Héttorony irodalmi magazin
HírekÍrásokGyereksarok Torony KommentekNaplókMédiatárKeresőTagjainkSúgó
Szerelem - Kóma
Pilla S.M, 2014. szeptember 9., kedd, 16:55

Poligráf

 

— Menjünk már, elkésünk! — kiáltott Péter párjánra, de hangjában nem a düh, hanem a várakozás csengett, hiszen kevesebb, mint egy óra múlva, hosszú idő után végre láthatja szüleit. A repülőtérre igyekeztek.

— Indulhatunk — jött a válasz, majd percek múlva az igyekvő pár autója kikanyarodott a garázsból.

Péter öt éve döntött úgy, hogy Magyarországra költözik. Tizenkét éves volt, amikor édesapja, elismert jogászként bátyának cégébe társult Los Angelesben, és odaköltöztek feleségével és gyermekével. Nem kellett félnie, bár a házukat nem adta el, mivel nem akart mindent, amit felépített hátrahagyni, mert a tengerentúl bátyja segítségével új otthonnal és egzisztencia várta. Felesége sebészként könnyen talált munkahelyet, így nehézségek nélkül kezdhettek új életet. Péter tanulmányi lehetőségeivel sem volt gond, hiszen angolt tanult negyedikes kora óta, így sikerült neki egy jó iskolát találni, és a biztonság kedvéért, fogadtak mellé egy magántanárt is, aki az angolban segítette. Minden terv szerint alakult. A családi vállalkozás a két testvér irányításával megerősödött, és ismertté lett. A cég fő profilja a jogi segítségnyújtás a középrétegnek, például örökösödés, házassági ügyekben, sőt, készségesen álltak rendelkezésre a bevándorlóknak is, főleg munkaügyi perekben.

Péter a Yale Egyetemen diplomázott, de sikereivel ellentétben ő hazavágyott. Miután édesapjával megosztotta terveit, támogatást kapott megvalósításukhoz, és röviddel a diploma után hazaköltözött, ügyvédi irodát nyitott a család otthon hagyott házában Budapesten.

A gép, az előzetes várakozások ellenére pontosan érkezet. Melinda torkában feszültség dolgozott, de kihúzott háttal karolt Péterbe, várva anyós- és apósjelöltjét. Soha nem találkozott még velük, és szeretett volna jó benyomást kelteni a mindenképpen jogosan méregető szemek előtt.

— Ott vannak — mutatott a férfi a kijárat felé.

— Kisfiam — hallatszódott a távolból egy sóvárgó hang, és pár pillanat múlva forrása, egy anya, hét hónap után, végre átölelhette gyermekét. Nem nézett Melindára. Fia hazaköltözése óta csak abban reménykedett, hogy az majd meggondolja magát, visszatér hozzájuk. Dehogy örült a hírnek, amit egy éve tudott meg, hogy szerelmes! Nehézségnek, feladatnak fogta fel kapcsolatukat, amit meg kell akadályoznia, hogy a család újra egyesülhessen. Kiszemeltje is más volt. Férje barátjának — aki egy jól menő exportcég tulajdonosa — huszonhárom éves lánya, akit anyagilag és egzisztenciában is jobbnak ítélt fia számára.

— Szia, anya! Hogy utaztatok? — faggatta a nyakszorított férfi anyját, miközben apja is üdvözölte, és szeretettel nyújtotta felé kezét.

— Ideértünk. Egész jól utaztunk, csak anyád aggódott folyton, hogy késve érünk földet. Hiába nyugtattam, hogy nem lesz baj, tudod, ismered — foglalta össze mosolyogva a nehézségeket, majd kedvesen Melinda felé fordult, és vállérintéssel üdvözölte. — Akkor te vagy az ifjú hölgy, aki elrabolta fiúnk szívét. Örülök, hogy találkoztunk. Sokat hallottam rólad. Ha gondoljátok, induljunk.

A nap hátralevő része örömmel, élménybeszámolóval telt, majd miután a poggyászok a helyére kerültek, közösen ültek le vacsorázni. Melinda egy egyszerű, de ízletes étellel készült: grillcsirke rizzsel, és zöldségkörettel — levest frissen akart főzni másnap ebédre —, de kétféle muffint azért még sütött desszertnek, hátha valaki a végén édességet enne. Evés közben nem nagyon szólalt meg, hagyta, hogy a többiek beszélgessenek. Gondolta, lesz még ideje a társalgásra... két hétig maradnak.

Vacsora után, mivel az emeleti hálót ők foglalták el, a földszintiben ágyazott meg Katalinnak és Márknak, nem sokkal ezután elköszöntek egymástól, és mindenki aludni tért.

Amikor minden elcsendesedett, Melinda fogta a telefonját, kilopódzott az emeleti teraszra, hogy felhívja barátnőjét.

— Szia! Mizu? Milyenek? Mesélj! — fogadta hívását Brigi.

— Utál! Érted? Érzem, hogy utál! Szinte hozzám se szólt, rám sem nézett. Szerintem emlékszik! — panaszkodott a nő barátnőjének.

— Ugyan már! Felnőttél. Nem emlékezhet. Neked is szerencséd van, és érthetetlen, hogy felismerted őt. Ne aggódj. Nagyon régen volt. Erősnek kell maradnod. Érted? Nem szabad visszaesned. Péter szeret, két hét múlva ott folytatjátok, ahol ma reggel abbahagytátok. Ne aggódj, és ne engedd felszakadni a sebeket — nyugtatta barátnőjét a hívott fél, majd elköszöntek.

 

Melinda szívét nagy kő terhelte. Amikor megismerkedett Péterrel, nem tudta, hogy annak a fiába szeret bele, aki miatt ideje előtt árván maradt. Egy fénykép a férfi íróasztalán tudatta vele...

Húsz éve édesanyja - a gyermekét (őt) egyedül nevelő Andrea - Katalin sebészeti osztályán dolgozott, mint főnővér. Egy jótékonysági délutánon ismerkedett össze Márkkal, akivel első látásra egymásba szerettek, és akiről később derült kis, hogy a főorvosnő férje. Mikor a kapcsolat egy véletlen folytán a megcsalt feleség tudomására jutott, az első adandó alkalommal a szeretőnek esett, arcába vágva, hogy megveti, és tudja kettejük románcát. Andrea a szégyentől nem tudta legyőzni magában a lelkiismeret furdalást, és megoldásként a lehető legrosszabb utat választotta: öngyilkosságot követett el. Melinda ekkor hat éves volt. A tragédia után nagyszülei vették magukhoz, akiket kilenc, majd tizenegy évesen veszített el. Mivel a családból más nem vállalta az árván maradt gyermeket, intézetbe került, ott élt tizennyolc éves koráig, majd egy alapítvány segítségével közgazdásznak kezdett tanulni Pécsen. Talán a sors fintora, hogy bár nyugodt és problémamentes intézeti éveket élhetett, főiskolai évei első felében már rossz társaságba keveredett. A tanulás mellett szabadideje nagy részét bulizással, ivással töltötte. Hiába zárta vizsgáit sikeresen, a diplomáját végül vasalatlan öltözékben és droggal a szervezetében vette át.

— Életem! Baj van? — szakította meg emlékképeit Péter hangja.

— Nem, csak kicsit fáj a fejem, kijöttem levegőzni — válaszolt nyugodtan és tért vissza a jelenbe Melinda, majd mindketten ágyba bújtak és elaludtak.

 

A következő napok rokonlátogatással teltek, de egyre inkább nyilvánvalóvá vált a Melinda és Katalin közötti feszültség. Apa és fia hiába próbálták ezt oldani, például közös programokat szervezésével — ebéd, színház, séta — falakba ütköztek. Az érzés szép lassan állandósulni látszott, annak ellenére, hogy Márk próbálta feleségét győzködni, hogy fia választottja értelmes, intelligens, szép nő...

Péter, apjával szemben a másik utat választotta. Hallgatott. Melinda nem hozta szóba a problémát, de nem tudhatta, hogy csak azért, mert nem akarta őt megsérteni, inkább magában rágódott és várt. Várta a csodát, mert szerette. Túl sok rossz dolgot élt meg nélküle. Kerülte a konfrontációt. Nem akart olyan élethelyzetet, amiből nehezen, de egyszer már, és remélhetőleg végleg kijött. Megismerkedésük előtt tette le a drogokat, és tervezte el, hogy nyit az emberek, és az élet felé. Találkozásuk előtt két hónappal kapott esélyt arra, hogy anyagi biztonságot teremtsen magának, amikor megkereste egy volt csoporttársa, hogy közösen nyissanak egy könyvelőirodát. Az addigi megélt rémálomból így lett valóság. Már ébren is érezte az addig csak elképzeltet. Állása lett és szerelme. Mentálisan felerősödött. A sebek a lelkén, és a felelőtlen évek képei fakulni kezdtek.

   Egyik délután a férfiak sörözni indultak. Azt tervezték, hogy otthon hagyják a két nőt, hátha akkor majd közelebb kerülnek egymáshoz, és megenyhülnek. Cinkosan néztek egymásra, amikor elköszöntek. Az idő esős volt, de ez sem szegte kedvüket.

— Elmentünk, majd jövünk. Csacsogjatok, legyetek el — búcsúztak...

 Melinda vacsorakészítésbe fogott. Márk megemlítette előző nap, reggeli közben, hogy úgy enne már sültcsülköt fűszeres burgonyával. Hiányzott neki. Amerikában nem ehetett. Igazi „itthonos ízre" vágyott, és mint figyelmes vendéglátó, Melinda még aznap elment a boltba csülköt venni, hogy meglephesse.

A krumplit pucolta, mert a húst már este bepácolta, így be is tehette sűlni, közben pár szót váltott telefonon barátnőjével, de nehezen ment neki együtt a két dolog, így elköszöntek.

— Mik a terveid? — lépett az asztalhoz, majd szólt hozzá Katalin.

— Tessék? Ezt hogy érted? — kérdezett méltatlankodva Melinda.

— Mit tervezel a fiammal? Hogy majd feleségül vesz? Azt hiszed, majd itt marad? — folytatta fennhangon a faggatást az asszony.

Melindában a lélegzet is elállt... amitől a legjobban félt, bekövetkezett.

— Mi is a neved? A vezetéknevedet sosem mondtad. Az én fiamat tudod hogy hívják? Dr. Tóth Péter. Huszonnyolc éves. Sikeres jogász és cégvezető. Nos? Téged hogy hívnak? Te kis is vagy? Huszonhat éves? Könyvelő irodád van? Jól tudom? De ki vagy te, és mit akarsz? Mondd — folytatódott a kérdezés.

— Dr. Bácsi Melinda vagyok, a barátnőmmel egy sikeres könyvelőirodát vezetek. Kicsit több mint egy éve. Boldog szeretnék lenni a fiaddal, és vele szeretném leélni hátralevő éltemet, gyermekekkel megajándékozva, boldogságban. Családot tervezek. Együtt, vele...

— Szüleid, családod? Látták már Pétert? Gondolom, örülnek a jó partinak — gúnyolódott tovább az anya.

— Árva vagyok, testvérem nincs — jött a hideg felelet.

— Na, ne! Ez nem lehet igaz! Hát ezért? Nem. Az én fiam nem lehet egy ilyen nőbe szerelmes. Te akkor egy senki vagy...

— Végeredményben volt anyám. Aki Dr. Tóth Márkkal való kapcsolata után öngyilkos lett — következett a válasz.

Megfagyott a levegő. Melinda tudta, hogy vége mindennek, letette a kést, felállt az asztaltól és az előszoba felé indult. Nem tudta mit érez.

Szavai visszhangoztak Katalin fülében. — Ez a lány, annak az aljas, szégyentelen nőnek a lánya? — fogta fel, és ismételgette halkan. Nem akarta elhinni.

Ebben a pillanatban nyílt az ajtó. A férfiak jöttek haza, mert nem tudtak felszabadultan szórakozni abban a tudatban, hogy szeretteiket egyedül hagyták.

Melinda már a fogas előtt állt, könnyes szemmel nyúlt kabátjáért, majd szerelme szemébe nézett, magára vette, kulcsáért nyúlt és ennyit mondott:

— Ne haragudj, szerelmem — és elment.

Péter és Márk döbbenve nézték végig, ahogy autóba ül és elhajt.

Katalint a konyhaasztalnál találták. Az sem enyhítette a feszült légkört, hogy sült-illat terjedt a levegőben, mert kérdő szemek vártak az asszonytól magyarázatot, aki sírva fakadt, és csak ennyit tudott mondani:

— Bocsánat. Nem tudtam. Sajnálom, kisfiam.

Péter érezte, hogy nagy baj történt, és nem törődve mással, kabát nélkül szaladt ki azt utcára, futva indult el az esőben Melinda után. Nem tudta merre keresse, mi történhetett, csak meg akarta találni. Pont akkor kanyarodott a ház elé barátja, de mielőtt az kiszállhatott volna, pár mondatott mondott neki az ablakon keresztűl, majd a túloldalra rohant, és beült mellé, majd kerékcsikorgással tűnt el az autó az útca forgatagába.

Brigitta épp a konyhában ténykedett, amikor észrevette Melinda autóját megállni a ház előtt. Idegesen szaladt az ajtóhoz, hiszen nem várta.

— Melinda! Mit keresel itt? Mi történt? Gyere be, elázol — hívta.

— Kiszaladt… Brigi Kiszaladt a számon! Nem akartam, de annyira gonosz volt. Nem akartam. Tudja. Elmondtam neki.

A lány átölelte ázott barátnőjét és mindketten sírva fakadtak.

Kopogtatás hallatszódott. Brigi felállt, kinyitotta az ajtót. Péter volt az. Érezte, hogy nem szabad beengednie.

— Menj el. Meg kell nyugodnia. Ne aggódj... hazaviszem.

— Nem! Tudnom kell, mi történt — kiabált a férfi.

— Bízz bennem, menj haza — és becsukta az ajtót.

A két lány estig beszélgetett. Úgy tűnt, Melinda megnyugodott. Briginek randija volt, így megbeszélték, hogy Melinda lefekszik aludni, ő pedig nem mondja le a programot. Este kilenc felé a kulcsot egy búcsúpuszival Melindának adta, és elment.

Melinda nem várt sokat. Gyorsan előkereste a pénztárcáját, és leszaladt a ház melletti éjjel-nappaliba, majd rövid idő elteltével, egy alig megrakott reklámtáskával tért vissza. Este tíz fele csöngettek, ajtót nyitott, és pár ezer forint fizetése után átvett két kis csomagot. A nappaliba ment, és az üvegasztalra tette azokat. Az egyikben por volt, a másikban tű, fecskendővel.

Sírt. Zokogott.

Reggel hétkor ért haza Brigi. Nem találta sehol barátnőjét. Idegességében a kanapéra dölt, aztán észrevette az asztalon a zacskókat és a fecskendőt. Rögtön tudta, mi történhetett. Beszaladt a fürdőbe, ott egy széttépett kék hajfestékes dobozt talált és egy nyitva hagyott fekete körömlakkot. A földet és a mosdót hosszú kék hajszálak koszozták, a lehajtott vécéülőkén pedig egy hajvágó gép, alig pár centire mellette meg egy kettétört penge éktelenkedett...  A telefonjáért futott.

— Péter! Melinda otthon van? — kérdezte idegesen, a férfi hallhatóan akkor ébred fel. — Felelj! Otthon van? Mondd!

— Miről beszélsz? Nincs! Mi a baj? — kérdezett vissza aggódva Péter. — Azt mondtad hazahozod. Nincs itthon. Hol van? Szólalj már meg!

— Azonnal gyere értem! Azt hiszem, tudom hova ment. Ittam, nem vezethetek. Siess! Várlak — tette le a telefont.

Péter azonnal elindult. Brigi a kapuban várta, és gyorsan beült, és szinte ordított.

— A Feneketlen tóhoz, de gyorsan!

A két barátnő mindig ott találkozott, ha valami fontosat akartak megbeszélni. Brigi tudta, hogy ott találják. Érezte, de félt. Útközben röviden összefoglalta Péternek, mi történhetett a két nő között, majd röviden beszélt neki a sötét múltról is, meg a gyanújáról, amire a lakásában hagyott felfordulásból következtetett. Hamar odaértek. Gyors léptekkel közeledtek a tópart melletti fához. Ott volt, a fa két vastag ága között ült...

Megdöbbentek.

Melinda égnek álló kék hajjal — bal halántéka felett egy leborotvált folt csupaszon virított — feketére lakkozott körmökkel, esőtől, sártól koszos ruhában, a kéregbe kapaszkodott, szeme körül vastagon feketével keretezett smink csúfoskodott, tekintete a semmibe meredt, miközben érthetetlen mondatokat mondott.

Péter sírva fakadt, sosem látta még így kedvesét, Brigi pedig szája elé kapta kezét, és igyekezett nem elájulni.

— Kicsikém. Mit csinálsz itt? Itt vagyok, édesem — lépett, majd térdelt Melinda elé gyengéden a férfi. Brigi sírva fakadt. Nem akarta elhinni, amit lát. Melinda nem válaszolt. — Kincsem, szerelmem, semmi baj. Itt vagyok. Gyere, menjünk haza — folytatta összetörten. — Hogy kerültél ide? Hogy hihetted, hogy nem szeretlek? Minket senki sem választhat el — mondta a férfi.

— Nem tudom ki maga — jött a halk válasz.

— Halló! Egy mentőt kérnék a Feneketlen tóhoz. Egy fiatal nő segítségre szorul. Nincs magánál. Nem ismer meg minket. A barátai vagyunk. Kérem, siessenek! — mondta a telefonba Brigi, majd nézte, ahogy a két fiatal némán nézi a másikat, amíg a mentő megérkezik.

Felgyorsultak az események. Óvatosan ágyra fektették a lányt, mialatt párja egy percre sem engedte el kezét, majd igyekeztek információkat kapni a történésekről.

— Beszedett valamit? — kérdezte a mentőtiszt. — Alkohol, gyógyszer, esetleg drog? — de Péter nem tudott válaszolni, csak Brigitta.

— Igen, otthon találtam fecskendőt. Szerintem drogozott.

— Hölgyem. Megkérdezhetem a nevét? — szólongatták Melindát. — Tudja hol van? Bevett valamit?

Nem jött válasz, csak érthetetlen motyogás.

— Induljunk, gyorsan.

Pár perc múlva szirénázva indult el a mentő, és utána egy autó, két összetört fiatallal.

 

1 hét múlva.

— Doktor Úr! Tud valami bíztatót mondani? — fordult Melinda kezelőorvosához Péter.

— Fiatalember. Még bármi lehet. Agyműködést tapasztalunk, de kómánál nem lehet tudni, hogy valaha vége lesz-e. Nagyon sajnálom — majd kiment, és a fiatalokra csukta az ajtót.

Pár perc múlva Péter könnyes arccal lépett a folyosóra, ahol szülei várták.

— Kómába esett. Mellette leszek, ameddig nem tér magához… mert magához fog térni. Nem haragszom rátok. A nő bent, kék hajjal és elcsúfítva, a társam, életem, akivel halálomig akarok élni… és fogok is. Amit pedig ti tettetek, és ami ennek köszönhető, legyen a ti keresztetek. Én nem tudtam erről, engem mindig tisztességben és tisztességre neveltetek, ezért is nem hagyom el, ameddig él. Értitek? Soha. Rátok bízom, hogyan folytatjátok, én itthon maradok vele. Magához fog térni és boldogok leszünk. Hiszem! Most menjünk.

 

 Egy anya és férje fiukkal oldalukon akkor fogták fel, hogy a történések után a jövő biztosan másmilyen lesz, majd lassú léptekkel távoztak a kórház ajtaján...

 

(2014. szeptember 8. Pilla)

 

 

Illusztráció: www.selenagomez-selly.eoldal.hu

 

 

 



Olvasva: 465 alkalommal