott hátul és ne siránkozz! Ha nem fogod be a szádat, amint hazaérünk, azonnal beduglak a sötét pincébe és ítéletnapig be leszel zárva.

Többé Palkó, nem mert megszólalni. Igaz nagyon fázott, ezért kucsmáját még jobban a fejébe húzta, s vékonyka kabátját összeszorította a mellén, hogy az valamennyire védje a fagyos szél ellen.

Estére egy nagy városba értek. A gazdag ember szolgája alig tudott lekászálódni a hintó végéről, mert minden porcikája meggémberedett. Ennek ellenére neki kellett gazdája minden csomagját, poggyászát becipelni a fogadóba. Azt remélte, ott majd kap jó meleg ételt és kényelmes fekhelyet. Amikor le szeretett volna roskadni az asztalhoz, gazdája ráripakodott:

  Csiba, te! Szolgának a kutya mellett, a sarokban a helye. Takarodjál oda, és köszönd meg, ha vetek neked kenyérhéjat vacsorára!

Nem volt, mit tenni, Palkó a sarokba vánszorgott és szomorúan várta, hogy tán kap valamit, amivel csillapíthatja éhségét.

Ha a fogadós nem könyörült volna meg rajta, akkor bizony egész éjjel korgott volna a gyomra. Szerencséjére, amikor a gazdag ember felment a szobájába a fogadós adott neki egy jó nagy tál babfőzeléket, jókora csülökkel. Úgy jóllakott, mint a duda és most már elégedetten hajthatta álomra a fejét.

Olyan gyorsan eltelt az éjjel, hogy még álmodni sem volt ideje. Igazából ki sem világosodott, amikor gazdája szólította:

— Palkó, fiam! Gyere ide!

A fiú, mint a nyúl kiugrott vackából és rohant urához.

— Itt vagyok, gazdám. Rendelkezzen velem! Mivel állatok szolgálatára?

— Ugye, ott egy nagy hegy van? — kérdezte a kicsi ablaknál állva és kinézett rajta.

— Igen, gazdám — válaszolta Palkó. — Miért tetszik kérdezni.

— Mifelénk nincsenek ilyen magas hegyek. Szeretném, ha nekem is lenne egy a kertemben. Megparancsolom, hogy hord el nekem ezt a hegyet!

— De gazdám — csodálkozott el Palkó —, hegyet nem lehet hazavinni!

A gazdag ember erre olyan haragra gerjedt, hogy majdnem agyoncsapta szolgáját.

— Ne lamentálj itt nekem! Megparancsoltam, hogy vidd haza a hegyet, akkor ellenkezés nélkül teljesítsd, amit mondtam. Ha még egyszer ellentmondasz, fejedet veszem. Megértetted? 

— Igen, gazdám — válaszolta szomorúan. — Hazaviszem ezt a nagy hegyet, ha így tetszik parancsolni.

Palkó logó orral elindult a hegy felé. Igazából fogalma sem volt, hogyan álljon hozzá. Ha örökké is tartana az élete, annyi idő sem lenne elegendő, hogy elhordja ezt a magas, nagy hegyet.

Tanácstalanul álldogált a hegy lábánál, amikor egyszer csak egy manó toppant elébe.

— Miért vagy így elszontyolodva, Palkó? — kérdezte a manó.

— Hogyne lennék elszontyolodva, gazdám megparancsolta, vigyem haza a kertjébe ezt a nagy hegyet. Nincsen olyan ember, aki erre képes lenne.

— Ember nem is, de egy manó mindent el tud intézni. Igaz, ennek ára van. Mi manók nem dolgozunk ingyen.

Ennek a jó hírnek megörült a fiú és kérlelte a manót, hogy segítsen neki a hegy elhordásában.

— Szívesen megteszem, de teljesítened kell kérésemet. Jól gondold meg!

— Bármit megteszek. Mi a kérésed?

— Add nekem a fiatalságodat.

— Adjam neked a fiatalságomat? — lepődött meg Palkó. — Hogyan tudnám azt neked adni?

— Nagyon egyszerűen — mondta a manó. — Éjfélkor, amikor a Hold megjelenik a hegy csúcsán, vágj le egy kicsinyke fürtöt a hajadból és holnap ugyanilyenkor hozd el nekem ide a hegy lábához. Itt foglak várni. Amikor megkapom a hajfürtödet, azonnal elszállítom ezt a nagy, magas hegyet gazdád kertjébe.

Egymás kezébe csaptak, és megtörtént az egyesség. Palkó visszament a fogadóba és várta az éjfélt. A gazdag ember meg is jegyezte:

— Ha holnap estig nem áll a kertemben a hegy, fejedet veszem. Még egy napot kapsz, hogy teljesítsd parancsomat.

Palkónak volt ideje éjfélig gondolkodni, mi fog történni, ha a manónak adja fiatalságát. Hiszen még alig élt. Annyi szép dolog van a világon, amit még nem látott. Mi lenne, ha a gazdag ember hajából vágna le egy fürtöt? Lehet, hogy a manó észre sem venné, ezt a kis csalást, és így is elhordaná a hegyet.

Ahogy közelgett az éj közepe, Palkó egyre jobban hajlott arra, hogy tervét véghezvigye. Belopózott a gazdag ember szobájába. Szerencséjére úgy aludt, mint a bunda. Akár ágyút is elsüthettek volna a füle mellett, akkor sem ébred fel. Ellenben akadt egy kis bibi, meglátta a gazdag ember kopasz fejét. Nem volt egy szál haja sem. Most mi legyen? Álldogált Palkó az alvó ember mellett és törte a fejét, mitévő legyen? Akkor hirtelen az eszébe jutott, hogy gazdájának jókora bajsza van. Észre sem fogja venni, ha egy kicsit levág belőle. Így is tett, és bicskájával lenyisszantotta a bajsza végét. Amint megvirradt vitte is a manónak, aki boldogan átvette.

— Ugye most már minden rendben lesz? — kérdezte Palkó.

A kicsi manó biccentett egyet a fejével és ráfújt a hegyre, ami egy szempillanat alatt eltűnt a helyéről, mintha ott sem lett volna.

Ezek után olyasmi történt, amire senki sem gondolt. A manó nőni kezdett, és lássatok csodát, a gazdag ember lett belőle.

Megijedt a legényke, hogy most már két gazdája lesz, aki parancsol neki. Azt sem tudta, hogy, mit tegyen. Legszívesebben elfutott volna, de az új gazdája nyájas hangon így szólt hozzá: 

— Gyere, fiam, borulj a keblemre! Mai naptól fogva fiammá fogadlak. Neked adom, minden vagyonom, és soha többé nem bántom a szolgáimat.

Palkó nem tudta, mire vélni ezt a fordulatot. Azt hitte először, hogy gazdája csak tréfálkozik vele, vagy az igazi gazdája még bent a fogadóban húzza a lóbőrt, és lesz ne mulass, ha kiderül a turpiság.

Félve sandított a mellette álló emberre. Boldog lett volna, ha újból megjelenik a manó és mindent részletesen elmagyaráz neki. Talán ezt érezte meg a gazdája, és jóindulatuan megnyugtatta:

— Nem kell félned, fiam! Már nem vagyok az a gonosz ember, akivel idejöttél. A manó varázslata megváltoztatott, és egészen más lettem, mint azelőtt.

Palkóban újabb kételyek merültek fel és félve fordult a gazdája felé:

— Mi lett volna, ha nem a gazdám bajszából csípek le egy parányit, hanem a hajam fürtjét hozom el ide?

— Akkor bizony a te testedbe költöztem volna bele, és megszöktem volna a gazdától. Máshol próbáltam volna szerencsét.

A legényke kissé értetlenül vakargatta a kobakját. Kicsit sok ez neki, ami ezen a napon történt vele. Főleg azt nem értette, mi lesz most az elhordott heggyel. De erre is gyorsan kapott magyarázatot a manóból lett gazdájától:

— A hegy tetejére építünk egy szép várat. És amikor országunkban királyválasztás lesz, megválasztunk téged királlyá. Keresünk egy szép leánykát is, aki a feleséged lesz, és boldogan éltek, amíg meg nem haltok.

Palkó nem akarta ezt elhinni, pedig minden az utolsó szóig így történt. A vár is felépült a magas hegy tetejére, királlyá is választották, sőt gazdája még a környék vargája a szépséges leánykájának, Zsuzsinak a kezét is megkérte számára, és olyan nagy lakodalmat csaptak, hogy még a világ végéig is elhallatszott a mulatozásuk. Annyi gyermekük született, mint rostán a lyuk, de talán még eggyel több is. Télen-nyáron gyermekzsivajtól volt hangos a hegyoldal. Télen szánkóztak a kis lurkók, nyáron meg versenyeztek, ki tud előbb legurulni a hegyről a szép, virágos rétre.

Nem hiszitek? Akkor járjatok utána! Én is ezt tettem, és innen tudom ezt a mesét.

Itt a vége, fuss el véle!

 

 



Olvasva: 136 alkalommal