Héttorony irodalmi magazin
HírekÍrásokGyereksarok Torony KommentekNaplókMédiatárKeresőTagjainkSúgó
Napja
Petz György, 2018. május 6., vasárnap, 22:49



Anyám volt. (Apró?) Korán. 

Napos se voltam, már akkor várt,

mikor meggondolva, oly fiatalnak

mér' lettem volna, de készült rám,

hogy ne idegennek csöppenjek

a társbérletesbe, ide, Pestre,

a kölcsönvaságyas Budapestre.

Aztán, hogy bírta, hogy nem, apám,

hogy elment, s maradtunk itt

a kötőszavakkal, távlatmentes,

idő nélkül is mindent előbb kell -

szürkekamaszkor mégis Pesten.

Kellett volna köszönnöm annyit,

s nem magam fölösségét bizonygatni,

eltűnni akkor, mikor a szeretet csúcsa

egy süldőgyereknél az elviselés,

ha egyáltalán van. Mit várni tőle,

ki maga se nőtt fel, hisz így van mindenki,

mert előbb eldőlnek az emberek itten -

férfiban, nőben. De oly nehéz viselni,

megteremteni - azt, aki anyánk volt

egykor, s úgy maradt, s nem tudjuk:

a hiányt ölelni vagy a száraz sírást nehezebb-e.



Olvasva: 119 alkalommal