Héttorony irodalmi magazin
HírekÍrásokGyereksarok Torony KommentekNaplókMédiatárKeresőTagjainkSúgó
Esengő
Gősi Vali, 2016. március 13., vasárnap, 07:59



A tengert és a folyókat is
csak nézni szerettem mindig.
A parton ülve hallgatni a víz dalát,
a hullámok ringatózó sóhaját,
bámulni a határtalan égre,
amint a vízre hajol, és a horizonton
szikrázón vajúdik a születő nap,
vagy a parton ülve búcsúztatni
a bíbor palástban haldokló csodát,
az öröklét misztériumát remélve.

Bár tudnám, mit érzett akkor…
Jönne egy álombéli üzenet legalább,
hogy boldog volt abban az utolsó,
végzetes pillanatban is…

Mik vagyunk mi számodra, Uram?      
– kérdezem néha, de nincs felelet.
Alázattal köszönöm mégis létemet,
szüntelenül könyörgök és imádkozom;
szeress Nagy Úr, de ne az én testem,       
ne a tűnő anyagot szeresd,– az semmit sem ér!
Szeresd, akiket szerelemben életre hívtam,
akik közül egyik már hozzád közel,
a tökéletes létben bolyong, úszik feléd
a mindenség áradatában!

Imádkozom hozzád, Uram,
de vajon meghallod-e?
Imádkozom, erősítem hitem.
Mi mást tehetnék e félelmetes
rejtelemben, ha esengő imáimon kívül
már semmi egyébre
nincs erőm?

 



Olvasva: 439 alkalommal