Héttorony irodalmi magazin
HírekÍrásokGyereksarok Torony KommentekNaplókMédiatárKeresőTagjainkSúgó
Cigány
Pilla S.M, 2014. június 20., péntek, 12:58



 

 

 

 

Egy szelet kenyeret majszolok.
A morzsák nyálamtól dagadtan telítenek,
mialatt kint, bűn ad teret érzéknek, vágynak,
mindennek, de én csak eszem. Élvezem, amint
pár falat emléket indít bennem: mennyiszer vártam
"ropogósanfriss" sültre, s hogy megtörje anyám
keze, mialatt fegyelmez - nyugalom, tessék,
egyél -, és a hittanon tanult Jézus szava,
"kérj, és megadatik", csak türelem. Ne lopj.
Halk háttérzene töri meg körülöttem a percet.
Zongoraszó cseng fülemben, idézve Váradit
"Ejh, húzd rá, cigány",amikor a jelen megráz,
megcsap, és fáj, éget, pont úgy, mint sok intés régen,
amikor nem viselkedtem, ettem csendben.
Nyammogok. Génből formált gyomorfalam
teszi dolgát. Emésztene, de nehéz neki az étel,
a múlt, már bele tömött mást is, például
hogy él egy Márkó, aki ölt, és hiába más ő,
a nép rám is ugyanúgy gyilkosként ordít.
Az utolsó falatot nézem. Meglepődöm:
Dicsak, egy piszok? A fehér tésztában, sötét pont?
Az nem lehet, a pék Kovács. Jól ismerem.
De fontos ez? Hiszen finom, eszem. El is fogyott.
Jóllakottan állapítom meg, ablakomban idilli
panoráma pihen. Sejthető, hogy a szomszédéban
ugyanez. De nem elfér? Jó neki a hely nálam is.
Végül az utolsó böff jelzi a tényt, hogy ember,
cigány vagyok, de én is úgy eszem, mint
sok Neves sors, hit, ön, vagy álom.
Erre, a szelet kenyér előtt - már rég - rájöttem.



Olvasva: 357 alkalommal