Héttorony irodalmi magazin
HírekÍrásokGyereksarok Torony KommentekNaplókMédiatárKeresőTagjainkSúgó
MEGHÍVÓ! Bányai Tamás – Kisslaki László
H.Pulai Éva, 2012. július 18., szerda, 14:45

Bányai Tamás: Mire minden jóra fordul

 

Zsíros kenyér és ingyen Balaton!

 

Augusztus elsején este hétkor a Kéthelyi Könyvtárban író-olvasó találkozó.

 

Bányai Tamás: Mire minden jóra fordul

 

Szeretettel meghívjuk a Torony ráérő tagjait a rendezvényre.

 

Utána meg én hívom a Társaságot a Sári utcai házba – és az udvarba. Dedikálás a könyvtárban és később a Sári utca 11 udvarában, meg az összes fő és mellékhelyiségében.

Nótázni kéretik illő módon, ha lehet. Nappal meg ne zavarjuk Lordot, aki a hátsókertben étkezik, mert nem szereti a fűnyíró zaját, ezért inkább helyettesíti. Na, nem a berregést, hanem a munkáját.

Ökörsütés a szabadban jó és rosszidőben elmarad, mert tiltakoztak a marhák; - helyette felajánlottak zsíros kenyeret, miegymást. Ingyen szállás spártai módra. Hálózsákot, sátrat lehet hozni, aki nem akar csak úgy pőrén aludni a tornácon vagy a fészerben; - jó idő esetében a fák alatt vagy akárhol, ahol éppen eléri az álom. Pénzért persze van panzió is a faluban. A Balaton hét kilométerre van a háztól, ahol ingyenes fürdést lehet igénybe venni a szabad strandon.  Busszal negyed óra alatt elérhető, ha jön. ( A Volán menetrendben megtekinthető - Kéthely – Balatonmáriafürdő) 

Bárki felolvashat bármit az udvarban, esetleg a kertben. A paripa is szívesen hallgatja az irodalmat.

 

Szeretettel: Laci

 

 

Bányai Tamás: Mire minden jóra fordul

 

Bányai Tamás kötetét, a Mire minden jóra fordul című regényt a budapesti székhelyű Barankovics Alapítvány és a Magyar Napló Kiadó közösen adta ki, miután ez a mű első helyezést ért el az alapítvány 2008-as irodalmi pályázatán.

 

[…] Bányai Tamás, az 1972-ben az Egyesült Államokba emigrált író pontos képpel bír nemcsak a korabeli, hanem a mai Magyarországról is, éppúgy, mint a disszidenseket (ugye, emlékszünk még erre a kifejezésre?) befogadó tengerentúli nagyhatalomról, az egyik potenciális célállomásról. Nem véletlen, hogy a pályázaton első díjat nyert regényének főhőse, Sárdi Mátyás is Amerikában „próbál szerencsét”, őt azonban nem a gulyáskommunizmus langymeleg posványa űzi el, épp ellenkezőleg: a rendszerváltás után feneklik meg élete, ami miatt a távozás mellett dönt. A könyv sajátos és érdekes szerkezetéből adódóan mindez azonban csak lassan, fokozatosan válik nyilvánvalóvá az olvasó előtt: az első fejezetben egy hegyi mobilház nyomorult, idős lakójának ápolójaként ismerhetjük meg a regénybeli Matyit, majd minden páros fejezetben egy-egy monológszerűen előadó, vagy a láthatatlan kérdezőnek válaszoló szereplő szavaival szembesülünk. E részekben hol maga Sárdi vall életéről, hol jelenének vagy múltjának valamely, a cselekmény alapján beazonosítható alakja beszél a főszereplőről, hozzá fűződő viszonyáról, miközben a páratlan fejezetek során továbbra is lineárisan haladunk az amerikai hegyek között éppen zajló történésekben.

 

Így ismerjük meg a nagyravágyó, elhagyott feleséget, akinek fokozódó igényeit a teherautósofőr férj a Kádár-éra összekacsintós fekete fuvarjaival biztosította, a közéleti fordulattal azonban minden bizonytalanná válik, s míg a gyorsan eszmélő, így újgazdag vállalkozóvá avanzsáló sógor, a Dönci néven emlegetett Stimkó Ödön etalon lesz, Sárdit mindjobban kettős présbe fogja az asszonyi „fülrágás” és saját süllyedő egzisztenciája. Ennek következtében vág bele egy szépreményű, ám végül bedőlő fuvarozási vállalkozásba, amelybe üzlettársa, a volt párttitkár csak kétes és idővel semmit nem érő kapcsolatrendszerét viszi, a tényleges munka és a pénzforrás biztosítása Mátyásra hárul, s így a bukás is őt érinti mélyebben. Az amerikai „kaland” már ennek a csődnek és a mindinkább tönkremenő házasságnak a hozadéka: tervezetlen, kilátástalan menekülés, ahol kint élő magyarok révén sikerül a teljes illegalitásban élő férfinak munkához jutnia. A főhős lassú, éppen csak kezdődő beilleszkedését illusztrálja a kezdeti ellenségeskedés után normalizálódó viszonya Willyvel, az idős gondozottal – megismerve közben annak is rovott múltját és családi hátterét –, illetve Joyce, a férjes asszony felbukkanása. A történet végére azonban semmivé foszlani látszik a remény, hogy az ismeretlen közegben kialakulhasson Sárdi Mátyás új élete, akinek az öregember halála után el kell hagynia a mobilházat, s csak annyit tudunk, hogy ideiglenesen vissza fog költözni előző szállásadójához, hogy aztán elölről kezdje reménytelen küzdelmét az „amerikai álomért” – a pillanatképszerű vég, a befejezetlenség alighanem a bemutatott történelmi kort is méltón szimbolizálja.

[…]

Luzsica István

Új Könyvpiac 2009 3. 24.

 

 

Az író önmagáról, röviden:

 

1946-ban (a forint évében), február 8-án születtem, Budapesten. Mint a legtöbb nem bukott diák, én is nyolc évig jártam általános iskolába. Ezt követően szakmun-kás vizsgát tettem, majd a Fazekas Mihály gimnáziumban érettségiztem. Én magam félsikeresnek nevezem egyetemi felvételim, mert sokat tanultam, s azóta alig több, mint a telét felejtettem el. Természetesen az egyetemre nem vettek fel, bár nem vol-tam sosem kövér, állítólag helyszűke miatt. 1972-ben jöttem el Magyarországról (a korabeli kifejezéssel élve: disszidáltam), azóta az Egyesült Államokban élek. Tanult szakmám betűöntő, sok minden mással együtt ez is kiment a divatból. Voltam ofszet gépmester, segédmunkás, benzinkutas, pincér, újságíró, étterem és nyomda tulajdo-nos, valamint kényelmes fotelból álmodozó kalandor.

1979 és 1982 között a clevelandi Amerikai Magyar Népszava/Szabadság szer-kesztője voltam.

1992-től 2004-ig nyomdatulajdonos az észak-karolinai Winston-Salemben, s mint ilyen, hírlevelek, hirdetési újságok szerkesztője, kiadója. Az elmúlt két eszten-dőben Floridában éltem, ahol Fort Lauderdale egyik külvárosának, Lauderhillnek könyvtárában dolgoztam könyvtárosként. Jelenleg ismét Észak-Karolinában élek, Winston Salem-ben.

A Pécsett megjelenő Hetedhéthatár című közérdekű magazin munkatársa va-gyok, írásaim ezen kívül internetes irodalmi portálokan (Irodalmi Rádió, Kaláka, Kartc, Regénytár stb.), valamint különböző nyomtatott antológiákban jelentek meg. Remélem csak ott, és senkinek sem rémálmában.

2006 januárban jelent meg első novelláskötetem az Alterra kiadás gondozásá-ban, Fortuna tenyerén címmel. Úgyszintén ebben az évben elnyertem a nagyváradi Ady Társaság és a Várad c. folyóirat irodalmi riport pályázatának első díját. 2008-ban Eltennélek láb alól c. színjátékom második lett a CIub Színház drámapályázatán; Senki c. novellám a harmadik helyezést érte el a pozsonyi Szőröskő irodalmi folyóirat sci-fi pályázatán. Mire minden jóra fordul című kisregényem a Barankovics Alapít-vány regénypályázatának első díját nyerte el. Csikánó című regényem elérhető a Magyar Elektronikus Könyvtár portálján.

Mint említettem, a forint évében születtem. A forintot (úgy néz ki) hamarosan felváltja majd az euro, s akkor megszűnik. Nos, én szeretném túlélni a forintot.

 

Bányai Tamás

 

 

Bányai Tamás: Mire minden jóra fordul

részlet

 

2.

 

Az a hülye kurva!

Csak tudnám, mi baja volt? Majd húsz éven keresztül semmi. Húsz éven keresztül minden jó volt, elégedettek voltunk, mindenünk volt, soha nem szenvedtünk szükséget semmiben. Jobban éltünk sok más családnál, megkapott mindent, amit szeme-szája kívánt.

Akkor meg? Mi a franc ütött belé? Micsoda?

Az a hülye bátyja traktálta tele a fejét. Ha az nem hergeli fel ellenem, akkor ma is minden a legnagyobb rendben, úgy, ahogy azelőtt. Igaz, kevesebb jutott, mint régen. Valamivel kevesebb. De nem is vagyunk húszévesek, nem kell már annyi mindent előteremteni, mint akkor, amikor a semmiről indultunk. Evőeszköz, lábasok, ágynemű, bútorok. Mindenünk volt, még ruhát is csak néha kellett vásárolni. Főleg neki, mert akkor kezdett el flancolni, amikor más aszszony már fekete fejkendőt köt a fejére.

Báli ruha! Rongyrázás a köbön, ahelyett, hogy a portörlő rongyot rázta volna. De az már nem smakkolt.

Mert Döncikééknek is bejárónőjük van. Hát neki miért ne legyen?

Döncike!

Egy öntelt, húsosfazék körül sündörgő fajankó, akit, akár egy ötéves gyereket, dédelgetni kell, meg babusgatni, mert Döncike aranyos.

Ugye, hogy mindenkit levesz a lábáról? Döncikét nem lehet nem szeretni. Persze irigylik is, mert Döncikének minden sikerül. Döncike nagyon talpraesett.

Döncikének az anyja keservit! Még hogy talpraesett!

Egy beképzelt majom, aki burokban született.

Döncike kezében minden arannyá válik.

Miért nem ment akkor ékszerésznek?

Te csak hallgass rá, csináld, amit mond. Mert Döncike jót akar. Hiszen a húga vagyok, ő is azt akarja, hogy boldoguljunk. Megad minden segítséget, nem is tudom, hogyan lehet valaki olyan szerencsétlen, hogy még a feléje nyújtott kézbe sem képes belekapaszkodni.

Melyiket kellett volna megfojtanom? Mind a kettőt? Mert az asszony is megérdemelte volna, ha már így az eszét vették. Ház kell neki, palota, meg cselédek, meg királyság, meg a tököm.

Döncikéék Szingapurba mentek nyaralni. És első osztályon ám! Mi még a Velencei tóra sem mehetünk most már, mert még azt a kis kulipintyót is elherdáltad.

Döncike menjen Timbuktuba, ha akar, legyen ő a Nagy Fehér király Afrika kellős közepén. Vásárolja fel az összes őserdőt, szerezzen magának rabszolgákat. Luxushajója fedélzetén süttesse a hasát, de lehetőleg úgy, hogy lángra kapjon, hordóhasának zsírja csöpögjön a kannibálok száraz kenyerére.

Csak engem hagyjon lógva!

Csak bennünket hagyott volna lógva!

Azt nem!

Mert annak a hülye húgának úgy kellett kapaszkodnia belé, ahogy hároméves korában tette, amikor a bátyja vonszolta magával mindenhova. Akkor az még rendjén való is volt. De felnőttként már ne fogja senki a kezét. Főleg miután azt már másnak nyújtotta oda, amikor kimondta azt a boldogtalanító rohadt igent.

Az én kezemet meg ne fogja se Döncike, se az Atyaúristen.

Akkor kellett volna befogni az asszony száját, amikor először mondta ki: Döncike majd segít.

Úgy érezte, tartozik nekem?

Mert ki a fészkes fene protezsálta őt be az ÁFOR-hoz, ha nem én? Ha nem less belőle benzinkutas, még ma is birizgálhatná az írógépeit. Ha ugyan bárki is használ még írógépet manapság.

Már akkor észrevehettem volna magam.

Írógépműszerész! Hogy be ne szarjak!

Hányszor hallottam az asszonytól már akkor is, hogy Döncike írógépműszerész, neked meg szakmád sincs.

A gépkocsivezetés nem szakma?

Jó, hogy ma már mindenkinek van jogosítványa, nem művészet autót vezetni, de egy autóbuszhoz, meg egy billentyűs Kamazhoz még ma sem elég az úrvezetői. Ahhoz csak többet kell tudni, mint a Kresz-t vagy azt, hogy hol van az automata gázpedál.

Nem szakma, de pénzt hozott a házhoz. Tízszer többet az írógépekkel való pepecselésnél.

Aztán egyszer csak mégsem volt olyan jó az írógépműszerészet. Nem mintha az én szakmám hirtelen felértékelődött volna, de az írógépek javítása még egy-két fusimunkával sem jövedelmezett annyit, mint amennyit Döncike szeretett volna keresni. Újdonsült felesége meg többet költött hetente a piacon, mint amennyi az irodai munkából felvett havi fizetése volt. A fuvarozásból meg csak származott valami. A pénz mellett is.

Döncikéék nem jutnak semmire, te meg annyi embert ismersz. Egész nap járod a várost azzal a nagy döggel, fűvel-fával bratyizol, kérdezz már meg valakit, nem tud-e valami jobbat Döncikének. Amivel pénzt is lehet keresni. Nekik is kéne egy lakás, a főbérlő kiszekálja őket a világból, de szegénykéim még annyi pénzt sem tudnak összekaparni, hogy egy szövetkezeti lakásra befizessenek.

Hát nem burokban kell születni ahhoz, hogy valakinek így bejöjjön?

Éppen akkor szólt Csatári, ha akarom, engem is besúvaszt benzinkutasnak. Egy szavamba kerül, hiszen jó haverok vagyunk. Mi a francnak menjek én benzinkutasnak? Egy jó fekete fuvarral többet keresek minden benzinkutasnál. És még éjszakai műszakot se kell vállalnom. De itt van a sógorom, aki úgyis ráunt az írógépeire, éppen most néz valami tisztességesebben fizető állás után. Ha akarsz egy szívességet tenni, hát paterold be őt az ÁFOR-hoz.

Csatárit úgy kellett rábeszélnem: a sógor családtag, vagy mi a fene. Majdnem olyan, mintha én lennék, mégiscsak a feleségem testvére. Annyit megtehetsz nekem, hogy őt patronálod helyettem, ha már rám gondoltál.

Igen ám, mondta Csatári, de tudod jól, hogy kenni is kell. Nem olyan állás ez, hogy csak úgy az utcáról felvegyenek valakit. A protekció sem elég, ahhoz egy kis lére is szükség van. Tudod te, hogy megy ez.

Már hogyne tudnám! Cilikét is el kell halmozni ajándékokkal, ha jó fuvart akarok.

Szóval mennyi?

Tíz rongy.

És én még röhögtem is. Döncike egész életében nem látott tíz rongyot. Na de ezen már ne múljék, adok én neki. Még az asszony is szívta a fogát. Bátyuska ide, bátyuska oda, a testvéri szeretetnek is van határa. Tíz rongy az nagyon nagy pénz.

Nem te mondtad, hogy segítsek rajta? Vagy azt hiszed, a jó pozíciókat a munkaközvetítőnél osztogatják? Majd megadja a bátyád valamikor. Egy benzinkútnál jól lehet keresni.

Marha fejemmel még én győzködtem az asszonyt.

Az a barom meg még ódzkodott. Benzinkutas? Éjszakai kútnál? Hát, nem is tudom. Végül csak ráállt, Csatári meg tartotta a szavát.

És most ő a nagymenő!

De bár hagyta volna az asszonyt békén, s ne akart volna hálálkodni. A tíz rongyot visszafizette, nem tartozott köszönettel. Nem is vártam tőle semmit.

Vagy lehet, hogy nem is ő rágta az asszony fülét, hanem fordítva?

Matyi most padlóra került, rajtad a sor, segíts neki. Nem is neki, segíts rajtam. Ha őt hozzájuttatod egy jó üzlethez, nekem segítesz, a húgodnak. Nem nézheted, hogy tengődünk.

Tengődünk?

Ez volt a szavajárása, hogy mi most már csak tengődünk.

Mert te olyan balfácán vagy, de akkora balfácán! Képtelen vagy alkalmazkodni az új körülményekhez. Észre sem veszed, hogy megváltozott a világ. Az új tulajdonost már nem halmozhatod el ajándékokkal. Még ha akad is jó pénzes fuvar, azt a saját pereputtyának adja, nem neked. Arra meg éberen ügyel, hogy mit csinálsz a háta mögött. Nem vállalhatsz fekete fuvart az ő zsebére. Anélkül meg felkopik az állunk.

Mintha megvontam volna tőle még a betevő falatot is.

Az anyja kínkeservit az ilyen nőnek!

 

 

 



Olvasva: 1681 alkalommal