Héttorony irodalmi magazin
HírekÍrásokGyereksarok Torony KommentekNaplókMédiatárKeresőTagjainkSúgó
Rózsák és lányok (Első rész)
Dezső Ilona Anna, 2016. április 30., szombat, 14:18

TITKOK KÖNYVE — részlet — Illusztráció: saját festmény

 

 

Valahol, az egyik olyan városban, amelynek határában hatalmas kémények jelzik a szocialista iparosítás előrehaladtát, él egy kedves házaspár kislányukkal, első emeleti szoba-konyhás lakásukban. Úgy telnek napjaik, mint mindenki másnak ebben a városnegyedben, dolgoznak, ki-ki a maga szakmájában. A férj géplakatos a fém-alkatrészeket gyártó üzemben, míg az asszony cipőfelsőrészeket készít. A gyermek nagy szeretetben növöget, a franciaágy lábánál elhelyezett kishencseres világában.

A gimnáziumot ugyanott kezdi el, ahol a város köztiszteletben álló, magas beosztású embereinek ivadékai, egy patinás iskolában, mely nem csak a környéken híres, de az egész országban úgy ismert, mint ahonnan csak a legtehetségesebb diákok kerülhetnek ki, akik előtt megnyílnak még a legjobb egyetemek kapui is.

Szerényen, bátortalanul lépked osztálytársnője mellett az első napon. Ő, az egyszerű munkásemberek gyereke, míg padtársa „felső sorbéli”, mert csak így hívják azt a villanegyedet, ami az elmúlt tíz évben épült a pártfunkcionáriusok számára. Édesanyja mindent félretéve pénzt gyűjt, már évek óta készül erre a négy esztendőre, magától megvonva a legalapvetőbb női kellékeket is, harisnyái összefércelten, még a varrás melletti szemet is felszedeti a harisnyajavító öreg nénivel a piac melletti kis bódéban. A férj morgolódik is emiatt eleget:

— Kata! Nem jól vannak így a dolgok! Ez nem helyes! Majd megszokja a sok úri nyavalyát, aztán amikor rájön, hogy nem tartozik közéjük, össze fog omlani ez a gyerek — de az asszony ilyenkor legyint egyet, hiszen neki is megadták mindezt a szülei, mégsem szállt el önmagától, az érettségit követően elment szakmát tanulni. De legalább van érettségije, nem úgy, mint a többi gyárban dolgozó nőnek! Ezt nagyon fontosnak tartja, hiszen ki tudja, hátha olyan életkörülményeik lesznek idő közben, hogy valamit csak tud majd kezdeni ezzel a lány, ha már neki nem adatott lehetőség a továbbtanulásra.

— Majd Zsuzska többre viszi, ha addig élek is, de még ha krumplira se futja, akkor is taníttatom, őbelőle nem lesz szalagmunkás, tanárnő lesz, vagy valami hasonló, művelt ember — mondogatja esténként férjének.

Zsuzska szófogadó teremtésként, szépen halad tanulmányaival, évről évre okosodik, minden szülői értekezlet egyre nagyobb büszkeséggel tölti el a szülei szívét. Ilyenkor mondogatja is Kata a férjének:

— Látod milyen jó, hogy nem szakmunkásképzőbe adtuk?

— No, no! A nyúl még kint ugrál a mezőn, ne főzd előre a vizet! — inti türelemre a férfi.

Méltósággal érkezik el a szalagtűző bál. Már hónapokkal előtte készülődnek rá, az évekig spórolt pénzecske, akár szalma a tűzőn úgy kopik, mire a nagy napra felébrednek. Zsuzska tündököl, fekete copfjait anyja kiengedi, megmossa, majd hatalmas csavarókba szorítja be, melyekkel igen kényelmetlenül telik a délelőtt. Délutánra aztán megérkezik a fogadott fodrász, aki a bebodorított hajtengerből csinos kontyot varázsol feje tetejére.

— Nézd, milyen szép a mi lányunk! — lelkendezik Kata.

— Ez már igaz!— válaszolja elégedetten a férfi.

Szinte meg sem hallja, úgy sertepertél gyermeke körül, mint egy úrnőjét öltöztető komorna. A szoba-konyha meglehetősen szűknek bizonyul, tele a nagy alkalomra összevásárolt finom ruhadarabokkal, kosztüm, öltöny, keményített fehér ing jégre vasalva… csokornyakkendő, amit végül csak nem sikerül a vasmunkás nyakába erőltetni, mondván, bármit megtesz a családjáért, de pingvinbe nem alakul át még értük sem, így az parlagon hever a Zsuzska kis hencserén egész este.

Az ünnepségen feszül az apai mellkas, még a megedzett vasmunkás is, amikor a lánya ott táncol előtte habfehér ruhában, akár egy angyal, elérzékenyül, végigszipogja a nagy eseményt. Nekifeszül az évek óta elnehezült láb, a mindent feledtető élmény magával ragadja egy olyan világba, amit már-már elfedett. Megízleli ismét a szabadság elsöprő érzését, repítheti ezt a tüneményt, aki viszonozva könnyed lebegésüket, ráhajtja míves arcocskáját apja vasforgácstól érces kézfejére. A létfeledésben képes megfordulni az egész világ, az illúzió is valóra válik. Eltűnik az ellenszegülés, s oly kecsesen vezeti gyermekét középre, mint egy sokat tapasztalt táncos. Igazzá válik a feltételezés, hogy egy adott pillanatban még a legkeményebb fa is képes a mozgásra. A lány szoknyájának több tucatnyi tüllrétege hasítja a levegőt. Az édesanya szemében is feloldódik minden korábbi feszültség, s csak az érzelem sugallta áradat jelzi megnyugvó pillanatát. Ebből a csodajelenetből is vissza kell térni a valóságba, hirtelen elhalkul a zene, felébresztve a mámorban úszókat. Pár percnyi tündöklést követően, a nyugtalan zsivaj visszatér. Az önkívületig felizgatott szülői szívek erős dobogásától hangos a tér, szájukon úgy csillog a mosoly, mint mécsen a parázs, mielőtt végkép kioltanák.

A büszke apa legjobban mégis akkor hatódik meg, amikor bejelentik, hogy az igazgató mellére kislánya tűzi fel a szalagot, miután a négy felsős osztályból ő érte el a legmagasabb tanulmányi eredményt. A gimnáziumi évek alatt egyszer sem ingott meg, folyamatosan osztályelső volt, jó magaviseletű, csendes, tehetséges tanuló.

Ahogy az érettségire varratott matrózruhában elvonul előtte Zsuzska, belémar a felismerés, hogy ez a felnőtt, csinos nő, bizony az ő nagy lánya. A házban már nincsen gyermek, Zsuzska pontosan olyanná vált, mint néhai édesanyja volt, s miután ő is rá ütött, a lánya úgy hasonlít hozzá, mint egyik tojás a másikra. Ettől a pillanattól megváltozik minden, már nem számít, hány pluszműszakot kell vállalnia, csak a cél, hogy az ő egyszülöttje egyetemre járhasson. A nagy napok is gyorsan érkeznek, múlnak is, lassan csak az emlékek maradnak, a gyermek az érettségi-, majd a felvételi vizsgákra készül.

— Ne légy már ilyen szőrösszívű! — kérleli férjét Kata. — Majd megleszünk valahogyan, engedd az Orvosi Egyetemre. Nincsen nekünk több gyerekünk csak ez az egy.

Erre, mit is lehetne mondani… amikor még szeme előtt a kecsesen lépkedő báli ruhás tünemény…

— No, hát legyen, aminek lennie kell!

Úgy csavarodnak köré a lányok, mint Éva körül a kígyó, azon a bizonyos fán, mit számít hány évig, és mennyit kell majd túlórázni, csak a gyereknek teljesüljenek álmai, hadd váljék belőle tanult nő. A korábban zsellérsorsban tengődő családban erre még úgysem volt példa. Ugyan miből is mertek volna ábrándozni, így ők is örültek, hogy sikerült kapni egy kis lakást a város egyik peremkerületében, és még egy ócska autóra is futotta a sokévnyi munkabérből.

S mint lenni szokott ebben az életben, az események nagy gyorsasággal követik egymást, egyszer csak arra ébrednek, hogy az érettségin is túl, a felvételi vizsgák eredményhirdetésén kutatják a névsort. Micsoda öröm, Zsuzska neve fent a mindent eldöntő táblán, ott virít a legelején. Az ember körül megfordul a világ, mert akkor tudatosul benne, hogy ez nagyon sokba fog kerülni. Hazafelé végig ott dübörög agyában: pénz… pénz… pénz… de miből?

— Ne rontsd már el a kedvünket, majdcsak megleszünk! — méltatlankodik Kata, amikor szembenéz elsápadó férje kérlelő tekintetével.

 

 



Olvasva: 256 alkalommal