Héttorony irodalmi magazin
HírekÍrásokGyereksarok Torony KommentekNaplókMédiatárKeresőTagjainkSúgó
Lotz János
H.Pulai Éva, 2012. június 4., hétfő, 09:30

A magyar filológia nemzetközi művelésének egyik legkiemelkedőbb alakja.

 

 

Lotz János (Milwaukee, 1913. március 23. – Chevy Chase, 1973. augusztus 25.) nyelvész, magyar mint idegen nyelv tanár, nyelvtaníró, a stockholmi egyetem tanára, a Columbia Egyetem vendégprofesszora, a Center for Applied Linguistics kutatóintézet vezetője, a Magyar Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagja, a George Washington-díj díjazottja.

 

A 18. században Somogyvámosra betelepült német család leszármazottja az Amerikai Egyesült Államokban született, és amerikai állampolgárként halt meg. Rövidre szabott életéből mindössze tizenhat évet töltött Magyarországon, s ennek a felét a bonyhádi gimnáziumban. A nyelvtudományok zsenije itt szerezte ismereteinek alapjait. Erre mindig büszke volt.

 

Apja Lotz Márton, anyja May Katalin, akik az 1910-es években vándoroltak ki az Amerikai Egyesült Államokba. Lotz János 1913-ban született, tehát mint amerikai állampolgár látta meg a napvilágot, életének nagy részét nem Magyarországon töltötte, munkásságának színtere sem hazánk, szinte csak iskolaévei köthetőek ide. Iskoláit Detroitban kezdte. Később azonban hazahozták szülei 1920-ban az alig 10 éves Jánost. A család régi otthonában éltek Somogyvámoson, Lotz János pedig a somogyvámosi népiskolába járt, ahol egyik tanítója, Böhm (Böjte) Sándor vette szárnyai alá. A tanító meggyőzte a szülőket, hogy tanítassák tovább a fiúkat, és elintézte, hogy felvegyék bonyhádi evangélikus gimnáziumba, ahová 1923-től 1931-ig járt.

 

A bonyhádi gimnáziumban 8 éven keresztül volt Lotz János osztályfőnöke Hajas Béla (1877-1953; Gombocz Zoltán líceumi és egyetemi társa, a Berzsenyi Dániel Irodalmi Társaság tagja, magyar- és latintanár), akitől a nyelvészeti munka alapkövetelményeit, a pontosságot, a nyelvi tények tiszteletét megtanulta („későbbi munkáimban igyekeztem elkerülni a tetszetős, de a valóságot nem híven tükröző megoldásokat” [1]), és ő indította el a nyelvészeti pályáján („A nyelvtan iránti érdeklődést Hajas Béla ébresztette fel bennem” [2]). Lotz János tagja (1927-től), majd ifjúsági elnöke (1930-tól) lett a Petőfi Sándor Önképzőkörnek.

 

1931-ben iratkozott be a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemre magyar-angol-német szakra, ahol Kosztolányi Dezső magántitkára lett, később pedig tehetségének köszönhetően felvették az Eötvös Kollégiumba is, ahol Gombocz Zoltán lett a szellemi vezetője. "Kegyelettel emlékezem meg kiváló tanáromról. ő biztatott egy magyar nyelvtan elkészítésére"-írta róla. Gombocz Lotz Jánosnak a Jókai-kódex igealakjairól szóló dolgozatát kitüntetésre ajánlotta. Az ő hathatós segítségével kétéves külföldi ösztöndíjat kapott Stockholmba a germanisztika és a filozófia tanulmányozására, 1935-ben a Svédországban folytatta tanulmányait.

 

„Ez a tanulmányút Lotz János több mint egy évtizedes klasszikus értelemben vett hungarológusi tevékenységének a kezdetét jelenti” [1]. A Stockholmi Magyar Intézet igazgatójának, Leffler Bélának a javaslatára lektorként alkalmazzák, először magyart tanít négy éven keresztül, e közben megírja nyelvtanát a Das ungarische Sprachsystem-et (A magyar nyelvrendszer) 1939-ben, közben olvasókönyvet állít össze, a Hungarian Reader-t 1938-ban. Munkájának elismeréséül 1942-ben egyetemi tanárnak nevezik ki.

 

1947-től a Columbia Egyetem vendégprofesszora, kezdetben általános és kontrasztív nyelvészetet tanít, később az uráli-altaji nyelvészeti kutatások központjának igazgatója 1953-1967 között, közben továbbra is tanított Stockholmban. 1967-ben felkérik a Center for Applied Linguistics kutatóintézet vezetésére, amelynek központja Washington lesz, európai alközpontja pedig Stockholm. Az intézeti munka keretében világkongresszusokat szervez, és azokon elő is ad. Jelentős szervezőmunkát végez, ő hozza létre az első magyarságkutató központot Stockholmban, és olyan nyelvészeket foglalkoztat, mint Roman Jakobson és Wolfgang Steinitz.

 

Az időközben magyar állampolgárságától megfosztott tudós 1963-ban vízumot kap Magyarországra nemzetközi tekintélyének köszönhetően, 1966-ban meghívják vendégprofesszornak a budapesti tudományegyetemre, 1973-ban a Magyar Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagja lesz.

 

1969-ben Teller Edével egy időben tüntetik ki George Washington díjjal.

 

1973. augusztus 25-én, 60. életévében halt meg szívrohamban Chevy Chase-ben. Halála után jelenik meg a Szonettkoszorú a nyelvről című gyűjteményes kötete, amelyet az ő instrukciói alapján Szépe György állított össze. Mivel a Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság szellemi előfutárának tekintette, emlékérmet alapított a tiszteletére, a Lotz János-emlékérmet.

 

 

Das ungarische Sprachsystem

 

Bevezetés

Lotz János nyelvtana 1939-ben jelent meg először Stockholmban, később 1990-ben újra kiadták. 1939-ben a magyarságkutató központ kiadványaként jelent meg, a nyelvtanírás gondolatával már itthon is foglalkozott, de végső ösztönzést az adott, hogy stockholmi diákjainak egy megfelelő munkát adhasson. 1935-ben érkezik Stockholmba, 1937-ben már nyomtatásra kész a munka. Lotz János grammatikájáról Szili Katalin írt tanulmányt[3]. Forrásait nem nevezi meg, Szili Katalin szerint a következő grammatikákat bizonyosan felhasználta: Simonyi Zsigmond: Tüzetes magyar nyelvtan történeti alapon 1895, Simonyi Zsigmond Die ungarische Sprache 1907, Szinnyei József: Ungarische Sprachlehre 1912. Szili Katalin Lotz munkáját a Szinnyei grammatikát követő fejlődés következő lépcsőfokának tekinti, mivel Lotz nyelvtanában már érződik Gombocz Zoltán, és rajta keresztül Wilhelm Wundt hatása is. A munka szemlélete tehát szinkron, de támaszkodik a nyelvtörténeti iskola eredményeire is[4]. Lotz János újítása, hogy nyelvtanának szervező elve az a gondolat lesz, amely Gombocznál is megjelenik, és amely lényege, hogy a szavak mint nyelvi jelek a formának és a tartalomnak a kapcsolatai.

 

A nyelvtan felépítése

Az első fejezet[5] a szóosztályokat és azok ragozását mutatja be, először a szó formai sajátosságait mutatja be tőtípusok szerint csoportosítva, majd következnek a kapcsolható toldalékok a kapcsolódás módjával együtt. Végül a jelentésről szól néhány szót.

 

Az alaktani csoportok meghatározásához Gombocz történeti alaktanáról szóló előadásainak anyagát használja, sőt, azokon tovább megy, mivel Gombocz csak a történeti változatokat használja, Lotz viszont minden szót besorol valamelyik kategóriába, és a könyvben szereplő minden szót kódszámmal megjelöl, hogy a hovatartozásukat meg lehessen állapítani.

 

Lotz a toldalékok (affixumok) két csoportját különíti el: a jeleket (Grundaffixe) és a ragokat.

 

A nyelvtan eredményei és jelentősége

Mivel a mű idegen ajkúaknak szól, ezért Lotz részletesen leírja az egyes szóelemek kapcsolódási szabályait, és részletesen kitér a kötőhangzók kérdésére is. Szili szerint ebben a nyelvtanban szerepel először olyan rajz, amely az irányhármasságot kívánja bemutatni. A munka „egyfelől [...] a kor nyelvtudományi eredményeinek előremutató ötvözete, másfelől szemléletében, rendszerében addig példa nélkül álló mő [...][6].

 

Szonettkoszorú a nyelvről

 

A kötet posztumusz jelent meg 1976-ban Budapesten, anyagát Lotz János közreműködésével Szépe György válogatta és szerkesztette. A könyv hat nagy fejezetből áll.

Az első fejezet a nyelvről magáról és a nyelvről mint jelrendszerről szól. Azaz az olyan általános nyelvészeti kérdéseket foglal magában, mint a nyelv és az ember vagy a nyelv és a kultúra kapcsolata.

 

A második fejezet a magyar nyelv hangrendszerét mutatja be. Ír a hangok rendszeréről, az egyes hangok kapcsolódásáról és a hangok beszédben való megjelenésének gyakoriságáról.

 

A harmadik fejezet a magyar nyelv nyelvtanát mutatja be. Sorra veszi a magyar nyelv grammatikai kategóriáit, és állást foglal olyan vitatott besorolású szóelemek kapcsán, mint a -lak/-lek bennfoglaló igei személyrag, birtokjel vagy az -ék heterogén többest kifejező jel.

 

A negyedik fejezet az írást veszi górcső alá: arról ír, hogy az írás hol helyezhető el a nyelvtanban, és hogy milyen a magyar írásrendszer.

 

Az ötödik fejezet a verstan. Nem csak az általános metrikai szabályokat foglalja össze, hanem kitér az uráli népek verselésére (különösképpen a magyarra, „kamasz-szamojédra” és a mordvinra. Ír József Attila szonettkoszorújának szerkezetéről is (A kozmosz éneké-t veti össze a késő olasz reneszánszból származó sonetti a corona szerkezetével).

 

A hatodik fejezet más nyelvekkel kapcsolatos kérdéseket tárgyal (pl.: török magánhangzók rendszere, a svéd névszói paradigma struktúrája stb.).

 

További művei

 

 

Magyar nyelven

 

A történelmi világkép. Az ember az időben (Pécs, 1936)

Magyar olvasókönyv idegenek számára (Budapest, 1938)

Egy versrendszer axiomatikája – a mordvin népdalok alapján (Budapest, 1968)

 

Idegen nyelven

 

Hungarian reader, folklore and literature (Bloomington, 1962)

The structure of the „sonetti a corona” of Attila József (Stockholm, 1965)

Two papers on English-Hungarian contrastive phonology (Budapest–Washington, 1972)

Script, grammar and the Hungarian writing system (Budapest–Washington, 1972)

 

Jegyzetek

 

1. Szili 1991: 4.

2. http://www.petofi-bhad.sulinet.hu/tantargy/lotz/lotz.htm

3. Szili 1991.

4. Szili 1991: 6-8.

5. Ez a rész Szili Katalin összefoglalása alapján készült: Szili 1991: 10-17.

6. Szili 1991: 16.

 

Irodalom

 

Szépe György: Lotz János (Magyar Nyelv, 1973. 3. sz.)

Hajdú Péter: Lotz János (Magyar Tudomány, 1974. 3. sz.)

Sõtér István: Lotz János (Helikon, 1973. 1. sz.)

Ruffy Péter: Halotti beszéd (Magyar Nemzet, 1974. jan. 6.)

Sõtér István: Piros pünkösd. Egy nyelvtudós halálára (novella, Tiszta Emma, Bp., 1979).

 

Külső hivatkozások

 

http://www.petofi-bhad.sulinet.hu/begy/kiad/bef-1/145-158.pdf (életéről)

http://www.lotzjanos.eoldal.hu/cikkek/lotz-janos-diakevei-bonyhadon-_1923-1931_.html (életéről)

http://www.petofi-bhad.sulinet.hu/tantargy/lotz/lotz.htm (életéről)

http://bonyhad.ekisterseg.hu/index.phpőakt_menu=476 (életéről)

http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/telepulesek_ertekei/Bonyhad/pages/bonyhadi_arckepek/005_4_irok.htm (életéről)

http://www.epa.hu/00000/00032/00019/pdf/EPA_00032_magyar_nyelv_2003_04_kiraly.pdf (Lozt János levelezése)

 

Források:

hu.wikipedia.org

Szili Katalin 1991. Lotz János nyelvtanáról. Dolgozatok a magyar mint idegen nyelv és a hungarológia köréből. 24. szám. Budapest. ISSN 0236-6800

Lotz János 1976. Szonettkoszorú a nyelvről. Gondolat. Budapest. ISBN 963 280 163 6

 

 

Dr. Szépe György véleménye Lotzról:

 

„Kitűnő kutató volt, nagyon jó szervező, szerkesztő, kiemelkedően derűs egyéniség, attraktív ember, aki keményen ragaszkodott az elveihez; nagyon jó elvei voltak. A jelentősége az, hogy megalkotta a leíró nyelvészetnek egy olyan szintjét szinte egymaga, mely a magyarra vonatkozott, de kiterjedésében svédre és egy-két más nyelvre is alkalmazta. Összekapcsolta a nyelvészetet a verstannal, a verstant a nyelvészet ágaként ábrázolta, nem volt ebben egyedül, de õ a legjobb három között van, aki a verstannal foglalkozott a 20. században.

Mindenképpen benne van a nyelvtudomány történetében, egy olyan helyen a kutatásával és a szervezésével, mely még hosszú ideig maradandó lesz.”

 

LENCZNÉ VRBOVSZKI JUDIT

Újabb adatok a készülő

Lotz János-monográfiához

http://www.petofi-bhad.sulinet.hu/begy/kiad/bef-1/145-158.pdf

 

 

 

Simoncsics Péter

Egyéniség és professzionalizmus

Lotz Jánosról és Weöres Sándorról

részlet

 

Kosztolányi Dezső és József Attila kapcsán

 

3. Lotz János, miután bejárta a Magyarországon bejárható oktatási rendszer összes stációját és a legmagasabb fokon elsajátította a módszeres gondolkodás mesterségét, 23 évesen külföldre, Svédországba került, ahol szembesülnie kellett egyik anyanyelvével, a magyarral, amelynek tanáraként működött – éppen abból a szempontból, hogy miként tegye megközelíthetővé idegenek számára. Tanulmányaiból azt szűrte le, hogy az első látásra kaotikusnak tőnő vizsgálati tárgy, legyen az történelem, nyelv, élő vagy élettelen természet, akármi mögött vagy alatt valamilyen rendszernek kell lennie. Kutató tudósi alapállásából kiinduló törekvése az volt, hogy eljusson az érzékelhető káoszból a megérthető rendig. Élete fő művével, magnum opusával, a Stockholmban 1939-ben kiadott Das ungarische Sprachsystemmel 26 éves korára már kész volt, amelyhez aztán élete végéig vissza-visszatért. Ez a makacs jobbító törekvés nagyon jellemzi az ő küzdelmes útját a mindennapok káoszából egy időn kívül álló rendezettebb világ felé. Egész oeuvre-jében föllelhető ez a tendencia, amelyet nyelvi vonatkozásban a szabályos és kivételes jelenségek ellentétében lehet megragadni. Lotz János egyforma érdeklődéssel viseltetett a szabályos, és ezért kiszámítható formák és a kiszámíthatatlan kivételek iránt. A nyelvben ezek ellentéte és aránya különösen fontos: a szabályosságok ugyanis lehetővé teszik a nyelv egészének átláthatóvá tételét, s általa egy koherens szabályrendszer, grammatika összeállítását ld. az analógiák, az ismétlődő minták példáját, ami viszont a kivételeket illeti – minthogy a szabályosokhoz képest ezeknek van információtöbblete –, ők teszik életszerűvé, ők tartják életben a nyelvi rendszert. Mitikussá növelve az összevissza felszín és a rendezett mélység ellentétét, és a görögökre gondolva mondhatjuk, hogy a kihívás, ami nyelvtanítóként érte, a káosz és kozmosz ellentétében mutatkozott. A görög κόσμος egyik jelentése a ’rend, rendezettség’ mellett – tőle nem függetlenül – az ’ékesség, dísz’ is. Jelképes ereje van annak is, hogy a nyelvi rendezettség példájául elemzésének tárgyát éppen József Attila 1923-ban írott szonettkoszorújában, A Kozmosz énekében találta meg. A II. világháborúig ez volt a magyar költészetben írott egyetlen szonettkoszorú, és azóta is csak néhány ilyen alkotás született. A szonettkoszorú az európai kultúra görögökét és rómaiakét követő harmadik virágkorának, az itáliai reneszánsznak a poétikai alakzata, amelynek szabályait Lotz első intrádára a következőképpen adja meg:

„I. A szonettkoszorú tizenöt szonett sorozata, amelynek kompozíciós szabályai a következők:

(a) Az első tizenhárom szonett utolsó sora megismétlődik a következő szonett első soraként, és a tizennegyedik szonett utolsó sora azonos az első szonett első sorával;

(b) Az utolsó szonett (az ún. mesterszonett) az előző tizennégy szonett – a szonettek sorrendjében összeállított – kezdősoraiból áll. Ez a szonettkoszorú leírásának szokásos módja.

II. De a mesterszonettet is lehet a leírás alapjának tekinteni (ez a megközelítés a mesterszonettnek a mő egészében betöltött központi szerepét hangsúlyozza):

(a) Egy – itt mesterszonettnek nevezett – szonett minden sorához egy másik szonett (alapszonett) kapcsolódik, s ezek a mesterszonett sorainak sorrendjében megelőzik a mesterszonettet.

(b) Az alapszonettek közti összekötő kapocs az, hogy mindegyikük első sora a megelőző utolsó sorának ismétlése. Az első szonett első sora azonos a tizennegyedik szonett utolsó sorával, s így kör alakban kapcsolódnak össze.” (Lotz 1976: 258–259). Lotz János tanulmánya, amelyet egy barátjával, Dóczi Györggyel közösen készített népművészeti ihletéső ábra egészít ki (ld. a színes mellékletet), a matematikai logikát alkalmazva írja le a verstani alakzatok és a magyar népművészet motívumaiból gonddal válogatott díszes mintázat közti „izomorfizmust”. Az 1965-ben készült tanulmányt és a benne közölt színes ábrát nézve négy dolgot emlelek ki: (1) hogy a verstani alakzatoknak vizuálisan megfeleltetett ábra „fordítás”, s amint Lotz János említi: „Ilyen modell lehetne akár egy zenemű is”; (2) hogy e verstani alakzatok megfelelőiül népművészeti mintákat választott barátjával együtt Lotz János, abban kimondatlanul benne van honvágya, hazája iránti szeretete; (3) a mintázatban a „kozmosz sajátosan magyar képe” tárul elénk, aminek mélységes jelképisége a nyelvre vonatkozólag az, hogy minden nyelv – külön univerzum, vagy másképpen: az univerzum, a kozmosz az ember számára csak a maga nyelvén, a maga nyelvein keresztül tárul föl (Sapir-Whorf hipotézis), ahogy a mesterszonett mondja:

 

Külön világot alkotok magam.

Kerengő bolygó friss humussza lelkem,

S szépségfák állnak illatokkal telten,

Dübörgő gépváros zúgó agyam.

Szétkujtorognak részeg boldogan

A holdas fények rajta, mintha kertben

Világbogárkák szárnya csókra rebben.

Sötét hitem szent, hömpölygő folyam.

S kereng a bolygó, mint fáradt agy este.

Amint kihűl, lehull az éjbe esve,

Mint feledésbe hulló verssorok.

Ha bolygók és világok mind kihűlnek,

Igazságot gyújtván, hős fényt az őrnek,

Komor bolygóm a legszebben lobog.

 

És végül, hogy (4) a tanulmány, amely matematikai-logikai és halmazelméleti apparátussal operál, és ilyen ismereteket követel meg olvasójától, Lotz Jánosnak arról az egész életén végighúzódó törekvéséről tanúskodik, hogy a szigorú logikai elemzést összhangba hozza az esztétikai minőséggel, azaz az igazságot a szépséggel. Ebben a kontextusban nem véletlen a „zenemű” említése sem, hiszen a zenében a nyelvi műnél egyértelműbben – és talán érzékelhetőbben – nyilatkozik meg a diszkrét alkotóelemek (zenei hangok) egymáshoz való időbeli és térbeli viszonya (akkordok és harmóniák).

 

http://www.forrasfolyoirat.hu/1012/simoncsics.pdf

 

 

 

Irodalomtörténeti Közlemények 1983. 87. évf. 4. füzet

LOTZ JÁNOS: SZONETTKOSZORU A NYELVRőL

Szerk. Szépe György. Gondolat K. Bp. 1976. 3901.

 

Lotz János közel ötven tanulmányát, értekezését és kisebb cikkét olvashatjuk a kötet lapjain. Sokáig váratott magára ez a könyv. Ez ideig a szerzőnek szinte alig jelent meg publikációja magyarul. Különösen fájó tény ez, ha arra gondolunk, hogy a le nem fordított művek között ott van egyik leghíresebb műve is, mely éppen a magyar nyelvrendszerrel foglalkozik (Das ungarische Sprachsystem). A tanulmánykötet végén szereplő teljes Lotz-bibliográfia mutatja, hogy ez a válogatás legfeljebb tájékoztató jellegű keresztmetszete a szerző munkásságának. Szemléltesse a cikkgyűjtemény anyagát a tartalomjegyzék főbb pontjait követő áttekintés.

Az első rész (A nyelv és a jelrendszer) jórészt a kommunikációelmélet tárgyköréből merít. A fő vázat a nyelvi szimbólumok vizsgálata adja, de a nyelvi struktúra numerikus sajátságairól szóló részek mellett találunk zoo szemiotikai fejtegetést is a méhek jelrendszeréről. A második fejezet a magyar nyelv hangrendszerével, a harmadik pedig grammatikájával foglalkozik. Talán erre a két fejezetre mondható, hogy a leginkább hagyományos. Itt is modern azonban a módszer. A matematikai, topológiai rendszerező elv használata mintapéldája lehet annak, hogy hogyan lesz a struktúravizsgálat vezérfonal, hogy hogyan válik a matematika igazán segítő társtudománnyá. Külön fejezet foglalkozik az írott beszéddel (Az írás). Az ötödik rész verstani jellegű, szintén szigorú logikai váz, axiomatikus felépítés (a szó matematikai értelmében is axiomatikus!) teszi megalapozott, következetes munkává. A Nyelvek és rendszerproblémák című befejező rész az egyes nyelvek sajátos világáról szól. Itt kapunk igazi ízelítőt a nyelvész Lotz munkáiból.

A kötet összeállításáról, szerkesztéséről a Függelék-ben olvashatunk. Miután a könyv csak a szerző halála után készült el, az összeállítás munkáját Szépe György végezte el az eredeti elképzelésnek megfelelően. Érvényesül az áttekintő jelleg, sikerült a különböző helyeken megjelent tanulmányokat egységesíteni. Kár, hogy az előzéklapon szereplő ábra minősége sokkal gyengébb, mint az eredeti (svéd) kiadás mellékletéé. Ott a színes alapábra fölött egy áttetsző lapon szerepelt a szöveges rész. A kötet előzékén a szöveg, olvashatatlanná zsugorítva, közvetlenül az ábrára került. A valóban szép illusztráció helyett csak annak jelzését találjuk. A „technikai megvalósítás" nehézségeire történő hivatkozás (268.1.) sajnos nem kárpótolja az olvasót.

A kötet számára készült fordításoknál talán helyes lett volna követni azt a szokást, hogy a fordítók neveit az általuk fordított cikkek alatt feltüntetik. A könyvben nem így történik, s így a kontrollszerkesztők és fordítók nevei betűrendben szerepelnek a Függelék végén. (Fabricius-Kovács Ferenc, Füredi Mihály, Heller Mária, Mártonfi Ferenc, Rohonci Katalin, Szabolcsi Anna).

A könyv címadó tanulmánya, a József Attila szonettkoszorújának szerkezete című munka eredetileg angolul jelent meg (John Lotz, The structure of the Sonetti a corona of Attila József, Acta Universitatis Stockholmiensis — Studifl Hungarica Stockholmiensia, I. Stockholm, 1965. 22 p.). Ez az a cikk, melyről így ír a Függelék: „József Attila-elemzése… megmutatja, hogy milyen értékes segítséget tud nyújtani az elvont modellálás a művészi alkotások formai oldalainak elemzésében." Az elemzés magyar változata viszont olyan fordítási és szerkesztési hibákat tartalmaz, melyek érthetetlenné teszik. A szöveghőségről a következőket olvashatjuk: „A tanulmányok szövegét minimális - főként szerkesztési okokból eszközölt kihagyásoktól eltekintve – teljes egészükben közöljük." Az említett cikk szövege e kijelentés ellenére hiányos is. Az egész kötet részletes értékelése helyett ezért álljon itt a címadó tanulmány hibáinak - úgy vélem, tanulságos — felsorolása.

A tanulmány tartalomjegyzékszerű felsorolással kezdődik, mely hat részre osztja a tárgyalandó anyagot. Az eredeti, angol nyelvű szövegben számozás jelöli az egyes elkülönülő részeket. A magyar fordítás követi ezt a megoldást, ám meglepő módon egy nulladik részt iktat a tanulmány elé (ez maga a tartalomjegyzék), valamint még meglepőbb módon a szöveg közlésekor elhagyja a 3. és 4. részek számozását. Vajon miért? A 3. rész esetében valószínűleg az az oka ennek, hogy a bekezdés - apróbetűs szedéssel - a magyar nyelvet nem ismerő olvasó számára ad információt a magyar versek metrikájáról és rímtechnikájáról. Ennek az ismertetésnek az elhagyása érthető, a számozás elmaradása már kevésbé. A szonettkoszorú, metrikai elemzésével foglalkozó 3. rész a továbbiakban is csonka. Az eredeti mű lapszámozása szerinti teljes 8. oldal kimaradt a fordításból. Ennek hiányában az azonossági szabályok tisztázatlanná válnak, a szonettkoszorú rímtáblázatának a jelölése csak feltételezgetések segítségével érthető meg.

A 3. rész három nagyobb alpontra oszlik. A hiányzó oldalon ezek közül a b. pont második fele, valamint a c. pont első része foglal helyet. Mivel a c. pont további négy kisebb alpontra bomlik, ezek a magyar változatban a b. pont alpontjaiként szerepelnek! A 3. rész záróillusztrációval ér véget, mely véleményem szerint szervesen hozzátartozik a tanulmányhoz. Ez a hiányzó ábra, egy a rím és ritmus kapcsolatát szemléltető gráf, ahol a nyilak a mesterszonett által indukált implikációkat mutatják. A számok már korábbi táblázatokból ismertek.

 

 

A 4. rész számozása szintén hiányzik, de szerencsére ez nem okozhat félreértést a szöveg egyértelműsége miatt. Sokkal inkább nehezíti a megértést a 6. rész apróbetűs bekezdésének elhagyása. A tanulmánynak ez a része a szonettkoszorú struktúrájának ábrázolására adna matematikai, halmazelméleti módszert. Sajnos így teljességgel érthetetlen. Az elhagyott bekezdés ugyanis arról tájékoztat, hogy a matematikai fejtegetések során előforduló számadatokat 14-es számrendszerben kell érteni. Azaz, a megszokott többjegyű számok számjegyei nem a 10 többszöröseit jelentik, hanem a 14 hatványait. Egy példával megvilágítva:

1982 = 1 X 1000 + 9 X 100 + 8 X 10 + 2 X 1

Ha ugyanezt a számot 14-es számrendszerben olvassuk, akkor

1982 =lx 2744 + 9 x 196 + 8 x 14 + 2 x 1,

ami 10-es számrendszerben 4622. Ahhoz, hogy 1982-t kapjunk, fel kell bontani a számot 14 hatványaira, s a 10-es számjegy jelölésére új jelet kell bevezetnünk. (10 X 196 + 14 + 8) A szokásos értelmezés szerint minden egyjegyű szám megtartja értékét, és a 10, 11, 12, 13 számokat A, B, C, D betűkkel jelöljük. így 1982 14-es számrendszerbeli alakja: A18. Lotz abból a célból, hogy a 9-es számjegy megtartsa (10-1) tulajdonságát, változtat a szokásos jelölésen. A számolások megkönnyítésére az angol eredetiben külön táblázat szerepel. Álljon itt ez a hiányzó rész, mintegy szemléltetéseként annak a reménytelen találgatásnak, amire a magyar olvasó rákényszerül! (A felkiáltójelek a 9-es számjegy eltérő alkalmazására utalnak.)

 

0 = 0

1 = 1

2 = 2

3 = 3

4 = 4

 

5 = 5

6 = 6

7 = 7

8 = 8

9=A [!]

 

10= B

11= C

12= D

13= 9[!]

14 = 10

 

azaz

 

26 = 1D

27 = 19

28 = 20

 

38 = 2B

43 = 31

168 = D0

 

195= 99

196 = 100

210 = 110

 

Az új jelölés szerint 1982 14-es számrendszerben: B18.

E táblázat hiányában az egyébként oly csodálatos és tiszta szerkezet hirtelen összeomlik Csak tetézi a hibákat, hogy két helyen a 168-as szám nem D0, hanem DO alakban fordul elő (nulla helyett O betű). Talán, hogy ezt kompenzálja, a jegyzetben egy O betű helyett szerepeltet nullát a magyar változat szerzője! További pontatlanságokhoz vezet három görög betű definiálatlan használata, ami ugyancsak a magyar fordítás hibája.

Egyes mondatok a számértékek félreértelmezése miatt helytelen birtokos szerkezethez jutottak. Figyeljük meg, hogyan nyer más értelmet egy részlet (269)! „II. 2. szabály: 10 3-elemő halmaza esetén azonos a P tulajdonság; ezek közé tartozik 9 3-elemő halmaza, melyeknek O jellemzője..." Az általam helyesnek vélt szövegezés: II. 2. szabály: 10 3-elemő halmaz esetén azonos a P tulajdonság; ezek közé tartozik 9 3-elemő halmaz, melyeknek O jellemzője . .. Talán lényegtelen eltérésnek tőnik két a betű, de még a matematikában járatos olvasókat is teljesen tévútra vezetheti. A magyar fordítás öt helyen „négytizedes dekád"-ot emleget, holott az angol eredeti helyes értelmezéséből adódóan valószínűleg a „tizennégyedé s dekád" kifejezés lenne pontosabb.

Mindezek a hibák és hiányosságok mutatják, hogy a tanulmány lényegi részeiben tér el az angol eredetitől. Megértése nehézségekbe ütközik, és éppen a matematikai elemzések előtérbe kerülésekor szolgál akadályokkal. Ha valaki az angol eredeti ismerete nélkül próbálja megérteni Lotz János e munkáját, akkor kísérlete eleve kudarcra van ítélve, és az még a jobbik eset, ha ebből nem von le messzemenő következtetéseket a matematika érthetőségét illetően. Helytelen magatartás kézlegyintéssel elintézni egy képletekkel teleírt tanulmányt, mondván, hogy bizonyára igaz, amit takar, és bizonyára érthetetlen a levezetés.

Kérdésként merül fel bennem, ha Lotz János tanulmánya azon munkák közé tartozik, melyek viszonylag közismertek, vajon ez azt jelenti-e, hogy akik eddig elolvasták, azok mind átsiklottak a matematikai levezetés fölött? Vajon ki állíthatja ezek után, hogy megértette ezt a tanulmánytő Remélhetőleg könnyen pótolhatók a hiányosságok, a hibák is javíthatók, és egy későbbi kiadás lapjain már eredeti formájában olvashatjuk e remek munkát.

 

Vadai Intván

 

 

 

 

Forrás:

http://epa.oszk.hu/00000/00001/00331/pdf/itk_EPA00001_1983_04_443-445.pdf

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 



Olvasva: 2622 alkalommal