Héttorony irodalmi magazin
HírekÍrásokGyereksarok Torony KommentekNaplókMédiatárKeresőTagjainkSúgó
Mama
Gősi Vali, 2007. május 2., szerda, 21:04



 

 

 

 

Mama!

Fakuló arcod is

ragyogó fény nekem,

barázdáin örökre ott piheg

reményvesztett,

beteg,

könyörgő,

könnyes

életem:

Mama!

Segíts nekem! -

szólítalak most,

és már örökké Téged

álmomban is,

önzőn, üvöltve,

s csak néha

bús-csendesen.

 

Mama!

De jó hogy mindig

itt vagy nekem!

Elérlek túl a halálon,

suhanó életen,

hiszen tudod,

hogy én csak általad

létezem,

s egy pillantással is

reményt,

és újuló életet

adsz nekem.

 

Mosolyod meghitt.

Ha fázom, melegít.

Könnyed a hűs forrás,

ha forró láz hevít.

Mama!

Bocsáss meg,

ne sírj most velem,

tudom, hogy én már

örökre

önzőségemért vétkezem,

amiért könnyek,

fájdalmak

titkait kérdezem

egyre,

ébren, és

álmomban is.

 

Mama!

Én mégis reménykedem:

talán csak bocsánatos

bűn vagyok

ritkuló, száradó

könnyeden,

amiért

fáradó,

lassuló

szívedet

makacs lelkemmel

önzőn szorítom,

s vadul ölelem!

Mama!

Maradj örökre velem,

hiszen általad lehet csak

teljes az életem!

 

Mama!

Mondd!

Miért oly szomorú a

sors nekem?

S hogy újra és újra

ezt Tőled megkérdezem,

Mama,

megbocsátasz

egyszer ezért nekem?

 

Addig is,

e szál virágot

- engesztelésül -

a régi, szép,

üvegvázádba

Anyák Napján

hadd tegyem!

*



Olvasva: 424 alkalommal