Héttorony irodalmi magazin
HírekÍrásokGyereksarok Torony KommentekNaplókMédiatárKeresőTagjainkSúgó
A padon
Fitó Ica, 2017. november 26., vasárnap, 23:00

Poligráf játékunk második helyezett írása


 

Lassan leszállt az est.  A szemerkélő eső ellenére nincs hidegérzete az embernek. Erre mondják, hogy meleg eső, ebben az időben még a séta is jól esik. Az utca fényei opálossá váltak, megtörtek, máshol meg visszatükröződtek, csillogtak a vizes köveken. Hangulatos az est, és a levegő is tiszta lett végre, jól esik a tüdőbe mélyen beszívni, majd kifújva, mintha megtisztulnának a légjáratok. Nem is néptelenedett el az utca, igaz, a vizes padokon nem üldögélnek, mint máskor oly sokan. Vagy mégis?

Az egyik padon ült valaki, illetve nem is ült. Egy huszonöt körüli, csinos, szűkszoknyás nő feküdt hanyatt, lábán hosszú szárú, magas sarkú, márkás csizma. A szoknya kissé felhúzódott, de csak alig térd fölé. A pad mellett két üres üveg. Egyik sörös, a másikban talán whisky vagy valami más tömény.

Három fiatalból álló csoport már messziről kiszúrta, s harsány röhögéssel közeledtek felé.

— Hé, skacok! Figyu már, ez a csajszi rendesen kiütötte magát! — vihogott a bőrzakós srác.

— Ez a liba mind magába döntötte a piát, így nem is csoda — vonta meg a vállát a szakadt farmeres lány.

— Hehe, egy-két óra és nekünk is sikerül! — bökött egyet rajta kajánul a harmadik.

A bőrzakós megfogta a fekvő nő derekánál két oldalt a padot, és átugrott zsugorban, majd vissza, és beállt, mint a suliban szekrényugrásnál.

 — Mit csinálsz, te hülye? — vihogták, és megtapsolták a produkciót.

 — Juhéé! Micsoda élmény! Egy ilyen dögös spiné fölött voltam, és kétszer is!

— Elég legyen ebből! — szólt rájuk érces, határozott hangon egy hatvanas, ősz úr, aki feltehetőleg a feleségével sétált karonfogva.

A nagyhangú csapat odébb állt, ők pedig nézték a nőt. Inkább megvetés, mint részvét ült ki az arcukra.

— Most mondd meg apukám, mire számíthat az ember?! Ezek a fiatalok fogják majd alakítani a jövőt? Ezek, akik tök részegre isszák magukat már a koraesti órákban? Ezek fogják felnevelni és jóra tanítani a gyerekeiket?

— Még ha csak innának! — így a férj. — Szerintem, ez még drogozik is. Nézd meg, ez a lány jó dolgában már nem tudja, mit tegyen magával. Látod a ruházatán, ennek minden megvan. Az ilyenek vándorolnak egyik focista ágyától a másikig. Biztos összevesztek a gazdag pasijával, ezek nem bírják a stresszes helyzeteket, ezeknek az élet mindent tálcán nyújt, aztán, ha valami nem úgy alakul, ahogy szeretnék, isznak, drogoznak — teljesen belehevült a mondandójába. — Látod, milyen jó, hogy mi keményen neveltük a lányunkat?! Szigorúság, rend, fegyelem! Ez kellene a mai fiataloknak!

— Hát persze… mondod te — így az asszony csendesen. — El is menekült tőlünk a világ másik végére — törölgette akaratlanul is kibuggyanó könnyeit.

— Te meg mást sem tudsz szajkózni évek óta! Elegem van már ebből! — zárta le a beszélgetést a férj, s már nem karon fogva mentek tovább.

Most egy kisgyerek szaladt oda a padhoz:

— Anyu, anyu! Jaj, nézd, a néni rosszul van!

— Rosszul hát, mer’ nem tudja, mennyit kell zabálni! Akár apádat látnám!

— De anyu, a néni biztosan rosszul van! Segítenünk kell neki! Hívd a mentőket!

— Na még csak az kellene! — ráncigálta el a gyereket onnan. — Jönne a mentő, kiderülne, hogy csak részeg disznó, oszt’ fizethetnénk a kiszállást.

— De anyúú… a tanító néni… azt…

— Fogd már be a szád! — rivallt rá az anyja.

Egy csavargó kinézetű, koszos ruhás fazon kihasználva, hogy éppen senki nem látja, odasettenkedett a padhoz, belenézett mind a két üvegbe, szájába csorgatta az utolsó cseppeket, ha lehetett volna, még csavar is egyet rajtuk.

— Hülye picsa! Hagyhattál volna egy keveset nekem is! — mormogta nemlétező fogai között, de, mert látta, hogy társaságot kap, inkább elsomfordált.

Negyvenes pár közeledett, a sármos, jóképű férfi szeme már messziről megakadt a fekvő nőn. Főleg ott cikázott tekintete, ahol két lába között kissé be lehetett látni a résnyire szétnyílt szűkszoknya alá. Közelebb érve még le is hajolt kissé, hátha többet lát.

— Hö-hö! Ez a nő úgy eldobta magát, hogy akármit is lehetne vele csinálni!

— Micsoda szemét egy szoknyapecér vagy te, Lali! Neked mindenről „AZ” jut eszedbe? Még egy ilyen részeg ribancról is!

— De szívem! Hát erről szó sincs! Én csak nézem, hogy tán rosszul van. Figyeljük meg közelebbről! Az is lehet, hogy már nem is él. Megnézem! — s szája szélét megnyalva hajolt rá a fekvő nő szinte alig fedett melleire.

— Lala, te mocskos disznó, te szaralak! — ordított párja, és táskájával teljes erővel ütlegelni kezdte a két mell közötti résbe befészkelődő férfifejet.

Futva érkezett egy fiatalember, s már futás közben kiabált:

— Mi a fenét művelnek maguk itt! Azonnal tűnjenek el!

Odalépett a padhoz, lágyan, szeretettel betakarta egy puha pléddel a teljesen átázott, látszólag élettelen testet.

— Ó, te bolond, bolond szerelmem! Hát mégis csak megtetted. Nem hittem neked, hogy képes vagy erre az őrültségre! Komolyan kellett volna vennem, amit mondtál, és vigyáznom kellett volna rád!

A lány felült, kicsit megigazgatta fájó tagjait, kicsavarta hajából a vizet, és átkarolta szerelmét.

— Hiszen tudod, milyen fontos nekem ez a kísérlet! Meg kell tudnom, hogyan viselkednek az emberek bizonyos szituációkban. Rengeteg anyagom gyűlt össze ma, azt hiszem, hozzáfoghatok a szakdolgozatom következő részéhez!

 



Olvasva: 763 alkalommal